Keleti Ujság, 1944. július (27. évfolyam, 146-171. szám)

1944-07-11 / 154. szám

a KELETŰ _ MAGYAR UJSßXi 1944. JULIUS 11. Szolgálatos gyógyszertárak Szentháromság gyógyszertár, Unió-utca 3. sz. Távbeszélő: 20-78. — Keresztelő Szt. János gyógyszertár, I>eák Feremc-utca 9. sz. Távbeszélő: 15-68. — Minerva gyógyszertár, Wesselényi Miklós-utea 35. sz. Távbeszélő: 3-54. — Magyar Korona gyógyszertár, Hel- tai-utca 3. sz. Távbeszélő: 27-92. Iz efsötéíités idopantla A honvédelmi miniszter rendelete értelmé­ben a lakóházak elsötétixese este 10 órakor kezdődik és tart hajnali 4 óra 30 percig. — vitéz Teleki Mihály gróf fogadta a MéP országgyűlési képviselőit. Vitéz Teleki Mihály gróf, a Magyar Élet Pártja orszá­gos eljjpJifi dr. Hunyady Búzás 7-adfe orszá­gos alelnök jelenlétében vármegyénkénti csoportokban fogadta a párt országgyűlési képviselőit, akik jelentették az országos el- I nökségnek kerületük, illetve vármegyéjük I közhangulatát, politikai viszonyait és a je­lentős közkérdéseket. Vasárnap Komárom, Pest, Baranya és Fehér vármegye ország- gyűlési képviselőivel folytatott megbeszélé­seket az országos elnökség és megállapodott velük a jelenlegi helyzetben szükséges in­tézkedésekre nézve. (MOT.) A CORVIN műsora: Feleits, lm tuds& Egy soffőrgróf szerelmi kalandjai. Főszereplők: HANS MOSER CAROLA HÖHN MARIA ANDERGAST WOLF ALLBACH RETTY Magyar és Európa híradók. Előadások kezdete: 1/i4, 1/i6, 1/i8 órakor. — Hanák András postaAgazgató előlép­tetése. A Kormányzó TIr a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter előterjesztésére Hanák András postaigazgatót, a kolozsvári postaigazgatóság vezetőjét az V. fizetési osztályba postafőigazgatóvá nevezte ki. — Kinevezések. A m. kir. földművelésügyi miniszter az államerdészeti szakszemélyzet létszámában Várady László kolozsvári gya­kornokot ideiglenes minőségű m. kir. erdé­szeti üzemi segédtisztté és Császár Ferenc kolozsvári ideiglenes minőségű m. kir. erdő- kezelési gyakornokot ideiglenes minőségű m. kir. erdészeti üzemi segédtisztté, Tamás Já­nos kolozsvári ideiglenes minőségű erdőke­zelési gyakornokot m. kir. erdészeti üzemi segédtisztté kinevezte. A m. kir. földműve­lésügyi miniszter a közép- és alsófoku gaz­dasági szakoktatás tanárnőinek létszámában Gyerkes Sára, Farkas Edit, Nagy Jolán, Novák Julia ideiglenes minőségű m. kir. gaz­dasági helyettes tanárnőket ideiglenes minő­ségű m. kir. gazdasági segédtanámökké ki­nevezte. A m. idr. földművelésügyi minisz­ter a vizügyi szolgálat mérnöki szakának létszámába Zoltáni K. Géza kolozsvári ki­rályi műszaki tanácsosi cimmel és jelleggel felruházott királyi főmérnököt királyi mű­szaki tanácsossá nevezte ki. A m. kir. föld­művelésügyi miniszter a m. kir. gazdasági felügyelői tiszti személyzete létszámába Fe­jér András kolozsvári okleveles mezőgazdát ideiglenes minőségű m. kir. gazdasági gya­kornokká kinevezte. A m. kir. földművelés­ügyi miniszter a számvevőségi tisztviselők létszámában Balogh Géza kolozsvári szám­gyakornokot ideiglenes minőségű miniszteri számtisztté kinevezte. A m. kir. földműve­lésügyi miniszter az államerdészeti altisztek személyzeti