Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-15 / 37. szám - Herczeg Ferenc: Vöröshaju hölgy

kendölobogtatás, indulás. Harminc perc múlva Stefi is kényelmesen elhelyezkedett xnár a főváros fe­lé induló vona­ton. Kisérjük el Bar­na urat a maga rövid utján. Ceg­lédig újságot ol­vasott. A ceglédi állomáson figyel­messé lett egy úriemberre, aki a szomszéd vágá­nyon veszteglő vagon ablakát rá­­zogatta. Megis­merte Migray Jóskát, az alföldi szövetség főtitká­rát és ekkor ö is sietett kinyitni a maga ablakát. — Hát te nem mégy Szegedre? — Onnan jövök éppen! A kongresszust elhalasztot­tuk. Az elnökünk fia megszökött egy táncosnővel és a kegyelmes ur utána iramodott... — Na hiszen szép dolog! Akkor én mit csináljak Sze­geden? Barna ur a következő pillanatban fölnyalábolta a bő­röndjét, leugrott az induló vonatról és fölkapaszkodott a másikra, melyen a főtitkár ült. Félóra múlva megint ott­hon volt. Arra gondolt, hogy Budapestre megy, a felesé­ge után, de erről le kellett tennie, mert az anyósa nem kedvelte. Épp oly kevéssé tudta neki megbocsátani, hogy a leányát elhódította a művészettől, mint Markovicsék. Bár módjában lett volna, nem is telefonált Stefi­nek, isimerte az asszonyt, ha az hírét veszi, hogy egyedül ül ott­hon, akkor vége a névnapi mulat­ságnak. Az ügyvéd dé­lig eldolgozgatott otthon, azután el­ment ebédelni az Arany Kakasba, ügy határozta, hogy estére ott­hon marad, hideg vacsorára hívja a barátját, a köz­jegyzőt és vagy tízig elkártyázgat vele. (Stefi nem szereti, ha elmegy a kaszinóba.) Délután el is ment a közjegy­zőhöz, az azon-Louise Brooks, az ismert filmsztár, üres óráiban kárpitosmunkával foglalkozik. Conrad Veidt és Mary Philbin. (A nevető ember.) bán falun járt. Emberei azt mon­dották, ötig biz­tosan megjön. Ha­zamenet Barna Betért a Fekete Elefánt boltjába és mivel tudta, hogy barátja nagy Ínyenc, a hideg felvágott mellé két üveg francia pezsgőt is vett. Éppen csomagol­ták a holmit, mi­kor Markovicsné belépett a boltba. Egy szúrós ana­­iko nda-p illantás t vetett az arany - nyaku pezsgős­üvegekre. Az ügy­véd elmosolyo­dott magában, — no ez most szép dolgokat forgat­hat a fejében! Otthon, hogy job­ban teljék az idő, szépen megtérítette az asztalt az üveg­folyosón. A pezsgőt hűtőbe rakta és virágot is tett az asz­talra. örülni fog a közjegyző, ha meglátja! Azután kocsi­zörgést hallott az uccáról és mikor kinézett, megismerte a barátja szürkéit. Kinyitotta az ablakot, de a kocsi ak­kor már befordult a sarkon. Fogta tehát a kalapját és utánasietett. Az uccán, éppen a háza előtt furcsa dolog történt. A Nepomuk-szobor tövében arasznyi kis kölyök ült és tyúktojást guritgatott a porban. Amint a gyerek fölismerte Barna urban a helybeli munkáspárt buzgó el­nökét, keserű honszerelem kezdte dagasztani keblét és zsenge elméjével felfogván a logikai összefüggést, mely a hazaszeretet és a záptojás között van. Abzug pecsovics! kiáltással odavág­ta a tojást Barná­hoz és azzal nyil­­sebesen eliramo­­dott. (Szives ol­vasóim, ebből lát­hatják, hogy ez az eset még ak­kor történt, mi­kor mi, magyarok megenge dhettük magunknak azt a fényűzést, hogy egymással vesze­kedjünk.) A fiú helyesen gondolkozott, de rosszul célozott. A tojás egy uri­­hölgyet ért, aki éppen keresztül a­­kart hágni a ko­­csiuton. Fehér ingblúzának vál­lát találta s a ret­tenetes lé —mert záptojás volt! — végigfolyt a hölgy

Next

/
Thumbnails
Contents