Keleti Ujság, 1944. augusztus (27. évfolyam, 172-197. szám)
1944-08-11 / 181. szám
. »JPÍlErXdE'XjF MAGYAR Uf SMB 1944. AUGUSZTUS 11, Hatalmas munkát végzett négy év alatt Erdélyben a magyar közegészségügyi szolgálat Ugrásszerűen Javult a hazatért teifictekea a közegészségügyi helyzet Kolozsvár, augusztus 10. A jövő hónapban lesz négy éve annak, hogy a magyar egészségügyi igazgatás kiterjesztette működését a hazatért erdélyi és keletmagyarországi területekre. Nem csekély feladat hárult az egészségügyi igazgatásra, amikor négy évvel ezelőtt, a felszabadulás örömteli pillanatában munkához látott. Teljesen újjá kellett szervezni a szétzüllött egészségügyi szolgálatot, pótolni kellett az egészségügyi intézmények elhurcolt felszerelését és uj létesítményekkel kellett az egészségvédelmet hathatésabbá tenni. Ugyanakkor gondoskodni kellett megfelelő orvos- és bábaután-. pótlásról is, mert csak kellő felkészültségű orvosokkal és bábákkal lehet megvetni az egészséges társadalom a’apjait. A fokozatosan kiépített egészségügyi szolgálatnak egyben az orvostudomány legkorszerűbb fegyvereivel szünet nélkül harcot kellett vívnia a különböző fertőző betegségekkel és előzetes intézkedésekkel kellett útját állnia v járványoknak. Hinnék a hatalmas munkának, amely még nem fejeződött be: fokozatosan tovább halad, legfőbb irányítója vitéz Dómból Zoltán dr. egészségügyi főfelügyelő, akinek hatásköre 11 vármegyére terjed ki és akinek érdeméül tudható be, hogy egészségügyi téren Erdélyben rendezett állapotok uralkodnak. Természetes: négy év alatt — a háborús nehézségek miatt — minden egészségügyi kérdést nem lehetett megoldani. A keret azonban már készen van: kitöltésre vár s csak a helyzet kedvezőbb alakulásától függ, hogy valóban mintaszerű egészségügyi állapotokról lehessen beszélni... Mit végzett Erdélyben négy év alatt a magyar egészségügyi szolgálat? A magyar egészségügyi szolgálat négyéves munkájáról és célkitűzéseiről beszélgettünk Dómból Zoltán dr. egéspégügyí főfelügyelővel. Kérdéseinkre készséggel ^idta meg a felvilágosításokat s közel egyórás beszélgetés keretében 'feltárta előttünk azt a hatalmas teljesítményt, amelyet a magyar egészségügyi szolgálat megszervezése pillanatától napjainkig végzett és egyben rámutatott azokra a feladatokra is, amelyek még megoldásra várnak. .— Mi volt a legelső feladata a hazatérés után a magyar egészségügyi igazgatásnak Erdélyben ? — tettük fel az első kérdést. — Elsősorban a legfontosabb egészség- ügyi ágazatok megszervezését kellett elvégezni — mondotta vitéz Doniból dr. főfelügyelő. — A hazatérés után egészségügyi téren nagyon zilált állapotok uralkodtak. Az egészségügyi intézmények berendezéseit elhurcolták, a legfontosabb egészségügyi állások gazuátlanok voltak, úgyhogy teljesen újjá kellett szervezni, újjá kellett építeni az összes egészségügyi szolgálatokat. Első teendő volt a körorvosi állások betöltése a falusi lakosság egészségügyének érdekében. Bár az ofvoshiány miatt ez sok nehézséggel jái\, mégis S3 százalékkal több körorvos működik Erdélyben, mint a megszállás alatt. A másik fontos teendő a tisz’.iföorvosi és tiszti orvosi állások megszervezése. Ma már 11 tisztiföorvos és 72 tiszti orvos működik a vezetésem alatt álló 11 vármegyében. Ezek valamennyien kiválóan képzett, nagy gyakorlattal rendelkező orvosok, akik az általános közegészségügyi helyzet javítását végzik. Az orvosok kevés száma és megfelelő lakások hiánya miatt sok nehézséget okozott a községi orvosi állások betöltése, így is az állások legnagyobb részét betöltöttük. Ott, ahova megfelelő felké izültség- gel rendelkező keresztény orvost nem kaptunk, egyeló're munkaszolgálato» orvosok végzik a szolgálatot. .