Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-11-11 / 6. szám - Wallace, Edgar: A különös grófnő

Clarenoe Terhune,

a Gráf Zeppelin potyautasa Friedricháhafenben.

A világ leghosszabb hídja. A befejezés ellőtt álló Newport—iNew-Jamesi hid (Amerika) amely 8850 méter hosszú és 7 millió dollárba került.

XIV.

— Jiaj, moist lehetetlen. Óhajt valamit?

— Igen, elfelejtettem valamit, — mondta lord Móron nagy-izgatottan.

— Tálán kiadhatom? — kérdezte Lodis az ajtón át.

— Nem, úgy hiszem, azt nem tudja, merít az laz én, az az éln... — Hangja érthetetlen morimoixUoua f ulladt. — De nem tesz szemmit, nem is biztos, hogy... Azt akartaim csak mondani, hogy meg ne ijedjen. És anyáimnak ne szóljon, ha valami különöseit hallana ...

Loiis éritelimeitienül rázta a fejét.

— Nem érteim, Lordságod mire céloz. Ha valamit kiadhatok, szívesein megteszem.

De nem kapott több választ.

Lizzy, aki mindenben praktikus értelmet keresett, azt vélte, hogy a lord biztosain a hamis fogait felejtette a szobában. Loiis azonban nem lértett egyet ezzel a magyarázattal.

Lizzylt csöppet seim zavarta a fény és pompa és azon nyomban elaludt. Loiis szemét nem fogta az álom. Minden negyedórában hallotta a házban levő valamennyi óra ütését. Forgolódott, lábtól tette a párnáját, számolt ezerig s végigpróbált minden önáltatás! módszert, de még léilkettökoir is ébren volt. A kapu lelőtt megállít egy autó. Biztosan lady Monon jön haza. Hintelenül beszéd ütötte meg a füléit.

, — S ő fölismerte a fényképet?

Cheisney Priaye hangja volt is a mennyezetes ágy selyeimdrapéiriáján 'keresztül szűrődött át. Úgy csendült, mintha fönn rejtőzne valáki is rejtekhelyéről beszélne. De a hálk szavakat tisztán ki lehetett venni.

— Nem, — csendült föl ia grófné hangja. — Jövetele előtt a szekrénye fiókjába tettem.

Most eigy kis szünet következett.

— Egy kissé kockázatos volt.

Lady Maron fölkacagott.

— Ma este még többiét kockáztattam, Cheisney.

— Drága Eleonóra, megbizhaitsz bennem.

— Kénytelen is vagyok vele. Remélem, elég okos leszel éis nem csinálsz valami ostobaságot. Selwyn máris kellemetlenkedik.

— Ej mit, Selwyn! — mondta a férfihang becsmérlően.

— Selwyn sóikkal többet tud, mint amennyit egyálitaiiáoan föltételezhettem. Honnan tudhatta meg, hogy meg akarunk esküdni? Vad haragjában ma kibökte. És honnan tudhatja, hogy neked pénzt kölcsönöztem ?

— Menjünk iaz ebédlőbe.

Kilincs nyikorgásiát lehetett hallani, majd Braiime hangja csendült távolról.

— Tálalva van, iméltóságus grófnő.

Aztán ismét csönd llett.

Mi volt ez? Ki beszállt?

Lizzy fölriadt.

— Szóltál valamit, Loiis? Mintha pénzkölcsönzést emlegettél volna.

Loiis fölkelt, felgyújtotta az asztál! lámpát.

— Nem tudom, de óin is hallottam. Valakinek itt kellett llennie a szobában.

— A hang a te ágyad felől jött.

Loiis fogvacogva fölemelte a ilámpát s fölállt ágyára. A menyezet selyemredöit vizsgálgatva, fölkiáltott a csodálkozástól. Fönt a sarokban fekete ébenfából egy harangformáju szerkezet függött alá két sodronyvezetékről.

— Onnan jöttek a hangok... az egy megafon.

A tiltok meg volt fejtve. Most megértette iloird Maróin rémületét is s látta, hogy a fiatalember elektrotechnikai tudását vallóban komolyan kell venni. Valószínűleg ezen módon hallgatta ki anyja titkait.

— Milyen ravasz! — lelkesült Lizzy. — Mondtam, hogy ez a fiú nagyon okos. És mit beszélteik, Loiis?

De Loiis nem volt hajlandó közölni barátnőjével a hallottakat. Kikapcsolta a megafónt, aludni küldte Lizzy t is maga is követte példáját.

Viaij/jon kié lehet az a titokzatos fénykép? És mit kockáztathatott a képpel lady Maron?