létszámában Máté Mózes ko­lozsvári szakaltiszt, m. kir. főerdöőr műszaki altisztet m. kir. főerdöörré kinevezte. — C. Nagy Béla előadása a budapesti rá­mában. C. Nagy Béla, az ismert orgonamü- vész, zenetanár, csütörtökön délután 15.45 órakor Budapest I. hullámhosszán „Az ős­magyar zene“ cimmel előadást tart. Közre­működik Török Erzsébet énekmüvésznö, zongorán kisér Veress Nándor dr. — Bulgáriában szeptemberben megnyú­ljak az iskolák. A Német Távirati Iroda je­lenti Szófiából, hogy Armandov dr., népne­velésügyi miniszter rádióbeszédében kijelen­tette, a kormány elhatározta, hogy az 1944—1945. iskolai évre az iskolákat meg­nyitja és szeptemberben a rendes iskolai ok­tatás újból megkezdődik. A kormány meg­beszélte továbbá a szükséges intézkedéseket, hogy szeptemberben az ország többi kultu­rális intézményei, valamint a. főiskolák is Kémeri Nagy Sínre harcát akarta filmben menörökiteni a Turul Szövetség Budapest, julius 10. (MTI.) A „Miénk a jövő" cimü német film nagysikerű be­mutatója után a Társadalmi Turul Szö­vetség különösen érezte olyan nagy film hiányát, amely a Trianon utáni magyar ifjúság hősi harcát, szomorú helyzetét és nemzete iránti törhetetlen hűségét érzé­kelteti. A szövetség felhívással fordult a filmgyártókhoz, vigyék filmre a magyar ifjúság legendás hősének, Kémeri Nagy Imre honvédszázados életét. A mai ma­gyar ifjúság hősi életszemléletének ki­alakítására buzdító hatást gyakorolna az a drámai órákban bővelkedő szabad­ságharc, amelyet Kémeri Nagy Imre ví­vott életében mindaddig, amíg a bri- janszki erdőben bekövetkezett hősi halá­lával tett tanúságot a magyar ifjúság örök eszményei mellett. — A Nagy Testvérek Utóda cégnek nem volt szerepe a kanavász-láncoiásban. „Az Ítélőtábla is Ítéletet hozott a 49 vég kana- vász rejtegetőinek ügyiben’* cimmel nemré­giben közöltük a másodfokú ítéletet «bfca. a nagyarányú láncolási és uzsoraperben, amelynek egyik szereplője Nagy Sándor Szappan-fítcabell textilnagykereskedő volt. A cikkel kapcsolatban, a kolozsvári Csáky Ist- ván-utca 1. szám alatt lévő Nagy ''estvérek Utóda fopalárunagykereskedő cég tulajdo­nosa, aki szintén Nagy Sándor, annak köz­lésére kért fel, hogy nem azonos a tudósí­tásunkban elítéltként szereplő Nagy Sán­dorral . — Az Erdélyi Helikon júliusi száma közli egész terjedelmében Bánffy Miklósnak „Tannhäuser és a kis prineessz“ cimü uj kis regényét. Gunda Béla „Társadalmi té­nyezők és a népi műveltség kialakulása“ cimmel irt nagyszabású tanulmányt. Lőrincz László Gulyás Pál haláláról emlékezik meg. A szépirodalmi rész Kacsó Sándo- Szernlér Ferenc, Hobán Jenő és Horváth István ver­sein kívül még közli Lőrincz László uj no­velláját. A szemle-rovatokban Faragó Jó­zsef, Ficzay Dénes, Isák József, Lőrincz László és Vitányi János ir kisebb tanulmá­nyokat és cikkeket. megkezdhessék működésüket. (MIT.) Á sfrohmcm-rendelef részletei HÁZASSÁGI HÍR. Bottá Bódi és Raf- fai Sándor m. kir. honv. gt. főhadnagy, lSIik julius 8-án tartották esküvőjüket Kolozsvárott. — A hajléktalanok ügyében továbbra is a polgármester intézkedik. A légitámadás­ból vagy elhárításból, vagy fenyegető ve­szély miatt