Keleti Ujság, 1944. szeptember (27. évfolyam, 198-218. szám)

1944-09-03 / 200. szám

1944. SZEPTEMBER 3. KELETI M MAGYAR UJ&ÂJ& 1 Marseilleafrancia tengerpart gyöngye Ha egy város igazi képét, jellegét és jel­lemét meg akarjuk rajzolni, legokosabb, ha azoknak a nagy embereknek arcképét vázoljuk, akinél a város, ez a kis mikrokoz­mosz adott egy nemzetnek vagy akii az egész emberiségnek. Kétszeresen érvényes ez a tétel Marseille- re, a „kétarcú Gallia'“ Földközi-tengeri arcá­nak gyöngyére, mely most szörnyű csaták gyújtópontjába kerülve hívta fel magára a figyelmet. Az aranynak, a pezsdülő politikai életnek s vidámságnak egyaránt városa Marsilia, melyet már a merész feniciai hajósok is kikötőül használtak az ókor hajnalán. Marseille szülöttei... Ha szemügyre vesszük azt, milyen fogal­mak fűződnek a hatalmas délfrancia kikötő nevéhez s kik azok a szellemek, akiket ö adott a francia nemzetnek, rögtön tisztán és élesen kirajzolódik előttünk a mediterrán városkép. Marseille szülöttje volt Puget, a középkor festő-szobrász zsenije, Autran, a tenger költője, Francois Bazin, a pattogó ritmusú vigoperák Írója. íme Marseille a vi­dámság és költészet városa. De itt szüle­tett Thiers a történetiró politikus, Garnier Pagés, aki Fülöp Lajos alatt a republikánus párt elnöke volt s a forradalom tüzes Mar- seillese is ennek a városnak a nevéhez fű­ződik. Ez Marseille politikai képe — a tűz és lendület jegyében. Marseille arcképéhez azonban szorosan hozzátartozik lüktető gazdasági élete. En­nek megvilágítására talán elegendő lesz, ha tudjuk azt, hogy ebben a városban állítot­ták fel a világ első kereskedelmi kamaráját éspedig 1599-ben. A város jelszava ez volt: „Emeljük kereskedelmünket a legmagasabb polcra és a legnagyobb tisztességre ...“ Ezekután megérthetjük azt is, amit Mon­tesquieu ir a város lakóiról: A marseille-i föld sivársága és terméketlensége kereske­delemre szoktatta a város lakóit. Munkás, komoly emberekké kellett válniok, ha azt akarták, hogy ellensúlyozhassák a természet sivárságát, szerényekké, hogy békességben élhessenek, de egyben élelmesekké, hogy megélhessenek abból, amit kereskedelemmel ' szerezhetnek. A Föláközi-tenger metropolisa ... Marseille jellegzetesen délfrancia város, I sőt ennek a városnak fogalma teljességgel hozzátartozik a provencei táj képéhez, s ahhoz a mocsaras, lagúnákkal tarkított ten­gerparthoz, melyet étangnak nevez a francia. Karállyos, festőién szép mediterrán öböl partjain terül el maga a város. Helyzete igen előnyös, hiszen szemben fekszik Franciaország északafrikai gyarma­taival: Algírral, Tunisszal és Marokkóval. Gallia messzebbfekvö gyarmatai mint Ma-1 dagaszkár, Indokina, Óceánia is ehhez a ki­kötőhöz fekszenek legközelebb, különösen mióta Szuez megnyitása folytán nem volt többé szükség arra, hogy Afrika megkerülő- \ sével érhessünk el a szélső kelet vizeire. Nem csoda tehát, ha ilyen földrajzi előfel­tételek birtokában Marseille a Földközi­tenger Metropolisává lett, s komoly riválisa Hamburgnak, Antverpennek, Rotterdamnak, de Rouennak és Le Havre-nak is. Egy 1929-es statisztika szerint Marseille már második kikötővárosa volt Franciaor­szágnak Rouen mögött az importált és ex­portált áruk tonnaszámát tekintve s a két város közötti kiilömbség nem is volt nagy, ellenkezően rendkívül