Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-11-25 / 8. szám - Wallace, Edgar: A különös grófnő (8)
A legújabb építőanyag: az üvegtégla. A közeljövőben Amerikában üvegből készült tornyokat és pavilonokat építenek a ruhát a testéről és — a szó legszorosabb értelmében — az ijedten hápogó pikkoló arcába vágta, — Vigye ezt a ruhatárba — mondta neki merev nyugalommal. — Nahát, ezt látnod kellett volna. A helyzetemet még igy is elképzelheted, a vendéglő a legelőkelőbb közönséggel volt teli, a nők egytől-egyig grand-toilettekben s én ott ülök Billievel, akin nincs egyéb, mint egy ingnadrágocska... Persze, hogy nem volt akkor se sokkal több rajta, amig a ruhát le nem tépte magáról, de mégis... a külszin ... Az emberek visítottak az élvezettől. Az ámuló pincérek könyökkel lökdösték egymást... Kétségbe voltam esve, azt sem tudtam, merre forduljak. — Billie, megőrültél? — súgtam neki haragomtól remegve. Megvetően mért végig s cigarettára gyújtott. — A ruhám nem tetszett neked ... hát ki vele! A botrány nőttön nőtt... A terem hátsó részében felállt három fiatalember tapsolni kezdett. Egy üvöltő hangot hallottam: „Bravó, csak tovább!“ A pincérek megfeledkeztek vendégeikről. Végül megjelent az üzletvezető, meghajolt s igy szólt fagyos udvariassággal: — Ha a nagyságos asszonynak melege van itt, talán előhivatom autójukat. Amint látod, kidobtak bennünket. Nagy fáradságomba került, mig Billiere rákényszeritettem asztrakánbundáját, melyet közben behoztak a ruhatárból. Tapsorkán, fütyülés és harsogó hahota között vonultunk ki a teremből. — És most azt kérdem tőled — mondta elkeseredve Marcadaut, — mit tettél volna te, világ bölcse, az én helyzetemben tegnap, hogy Billiet megleckéztesd? — Nagyon egyszerű a dolog, egyetlen öreg barátom, én is levetkőztem volna, letettem volna szmokingomat s ingben és alsónadrágban hajoltam volna a bizonyára kitünően elkészített tyukhus fölé. A különös grófnő (8) Regény — Irta: EDGÁR WALLACE — Talán hallkabban beszélne, nem vagyok süket. S egyáltalán nemi önön van a sor beszélni. Megértette? Ma fent jártaim az Indiain Office-ibain és beszélteim az áililamtitkánral. Semmi akadálya nem lesz annak, hogy Önt letartóztassák, ha én feljelentést teszek. Tessék ezt megjegyezni magának. Másodszor: Ha Miss Lois Reddlének egy hajaszála meggörbül és megtudom, hogy az Ön keze benne volt a dologban — hét poklon keresztül is keresztülgázolok önön. Tessék ezt is tudomásul venni. Kurtán biccentett a fejével, megfordult és ment. XVII. Lois nagy szívességnek vette, hogy a grófné nem foglalta le a délutánját és estéjét. — Kedvesem, örülni fogok, ha megszabadulhatok magától, — pakkolt ki egész őszintén a grófné. — Ez az alávaló Dorn egészen fölizgatott. De nehogy azt gondolja, hogy miatta Önre is haragudnám. Ha este színházba kíván menni, nyugodtan megtelheti, majd szólok az inasnak, aki éjjel teljesít szolgálatot, majd várni fogja. A kórházból értesítettek, hogy Braime visszanyerte öntudatát — biztosan megtudjuk majd tőle a különös eset magyarázatát. Én átvizsgáltattam a könyvtárat, de semmi olyat nem találtunk, ami a szerencsétlenségre fényit derítene. Kételkedem abban, hogy akár a bölcs Mr. Dorn is nagyobb eredményt ért volna el, — mondta a grófné, de a hangjának ez alkalommal nem volt gunyoros csengése. Lois első útja Lizzyhez vezetett az irodába. Az iroda ajtajában Mr. Shaddles éppen a keztyüjét húzta. Az ügyvéd barátságtalan tekintettel fogadta: — Nos? Visszajön hozzánk? Tálán már nincs megelégedve uj állásával? Azt hittem, hogy be fog válni titkárnőnek.
