Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-10-28 / 4. szám - Sebesi Ernő: Hektor János végzete

A Uévai -társaságiból. A szüreti mulatságon előadott „Mimé Risa“ főszereplői. Balról jobbra': Nemes Kató, Weiimberger Géza, Tolnay Lenike, Quitt Lajos, iSchlásiniger Edith. Üdlve: Lutovszky Irén.

(Neuer Mara, felvétele, Léva.)

mert fegyelem van ... igen ... tudom én azt. Én nem vagyok bolond.

— Ne beszéljen annyit! — förmedt rá az orvos.

— Én? Én nem is beszélek, mert én egy szelíd Meldehund vagyok, este megint kimegyek és nem is ugatok, én csak rögtön kiszagolom az állást, ma behozunk egy pár muszkát, a Krisztusát nekik, úgy szeretnék egy olyan gömbölyű kis ezüstöt, mert tetszik tudni, a babám, ha hazamegyek szabadságra, hát tetszik tudni, ar ember hiú egy kicsit. De hát mért ne legyen kis ezüstöm, ha itt vagyok... főorvos ur, én vagyok a legjobb Meldehund, kiképzés nélkül... mert én lelkiismeretes vagyok. Már az iskolában is, én mindig elül mentem éjjel, ha csavarogtunk és ha valaki jött, hát megugattam, azért van az egész. De csak viccből, ezt komolyan mondom.

Az orvos sötétem nézett rá.

— Hektor, maga le fog menni a divízióhoz.

— Én nem vagyok beteg, főorvos ur, csak egy kis oldalszurás, no de mi az? semmi, de azért ki llehet bírni.

— Agy nyomása nincs? Tud aludni? — peregtek gyorsan az orvos kérdései.

— Én sose alszom, mert én folyton szagolom a patkányokat, annyi van a deklkungban és a fiuk nagyon szeretnek, tegnap egyet agyonvágtam, én nem megyek a divízióhoz.

— Rögtön leküldöm magát a hadosztálybirósághoz. Majd adok én magánák. Szimulálni. Disznó, kutya... főbelőnek. — Az orvos nézte Hektor pupilláit. A legény állta az orvos tekintetét. — Megértette? — kérdezte az orvos és megrázta.

Hektor János most vinnyogni kezdeti. Szája körül bárgyú nevetés bujkált. És szalutálni kezdett. Többször egymásután.

A két szanitéc bejött.

Az orvos egy szolgálati jegyet állított ki. Az egyik szanitéc szóbeli utasítást is kapott:

— Azonnal indulni... A divíziónál átadni.

A szanitéceik leszalutáltak. Hektor János négykézláb ereszkedett és úgy kellett kierőszakolni az ajtón.

Az orvos egyedül maradt. Izgatottan járt-kelt a fedezékben.

— Az ezredes elé kell mennem, jelentenem a dolgot, — gondolta. Ráütött az asztalra, dühösen. — Eh... szimuláns, közönséges aljas szimulálás az egész.

■0"

Már éjfél körül járt az idő. A tisztiétkezdében kártyázó csoportok ültek. Az orvos egy sarokban tárgyalt az ezredessel.

— Alsó glaubst Du wirklich?

— Ganz gewiss, ezredes ur, ismerik a bitangot. Nyolc hónapig markirozott, mielőtt kijött.

Most a két szanitéc bejött az étkezdébe.

— No, mi van? — érdeklődött az orvos.

— Hát, jelentein alássan — kezdte az egyik —, annak a gazembernek ...

— Annáik a zsidónak, — szólt közbe a másik.

— Nem zsidó — javította ki folytatva az első —, nincs annak semmi baja, olyan szépen elbeszélgettünk vele, csak egyszer -mégis olyan furcsát vetítünk észre.

— No, mi az? — kiváncsikodott az orvos.

— Hát egyszer csak hátramaradt és egy olyan kis fehér tilalomkőnél megállt és felemelte, úgy valahogy hát raérnél t e a bállábát. És vigy orgott hozzá, még a nyála is folyt neki...

Nehéz csönd terpeszkedett közéjük-----— Interessant, — szólalt meg az ezredes.

— Jawohl, Her-r Obe-rst, sehr interessant, — nevetgélt az orvos kínos zavarában.

Zeppelin Ferdinánd gróf, a mereiv rendszerű 'kormányozható léghajók feltalálója;, aki nem élte meg találmányának világsikerét.