Keleti Ujság, 1944. július (27. évfolyam, 146-171. szám)
1944-07-11 / 154. szám
9 KELET! MAGYAR Of SASE 1944. JULIUS i| gibonsinál, vai ami nt Arezzonál és az adriai parton egyaránt újból különleges kitartásukkal tüntették ki magukat a vasárnapi nap folyamán. Az ellenség erős tüzérségi és szüntelenül folyó légi támogatással túlerőben lévő gyalogsági és páncélos erőket vetett harcba, azonban sehol sem sikerült arcvonalunkat áttörnie. Néhány betörési helyen a harcok még vasárnap este is folytak. Keleten a bolsevisták Kovel melletti támadási csapataink kitűnő elhárító sikere után hevességben csökkentek. A megismétlődő áttörési kísérleteket szétvertük. Bara- novicsetöl nyugatra a Szcararnál, Szlonim két oldalán folyt elkeseredett harcokban hadosztályaink feltartóztatták az erős gyalogsági és páncélos erőkkel elönyomuló bolsevistákat. Vilna védői a várost az ellenség sok páncélostól támogatott támadásai ellenére is megvédték és a támadóknak súlyos véres veszteségeket okoztak. A Kauen—dü- naburgi utón Otenanál heves harcok fonnak. Csapataink ellent: m adásai eredményesek voltak. Polocktól északnyugatra több bolsevista lövészhadosztály áttörési kísérletei hiúsultak meg csapataink szívós ellenállásán. Az Orsa területén folyt súlyos elhá ritó harcok során Lamprecht őrnagy, egy hamburgi könnyű légvédelmi tüzérosztály parancsnoka példás vitézségével tüntette ki magát. Erős csatarepülő ezredek folyamatos támadásokkal avatkoztak be a földön folyó harcokba. Sok bolsevista páncélost é~ löveget harcképtelenné tettek és sokszáz jármüvet megsemmisítettek. A hétfőre virradó éjszaka folyamán harci és csatarepülök hatásos támadásokat intéztek a bolsevisták utánpótló forgalma ellen. Különösen Koroszten, Olevszk és Rovno állomásain keletkeztek az üzemanyag raktárakban nagy tüzek és heves robbanások. Egy északamerikai bombázó kötelék va sárnap Ploeşti térségében elszórtan bombákat dobott. Egyes ellenséges repülőgépek a hétfőre virradó éjjel bombákat dobtak a Rajn;,- Westfalia területére. A tengerészeti erők, a kereskedelmi hajók fedélzeti és légvédelmi kötegei és a haditengerészet légvédelmi tüzérsége a július 1-től 10-ig terjedő időben 66 Ellenséges repülőgépet lőttek le. Orosz páíyeurfvaroNí reg* vmy hatással német harclrepiitäkötefekek Berlin, julius 10. (MTI.) A julius 10-re virradó éjszaka nehéz német harcirepül é- pek erős támadásokat intéztek a szovjet utánpótlási forgalmat lebonyolító Korcs - en és Orleriszk pályaudvara elten. öilerszkben nagyon heves robbanásokat figyeltek meg. Egy üzemanyagraktár is kigyulladt. A tiiz nagyon gyorsan terjedt. Más pályaudvarok ellen Is eredmé iy< s légitámadás-cat intéztek a iolius 19 re virradó éjszaka, *öbbi között számos robbanó és gyujtóbombával támadták Smerinka pályaudvarát Transz- msztria északi határában és a rovnói kitérő pályaudvart Ukrajnában A karéb>i fö’dszoros felett a világos éjszakában vivőit légiharcokban a német és a finn vadászok saját veszteség nélkül kilenc szovjet repülőgépet lőttek le. Az angolok ismét Lancia vér árán akarnak győzni — Írják a párisi lapok Paris, julius 10. (MTI.) A Német Tá.viraţi iroda jelenti: Az angolszászok megszabta francia teriP-^rn elr'mdelték ve’am ennyi 18 és 45 év közti férfi mozgósitását. Ez a tény élénken foglalkoztatja a francia népet és a sajtót. Az Echo de la France azt Írja, hogy az angolok most ismét a franciákat szeretnék