Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-09 / 10. szám - S. P.: Old Shatterhand - muzeumban
KÉPES HÉT I. évfolyam. 10. szám. Prága, 1928 december 9. Old Shatterhand — múzeumban Alig kétszáz kilométerre Prágától, túl a szász határon, Drezda mellett, a napokban furcsa és váratlan sikerű kiállítást nyitottak meg, amelyről ma a világlapok már hasábokban, sőt kolumnákban számolnak be. A siker meglepetés volt. A komoly lapok állásfoglalása legalább is nem várt. Egy mellékesnek, elintézettnek és nevetségesnek vélt jelenség támadt föl nem remélt erővel és kívánt grolifikálást a leghivatottabbaktól. Radebeuilben átadták a köznek May Károly iró házát, ahol a vadregényes elbeszélő özvegye összegyűjtött minden emléket, ami férjére és utazásaira vonatkozik. Van egy másik ilyen muzeum-ház Németországban, Weimarban, Goethéé és Schilleré, ahová évtizedek óta zarándokolnak a két iró hívei, de soha oly tömeg nem kereste föl a weimari szentélyt, mint rövid négy hét alatt a radebeuilit. A megnyílt múzeumot néhány napra ismét be kellett zárni, mert nem bírta el a megterheltetést. Gyerekek szöktek el Németország minden tájából, hogy Drezdába zarándokolhassanak és megnézhessék Old Shatterhand puskáit és lószerszámait. Csehországból útlevél nélkül lopták át magukat a határon a Winetton arcképére kiváncsi gimnazisták. Öreg professzorok, kereskedők és udvari tanácsosok jöttek el egész családjaikkal és órák hosszat bolyongtak megindultan a múzeummá alakított ház folyosóin. A fiatalok a saját fiatalságukat jöttek megnézni, a nyugtalan tettvágyból összetett férfiasodé fantáziájukat, mely föllángolt és átszakitotta a rideg mérték gátjait May Károly olvasásakor; az öregek a fiatalságukat siratták itt, a boldogat, amikor még oly erővel hittek Old Shatterhang valódiságában, hogy néha önmagukat tévesztették össze vele, ámbár azóta ez a hit éppúgy fokozatosan lefakult, mint annyi más igazabb is az ifjúság vágyakkal induló korából. Az irók levették a kalapjukat Old Shatterhand előtt, akit oly sokáig kinevettek. A vadregényes elbeszélésekből eladott ötven millió kötet és az immár évtizedes egyre erősödő világhír és generációkat formáló tömeghatás gondolkodóba ejtette őket. # Chesterton irta meg a ponyva, a szentimentalizmus, a hig könyvek és a detektivhistóriák dicséretét. Több igazság és föltétlenül nagyobb és építőbb egészség van bennük — úgymond — mint a modern literatura okos és mély kínlódásaiban, amelyeket csak olyan generáció élvezhet, amely szellemi mazochista és örömét leli a fájdalomkérődzésben. Erős és nem föltétien szavak, de tény, hogy az irodalmak és a művészetek testéről le kell vágnunk egy nagy komplexumot, amelyet esetleg nem szabad a nemesült esztétika mérőónjával mérni és mégis tisztelni kell — a kalapot levenni előtte. Ezt a komplexumot — amelybe a magyar népdaloktól kezdve, át a jazzon, a Cooper-regényeken, a szentimentális amerikai filmen és Tom Mixen May Károlyig sok minden beletartozik — talán rosszul nevezték eddig. Az irodalomba és a művészetbe sorolták, s mint ilyet, könnyűnek találták és undorral vegyes lenézéssel elejtették az irodalmi kávéházak hosszuhajasai és pápaszemesei. Talán nem irodalom és nem művészet. Talán más. Valami, amiről Oroszországban például elismerték már, hogy az egyetlen kollektivum, amit a szellemből gyártani lehet. May Károly, mint Tom Mix és sok más izgató könyv és mozifilm, köntörfalazás és logikai aláépités nélkül az ember primitív érzelmeihez szól, mint az alkohol vagy a szerelem. Könyvbe vagy vászonra foglalt boxmérközésnek kell tekinteni. Ösélményt jelent; nem az agyra vagy a szívre: az idegekre megy. Milliókat egyformán kihoz a sodrából, mert banális, egyre ismétlődő, nivótlan eseteket projiciál ugyan elénk, de olyanokat, amelyek kellenek a szervezetnek százszor is, egyformán is, mint az alkohol vagy a szerelem. Ha valakit leütnek, mindig érdekes. Ha valaki leüt, mindig érdekes. Az emberi alaptermészet, a reflexvédekezés, a létfentartás, a fajfentartás, az izmok edzését titokban elősegítő vágy kívánja őket, mint a kenyeret. # A drezdai Íróhoz hasonló irók és utiregényeihez hasonló tömegsikerü alkotások mindig voltak. A renaissance idejében az újfajta francia kórnál is elterjedtebb és veszedelmesebb járvány volt a lovagregények járványa, amelyből Cervantes gyógyította ki az emberiséget. De az AmadisAtőx soha meg nem halt teljesen, a lovagregények éltek tovább Urfén, Mile de Scudéryn, George Sandon és Feuillet-n át napjainkig. Mi jellemzi őket? Hogy a szimpatikus lovag mindig győz bennük. A regény csupa apró és bonyolult happy end-ekből van összetéve. Ez kell. May Károly regényei is csupa kis happy end-ekből vannak összetéve. Szerencsés körülmény, hogy ezek a regények éppen az ifjúság törzs-regényeivé váltak s elsősorban gyerekekben keltik a naivul érzett győzedelmesség kellemes mámorát. Kinek ne jelentené ifjúságát Winetou? Ki ne emlékezne Old Shatterhand-re úgy, mint a rózsaszínű emlékekkel el-eljövö gyerekkor egyik legtisztább hősére? Az öregedő ember szívesen gondol May Károlyra. Elvégre életünk fantáziával és mondákkal telt hőskorának ő volt demiurgosza; ő adta gyermekkorunknak a mitológiát és a Jóság két fő istenét: Old Shatterhand-et és Winetout. S. P. SZÉPIRODALMI HETILAP
