Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-23 / 12-13. szám - Hogy születik a kém? - Amerikai reklám - Irodalom, művészet, zene • (vd.): Wallace

Hogy születik a kém?

A. v. M. repülőszázados a világháborúiban elesett. Özvegye most találta meg -érdekes hadinaplóját, amelynek egyik izgalmas részletében azt írja le a repülőszázados, hogyan lett kém.

1914 májusában négyheti szabadságot kapott a repülőtiszt és Párisba utazott. A Hotel Sainte Marie-ban már előzőleg telefonon szobát rendelt. Amikor megérkezett, a szobapincér előzékenyen tájékoztatta Páris látnivalóiról, elmondta többek közt, milyen érdekes látványosság a repülőtér Issy-les-Moulineauxban.

— Megkérdeztem a pincértől, — mondja a napló, — vájjon meg lehet-e nézni •a repülőgépeket. A pincér azt válaszolta, hogy ez tilos, de nevetve hozzátette, hogy azt, ami tilos, Franciaországban azért nem kell szószerint venni. Másnap reggel aztán szürke utazóruhában, piros Haedekeremmel a hónom alatt kimentem .a repülőtérre. Fényképező gépem szíjon -a vállamon lógott. A repülőtér bejáratánál látam a felírást: Szigorúan tilos a bemenet. Nem is tudom miért, hatalmába ejtett az a gondolat, hogy mégis kijátszom az őröket, bemegyek és megnézem, mit lehet ott látni. Beszédbe elegyedtem az őrökkel. Világjáró amerikainak néztek, törve beszéltem a francia nyelvet és azt mondtam nekik, hogy itt a Baedekerben az van: minden héten -egyszer meg lehet nézni a repülést a terem Megkínáltam az őrmestert cigarettával, de az nem gyújtott rá, mert itt nem szabad cigarettázni, de azért zsebretett vagy tiz darab cigarettát. Hallottam, hogy az őrmester, aki azt hitte, hogy alig értek franciául, szólt a társának: „Eresszük be ezt a bolond amerikait, aztán majd elvesszük tőle a maradék cigarettáját.“ Csakugyan be is engedtek, sőt a kérdésemre az egyik mégis mondta, hogy a hangárokra festett nyilak mit jelentenek. Közölte velem, hogy az egyik hangárban vannak azok a modern szerkezetű bombák, amelyeket francia hadirepülőgépek dobálnak le háború esetén. Nyugodtan sorra jártam a hangárokat. De furcsa nyugalom volt ez, a szivem úgy dobogott, hogy majd kiugrott mellemből. Az egyik hangárban tabellákat, skicceket, feljegyzéseket láttam és mindenekelőtt egy nevet: Ro-eheur. Egy szempillantás átvillant agyamon, mit mondott nekem parancsnokom .a minisztériumban közvetlen azelőtt, hogy szabadságra utaztam: „A franciáknak már ideális bombavető készülékeik vannak. Egészen uj találmány ez. Le Ro'cheurnak hívják azt a veszedelmes fickót, aki ezeket a bombavető készülékeket konstruálta. Egy nyomásra kiesik a. repülőgépből bomba és célba talál. Ha ennek a francia találmánynak a birtokába jutnánk, óriási dolog volna ...“ A lélekzetem elszorult, amint ott álltam a hangárban és néztem ezt a nevet: Ro•cheur. Ott volt velem szemben az egyik ilyen bombavető készülés és mellette a pontos tervrajz. Egy perc alatt megértettem, miről van szó, de gyorsan le kellett volna rajzolni mindent. Kinéztem .a hangár ajtaján: sehol egy lelket sem láttam. És most elővettem noteszemet és sztenografáltam, rajzoltam olyan gyorsan, ahogy csak lehetett. Úgy éreztem magam, mintha Monté Christo volnék If várának katakombáiban, a menekülés percei előtt. Most előkaptam fényképezőgépemet és egymásután gyorsan nyolc felvételt készítettem és aztán még mindig szorongva elindlutam a kijárat felé. Az őr szalutált. Átnyújtottam neki valamennyi cigarettámat és néhány perc múlva ismét ott álltam a párisi uccán a forgatagban. Szédültem. Egész éjszaka nem aludtam és ez a szörnyű és megalázó szó kóválygott a fejemben: kém. Hát kém lettem, anélkül, hogy akartam volna, a véletlen puszta szeszélyéből, akaratom ellenére.

Rmerikai reklám

Philadelphiában heves harc dúl az áruházak és a közönséges üzletek között. A kereskedők, akik csak a szakmába vágó árucikkeket tartanak raktáron, be akarják bizonyítani, hogy egy nagy áruházát lehetetlenség szakszerűen vezetni s az ott vásárolt tárgyak minősége távolról sem éri el a szaküzletekben beszerzettekét. Évek óta folyik ez az üzleti háborúság, melynek folyamán hol az egyik, hol a másik küzdő fél kap sebet. A szaküzletek tulajdonosai most oly módon akartak végső csapást mérni a konkurrens áruházakra, hogy egy jónevü amerikai újságírót szerződtettek, akinek nem volt egyéb teendője, minthogy minden szombaton egy cikket kellett megeresztenie a helyi lapokban a szaküzletek. érdekében. A szerződésben kikötötték. hogy a cikkeknek lehetőleg rövid és szellemes formában kell a kereskedők érdekeit megvédelmezniök. Nem tudjuk megállni, hogy az egyik ilyen cikket le ne fordítsuk olvasóink számára. A legutóbi szombaton a következők jelentek meg a philadelphiai lapokban:

„Tény, hogy Franklin Benjámin, a villámhárító feltalálója mindössze huszonöt centtel a zsebében jött Philadelphiába. Tény, hogy a teknősbéka a homokba rakja a petéit. Ezzel szemben lehetetlenség, hogy a teknősbéka huszonöt centtel a zsebében Philadelphiába jöjjön. Az is lehetetlen, hogy Franklin Benjámin, a villámhárító feltalálója, homokba rakja a petéit. Tehát csakis szaküzletben vásároljátok!“

irodalom, művészet, zene

Wallace

Miután az iró könyvei elérnek egy bizonyos példányszámot, elveszti személytelenségét, olvasóinak brigádja magánéletéből is részt kér, gondolatban vele van az ebédlőasztalnál s a hálószobában is.

Edgár Wallace ma a legolvasottabb s egyben a legtermékenyebb írója a világnak. Alig van olyan könyve, mely egymilliónál kevesebb példányban vándorolna kézről-kézre. London irodalmi köreiben egy mondás járja, melyet a kissé irigy és kissé fölényes írók találtak ki: „Edgár Wallace annyira el van foglalva, hogy nem ér rá saját regényeit egyedül megírni.“ Ha ez ironikus mondat rosszmájú értelmezésétől eltekintünk, úgy teljes mértékben igaz. Wallace sohasem ir, hanem diktál. Egy különleges konstrukciójú diktaphon áll rendelkezésére s ez a készülék háromezerhatszáz szót vesz fel óránként, szóval többet, mint amennyire a. legügyesebb gépirónő képes.

London egyik előkelő negyedében, a City közelében, előkelő családi házak között, áll Wallace villája. A család állandóan itt lakik, de az iró ritkán van otthon: gyakran hetekre eltűnik s hozzátartozói sem tudják, hol van. A Wallace-villa hívatlan látogatói az utóbbi időben annyira elszaporodtak, hogy külön szolgákat és titkárt szerződtetett a família gyors és lehetőleg udvarias kidobásukhoz. Olykor Wallace maga megközelíthetetlen, alkalmazottak és titkárok siirü, erős páncélja védi a kíváncsiskodóktól. Naponta többszáz levél érkezik címére, íróik „ötleteket“ kínálnak megvételre jutányos áron. Ezek nyomtatott választ kapnak, mely igy szól: „Tisztelt cim! Edgár Wallace az ötleteket nem vásárolja, hanem kitalálja. Tisztelettel: Clarkson, titkár.“

Hol dolgozik tehát Wallace? A színházban. Úgy van, a színházban. A Theatre Lyceumban, ahol a Wallace-darabokat elő szokták adni, az egyik igazgatói irodát nevezték ki a népszerű iró dolgozószobájává. De gyakran egyéb színházakba is elviteti a diktaphont s itt dolgozik naponta tiz óra hosszat.

Nemrégiben szabadságot engedélyezett magának, szabad idejét golfjátékkal, újságolvasással, szivarozással s talán uj ötleteken való fejtöréssel töltötte el. Ez idő alatt Londonban fia helyettesítette, de természetesen, csak üzletileg.

Sohasem láttam Wallacet, még kevésbé munka közben, de ha hü az a sok fotográfia, amely a „szerzőt a munkánál“ ábrázolja, úgy igen prózai körülmények között születnek meg minden korok „leglebilincselőbb“ bűnügyi regényei. Schillernek még rothadt almát kellett szagolnia, hogy teljes költői formáját kifussa, a nagy Edgárnak már csak a bendőjét kell teletömni, hogy fantáziája szárnyra kapjon. Ez talán egyetlen szenvedélye Wallace-nak a szivarozáson kívül, szeret enni, jót és sokat. Éhesen nem tud dolgozni. Lírai költők ezen az alapon sohasem Írtak volna le egyetlen sort sem. Wallace tehát reggel erősen bereggelizik s autón mindenkori dolgozószobájához hajt. Ott szivarra gyújt, gyorsan átfutja a napilapokat, fölsrófolja a diktafont és diktál. Egy regényét átlag három nap alatt készíti el, de nem ritkaság az sem, hogy 24 óra alatt készül el egy-egy mű.

A regények és színdarabok horribilis összegeket hoznak Wallace-nak, a könynyü karzatsiker azonban, úgy látszik, nem elégíti már ki, mert nemrégiben egy filozófiai munkát adott ki a legcélszerűbb és legerkölcsösebb élet formájáról, sőt beígérte, hogy folytatni fogja a „világszemléleti irodalmat.“ Pelmanis a cime ennek a bölcselő könyvnek s talán csak példányszámban jelent kevesebbet, mint bármely Wallace-regény.

Wallace egyáltalában nem néz úgy ki, mintha valamelyik detektivregényéből lépett volna ki. Télen-nyáron kopaszra nyírja fejét, óriási pocakja van, Csak a