Keleti Ujság, 1944. július (27. évfolyam, 146-171. szám)
1944-07-14 / 157. szám
1944. jrUTTS 14. KELETI MAGYAR UmSXC r opthirctcU» \ ttonvédhodlesV kerületi levente labdorugóbajnokságának műsora téo'nár Nác is közreműködik az erdélyi ifjusáq i^cy Kolozsvár, julius 13. Mint már előzetesen jelentettük, a honvédhadtest labdarugó- kapitánya, Peredi János ju'ius 16., 17. és 19. napjaira Irta ki a kerületi levente labdarugó bajnokság elődöntő, középdöntő és döntő mérkőzéseit, amelyeket részben a Horthy Miklós egyetemi sportpark stadionjában, részben a városi sporttelepen játszanak a nyo'c erdélyi csoport győztes csapatai. A legjobb levente egyesületek a bajnokság keretében a város '"léárt is mérkőznek. Az erdé’yi ifjúság nagy találkozóját jelenti ez a viadal, amelyre országrészünk minden vidékéről felvonulnak a labdarugó leventék. Az erdélyi leventesport kiemelkedő eseményének a sorrendje Így alakul: Julius 15-én, szombaton délután fél 7 órakor a viadalon résztvevő 'event ecsap átok sportöltözetben vonu'nak fel és megkoszorúzzák Mátyás király szobrát. Julius 16-án, vasárnap reggel 8 órakor a Horthy Miklós I ark egyetemi sporttelepén, a nagypályán vn—II. csoportgyőztes, Ugyanabban az Időben a kispályán: IV— Vm. csoportgyőztes. Délelőtt 11 órakor a Kolozsvári LE csónakavató ünnepélye. Délután 5 órakor az egyetemi sporttelep nagypályáján: ül—I. csoportgyőztes, ugyanakkor a kispályán: VI—V. csoportgyőztes. Este 8 órakor a Mátyás Király Diákházban: sz" bálymagyarázat. Julius 17-én, hétfőn délután ff 5 ónkor az egyetemi stadion nagypályáján: a VTI— II. és a III—I. mérkőzések győztesei ••'tsze- nak a kerületi bajnokságért, ugyanakkor a kispályán a IV—VIII. és a VT—',7 győztesei ugyancsak a kerü' "ti bajnokságért. A városi sporttelep nagypályáién fél 5 órakor: a VII—H. mérkőzések vesztesei és a Levente-pályán a IV—VIII. és a VI—V. vesztesei játszanék a városi díjért. Julius 18-án, kedden délelőtt 8—11 órakor az egyetemi stadionban Molnár Ignác szövetségi edző labda gyakorlatok ~t vé ’ez a • középdöntő nyertes csapata,_Tal. Délben 12 órakor a Mátyás T~!rály Diákházban: sza- bály-nagyarázat. Délután 4—7 óráig az egyetem' stadionbon: Molnár Ignác edzése a középdöntő vesztes csapataival. Este 8 órakor a Mátyás Király Diákházban: sza- bá'ymagyarázat. Julius 19-én, szerdán reggel 9 órakor a Mátyás Király Diákházban Mo'nár Ignác előadást tart és bemutatja országszerte h'- res sportfilmjét a labdarúgásról. Délután 3 órakor a városi sporttelep nagyrév* Mn a döntő mérkőzésre ke’•ül rr a város dühért. Ezután 5 órakor a k^-il'M' bajnok"' ért küzd a középdöntő két győztes csapata. kor: Zrínyi A.—Tanin (talpgyár) B. Julius hó 19-én d. u. 4 órakor Széchenyi (palota) A.—Árpád (gépszij) B. 6 órakor: Árpád A.-—Mátyás (műszak) B. Julius 20-án d. u. 4 órakor: Mátyás A.—Turul 3. 6 árakor: Tanin A.—őrség B. 21-én 4 órakor őrség A.—Széchenyi B. A további mérkőzések sorsolása a fenti mérkőzések befejezése után alakul ki. A tekebajnokságok előreláthatólag nagy érdeklődés közepette zajlanak le, mert a csapatok színeiben sek kiváló kolozsvári tekejátékos szerepel. m r-w-mm*mm»» »im -.-»«»wi'uuj ARPAD-mozgő: Pénz beszél. Fősz!: Oayka Margit, Fnörényi Éva, C iortos Gyula, Mály Gerő. Előadások kezdete nyári évad alatt hétköznapokon d. u. 5 és 7 órakor, vasára - p d. e. fél 12-kor matiné és d. u. 3, 5, 7 órakor CORVIN-mozgó: Felejts, ha tudsz. Fősz.: Hans MoseT, Coro'a Höhn, Maria Ander- gast. Előadások kezdete: 4ÍÍ, j46, ti 8 órakor. EGYETUM-mozgó: Egy szerelem regénye. Fősz.: Gigli, Camilla Horn Ruth Hellberg, Emma Gramatica, Herbert Wilk. ÉRDÉL Y-mozgó: Jómadár. Fősz.: Ajtay Andor, Szllassy László, Pelsőczy Irén, Mály Gerő, Vaszary Piri. MATYAS-mozgó: Mindent érted. Fősz.: As- sia Norris, Carlo Camanini. Előtte Magyar híradó. Előadások 3, 5, 7 és vasárnap d. eT 11 órakor. RAKöCZI-mozgó: T'los a szerelem. Fősz.: Kelemen Éva, v. Gozmány György, Vaszary Piri, Somogyi Nusl. Műsor előtt a legújabb Magyar és Ufa híradók. NYILTTÉR* A kolozsvári társasgépkocsi tulajdonosok képviseletében a Kolozsvári Társaskocsi Közlekedési Rt. a „Keleti Magyar Újság“ és az „Ellenzék" napilapok julius 6-iki számában nyílttéri közleményt tett közzé. A közleményben foglaltakkal kapcsolatban a közönség helyes tájékozódása és vállalatunk jóhimevének megvédése érdekében az alábbiakat vagyunk kénytelenek közö’ni: 1. Nem felel meg a valóságnak az, mintha, a város és társaságunk között a forgalom ellátására vonatkozóan nem jött volna létre megáPaPodá.s. Ezzel szemben tény, hog” az 1944 junius 24- én kelt 26.254/1944. VII. ü. o. számú polgármesteri határozat srs 'ot kötelesek vagyunk a közönség érö°kében a leg- szülmége-ebb autóbuszvonalakon a forgalmat fenntartó’i. A forgalom ellátására vonatkozó feltételek azonosak a már konf'ban létrejött és az 5-ös járatok átvételekor miniszterileg is jóváhagyott szerződésben foglaltakkal. 2. Bizonya’. • nem vállalatunkra vonatkozik a nyílttéri tözlemény olyan értelmű állitása, mintha a mult havi szomorú emlékű terrorbombázás után a mentéseknél vállalatunk kocsijai nem látták volna, miután mk’-ől a munkálatoknál több kocsink az áldozatok, sebesültek és kibombázottak elszállításánál személyzetével együtt Önként tevékeny részt vett. Városközi AutószálHtási Vállalat Bt. üzletigazgatósága Kolozsvár, Honvéd-u. 29. * E rovatban közöltekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. Vasárnap Kolozsváron, Nagyváradon és Nagybányán Körzeti uszóba'nokságokat rendez a MUSz északerdélyi kerülete D kolozsvári versenyen Hídvégi és több neves német müugró is szerepel Kolozsvár, julius 13. Vasárnap, julius 16-án a MUSz északerdélyi kerülete három városban, Kolozsváron, Nagyváradon és Nagybányán körzeti uszóbajnoki versenyeket rendez, amely az Idei első nagy erőpróba és előkészület a két hét múlva Kolozsváron sorrakerülö kerületi bajnokságra. Nagyváradon a Nagyváradi S. E., Nagybányán pedig a Nagybányai S. E. és a Jő Szerencsét S. E. rendezésében bonyolítják le a bajnoki versenyeket. A nagybányai viadal külön eseménye lesz, hogy annak keretében játszák le a KAC—NSE 1. osztályú vízilabda bajnoki mérkőzést, amelyre a mult évben kerületi bajnokságot nyert KAC legjobb együttesét vonultatja fel. Kolozsváron a verseny délután 5 órakor kezdődik a városi fürdő pompás uszódájá- ban. A műsorba férfi, női, Ifjúsági és gyermekszámokat iktattak. Kiemelkedő mozzanata lesz ennek az érdekes sporteseméry- nek, hogy szünetben Hídvégi, a többszörös magyar válogatott és országos müugró bajnok - ha szolgálati beosztása szereplését megengedi, — valamint Eugen Frank (Stuttgart) és a német véderő Kolozsváré tartózkodó tagjai közül több más neves müugró bemutató jellegű ugrószámokkal gyönyörködteti a nézőket. A részletes műsort szombaten közöljük. A bajnoki uszöversenyek után a KESE— KMTE I. osztályú kerületi vízilabda bajnoki mérkőzést játszák le Nagy Zoltán ár. vezetésével. Német katonai együttessel iteanak szombaton a Játékvezetők Kolozsvár, julius 13. A kolozsvári játékvezetők e hét szombatján is megrendezik szokásos hétvégi mérkőzésüket, amelynek jövedelmét a bombakárosultak megsegítésére juttatják. Ez alkalommal a rendező bizottság a Kolozsváron állomásozó egyik német alakulat együttesét hívta meg barátságos labdarugó mérkőzésre. E német csapatban több volt élvonalbeli aktiv játékos szerepel és ez biztosítja a -’ótékonycélu találkozó közönségsikerét. A rendező bizottság ezúton kéri a kolozsvári játékvezetőket, hogy szombaton délután 5 órakor pontosan jelenjenek meg a városi sport' 'epen. A mérkőzés fél 6 órakor kezdődik. léBDsRUGÁS A Kolozsvári AC leszerződtette Siíő Károlyt, a Kinizsi volt balösszekötő játékosát. A kitűnő, válogatottjelölt csatár a jövő bajnoki Idényben tehát a piros-fehérek színeiben fog játszani. Az. MLSz országos r’nöksége a Kolozsváron lejátszott Feren város—KAC Magyar Kupa döntőmérkőzés megrendezésében kifejtett példaadó munkáért Adorján Ödönnek, az MLSz kolozsvári kerülete elnökének, Lőrincz Sándor főtitkárnak. Boga Ödönnek, a KAC elnökinek és Egyed Balézs százados, ügyvezető főtitkárnak a MK kicsinyített mását adományozta maradandó elismerésképpen. Julius 14-én, pénteken délután 5 órai kezdette! a Bástya SE sporttelepén barátságos labdarugómérkőzést rendeznek a Bástya „öregek“. Ellenfelük az egyik Kolozsváron tartózkodó német együttes lesz. E-.t megelőzően fél 4 órakor a Felsőbőrgyár (üzemvezetőit) csapata a Talpgyár (művezetők) csapatával mérkzik. Jenőflt, a Kinizsi volt középcsatárit Igazolta a Debreceni VSC. FÜLföLD A dániai Roskildeben a KIF, koppenhágai egyesület váltócsapata 4X-800 m.-en 7:54.S p.-es idővel uj dán csúcsot ért el. A magyar csúcseredmény ennél jobb: 7:49.8 p. Seregnoban az olasz marathonfutók bajnoki versenyén Maffeis a 25 km.-es távot 1:26:03.0 óra alatt futotta. Hägg, a csodafutó a 2 mérföldes uj világcsúcsnak (8:46-4 P-) az elérésekor 60 méterrel előzte meg a célbafutásnál a kitűnő Durkfeldtet. Tudnak a többi svéd atléták is! V.axberg 720-at ugrott távolba. Sjöström 66.06-ot dobott gerellyé. Nilsson ideje 200 m.-en 22.5 mp. Tfvjzo SPORi A Dermata üzemi labdarugóba j,tetesd;, befejeztével a jövő héten rca^—'k az iize ni tekebajnokságot a Nagy Fsrenc- pályán. A sorsolás alapján a 7 győztes, valamint a 7 vesztes, az előbbiek az üzemi tekebajnoki, utóbbiak a vigaszdi'ért kieséses rendszerrel játszanak. Mindkét csoportban az 1., II., III-ik helyezett díjazásban részesül. A sorsolás igy alakult: Julius hó 18-án d. u. 4 órakor: Turul (cipőgyár) A. —Zrínyi (felsőbőrgyár) B. Délután 6 órar APRÓHIRDETÉSEK I Szavanként hétköznap 16 fillér, vasárnap 20 fillér. ] Les^isebb hirdetés hétköznap 1.60, vasárnap 2.—. „Cim a kiadóban“ jelzésű és „jeligés“ hír- ként hétköznap 14 fillér, vasárnap 18 fillér, detések külön kezelési dija hlrdetésfeladá- Házasság, levelezés rovatban szavanként sónként 30 fillér. Állást keresőknek Száván- hétköznnp 22 fillér, vasárnap 80 fillér. giMMHKMMriHHlHMK gJ Ml v MMM)MMBMMM bapunh réfzdre húr ‘ seb fe-'”,h'7tél* az alább' belieben ■ ’ rjo* hirdclülrods Horlb* M.-u. 42. Pe*k 5rr»’K"U, 4"*. szám claltl Iroda- hetylséPbcn. .,*'rsus“ säK«or. nak p's'», árus, Mál«és •'>*!« tér »fpstild we!«*« Újságárus Ker-h’f-ul SzznlhironrAf- tér 12. Irlif-telep. lépcső-utca 13. 9 Alkalmazás MINDENES KONYHA- LANTOKAT és szakácsnőket keres a klinikai betegélelmezési osztály, Trefort- u. 4. Központi főzőkonyha. KIFUTÓ fiút, bolttszclgát azonnalira felvpsz a Baneh- cég Wesselényi-u. 2. NÉGYTAGÚ esa'ád kéT- res gyermek.szeretö nőt, áld főzéshez Is éft. Petői’ 72. — 21 KENYÉRGYÁRBA te’;a- r tóasszonyt keresünk. Ar- oád-u. 7. Telefon 31-17. — 9 KÖNNYŰ munkára mim- kásnőket felvesz Zattler, vegyiüzem Mu»solini-ut 58. szám. — R, HADIROKKANT, hadiözvegy, hadiá-rva jegykezelőt és legalább 13 éves hadlárva fiucsl.át kifutónak vagy tekercselőnek felvesz az „Árpád“ filmszínház. DAGASZTÓGÉPET — kettő csészével, beépített motorral — keres a klinikai betegélelmezésl osztály Tre- fort-u. 4. Központi főzőkonyha. 16 ÉVEN FELÜLI fiukat I ujságcsomagok tőzsdékbe való szállításához és előfizetési példányok kihordásához azonnali belépésié keresünk. Jelentkezni reggel 7—8 óra között a Lapkladó- nyomdálian, Szappan-utca 16. szám. EGY jó munkás hölgy- fodrászsegédet, lehet nő is, azonnali belépésre keresek. Jakab György fodrász, Pap- utca 83. — 16 HAROM-NÉGY munkáslányt felveszünk. Jelentkezés hétfőn, e hó 17-én reggel 8—9 óra között Cellule! dánigy árban Kolozsvár, Hosszú-. 35. szám. KOMOLY nőt pénztárosnak alkalmaz a Corvin filmszínház. GÉPVASALASHOZ szabókat felveszek és betanítok. Czlnk, Dé-sma-u. 5. — 26 Állás? fccr#* OüTOPÉD és orvefí mii- • r róazsegéd azonnali al- J kalmazást keres, Budápes- : ten is. Javadalmazás feítün- j tetősével megkeresést a kiadóba kérek. »1.1. .... ■■ I — Adás-vétel VESZEK ócskaruhát, fehérneműt. Rácz. Sándor, Mátyás király-tér 12. WOLF HÚSDARÁLÓT 100-150 kg.-lg terjedő teljesítménnyel. beépített motorral, megvételre keres a klinikai betegélelmezési osztály, Kolozsvár, Trefort-n. 4., főzőkonyha. KOMBINA‘ T szoba, gyári. uj. legkiválóbb minőség, sürgősen eladó. Megtekinthető Fonder-nél Szentegy-- ..4^2. ELADÖ 2 + 1 lámpás rá* dió, egy fél topolya hálószoba, székek, kerti asztal és könyvtár 2 drb. hármas szekrénnyel. Cím Kölcsey-u. 18. — 24 •TOKÁRBAN levő kerék - párgumi és balon 2x26-os eladó. Lévay-ut 11. lakd» SÜRGŐSEN keresek 1—2 —3 szobás (fürdőszobás) kti lön telket bérbe. 1 évi bért ___e fizM-’k. Tel.: 33-43. — 27 ■na <* -»«i -sv-vuKxaaMHHHi Kulonfélö VÍZVEZETÉK szerelést és javítást Jutányosán váJ- la'ok. Gáspár, Tímár-utca 36. — 14 HASZALÓ 22 HOLD Har- nmdvölgyben felesben kiadó. Értekezni Szt. Erzsébet Aggmenház, Dsida gond póknál. Magyar-utca 84. — 28