Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-27 / 4. szám - Fröschel, Georg: A hatalom kulcsa (2)

Rövid szünet után Sarkös szólalt meg:

—■ Veszedelmes játékot játszik, uram!

— Hogy jut ilyen ötletekhez, én egyáltalában semmit sem játszom, — mondta Willovsky a görög megjegyzését tudatosan félreértve. .

— Veszedelmes játék ez, higyje el. Én tudok róla.

— Nem értem önt.

— Az nem tesz semmit, — Sarkos egy cigarettára gyújtott s az első szippantás füstjét messzire kifújta, — az idea különben nem rossz.

— Miféle idea? Ön különöseket beszél itt ma össze, különös célzásai vannak.

— Ne törődjék velük, doktor ur, hiszen megsérteni igazán nem akartam. De jöjjön, játsszunk egy billiárdpartit, épp elég időnk van még hozzá.

A magántanár szivesen billiárdozott, de különösebb tehetség nélkül. Sarkos viszont ismert jó játékos volt. Willovsky tekintélyes előnyt kapott tehát s megkezdődött a játék. Willovsky mindjárt hibázott s ettől kezdve a görög uralkodott a tempón, a doktornak a néző szerep jutott.

— Olvasta már az esti lapokat? — kérdezte az iró, mikor egy hosszabb széria után megpihent.

Willovsky tagadólag rázta meg fejét. Áhitatosan fogta kézbe a dákót s meglökte vele a fényes fehér golyót, mely ide-oda szaladt a falak közt s egy centiméterrel előbb állt meg, mint kívánatos lett volna.

— Nincs ma szerencsém, — szólt bosszankodva Willovsky.

— A mechanika törvényei ma ugyanazok, mint máskor, — jegyezte meg a görög s tovább játszott.

— Hát mi érdekeset hoznak a lapok? — kérdezte a doktor, csak éppen, hogy kérdezzen valamit.

Sarkos csak akkor válaszolt, mikor az utolsó karambol után sarokba állította a dákót.

— Voilá! Szóval ön nem olvasta, hogy Lung tanár közoktatásügyi miniszter lesz.

Willovsky meg volt lepve. Arra sohasem gondolt, hogy Lung a magas politikában is szerepet játszik.

— Igazán? — kérdezte. — Hol áll ez?

— Az összes lapokban benne van, ő a liberális párt jelöltje.

— Nagyon meg vagyok lepve és azt hiszem, magára a professzorra is a meglepetés erejével fog e hir hatni.

Miért? — kérdezte Sarkos.

— Mert erre nem is számított. Éppen tőle jöttem ide a kávéházba s említést sem tett az ügyről.

— Ön bejáratos a házba?

Willovskyt kellemesen érintette ez a kérdés, mert az egyszer előnybe került a göröggel szemben.

— Elárulhatom, hogy a család intimusai közé tartozom.

Ismét gúnyos mosoly jelent meg az iró ajkai körül.

— No persze, a fiatal magántanárok ambiciózus emberek. Akkor ön volt az, akit tegnapelőtt Lungék páholyában láttam.

— Tristán előadásánál? Igen én voltam. Jadwiga kisaszony hivott meg.

* — Jadwiga? A professzor leánya, ugyebár? ön jól

választotta ki éppen Tristánt.

— Hogy-hogy?

""— Tristan szép és érzelmes opera.

— Ön, ugylátszik, nem túlságosan zeneértő.

— Egyáltalában nem, — mondta Sarkos a szokványos

TÉLI KURflK:

CSÚZ-KO52UÉNY-ISCHIHS.

Pöstyén különlegessége a “Thermia Pa la re“ és „lrma-f üröö“ közös palotája, mely a 67oC vulkanikus iszapforrások felett épült. (FI beteg a szobából fűtött folyóson jut az iszapfürdőkbe). Hall télikert, reuniók. — felvilágosítás, prospektusok: FURDQIBRZGHTÓSHB, P05TYÉD.

sajnálkozás nélkül, amit Willovsky minden más halandónál elvárt volna.

— És mégis az Operába jár?

— A közönség miatt. Az ember annyi mindent láthat, mikor mindenki hallgatózik.

— A színpadon?

— Nem. A nézők arcában.

Sarkos és Willovsky egy úrhoz fordultak, aki felső kabátban s kalappal a fején üdvözölte őket. Adalbert Trenzin nevű festő volt, szélesvállu, középtermetű, csúnya arcú férfi, hatalmas homloka alatt nagy, kék, kissé rövidlátó szemei pislogtak. A kritika a legerősebb modern tehetségnek tartotta és képei a műkereskedők spekulációja számára kedvező eredményekkel kecsegtettek.

— Mért ily későn? — kérdezte tőle Willovsky.

— Egy zeneestélyről jövök, egy ' teát iszom még gyorsan és átfutom az esti lapokat.

— A „Kurír“ igen barátságosan ir a kiállításáról.

— Ennek örülök. Néhány igen kemény diót találtam fel egyúttal az embereknek, Megnézte már a dolgaimat, Sarkos?

— Igen, sok szépet láttam közöttük.

— És ön, Willovsky ur?

— Eddig nem volt alkalmam, de elhatároztam, hogy holnap megnézem a kiállítást.

— Nem hiszek önnek. Tudom, csak öreg freskók érdeklik, a mi számunkra, modernek számára nincs egy pillanata sem.

— Téved. Holnap egész biztosan ott leszek. Találkozóm van ott.

Sarkos éppen cigarettáját gyújtotta meg s az égő gyufa felett egy tekintetet vetett a magántanárra.

A festő nevetett.

— Randevú? No, ehhez tuljók a képeim. És hány órakor, doktor ur? Esetleg elmennék, hogy a tudós művészettörténész lesújtó véleményét a helyszínen meghallgassam, cserébe mondanék egyet-mást, ha érdekli, az uj festészetről.

Willovsky csak egy pillanatig habozott.

— Pontban négy órakor van a kiállításon találkozóm. Igen örülnék, ha ott találnám. Lung kisasszonnyal találkozom ott s ő is bizonyára örvendeni fog, ha a művésszel személyesen is megismerkedik. De most már megyek, mert holnap reggel nyolckor előadásom van az egyetemen.

Kezet nyújtott Trenzinnek és Sarkosnak és elment.

(Folyt, köv.)