maguk helyett harcba küldeni éppúgy. mint 1914-ben, vagy 1940-ben, amikor Anglia kímélte katonáit. Alig értek francia tőidre és már újra franciákat állítanának maguk helyett az első vona'ba. A felszabadítás álarca mögött London nem is gondol másra, mint csak arra, hogy franciákat tegyen saját emberei helyére. l\eg| vpneier francia pusztult ©1 Caen romjai alatt Berlin, Julius 10. (MTt. V A Német Távirati Iroda értesülése szerint 40.000-re becsülhető a Caen romjai alá került franciák száma. Nagyrészük már az elözönlési hadjárat első éjszakáján e'pusztult az amerikai tüzérség tüzében, mégis a lakosság nagyresze a városban maradt. Az egymástól távolesö külvárosok bizonyos mértékben épségben maradtak. Az angolszász támadások során, amelyek a régi normandiai kikötővárost érték, a vasárnapra virradó éjszaka ismét százával hulltak bombák C’aenre. Az észak felől a városba benyomult britek csak sivár romhalmaznak jutottak birtokába. A tenderbe szorították a Sínnek a viípuríi öbölben partra szállt oroszokat Helsinki, julius 10. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: A hétfői finn hadijelentés igy szól: A karjalai földszoroson vasárnap az ellenség ismét megkísérelte, hogy tüzérség és hajórajok támogatásával partraszáll ion a Viipuri-öböl két földnyelvén, azonban a tengerbe szorították őket. Különböző finn fegyverek füzével vasárnap húsznál több különféle ellenséges partraszállitó bárkát és hajót süllyesztettek el, amelyek ezeken a vizeken működtek. Ayräpä hídfőjében csapataink szívós harc közben vonultak vissza. A Ladoga-tótól északkeletre a légi erőktől támogatott ellenséges nyomás Uuksonnokaanál Lelne irányában volt a legsúlyosabb. Az utak mentén és Öemark vidékén heves harcok voltak. Az ellenség némely helyen nagy emberveszteséget szenvedett. A junius 9-én kezdődött ellenséges nagy támadás óta az ellenség a különféle arcvonalszakaszokon egy hónap folyamán összesen 803 páncélkocsit vesztett. A viipri-öböl- ben lévő finn parti ütegek sikeresen vettek részt az ellenség partraszállási kísérleteinek elhárításában és elsüllyesztettek legalább is egy nagyobb vontatóhajót, hat kisebb vizijármüvet, egy partraszállitó bárkát, egy szovjet vontatót pedig felgyújtottak. A finn és a német vadászok, valamint a földi elhárítás összesen 2Jf ellenséges repülőgépet lőtt le, ezek közül nyolcat a keleti arcvonalon. Az ellenséges nagy támadás első hónapja óta a finn és a német légierők és a földi elhárítás, valamint a finn és a német hajók légvédelmi ágyúi julius 9-ikének reggeléig összesen 995 ellenséaes repülőgépet lőttek le. Ismét Plojesteí bombázták az angolszászok Bukarest, julius 10. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A julius 9-i román hadijelentés igy szól: A Dnyeszter alsó szakaszánál, Középső Besszarábiában és Moldvában nem volt különös harci cselekmény. Délelőtt a brit-északamerikai légierő bombázta Plojest városát. Nyilvános épületeket és lakóházakat pusztítottak él. A polgári lakosságnak veszteségei voltak. Több négymotoros bombázót lélőttünk. A Bonomii ormány enped ?lyt kapott a Rómába költözésre Milánó, julius 10. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A London, Washington és Moszkva között lefolyt hosszas tárgvá'á- sok után — mint jelentik —- Bonomi vegre megkapta az engedélyt, hogy a kormány székhelyét a délitáliai Salemoból Ró nába helyezze át. A hivatalos átköltozt > ,ést julius 15-re tűzték ki. A kormánnyal cgyiűö- ben Umberto volt trónörökös, Olaszország fő helytartója .is ü szövetségesközi ■ bizottság is Rómába köitöíi ;. Titokzatosság burkolja a Roosevelt— De Gaulle megbeszéléseket Genf, julius 10. (MTI.) A Német Távirati < fejeződitek. Sem a Fehér ház, sem pedig Iroda közli: Londonból jelentik: De Gaulle 1 Hull nem nyilatkozott. iß Roosevelt megö uzélései szombaton te- | A «§!ovaku élesbangu támadásé a szlovákiai Pozsony, julius 10. (MTI.) A Slovak vasárnapi számának vezércikkében erélyesen sürgeti a cseh kérdés gyökeres rendezésit Szlovákiában. Megállapítja, hogy a még itt maradt csehek ahe; vett, hogy lojálisán vicsehek ©lien selkednének, mind hangosabbakká és türelmetlenebbekké válnak, ami által csak még- inkább maguk ellen lazítják a szlovák közvéleményt. Gandhi: India ma naery börtön, ansei ben 430 millió ember szenved Genf, julius 10. (MTI) Mint Londonból jelentik, a New Lender most közli Gandhi egyik kijelentését, amelyet szabadonbocsá tása után tett. Gandhi szószerint a követ kezőket mondotta: India ma nagy börtön, amelyben 400,000.000 ember szenved. Az angolok a börtöne, "k. A kormányépület csak különleges büntető intézet a nagy börtönben. Fokozódik az firoentínára nehezedő diplomáciai nyomás Berlin, julius 10. (MTI) A Wilhelmstrassen megállapították, hogy az Argentina el leni angolszász nyomás további erősödésével lehet számolni. Német részről ugj anis már bizonyosnak látják, hogy az amerikaiak az angolokat is rá akarják venni az Argentina ellen folyamatba helyezett diplomáciai, politikai, mindenek előtt pe.lig a gazdasági offenzivába váló részvételre. Nyiteskeresztesek kisülték szét a vitéz Intrédy Bélát gyalázó ripiratokat B tettesek ellen megindult az internálási eljárás Budapest, julius 10. (MOT) Az utóbbi időben különböző nevekre szóló leveleket küldtek szét, amelyek vitéz Imrédy Béla közgazdasági miniszter személyét gyalázó röpiratok voltak. Újabban a levelekben „Magyar Nemzeti Szocialista Párt“ aláirásu röpiratok is voltak, amely olyan látszatot keltett, mintha a röpiratok a Magyar Nemzeti Szocialista Párttól származtak volna. A közbiztonsági szervek által lefolytatott nyomozás megállapította, hogy ezeket a röp- iratokat a nyilaskeresztes párt tagjai szerkesztették és küldték szét. A nyomozó közegek nyomára jutottak nagymennyiségű röplapoknak, amelyeket az egyik rákosszent- mihályi nyomdában készítették. A tettes«* ellen az internálási eljárást folyamatba tették. Az arcvonal kér: Ma estig szár mélytányért és evőeszközt szeretne összegyűjteni a kolozsvári KOLOZSVÁR, julius 10. A Vörös Kereszt kolozsvári fiókjának vezetősége uj kéréssel fordul Kolozsvár jószivü, honvé- deinkért minden áldozatra kész közönségéhez. Hétfőn délután megjelent szerkesztőségünkben a Vörös Kereszt kolozsvári fiókjának elnöknője és előadta a következőket: Valahonnan Oroszországból, egy hosz- szu hónapok óta frontszolgálatot teljesítő százados érkezett Kolozsvárra néhány napi tartózkodásra. A százados elmondotta a Vörös Kereszt kolozsvári fiókja lelkes vezetőinek, hogy mennyire hiányzik honvédei/nknek az otthon... És azt még a mai nehéz körülmények között is lehetne pótolni. Az az elgondolása, hogy a harcokban megfáradt és nehány órai pihenőt kapott honvédeknek berendez egy 100 személyes pihenő-otthont, ahol azok felváltva kipihenhetnék fáradalmaikat s egyben „otthon erezhetnék magukat“. A pihenő-otthon épülete egyébként készen is van, csak az otthonias berendezés hiányzik. Arra kéri tehát a VőVöröskereszt rös Kereszt kolozsvári fiókjának vezetőségét, hogy „szerezzen“ a fronton küzdő honvédeinknek 100 darab mély tányért és evőeszközöket, továbbá jó olvasnivaló könyveket és társasjátékokat, sakkot stb... A Vörös Kereszt kolozsvári fiókjának vezetősége tehát azért fordul most kéréssel a város adakozó szivü lakosságához, hogy ki, amit tud ma estig, ajánlja fel a nemes célra. A százados egyébként már szerdán indul vissza gépkocsin a harctérre s a kért holmikat magával vinné. Nem kételkedünk abban, hogy Kolozsvár közönsége nem tesz eleget a fronton küzdő honvédeink kívánságának! A Vörös Kereszt Farkas-utca 6. szám alatt lévő irodájában egyébként ma, kedden egész nap szolgálatot tartanak, hogy a felajánlott tányérokat, evőeszközöket, könyveket és társasjátékokat még idejében átvehessék, becsomagolhassák és útnak indithassá k valahová Oroszország felé . . . Paradicsom a piacon Kolozsvár, julius 10. A hétfői piacra rengeteg káposztát és zöldpaszulyt hoztak fel. A gyümölcsök közül újdonság volt a borizü apró alma, kilóját 300 fillérért mérték, őszibarack igen kevés volt. Az ára még mindig magas, Sárgabarackból sokat hoztak fel, kilónként 500 fillérért is adták. Igen szép ribizlit kínáltak 300 fillérért. A nagyszemü spanyolmeggy ára most is 500 fillér. Kevés volt muskotálykörtéből. Ara nem változott: 260— 300 fillér. Cseresznye a megszokott mennyiségben volt, az apróbbszemüt 240, a nagyobbszemü szépjét 360 és 380 fillérért mérték. Rövidesen megjelenik a kolozsvári piacon a paradicsom. Hétfőn egy helyen lehetett kapni nehány darabot belőle. A zöldpaszulyból ismét hatalmas kupacok voltak néhány helyen, az ára 60 és 80 fülér között váltakozott. Szép nagy főzőtököket árultak, kilónként 80 és 100 fillérért. Káposztából szintén nagy mennyiségek voltak a nagybani eladók piacán, ára 100 és 120 fillér. Ugorkát hétfőn is 300 filléres áron adtak kilógramonkint. Rebarbarát 80 fülérért árultak csomójával. Karfiolból nem volt sok, ára 300 füléres. A retek, a sárgarépa, a petrezselyem, saláta, karalábé füléres ára nem változott. Újabb maximális ára van az ujborgonyának, kg.-ként 66 fülér. Nehány helyen a hóstátiak piacán szép friss gombát lehetett kapni. Csomóját 100 és 250 fülérért adták. Majorságból igen keveset hoztak fel, egy pár növendékliba 55 pengőbe került. Harmadik és negyedik évfolyam is lesz a jogakadémiákon Budapest, julius 10. (MTI) Az 1940. évi xvin. t. c. 3. §-sa úgy rendelkezik, hogy a jogakadémiákon csupán két évfolyam működhetik és csupán az első és a második alapvizsgát lehet letenni. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter újabb rendeletével az 1944—45. tanévre vonatkozóan is lehetővé tette, hogy a jogakadémiákon a IH. és a IV. évfolyam is működhessék és a jogakadémiákon harmadik alapvizsgát is lehessen tenni. A jogakadémiák IH. és IV. évfolyamára azonban csak az a hallgató iratkozhatik be, aki az előző tanévben ugyanannak a jogakadémiának n. és Hl. évfolyamát vég'ezte. Harmadik alapvizsgát jogakadémián az tehet, aki a második alapvizsgát is ugyanazon a jogakadémién tette le. * Hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva jegykezelőt és legalább 18 éves hadiárva fiúcskát kifutónak vagy tekercselőnek felvesz az „Árpád“ filmszínház.