csekély. (Rouen évi 9,486.100, Marseille 9,151.181 tonnával). Marseille virágzásának kora azonban ] 1913-ban volt, amikor teherforgalma évi 21 millió tonna, ugyanakkor évi utasforgalma 560.000 lélek volt. Marseille a világ legnagyobb alagutjának birtokosa Kevesen tudják, hogy Marseille mellett épitette meg a francia alkotó Szellem a vi­lág egyik legnagyobb alagutját. A város földrajzi helyzetének egyetlen hátrányos pontja tette szükségessé megépítését. Ha Délfranciaország térképére tekintünk, rög­tön kitűnik, hogy a kikötőváros meglehető­sen távol van a délfranciaországi gazdasági ütőerétől, a Rhone-folyótól. A folyó 1: ben hatalmas, szétágazó deltával ömlik a Földközi-tengerbe s éppen ezért csak ma­gasan, torkolata fölött hajózható gazdasá­gosan. Ez a földrajzi tény vetette fel annak szükségességét, hogy a várost hatalmas alagút közbeiktatása utján csatornával kös­sék össze a Rhone melletti Arles város­kával. A terv egyáltalán nem volt újkeletű s igen megokolt volt, hiszen a Rhone—Rajna csatorna által Marseille belekapcsolódhatott a kontinens belsejének gazdasági életébe. Az eszme 1507-ből XII. Lajos uralkodásá­nak idejéből származik, mint terv azonban csupán 1879-ben látott napvilágot. 1903-ban törvényjavaslat formájában fog­lalkoznak vele. Építése 1906-tól 1927-ig tar­tott. A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy át kellett vágni az u. n. Nerthe ma­gaslatot, mely bár csak hét kilométer szé­les voit, mégis óriási feladat elé állította á tervezőket, hiszen az alagútnak 22 méter szélesnek kellett lennie ahhoz, hogy 1200 tonnás hajók is közlekedhessenek rajta. Az emberi alkotó szellem valóságos dia­dala volt ennek a földalatti csodának létre­hozása. Munkáshadseregek támadtak szin­te a semmiből s valóságos nyelvi és nép­rajzi« bábéi nyüzsgött csakhamar a sziklás, meszes szorulat körül. Különösen sok ne­hézséget okoztak a mészkővidékre annyira jellemző karsztos vadvizek, melyek a ha­eadékokon beszivárogva olykor valóságos özönvizet zúdítottak az alagútba. Sok esz­tendei megfeszített munka után elkészült a csatorna, melynek remekbekészült szakasza éppen a földalatti vizi alagút volt. Ez utób­binak méreteiről különösen akkor szerez­hetünk világos képet, ha néhány világvi­szonylatban is ismert nagyobb alagút ada­taival hasonlítjuk ijssze Marseille alagutját, az u .n. Rove alagutat. A Szent Gotthard alagút hossza 14.984 m, a kiemelt földtö­meg 100.000 köbméternyi. A Szimplon alag­út líosszá 19.800 m, a kiemelt föld meny- nyisége 1.600.000 köbméter, mig a Rove alagút, mely 14.40 m magas és 22 m szé­les, bár csupán 7.266 méter hosszú, mégis 2.300.000 köbméter kiemelt földdel dicse­kedhetik. Aki látta ezt az alagutat, az cso­dákat mesél arról az impozáns látványról, mely a belsejében haladó hajóról nyílik a messziségben csillogó két kicsi pontra, mellyel a be- és kijáratot jelzik. Marseille ma ismét hallat magáról, s akik ismerik fontosságát, bíznak abban, hogy kiheverve a háború pusztításait, ismét az lesz, ami volt, a francia ţengerpart gyön­gye­XANTÜS JÁNOS OH. Jó áru és jó hirdetésünk alapja a jó titlet menetnek Kedves Szerkesztő Xlr! Többször is Írtam már arról, hogy a nagy­részt faluról származó külvárosi ember, ha elszakadt is otthoni testvéreitől s lm sok olyan szokást is vett fel itt a város