-— Milyen eredménnyel dolgozott ez £ széleskörű egész légügyi szervezet? — Ennek a jói kiépített egészségügyi hálózat munkájának eredménye, hogy sikerült Erdélyben meggátolni a kiütéses tifusi: terjedését, továbbá sikerült a tuberkulózis és vérbaj elleni küzdelmet hatásossá tenni. II A bukovinai magyarok hazatelepitésével, H valamint a JDéda-szereífalvi vasútvonal én:- tésével kapcsolatos egészségügyi kérdésekét % is zökkenő nélkül sikerült r. .cyo.Cen-:. to.t- nek a szervezetnek derei s munkáját cséri az egész világon egyedülálló keresztes Egészségvédelmi Szolgálat kiterjesztése, tüdő- és nemibeteggondozók, egészséghazak létesítése és a házasság előtti orvosi vizsgálat nagy felelősséggel járó munkájának végrehajtása. Súlyos feladatot jelentettek az egészségügyi szolgálatnak a legutóbbi hónapokban végrehajtott csapatmozdulatok, de ezt is sikerrel oldotta meg. Bábaképzők, egészségházak, szülőotthonok... — Milyen egészségügyi intézmények létesültek Erdélyben az elmúlt négy év -alatt? — ké -deztük ezután. — A jövő nemzedék érdekében halaszthatatlanul szükség volt — folytatta a főfelügyelő — megfelelő bábaképző intézetek és szülőotthonok létesítésére. Erdélyben a bábaképzés igen elhanyagolt volt és éppen ezért uj bábaképző Intézeteket kellett szervezni, hogy biztosítani lehessen a falvak számára megfelelő képzettségi! bábákat. A csecsemőhalandóság csökkentésére pedig szülőotthonok felállításáról kellett gondoskodni. Ma már 8 szülőottb i működik Erdélyben megfelelő felkészültségű szakembereit közreműködésével. A hazatéréskor nagy hiány mutatkozott kórházakban Is. Éppen ezért I.cgybánvési, Bánífyhunjaion, 'Kolozsvár,; n és Sepsissentgyörgyön létesítettünk uj kórházakat, amelyek a legkorszerűbb felszereléssel szolgálják a lakosság egészségvédelmét. . Nem hanyagoltuk el a nemi- és tüdöbeteggondözást sem. A felszabadulás óta 17 nemi- és 24 tüdőbeteggondozó létesült. A Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat kiterjedt hálózatát Igazolja, hogy ma már Erdélyben 85 kirendeltsége van ennek a fontos egészségügyi szolgálatnak. Készen áll egy nagyszabású kórház is, amely országos viszonylatban is előkelő helyet biztosit a hasonló intézmények sorában. Nem szaoad megfeledkeznünk arról a fontos misszióról, amelyet a .szülész szakfelügyelő munkája jelént. A belügyminiszter ur Kolozsvár székhellyel nevezte ki a szakfelügyelőt, akinek hatásköre nyolc vármegyére terjed. Feladata a bábák működésének ellenőrzése. A nem megfelelő képzettségű bábákat eltilthatja működésétől, vagy esetleg továbbképzésre utasíthatja őket. Ezután aziránt érdeklődünk, hogy áll Erdély a ragályos betegségek tekintetében? — A ragályos betegségek ellen rendszeresített védőoltások meghozták a kívánt eredményt. A tífusz megbetegedések száma mélyen alatta marad az előző évek átlagának. A magyar mintára rendszeresített diftérla- ellenes oltások jó hatása megmutatkozik abban, hogy csak szórványos megbetegedések történnek. A vérhas elleni küzdelmet a kolozsvári egyetem orvostudományi fakultása is programjába vette. Az esetleg fellépő megbetegedéseket azonnal izoláljuk és gondos fertőtlenítéssel útját álljuk a ragály terjedésének. A falvak részére minden járási székhelyen fertőtlenítő gépet állítottunk fel, amelyeket szakképzett emberek kezelnek. Igen nagy feladatot rótt' a hastífusz leküzdése. Az Országos Közegészségügyi Intézet közreműködésével felkutattuk a bacillushor- dókat és ártalmatlanná tettük. Még naSokszor elnézem ezt a szegény két vak embert. Itt találkoznak reggelenként a sarkon. Mindkettőjüket kézen vezetik. Egyiket egy kisfiú, másikat pedig egy kislány, ügy tudom, hogy a gyermekeik. Sőt egyik Vak embernek még van ezen a kislányán kívül öt gyermeke, ügy is szokott kéregetni, amint ott áll a kapumélyedésben, tűző napfényben: — Vak feleségem és hat látó gyermekem nevében kérem, könyörüljenek egy szegély vak emberen ... De nem, erről akarok én Írni, hanem arról, hogy amikor megállanak a sarkon szemben egymással és kezetfognak s hosszan elbeszélgetnek, akkor az egyik vak ember mindig azt mondja a másiknak - búcsúzó, skor: —- Viszontlátásig, András. És vak társa mindig igy válaszol rá: — Viszontlátásig, Károly. Igen, ez a szegény kért vak ember „vakon hisz“ a viszontlátásban .. . Legyen áldott az ő hitük. jj Hirdetések, .apréfitrdeSések feladhatók Deák Ferenc-utca 43! szám alatti irodahelyiségben Mostanában minden va .....il,e való boltban rádió szól. Nem azért, hogy az alkalmazottakat szórakoztassa, sem a vásárlókat. Zavaró repülést, esetleg légiveszélyt jelez a rádió, hogy még idejében tájékozódhassanak az alkalmazottak meg a vásárlók isAUtközben betérek az egyik főtéri boltba. Vásárolni szeretnék valamit. A rádió éppen zavaró repülést jelez.-— Baja, Bácska... Majd közelebb is. A k szolgáló asztál mellett a tulajdonos felesége áll s mellette két szép kicsi leánykája. Az egyik megszólal: — Mama, mikor megyünk már fürödni a strandra? Azt mondtad, hogy ma megyünk. Ugye, Éviké — fordult hugocs- Mja fslé a gyermek ' — azt mondta marna, hogy ma minket is elvisz a strandra f — Elviszlek, gyermekeim, persze, hogy Zöld- «i dtiMÄ Csak várjatok kicsit, hát nem 1 halljátok, hogy zavaró repülést jelez a rádió ? — Ó, mama. — szólalnak m,eg egyszerre — hát nvért nem oltod le a rádiót s akkor nem lesz , többet za-.i repülés ... — Mennyi körte van a piacon, — állok meg útközben a sátrak élőit — s bámulom kissé a forgatagot. Az egyik kofa előtt egy uriasszony 'áll, kesében hat ahn as szatyor s körtét kér. — De szépeket tegyen, lelkem, mo'ndja a kofának — csak szépeket. — Ugyan, ugyan, %át van nekem nem szép körtém? Szép az egytől egyig. Olyan, mint az arany — méltatlankodik a kofa. Aztán nekiáll a mellette lévő leánykájával hogy megtöltsék a szatyrot. Az uriasszony is segít, ö aztán igazán csak a szépét válogatja s rakosgatja a szatyorba. De a kofa leánykája se tesz másként, mire a kofa megszólal nagy hegyesen: — A jó Isten áldja meg a dolgodat, fiam, hát mind kiválogatod a szépét. Ne válogasson úgy a nagysága se. Nem f| látja, hogy mennyi ütődött van ebben a halom körtében? Ha mind elviszi a szépét, akkor ezekkel mit csinálok?... * — Üe miért van ilyen kiabálás itt a piacon?... Itt, mindjárt a szomszédban? Menjünk csak hamar s nézzük meg. Egyelőre ezt látom: Két ember s két asszony bakalódik egymással. De alaposan püfölik egymást. Meg olyan dolgokat szapülnak egymás fejébe, hátába, hogy a nevüket le se lehet Írni... A végén pedig szabályszerűen hajbakapnak, majd elválanak s újból összegabalyodnak. Igen, ebből nem lehet semmit megérteni — gondolom — megkérdem tehát a 'mellettem álló és a dolgot fölöttébb élvező kofától, hogy miért van ez a kora reggeli cirkusz? — Ö, kérem, şemmi az egész, — nyugtat meg a kofa. —- Szerelmesek egymásba. — Szerelmesek? — hát akkor miért nem szeretik egymást s miért viselkednek így a piacon? Verekednek. Hogyan lehet akkor valaki szerelmes? — Jhj, nem úgy — világosit fél a kofa. — A férfi — az, aki itt áll a közelünkben -— a másik férfi feleségébe szerelmes. Annak a felesége pedig őt szereti, ezt a férfit... — Nem ohjan ritkq dolog ez, — mondom a kofának, (— de akkor jobl volna, ha elválnám,k s úgy esküdnének össze újból, hogy ki-ki megtalálja a maga •igazi párját. — így is próbálták már a szerencsétlenek, de nem megy — mondja a kofa. Bolond szerelmesek ezek. Ebben lehet valami igaza, de látom, „igy se megy".„, bíró János I gyobb erőfeszítést jelentett a kiütéses tífusz elleni harc. A betegség terjedését az orosz térséggel való közvetlen kapcsolat ellenére is sikerült megakadályozni, . — Mi a helyzet egészségügyi téren? Javult a közegészségügyi helyzet! — Örömmel állapíthatom meg, hogy Erdély egészségügyi helyzete a felszabadulás óta lényegesen javult. A természetes szaporult jelentősen növekedett a születési és a halálozási arányszám viszonylatában. A kedvező helyzetet különösen a székely vidék magas születési arányszáma jelenti, ahol nem ritka egy családban a 12—16 gyermek sem. A nemi betegségek terén nincs lényeges változás. Az országos arányszám itt 3.5 százalék. A tuberkulózis léküzdése terén még sok a teendő. A megromlott lakás és táplálkozási viszonyok, valamint a kulturahiány legfőbb okozói a tuberkulózisnak. A közegészségügyi helyzet javítását célozzák az étkeztetési akciók, továbbá a napközi otthonok, ahol • pok- éser gyermek áll gondos egészségügyi felügyelet alatt. Ugyancsak ezt szolgálják a népélelmezési tanfolyamok is. Minden várfalegyében egy-egy élelmezési technikus irányításával oktatják a falvak asszonyait és leányait olyan főzési rendszer elsajátítására, amely az egészségügyi követelményeknek legjobban megfelel, hogy ezzel az egyoldalú táplálkozásból eredő egészségügyi hátrányokat kiküszöbölhessék. A gyárak és" ipartelepek állandó ellenőrzése is sokat javit a közegészségügyi helyzeten. Végül az orvosutánpótlás kérdését vetjük fel. / — Biztosítva van az orvosütánpótlás ? ' —• Igen. A kormány megértő magatartása lehetővé tette, hogy a most végzett orvosnövendékek igénybevételével egyetlen egészségvédelmi körzet sem marad orvos nélkül. A kormány 700 abszo- lutóriumos orvösnövendék részére tanfo- lyamot engedélyezett, hogy vizsgáikat letehessék. Remélhető, hogy ilyen módon egy éven belül ezek az orvosnövendékek az egészségügyi szolgálat rendelkezésére állhatnak. K rházakban, egészségházakban kapnak elhelyezést, ahol alorvosként, magasabb képesítésű orvosok mellett megfelelő gyakorlati kiképzést nyernek. — Hogy lehetne fokozni az érdeklődést az orvosi pálya iránt ? — A legfontosabb az orvosi tanulmányidő megrövidítése. A tananyagot racionalizábii kellene olyan mqdon, hogy a növendékek hamarabb hozzájuthassanak az orvosi diplomához. Igen fontos körülmény a katonai szolgálat megrövi- ditése és az orvosok katonai rangjának rendezése^ Néni utolsó sorban szükséges a f.zetések rendezése is, mert a jelenlegi helyzet nem jelent semmi vonzerőt az orvosi pálya iránt —- fejezte be nyilatkozatát Dombói dr. egészségügyi főfelügyelő Feladat tehát 'van elég. Lj ha végigtekintünk az egészségügyi szolgálat négyéves eredményein, bizonyosak vagyunk afelől, hogy az orvosi rend nagy távlatokra sugárzó munkája még jobban ráirányítja a figyelmet az egészségügy függő kérdéseire s azok mihamarabb megoldáshoz jutna. .. VARGA LÁSZLÓ \,ltt a piros!.,. Hol a p ros Kuüjiös- aug. 10. A kolozsvári rendőrség elfogta és átadta a királyi ügyészségnek Pill József 40 éves vándor mutatványost. Pill József néhány nappal ezelőtt érkezett Kolozsvárra s jelentkezett a rendőrkapitányságon és egyúttal engedélyt két egy billiárd* asztalnak a szabadban való felállítására, mint ahogyan arra bizonyíthatóan megkapta az engedélyt más városok rendőrkapitányságától is. A rendőrkapitáfayság csakugyan kiadta Pill Józsefnek az ideiglenes engedélyt, aki kiásott aztán egy közönséges asztallal a sétatér végén egy árnyas fa alá és megkezdte „működését“, mégpedig az „Itt a piros!... Hol a piros?... szerencsejátékot. A járókelőkből csakhamar olyan „közönsége“ verbuválódott, hogy pillanatok alatt 330 pengőt nyert, mig a „közönség“ köréből senki nem nyert egy fillért se. Egy napszámos, aki 80 pengőt hagyott a kueséberes asztalán s közben észrevette, hogy az hamisan is játszik, feljelentette a rendőrségen, PUl József pünpösdi királysága egy óra letelte alatt véget is ért, mert bekísérték a rendőrkapitányságra. A hatóságok félrevezetése miatt a 'csaláson kívül külön eljárás is indul ellene.