Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-09 / 10. szám - Tarka krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Vozári Dezső: Erdélyi Béla - A jövő embere
Tarka krónika Hölgyeim és uraim és önök közül, ezúttal, különösen egy, egyetlenegy: egy ur, akit nem ismerek, csak látásból, véletlenül —- egy ur, a villamosban — hozzá szóljon mai kockám, kicsi versem, stanzám (ez az olasz versmüfaj, a stanza, szobácskát, kockácskát jelent) — privát-ügyben, magánügyben, a legmagánabb ügyben a világon — szerelmi ügyeknél legmagánabbiigyben, olyan magánügyben, amit legtöbbször még önmagának se vall be az iró és szerkesztő és újságíró és költő ur, — — csak úgy, véletlenül, ha in flagranti rajtakapja sajátmagát — ahogy én kaptam rajta magam, szombaton, a villamosban, hazafelémenet és egy ur ült szemben velem és ahogy szórakozottan nézelődöm, látom, „Az Est“-et olvassa, éppen fordít, a második oldalra, ahol valami gyilkosság van. Most, unalmamban, elkezdem figyelni az arcát. A gyilkosságot átlapozza. Jól van. Intelligens ember, nem a durva szenzációk embere. Mindjárt meglátom. Ahá — ott, a következő oldalon — ott egy irodalmi cikk van —- egy finom költőről — na?... brávó! megállt!... nem kerülte ki... sőt olvasni kezdi... brávó! müveit ember, kulturált lélek... nem is hagyja abba az első sorok után, figyelmesen végigolvassa. Kulturált ember, müveit ember, ez most már biztos — de vájjon van-e önálló Ítélete? Megértő olvasó-e? Mindjárt kiderül... Kiderül... tudniillik ... tudniillik ... ott... ahová most lapozni fog ... ha ezt elolvasta ... a következő oldalon ... ott van ez a kis izé ... ez a rovat... a „Hölgyeim és Uraim“ című. Ahá ... most lapozott... maga felé fordítja... Pfuj! nem szégyelem magam? így meglesni, orvul, az olvasót — az olvasómat? Micsoda méltatlan dolog! Csakazértse! Elfordulok, kinézek az ablakon. . Egy perc múlva, szégyenkezve, de ellenállhatatlanul, lopva visszanézek. Ali ez? Szívdobogásom van? Mereven ül. Olvas. Olvassa. Na...?! Most lehet a közepén. Ott — ahol az a izé ... a kis vicc van. Az a kis vicc, olyan könnyedén, véletlenül odadobva... Most... most meglátom ... ha most.. Ahá!... Brávó...! Elmosolyodott!! Brávó!... Kitűnő ember!... Intelligens ember!... Jó olvasó!... Bár százezer ilyen volna az országban! Jól van, fiatal barátom! A mosoly (elvégre, nem röhöghet hangosan a villamosban!) még ott van az arcán, mikor átfordít. Mi ez? Káprázik a szemem? Nem is a kockát olvasta! Egy fényképet nézett! Egy moziszinésznő képét! Arra mosolygott a gyalázatos! Karinthy Frigyes. Erdélyi Béla A budapesti büntetőbíróság előtt egyre konokabbal s egyre kilátástalanabbul tagadja egy fiatalember a terhére rótt bűncselekményt, a hitvesgyilkosságot. Cinizmus s primitív életösztön dolgoznak a gyilkosban, aki tegnap még „doktor ur“ és a jótársaságban otthonosan mozgó arszlán volt, ma már csak hamis dicsfényétől megfosztott bűnöző, börtöntöltelék, akasztófavirág. A biróság dolga, elitélhető-e Erdélyi Béla a főtárgyaláson produkált bizonyítékok alapján. De az eset, túl kriminalisztikai jelentőségén, kell hogy mindenkit érdekeljen. • A társadalom önvédelemből üldözi a gyilkost, mert kötelessége az egyén életének biztonsága felett őrködni. De ugyanez a társadalom háborút is visel szükség esetén, szóval nem tartja eredendő bűnnek az emberölést, bizonyos körülmények között mentséget talál számára. Mert nagy különbség, haszonlesésből ölöm-e meg felebarátomat, vagy „magasabb célok“ érdekében. Csak az elvetélt emberélet szempontjából közömbös az indok, mely megbélyegzi vagy szankcionálja a revolvergolyót, kötelet, srapnelt és negyvenkettes ágyút. Erdélyi Bélát gyilkosággal vádolják: s ha valóban gyilkolt, vegye el méltó büntetését. Ámde gondolja meg a biróság, mely nem az abszolút, csupán a törvénykönyvben lefektetett igazság szerint Ítélkezik, hogy Erdélyi Bélának is megvoltak a maga kis háborúi, házistratégiája s e bűnös hadműveletnél mindazok statisztáltak, akik ma a tárgyalóterem padsoraiban összegyűltek a szenzáció vérszagára. Ekkora bűnt nem lehet elnézni, nem szabad megbocsájtani. Talán megérteni sem lehet. Talán meg kelelne kísérelni megmagyarázni. A távolból nehéz véleményt mondani Erdélyiről s a bűncselekményről, melyet terhére rónak. Annyi azonban az ujságtudósitásokból is kiviláglik, hogy többről van szó, mint egyszerű gyilkosságról. Férfi és nő szexuális eltévelyedése idézte elő ezt a gaztettet. A százszázalékosan passzív Forgács Anna valami atavisztikus terheltségtől fizetve rohant Erdélyi Béla előbb csak botozó. brutális, később öldöklő hurokba görbedt kezei közé. Ennek a gyilkosságnak előbb-utóbb be keleltt következnie. S ha Forgács Anna nem az a nő, szegény, aki volt, idejében megmenekülhetett volna. Mi az a titokzatos hatalom, mely liozzáláncolta a pesti színésznőt a komisz Erdélyihez, akinél csak ütlegekben és szidalmakban volt része. Szerelem? Ezt az elkoptatott szót nehéz az ilyen esetekre ráhúzni. Viszont bizonyos, anyagi érdek nem vezethette Forgács Annát a házassági viszony fenntartásában, hiszen tudta, hogy férjének egyetlen fillérnyi vagyona sincs, hanem csak hamis váltókkal fedezett adósságai vannak. A lélek, az idegélet legmélyebb rétegeiben keresendő a magyarázat. Vannak bűnözők, akik fegyházba valók; vannak, akiket kórházba kellene zárni, mert betegek. Erdélyi Béla félig az első, félig a második kategóriába tartozik. Hogy gonosztevő, az ma már kétségtelen. Erről tanúskodik a hamisítások és csalások sorozata, amit kora fiatalsága óta elkövetett. De nem lehet normális ember, aki akkor, mikor a polgári jólét tárva-nyitva áll számára, olyan katasztrofális vállalkozásokba bocsátkozik, mint amilyenekbe Erdélyi bocsátkozott. Erdélyi bűnöző és hajlama a háború utáni Budapest aszfaltjában kitűnő talajra akadt. Itt fejlődött ki Erdélyi Béla azzá, ami ma, midőn lakkcipőben áll ott bírái előtt s a vizbefuló vehemenciájával kapaszkodik a tagadás utolsó szalmaszálaiba. Erdélyi idegebteg is egyben, ami nem is csodálatos, ha meggondoljuk, hogy 20—21 éves korában a tőzsdéző és kosztpénzes Budapesten nagyarányú pénzügyi transzakciókat vitt véghez, nem is ügyetlenül és a nyereséggel a zsebében törzsvendége volt az éjjeli mulatóknak s a legkülönfélébb játékkluboknak. Kis véletleneken múlik, nyárspolgár, próféta, vagy bűnöző lesz-e az emberekből és Erdélyi Béla bűnöző lett. Az egész élete, környezete, kora és a kor uralkodó felfogása hajszolták bele a bűnbe. Alkalom szüli a tolvajt s a háború utáni esztendőkben annyi volt az alkalom, hogy az imbecillis Erdélyi Béla nem tudott nekik ellentállni. S ne vegyék kegyeletsértésnek, ha azt mondom: a meggyilkolt Forgács Anna, a szép és tehetséges színésznő is bűntársa volt a gyilkosnak, mert föltétel nélkül kiszolgáltatta magát neki. Mindketten bűnösök ők: férj és feleség. A gyilkos és az áldozat. Mindketten keményen bűnhődtek vétkükért. S a gyilkos talán még keményebben, mint az áldozat. Forgács Anna meghalt, ezzel lerótta bűnét. Ámde Erdélyi Bélának ölnie kellett! Vozári Dezső. R jöoö embere Milyen lesz a jövő embere? —- veti fel a kérdést R. H. Francé híres természettudós egy értekezésében. Milyen lesz — úgymond — az ember alakja, mive fejlődnek testi és szellemi képességei évszázadok és évezredek múltán? Mert bizonyos, hogy a távoli jövő embere anynyira fog különbözni a mai embertípustól, mint az a kő- és bronzkorszak emberétől. Testünkben, szervezetünkben lassú, de szakadatlanul folyó változások vannak, melyek az idők folyamán mindinkább szembetűnnek. Ha a mai homo sapiens őse, a még félig állat-ember feltámadna, aligha fogadnánk el ősapánkul. Ama változások között, melyek az esztendők megszámlálhatatlan százezrei folyamán testünket gyökeresen átalakították, a függélyes járás tekinthető a legfontosabbak egyikének. Az ember ősei még négykézláb, hajlott törzzsel jártak. A két lábon való, függélyes járás elsősorban előmozdította az agy fejlődését, aminek a „teremtés koronája“ kulturemberré való tökéletesedését köszönheti. Elülső végtagjai felszabadultak a test súlyának viselése és a helyváltoztatás durva munkája alól és szerszámokká finomodtak. De az egyenes testtartás nem egy hátránnyal is járt. A tüdő kedvezőtlen helyzetbe jutott s a tüdőcsucsok fo