tövé­ben, ami inkább a városi ember jellemzője, még ma is rendelkezik nehány egészen népi tulajdonsággal. E~ok között ©miitettem meg éppen legutolsó levelemben mélységes gyermekszeretetéi. Kétségtelenül ezzel ma­gyarázható, hogy a külvárosok — hála Is­tennek — ma is tele vannak gyermekekkel. Alig akad olyan valamirevaló család itt a környékünkön, ahol ne lenne legalább há­rom gyermek. De nem ritka a négy-öt gyer­mek se. S mivel a külvárosokban az asszo­ny-oknak sem adatott meg az a lehetőség, hogy otthon üljenek, gyerekeikre sem igen tudnak különösképpen felügyelni. Ha nem akad öreg s már munkaképtelen asszony a háznál, aki velük bajlódhatnék, egész nap­jukat künn töltik az utcán. Ez annál is könnyebb, mert ezekben a kis utcákban nem olyan nagy a forgalom, hogy életveszélyes lenne az utcai játszadozás. A gyerekek hát csapatokba verődve játszadoznak az utcán. Úgy kiabálnak sokszor, mkitha indiánosdit játszanának, ha ugyan ismernék az indián játékokat. De azért nem haragszik rájuk senki. Sőt még csak fel se tűnik nekünk, akik itt lakunk s akik már ezt a minden­napi állandó zajok közé soroltuk. Valahogy úgy vagyunk vele, hogy akkor utca az utca, ha tele van gyermekkel s akkor külvárosi, ha zajos. Igaz aztán az I», hogy nem is valami tisz­ták ezek a gyermekek, amin egyáltalán nem lehet csodálkozni. Aki a porban játszik s nem fél a földtől, annak bizony összepisz­kolódik a ruhája- De azért egészségesek ál­talában, mint a makk. Betegeskedni legfen- nebb azok betegeskednek, akiknek rossz és nedves a lakásuk s akkor, amikor az idő­járás miatt a szobába kényszerülnek. Ilyen nyáron azonban még ezeknek is megválto­zik sápadt arcocskájuk. Kissé mogszinese- dik. A jó levegő s a napfény gyógyitólag hat reájuk. Bizonyos, hogy so-k színes és mulatságos dolgot Írhatnék ezekről a sz-urtos külvárosi gyermekekről, s az ők tragikusan szép éle­tükről, bámulatosan fejlett gyakorlati érzé­kükről és testvéries együttérzésükről. Talán ha egyszer úgy lesz időm és kevesebb lesz a gondom, meg is teszem. Okulni lehetne belőle sokaknak, még a hivatalosaknak is. Hogy most Idvételesen velük foglalkozom, éppen ezekben a nehéz és válságos órákban, annak is megvan a maga magyarázata. Ma köztudomású, hogy a ránkzuduló esemé­nyek és aggodalmak között, milyen kétség- beesetten keressük az élet nyugodt pontjait, azokat az elveket és elméleteket, amivel a fáradt idegeket megnyugtathatnék. Tegnap délután éppen ezt adták meg nekem ezek a külvárosi utca-gyermekek. Az autóbuszt vártam a végállomáson, a városba kellett mennem valamilyen ügyben. Amint ott álltunk, a liancurozó gyermekek közül kiválik két kis leányka gyermek. Nem lehettek több, mint négyévesek. Szűkö­sen és szegényesen voltak öltözködve. Kis fakó, vékony ruhácska volt rajtuk, kötény­kével. A lábuk mesztelen és poros. Odabal­lagtak az egyik kapu küszöbéhez s letele­pedtek. Valamiről vitatkoztak, egyszerű gyermekhangoü, kissé selypítve. Senki se ügyelt rájuk. Én se. Vártuk az autóbuszt, semmiképpen se akart már megérkezni. Közben egy elegánsan öltözködött nő is az állomásra érkezett. Legújabb divatu szandál a lábán, színes nyári ruha és a lábán is lakkozott körmök, hogy a gyönyörűen készí­tett hajáról mt'g se. emlékezzem. Nem jött az autóbusz mondom s őnagysága ezen úgy látszik bosszankodott. S