elrendelt kiürítés következtében hajléktalanná váltak ideiglenes elhelyezése tekintetében továbbra is a községi elöljáró­ságok, városokban a polgármester, Buda­pesten a kerületi elöljáróság intézkedik. (MOT.) Borszéki Élőpatak! Maliid érkezett FÖLÖP GÉZA, Ko­lozsvár, Széchenyi >tér 19. Telefon- 16-28, 16-84. * Állami gépjárómüvezetőképző tanfolyam kezdődik julius hó 17-én. Résztvehetnek mindazon férfiak és nők, akik 18. é’etévü- ket betöltötték. Jelentkezni lehet személy, teher és motorkerékpárra a ,tSzász sofőr- iskolában“ naponta d. e. 8—13, valamint d. u. 15—18 óráig. Kolozsvár, Árpád-ut 26. sz Telefon 28-46. — Az enyveskezü külvárosi asszony még az óvóhelyre mentett holmit is meglopta. A kolozsvári Hegyvölgy-utcában lakó Jepure Jánosné husvét nagyhetében több darab fe hémemüt akasztott le szomszédasszonyá­nak, Bácsi Jánosnénak a közös padlásé' szárításra kitett komijából. Néhány nappal később, az ünnepek után pedig övegy Hut- tera Mátyásné kosarát dézsmálta meg, melyben a károsult fehérneműjét az óvó­hellyé átalakított pincébe mentette. A fe- jelentés alapján Jepure Jánosnét letartóz­tatták. A törvényszék szüneti egyesbirája kéthónapi fogházbüntetésre és kétévi jog­vesztésre ítélte­A „Budapesti Közlöny“ szombati számá­ban kormányrendelet jelent meg, amely a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok vezetőinek választása és javadalmazása szempontjából lényeges újításokat tartal­maz. A rendelet biztosítja, hogy az ország termelését, kereskedelmét és hiteléletét le­bonyolító vállalatokban azok jussanak Irá­nyító szerephez, akiknek felkészültsége és szakértelme biztosíték arra, hogy a vállala­tok a közérdek szem előtt tartásával fejtik ki tevékenységüket és megfelelően illeszked­nek be a magyar gazdasági életbe. A háború kitörése óta többirányú intéz­kedés történt annak érdekében, hogy a nyil­vános számadásra kötelezett vállalatok leg­főbb irányításában, valamint közvetlen ügy­intézésében résztvevő személyi kiválasztásá­nál a közérdekű szempontok érvényesíthetők legyenek, de rendelkezések történtek annak megakadályozására is, hogy a vállalati veze­tők egyéni előnyök kiaknázására használják fel azt a hatalmat, amelyet a termelésben kereskedelemben és hitelélet Irányításában való részvétel kétségtelenül jelent. Ezeknek az intézkedéseknek a sorában nagyjelentőségű volt a 7140—1941. M. E. sz. rendelet, amely a nyilvános számadásra kö­telezett vállalatoknál a vezető állások be­töltését szabályozta. Ez a rendelet a jövőre vonatkozólag mondotta ki, hogy vezető ál­lás betöltéséhez ilyen állásban levő előlép­tetéséhez a határozott időre szóló szerződés vagy szolgálati idő lejárta esetén az alkal­mazás vagy megbízás idejének meghosszab­bításához az illetékes miniszter hozzájáru­lása szükséges. A most megjelent kormányrendelet ennek a rendeletnek a módosítását jelenti. Az uj rendelet a hatálya alá eső vállalatok köréi kibővítette és így szélesebb körben érvénye­síti a közérdekű szabályozást. Ez a szabá­lyozás mindenekelőtt a vállalati ügyintéző szervek személyi kiválasztása szempontjából alapvető jelentőségű. Minden olyan részvénytársaság vagy