Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-11-25 / 8. szám - Vozári Dezső: Köd
Folkmann Szerén kassai urleány arcképe (Tobák felvétele, Kassa) Glück Aranka, Huszt (Foto Angelo, Huszt) Rude Kató kassai urleány arcképe (Győri és Boross felvétele, Kassa) — Aludj, Marian! A leány durcásan rázta nneg irozisdavörös isöriéinyét és indulatosain lapozni (kezdett az együk képeslap bán. Turieik a bécsi lóverseny ékről beszállt már, beszéd közben hörpinitetit egyeit-egyet a kulacsból. Félke ti őikor erős köhögési roham lepte meg Marlant, kegyetlenül rázta a köhögés az isteni testet. Mellller riadtan nézett a vergődő leányra, aki előrehajolva köhögött, köhögött, köhögött. Ha egy-egy pillanatra ímegpihenheft'ett, nagy szemei könnyekkel megtelve, kutatva jártak át rajtunk. Én a menetrendet tanulmányoztam. Tiz perc múlva Kahlbergbe érkezünk — iszóltam — ott tizennyolc percig álltunk, elég idő, hogy egy forró teát igyék a kisasszony az étteremben, szívesen kísérném (le. — Ó, igazán nagyon kedves. Marian, egy méleg tea bizonyára jót tienne. A leány beleiegyezően bólintott. Kisvártatva föltűntek az óriási pályaudvar (lámpái. Fö'l'seigitetitem Marian bundáját, én magam csak kiiskabátóm gallérját tűrtem föl. Leszálltunk. Tejszinü köd borította az állomáson veszteglő vonatokat. Egy vasutas lámpással járt kocsitól kocsiig s egy kalapáccsal nagyokat vert a kerekek közti tengelyekre. Süvítő gyerekhang narancsot és kolbászt kínált az éjszakában. Tíznél több vágányon kellliett keresztüljönnünk, míg a restaurációhoz jutottunk, én menetiközben ügyetlenül bukdácsoltam papucsaimmal a kavicsok között. A vendéglőben csak két vasutas sörözött, mellettük két kopott fekete táska; szolgálatból jöhettek s még benéztek ide néhány korsó pilzenire. Kellemes meleg áradt a cserépkályhábóL Egy forró teát és egy feketét, de gyorsan! A tea láthatóan jó hatással volt. A köhögés alábbhagyott. A vasutasok vaskos anekdotákat meséltek egymásnak. Marian, szerencsére, nem értette őket; néma megadással szürcsölte a párolgó italt s fürkésző tekintettel meredt rám. Gyógyuljon meg, Marian, meg kell gyógyulnia dadogtam zavaromban s a keze után nyúltam. A leány idegesen húzta el vékony kezét. Megnéztem ■órámat. Vonatunknak négy perc múlva indulnia kell. — Fizetni! Megint átbukdácsoltunk a síneken. Keresem a vonatot. Nincs. Egy lézengő hordár azt mondja, hogy épp az előbb ment el. — De hiszen ez lehetetlen, a vonatnak, menetrend szerint tizennyolc percig kell i.t állnia s még csak tizenhat perce, hogy befutottunk. A hordár, aki közben átértette a helyzetet s látta, hogy papucsban maradtam le a vonatról, kárörvendve mondja: Ja kérem, ha késés van, akkor spórolni kell a pihenővel. A mozdonyvezető ilyenkor igyekszik valamit behozni a késésből. A helyzet nem volt éppen kellemes. Az, hogy délelőtt fontos megbeszéléseim voltak a fővárosban, melyekről lekéstem, hagyján, de itt állok kabát nélkül, papucsban egy ismeretlen beteg nővel egy ismeretlen város pályaudvarán. No, ez cifra ügy. Marian először mosolyogva figyelte kétségbeesésemet, de most idegesen dobbantott lábával s hisztérikus sírásban tört ki. A forgalmi hivatalból telefonáltattam az öreg Kellernek: nincs semmi baj, a legközelebbi gyorssal tovább megyünk. Az ügyeletes hivatalnok férj-feleségnek nézett bennünket. Ha megtörtént, megtörtént, — mondta atyáskodó hangon — a legközelebbi vonat csak délben indul, legjobb lesz, ha addig kialusszák magukat a szemközti hotelben. Marian toporzékolt a dühtől. Most már én próbáltam tréfára fogni a dolgot. Olyan ez, mint egy romantikus kaland, — súgtam neki ha én itt papucsban nem is keltem egy nőrabló lovag benyomását. Nem is reagált kényszerű humoromra. Az állomástól körülbelül százötven lépésnyire állt egy kétemeletes szálloda. A város csendben húzódott meg a ködben, csak távoli kutyaugatás és a tolató tehervonatok zaja zavarta a némaságot. Csengetéseidre előjött az álmos portás. Sajnálom, csak egy üres szobánk van — mondta, aztán hozzátette — egy ágy, egy kanapé, ha tetszik... Azt mondtam Mariannák, feküdjék csak le nyugodtan, én visszamegyek a vasúti vendéglőbe s reggel majd eljövök érte. A leány sajnálkozva mért végig, majd he-