valószínűleg a meleg miatt is, mert a gyerekek közelébe húzódott az égető napról, a kapu árnyékába. Amint ott áll egyszer csak megszólal vékony gyer­mek-hangon az egyik leányka: — Néni, ugye az én kötényem szebb, mint a Margité? — kérdezte s fehér kis kötényét felé mutatta. A kütényke nem is volt a leg­-* fehérebb s amellett szakadozott. A Margit köténykéje fekete volt, de semmivel se jobb vagy rosszabb állapotban a másiknál. A hölgy a hangi a unottan megfordult s a leánykákra nézett. De látva micsodás vol­tukat szónéikül el is fordult s lebiggyesz­tett ajkkal, mely Ujjnyi szélességbe volt ruzzsal bemázolva kéí-három lépést tovább odalgott, Látliatólag zseuirozta a két gyer­mek kérdése, mert egy villanás alatt végig­nézett magáit s megigazította hófehér fodros zsabóját. A két kis gyerek sovány kezecskéjével felétartotta még kis ideig a rongyos kö­ténykét s kerekre nyilt szemmel várta a „néni“ döntését. Az azonban nem döntött. Ezt látva maguk igyekeztek eldönteni, me­lyiké szebb. — Ezt — mutatta Margitba — bedugva vékony kezecskéjét az egyik lyukba — meg­stoppolom. S ezt is és ezt is. S olyan lesz, mint egy uj — magyarázta. A feliéi- kötény öklömnyi gázdája Is ha­sonlóképpen mutogatott és mondogatott. A vékony kötényke bizony mindkettőé csupa lyuk és foszlás volt... Megjött az autóbusz s felgyurakodtunk rá s végig a külvároson nagyokat zöttyenve, robogni kezdettünk a város felé. A két kis külvárosi leányka azonban velem jött, ott láttam őket és szakadozott köténykéjüket a szemem előjt s a hölgyet, aki unott s kö­zömbös arccal szemben ült velem. Eldöntőm én az igazságot, drága gyer­mekeim — gondoltam magamban. Mindaket- tőtök köténykéje szép, csodaszép. Stoppol­játok csak be a lyukakat, aranyból lesz a szál, amivel összeszövitek. Higyjétek cl ne­kem, ezerszerte szebb a ti ruhátok, szaka­dozott köténykétek a „néniénél“. Mert Iáin ti nem estek kétségbe, az élettel és az életért gondolkoztok, pedig még alig látszatok ki a földből. Ha a néninek szakad majd ei pgyszer a ruhája, s nem lesz módja újai venni, bizonyosan bármire képes lesz, hogy mégis legyen. Még a csalárd dolgokra is. Az árulásra is. És még sok mindenre. Talán az öngyilkosságra is. De ti aranyos kicsi­kéim nem estek kétségbe. Szakadozott, sze­gényes és rongyos a köténykétek — hát megstoppoljátok, kijavítjátok, úgy ahogy lehet... mert annak szépnek és jónak kell lennie, bárki bármit is mond... Köszönöm nektek a könnyes bölcsességet, miről ti nem is tudjátok, hogy bölcsesség, de én ma s éppen ma nagyonis érzem, hogy az. . . SZÉKÉIT OVULA. Szent Ágoston vallomása Didó! Karthágó tágas birodalmát A bikabőrböl bármily nagyra vetted, Az emberek — kik földjén élnek — gyatrá. 8 csak úgy méltók az égi kegyelemnek Áldására, ha lelkűk szabadságán Nem lobban túl a szenvedély hatalma, Mert gyenge volt az ember őse; Ádám És csábitó az édenkerti álma. És jól tudom . . . Numidiának éjén Sok forró láz kisérté balga szivem, Gyönyör hínárjába húzott az éj s én Feneketlen nagy tengerébe vittem Az életemnek drága ifjúságiit — Csak hordtam én s szórtam pazarló szívvel És néztem — anélkül, hogy bármit látnék 8 hogy látnám: életem miként virít el. Az ör,ök igazság titkának éltem. Vak tévelygések utjain bolyongva 8 a sivár mamcheus-bölcsességben A tudás betűk alá döntött romja; Karthágó