Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-02 / 9. szám - Wallace, Edgar: A különös grófnő
Dr. Kersék János ügyvéd és zeneszerző, akinek „A kis cseléd“ cimü daljátékát a lévai műkedvelők adják elő. (Neuer Mara felvétele, Léva) Moskóczy Évi, az ötéves pozsonyi táncfenomén, a múlt héten nagy sikerrel lépett föl egy pozsonyi táncmatinén („Stefánia“ felvétele, Pozsony) K. Niobus Harry mint Radványi ezredes a pozsonyi Toldy-Kör „Gyurkovics - lányok“ előadásán (Mindszenthy felvétele, Pozsony) A felügyelőnő igent intett. — Különben még itt is jön valaki, aki meg van győződve ártatlan voltáról. A felügyelőnő fölkelt s néhány lépést tett a fegyházigazgató felé. — Nos, felöltözködött és útra kész? — szólt az igazgató kedélyeskedve. — Szerencsés asszony. Nekem itt kell kitartanom tovább. Én is fogoly vagyok itt, de nekem, sajnos, a holtomig kell itt maradnom. Ez volt az állandó beszédmodora s Mrs. Pinder mosolygott szavain, mikor karonfogva végigsétált vele a halion. — Barátja; nem érkeznek meg tiz óra előtt — ép most kaptam a táviratot. Azt hitték, hogy a szürkület beállta előtt nem akarja elhagyni a börtönt. És tudja, hová fog menni innen? — Sejtelmem sincs róla — felelt az asszony, majd elváltozott hangon folytatta: — Álmodni sem mertem volna, amiről Ön nekem beszélt... — A kislány? Igen. Érdekes eset. Tulajdonképp mindjárt rá kellett volna jönnöm abból, mennyire felizgult, amikor az égési sebet említettem. Nagyon csinos leány lett. — Az én leányom! Istenem, milyen csodálatos ez az egész... — Leánya akkor eszmélt rá, amikor én a Lois Margeritta nevet említettem. Ha még bármi csekély kétség volna, azt is eloszlatja az államtitkár levele, öt is fölkereste, hogy meg tudjon valamit a pörről és a bűnről, mellyel önt vádolták. Mrs. Pinder, ad nekem választ egy kérdésre? — A fegyházigazgató elengedte az asszony karját és hosszan szemlélte arcát. — Nézze, én már öreg ember vagyok s nincs már sok évem hátra. Az emberekben való hitem majdnem teljesen megtört — mondja, ártatlan volt Ön vagy nem? — Ártatlan voltam. Az asszony nyilt tekintettel nézett a férfi szemébe. — Az igazat mondom Önnek. Én akkor csak azért mentem el hazulról, mert munkát kerestem s mire visszatértem, — letartóztattak. — És hol volt az ura, mondja, ö hol volt? — Az uram meghalt. Akkor még nem tudtam. Azóta értesültem róla. Hisz Ön most nekem? A fegyházigazgató igent bólintott. Tiz óra tiz perckor előkelő autó állt meg a Felsburyfegyház kapuja előtt. A soffőr leszállt és csengetett. A kapus a reteszablak mögül kérdezte, mit kíván. — Mrs. Pinderért jötem. A soffőr cigarettára gyújtott s föl s alá sétált. De nem kellett soká várakoznia. Néhány perc múlva kinyílt egy kis ajtó és kilépett rajta, akit várt. i — Madame Pinder? — kérdezte a férfi halkan, szinte suttogva. — Igen, én vagyok. — Kérem a csomagot. A férfi kinyitotta az autó ajtaját, behelyezte a podgyászt s besegítette az asszonyt. Majd bezárta a két ajtót, elfoglalta az autóvezető helyét s az autó elindult London felé. XIX. Lois Reddle nem nagyon buzgott az örömtől, amikor a Chesler Squarere való visszamenetelre gondolt. De nem akarta megszegni a Lady Moronnak adott szavát. — Jobb, ha itt maradunk — vélte Lizzy. — Selwynt most úgysem láthatjuk s nem tudom, mit mond majd a dologhoz Mike? — Hogy mit mond Mr. Dorn, az nekem közömbös — felelt Lois. — Megígértem, Lizzy, hát mennünk kell. A Moron-palota előtt Michael Dorn állta útjukat. Lehetetlen volt kikerülniük. — Beszélnem kell önnel, Miss Reddle. Tán csak nem lady Moronhoz akar visszatérni? — De pedig éppen oda szándékozom. — Nem fogja ezt megtenni, Miss Reddle. Nézze, én már tettem egyet-mást önért, tegyen meg ez egyszer ön is valamit az én kedvemért.