szö­vetkezet, vagy korlátolt felelősségű társa­ság, amelynek saját tőkéje a 100.000 pen­gőt meghaladja, vagy amelybe* az értelmi­ségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíznél több, azonkívül a Pénzintézeti Köz­pontnak az 1920. XXXVII. t. c. 4. §-a első bekezdésének 1—3. pontjában felsorolt tag­jai, valamint a biztosító magánvállalatok kötelesek a szerződés tervezetének, vagy a megbízásra, előléptetésre irányuló határo­zatnak, javaslatnak bemutatása mellett be­jelenteni azokat, akiket elnöki, alelnöki, vezérigazgatói, vezérigazgatóhelyettesi, ügy­vezető igazgatói, ügyvezetői teendőkre vagy az üzlet vezetésére vagy irányítására egyéb­ként alkalmazni vagy azzal megbízni kíván­nak. Külföldi vállalatnak magyarországi tele­pe, fiókja, képviselete a belföldi vállalatok­kal egy tekintet alá esik. Bejelentési köte­lezettség alá esik a vállalatok érdekkörébe tartozó minden kereskedelmi társaság is. Előzetesen be kell jelenteni azt is, akinek évi összes javadalmazása eléri a 24.000 pen­gőt. A vállalatok kötelesek bejelenteni mind­azokat a személyeket, akik bármily elneve­zéssel az ügyvezető teendőket, vagy az üzlet vezetését vagy irányítását látják el. Min­den olyan határozatot, megállapodást, amely a javadalmazás emeléséről szól, a vállalat köteles a határozat végrehajtása előtt elő­zetesen bejelenteni. Az olyan vállalatok, amelyeknek saját tőkéje 500.000 pengő vagy ennél több, a rendelet hatálybalépésétől, ju­lius 5-töl számított 15 nap ala,tt, az olyan vállalatok, amelyeknek tőkéje 250.000 és 500.000 pengő között van, 30 nap alatt, a többi vállalat pedig 45 nap alatt köteles megtenni bejelentéseit. A bejelentett igazga­tósági vezető tisztviselők további megbíza­tása, illetőleg alkalmazása ellen az illetékes miniszter kifogást emelhet. A kifogást indokolni nem kell. A részvény- társaságok és szövetkezetek az említett ha­táridő alatt kötelesek bejelenteni igazgató­ságuknak tagjait. Az igazgatóság és a fel- ügyelöbizottság tagjainak száma legfeljebb 20 százalékkal haladhatja meg az alapsza­bályban megkívánt legkisebb létszámot, de legalább egy taggal meg kell azt haladnia. A bejelentéseket az Értelmiségi Munka- nélküliség ügyeinek kormánybiztosához, il­letőleg a Közérdekeltségek Felügyelő Ható­ságához két példányban kell a rendszeresí­tett minta alapján megtenni. Bejelentés nél­kül vagy kifogás esetében szerződést meg­kötni, vagy intézkedést foganatosítani nem szabad. A szolgálati jogviszony megszüntetése ese­tén járó illetmények tekintetében az 1500— 1941. M. E. rendeletet kell alkalmazni, ha­tározott időre kötött szerződés megszünte­tése esetében azzal, hogy az alkalmazottat a felmondási időre járó illetmények fejében a törvényes felmondási időké járó javadal­mazás illeti meg. | A rendelet alkalmazása szempontjából ja­vadalmazásnak kell teltinteni akár pénzben, akár természetben meghatározott minden juttatást, így különösen minden rendszeresí­tett és összegszerűen előre megállapított akár pénzben, akár természetben járó lllet- ményszerü szolgáltatást, ide számítva a fi­zetésen felül esetleg külön fizetett lakás­pénzt, különmunkadijat, működési és egyéb pótlékot és más hasonló természetű javadal­mazást, az időszakonként visszatérően fize­tett rendszeresített jutalmakat, minden rend­szeresített és összegszerűen előre megálla­pított mellékjavadalmazást; nyereségrésze­sedést vagy bármily összegszerűen előre meg nem állapított juttatást; segélyt, jutal­mat; költségmegtéritést, végül az alkalma­zott vagy megbízott helyett a vállalat által fizetett köztartozásokat, vagy bármely kü­lön ellenérték nélküli szolgáltatást. Fontos intézkedése a rendeletnek az Is, hogy a zsidó tulajdonban levő letétbe helye­zett részvényekkel kapcsolatban az igazga­tóság és felügyelöbizottság választására vo­natkozó közgyűlési jogokat az illetékes mi­niszter gyakorolja. Vagyis a rendelet az ál­talános személyi szelekció kapcsán a stró* mandrendszer felszámolását is biztosítja. KOLOZSVÁRI LEVENTÉK ÉS LEVENTELEANYOK! Nagy büszkeséggel értesültem arról, a nagyszerű leventemunkáról, amelyet az el­múlt napokban, városotokat ért ellenséges légitámadás után végeztetek. Szivem teljes melegével köszöntelek benneteket és férfia­sán megszorítom a kezeteket. Legutóbb rádión keresztül szóltam hozzá­tok és valamennyi magyar leventeifjuhoz, azokban az órákban, amikor országunkat is elérte a háború pusztító vihara. A nagy Imre előestéjén férfivá avattalak benneteket és most elmondhatom, hogy valóra váltottátok szavaimat és kérésemet. Férfiak vagytok. Magyar férfiak, akik szenvedést és halált nem ismerve, emberfeletti erővel tudnak küzdeni; bátor szívvel szálltok szembe a veszéllyel és nemes lélekkel siettek segíteni ott. ahol szükség van rátok. Tudtam, hogy a magyar leventeifjuság a megpróbáltatások nehéz óráiban mutatja meg Igazi erejét. Köszönöm a munkátokat és köszönöm, hogy megadjátok a nemzet számára a hitet, hogy ez az ifjúság kihar­colja Magyarországnak a Szebb jövőt! v. Béldy Alajos vezérezredes, az Ifjúság Honvédelmi Nevelésének és a Testnevelésnek Országos Vezetője s. k. KATONASSZELLEMÜ SPÁRTAI IFJÚSÁGOT NEVELJÜNK! A leventeparancsnokok számára központi íránytadó tanfolyam kezdődött Balatonlellén, melynek megnyitásán megjelent vitéz Béldy Alajos vezérezredes, aki beszédet mondott. — Ennek a tanfolyamnak az a célja, mondotta — hogy a résztvevőket a levente­intézmény céljáról tájékoztassa. Elsősorban a parancsnokokhoz szólok. Parancsnokolni annyit jelent, mint teljesen uralkodni afelett, ami felett parancsnokolni akarunk. Ismerni kell alárendeltjeink lelkületét. Meg kell al­kotnunk a leventenevelöi tisztikart. A végső célkitűzés, hogy katonásszellemü spártai ifjúságot neveljünk, de emellett figyelembe kell vennünk az' ország belső helyzetét, tár­sadalmi tagozódását, igy például elsősorban azt, hogy a mezőgazdaság érdekeit ? leven­teneveléssel összeegyeztessük. A leventepa­rancsnoki tisztikar megszervezése és össze­fogása mellett a következő fontos célkitűzés az ifjuvezetők kiképzése. — Külön meg akarok emlékezni a leány leventeintézményről, amelynek nevelnie kell azokat a magyar leányokat, jövendő anyá­kat, akik gyerekeikbe már zsenge ifjúság­ban szinte a bölcsőben beoltják az igazi nemzeti érzést.

Next

/
Thumbnails
Contents