széthullt nagyságát idézte, De nem adott megnyugvást semmi pontom 8 a vak vezeklés sem nyitott az éjbe Utat a tévelygésen át s a gondon. Egy Imádság vigyázott rám az évek Sötétségén, hogy lelkem ne veszítsem ■ És uj hitén egy feltámadt reménynek Lássam, hogy él az Eszme, él az Isten! Ez az imádság adott vissza engem Az élet és az ujhodás fiának 0s uj látással fényre nyilt szemembe* És megtaláltam boldog uj hazámat. Egy imádság vigyázott rám ... Anyámé. Oh, anyák! Nagyobb oltalom e földön Nincs semmi, mint a jó anya imáé: Gyermeke lelkét bármily Szörnyű börtön Fogságában is tartsa szenvedélye, Felpattan egyszer az a börtönajtó És világosság fénye gyűl szemébe’ 8 beforr a bűnök sebe — bármily sajgó. Én megtaláltam Istennek hitében Az igazságnak s életnek hatalmát A tenger árját a kis csendes érben S a csírázó magban a hatalmas fát: Én megtaláltam magamban az embert És megujhodott énbennem az élet — Ez élet árján duzzadó nagy tengert Nem engedem a bűnök ördögének. I Sötét és mély titkokkal terhes ember! 1 Nyisd meg a szivedet e vallomásnak, j Tekints az égre fényetört szemeddel — ] Felhők sötétjén túl csak Istent lássadl \ Csak Istenbe vesd sorsod rendelését, j Teremtő nagy parancsát benned adta, I Benned virágoztatja uj vetését I S téged hív uj életre, fényre, napra! ... I Didó! Karthágó tágas birodalmát I Életre bármily ravaszságod hivta, \ Megdőlt bálványok már a pogány sacrák: I — „Bőmet locuta, causa finita!“ \ A bikabőrböl bármily tágra szabtad 1 Az élet terét Karthágó nagy álmán — I Romjain a megdöntött falaknak j Rabságos szívvel Istent hívja Adám. fjíLasovszky béla — Rendkívüli közgyűlést tartott Szobtok­Doboka törvényhatósági bizottsága. Désről jelentik: Szolnok-Doboka vármegye tör­vényhatósági bizottsága rendkívüli közgyű­lést tartott dr. gróf Bethlen Béla főispán elnökletével. A közgyűlés előtt a kisgyülés tartott rendkívüli ülést, melyen a tárgyso­rozatot előkészítették. A főispán megnyitó­ja után Vizváry Viktor, a vármegye főjegy­zője felsőbb rendeleteket ismertetett, mely­nek során felolvasta a kormányzói kézira­tot vitéz dr. Bonczos Miklós belügyminisz­teri kinevezéséről. A közgyűlés ezután hoz­zájárult dr. ónodi Weress József árvaszéki elnök nyugdíjaztatásához, amit Weress dr. maga kért. Hasonlóan nyugdíjazták saját kérelmére dr. Tüzes László árvaszéki ülnö­köt is. A közgyűlést a főispán szaval re­kesztették he. A beszámoló során meg kell államink dr ónodi Weress József árvaszéki elnök nyugdijbavonulásánál. A nyugdíjazá­sát kérő elnök a megszállás elején már ki­lépett a megye szolgálatából, nem akart esküt tenni a megszálló uralomnak. Kisebb­ségi években szi'árd magatartásával nem egyszer összeütközésbe került a megszálló hatóságokkal, hadblrósági eljárás Is indult ellene. A felrzrbadulás után azonnal fel­ajánlotta munkáját a* magyar államnak és példás szorgalommal átszervezte a várme­gyei árva&zéket, úgyszólván a semmiből te­remtett uj munkakereteket. Távozásával a vármegye egy Igen kipróbált régi, érdemes munkása vonul vissza a közélettől, ahol 65 éves koráig becsülettel, közmegelégedésre szolgált. Hadivállalat keres ácsokat, aszta­losokat, lakatosokat, kovácsokat, gépészeket és napszámosokat. Hlatky főmérnök. Árpád-u. 10. Telefon: 35-47.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents