Keleti Ujság, 1944. június (27. évfolyam, 122-144. szám)

1944-06-04 / 125. szám

Vasárnap 1944. junius •f 4 *». Ára 30 miér ELŐFIZETÉSI ARAK: 1 HORA 4.80, NE­GYEDÉVRE 12.40, FÉL ÉVRE 24.80, EGÉSZ ÉVRE 49.60 PENGŐ. — POSTATAKARÉK- PÉNZTARI CSEKKSZÁMLA SZAMA 72148. BUSZON HETEDIK ÉVFOtYAM 125. SZÁM KIADJA A LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAI-U. 7. TELEFON: 15-08. — POSTAFIÖK: 7L SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA Körülbelül 750 hősi Halottja van a pénteki terrortámadásnak Kolozsváron  Keleti Újság közli a halottak és sebesültek névsorát Újabb részletek az angolszász bombázók kolozsvári támadásáról Romániai városokat is U&mháxtak az Erdély felett elszálló repülő erődök Vitéz Ricsói-Uhlarik Béla kormánybiztos Kolozsváron Kolozsvár, június 3. A péntek délelőtti súlyos angolszász terrorbombázás után, mint azt már megírtuk, azonnal megindul­tak a mentési munkálatok, t, eeu.g az Ősz- szes bombakárosultat, sikerült vagy végleg, vagy ideiglenesen üresen álló zsidó laká­sokban elhelyezni. Sokan rokonaiknál, vagy ismerőseiknél találtak új otthont. Minden fennakadások nélkül történt. Kolozsvár lég­oltalmi szervezete derekasan kitett magáért, bármilyen váratlánul is érte a várost a nagyméretű bombatámadás. Kolozsvárra lassan leszállt az éj. A bom­bázott városnegyedekben azonban ezen az éjszakán nenj égtek a villanyok a házak­ban, s a rombadőlt házak lakói nem pihen­hettek le többé megszokott otthonukban. Csend volt a rombadőlt házak között, csak itt-ott hallatszott a csákányok ütemes dobo­gása, amint bontották a törmelékeket s az ott dolgozó emberek beszéde. Egyébként csend volt, súlyos, fekete csend. Fenn az égen a hold világított, s fényénél még le- verőbb látványt nyújtottak a romok. Némely pincékben még emberek éhek, azok kimentésén dolgozott fáradhatatlanul, egymást felváltva a honvédség és a mun­kásosztagok. Az egyik ház 'óvóhelyen re- kedtjeivel egy szűk nyíláson keresztül si­került érintkezésbe kerülniök a mentőcsa­patoknak. Azonnal élelmet és vizet juttat­tak nekik, s kitartásra bíztatták ezeket. Itt csak a legnagyobb elővigyázatossággal tud­tak dolgozni, mert a legcsekélyebb vigyá­zatlanság is a pince beomlását okozhatta volna. Alig hajnalodott meg. a honvéd és mun­kásosztagok ismét nekiláttak a romok elta­karításához. Szombaton délelőtt a bombá­zott negyedek fontosabb útvonalait gyönyö­rűen megtisztították az épülettörmelékek­től, s mindenfelé járhatóvá tették az utat. A nagyobb, vagy egészben maradt téglá­kat szépen egymásra rak-ák az utca szélein, az üvegcserepeket ládákba gyűjtik. A félmeztelenre vetkőzött honvédek és munkások barnárasült testén végigfutó iz­zadságpatakokban meg-megcsillan a nap. A bombázott területre természetesen csak hivatalos személyek s bombakárosultak jut­hatnak be. Fzeknek megmaradt holmijait most szállítják el a teherautók. A romo­kon mindenütt dolgoznak s mentik, ami menthető. Az egyik nagyobb bérháznak felét teli­találat érte, ott katonák másznak fel létrán az épen maradt lakásokba, s hozzák le az ott lakók legszükségesebb tárgyait. Másutt a romok alól kerülnek elő még használható bútorok és más tárgyak. __ . Azok, akik életben maradtak, most m*r higgadtan beszélik el élményeiket, noha há­zuk, lakásuk s minden ingóságuk odaveszett. — Fő, hogy élünk, fő hogy élünk, — mondogatja mindenki. — Valahogy majd csak megleszünk. Egy házon ez a feliratú papiros lóg: „Mindnyájan élünk!“ A cédulán az új otthon címe olvasható. Nemrégiben valamelyik képesuj&gboc. volt egy fényképriport, amelyben egy kép ilyen feliratú házfalat ábrázolt. Az Német­országban történt. Messze tőlünk. Most itt van a valóságban: „Mindnyájan élünk!“ — kiáltja boldogan a papir-cédula, az, ami olyan távoli volt, most itt van előttünk, most utóiért minket is. Az úttestre hullott bombák néhol óriási tölcséreket vágtak, ezeket is lassan mind betömik. Megállás nélkül folyik a munka, felváltva dolgoznak a segítőcsapatok. Némely rombadőlt, vagy megrongált hé- előtt a kimenekített bútorokon ülnek az emberek s beszélgetnek. Várják a gépko­csikat, amelyek majd biztos helyre, vagy új lakásaikba viszik a megmentett tár­gyakat. Egy földszintes munkásház előtt két férfi ül s két asszony, a gyerekek a romok kö­zött szaladgálnak, s keresgélnek. A ház előtt, az úttesten négy bombatölcsér! A kis házból bizony nem sok maradt meg, különösen az elülső részét rongálta meg a robbanás. — Hát bizony, úgy remegett itt körül 1 műidért, mintha papírból lett volna, — me­sék az egyik férfi. — Fölöttünk a ház, alai- tur '. meg a föla remegett. — De megmenekültek mind? — Meg. Lenn voltunk a pincében. Bizony az ijedtségtől szólni sem mertünk. Haj, ha csak egy kicsit idébb esik valamelyik bom­ba a négy közül, bizony aligha ülnénk most itt 1 ' < Egy erősen megrongálódott ház földszint­jén már ki is nyitott a trafikos. 4 redőny leszakadt, meggörbült, de magának a bolt­helyiségnek semmi baja nem körtént, s az áru is épen maradt. Bemennénk megkér­dezni egyet s mást, de elég sokan vannrk az üzletben, s így nem alkalmatlankodunk Erősen süt a nap, pedig az idő lassan már délutánba hajlik. Keményen dolgoznak a mentőcsapatok, mindenünnen csákányok kopácsolása hallatszik. A romokat taka­rítják. Egyszer azonban újra fel fognak épülni ezek a házak, s lakóik visszatérhetnek majd újjáépített otthonaikba. A háború áldoza­tokat követel ma a polgári lakosságtól ts. Erős lélekkel vállaljuk ezeket az áldoza­tokat. Reménnyel, szebb jövőnkbe vetett hittel, s kemény munkával nézünk velük szembe. (h. f.) Bombazópor és légnyomás Csodával határos mer\eVülés Kolozsvár, június 3. Ragyogóan tű­zött a júniusi napfény. Á csodálatos kék égbolton tenyérnyi felhőfoszlány sem látszott- Aranyban fürdött. a városban minden, mintha valami ünnepre készü­lődne minden ... Az elmúlt napok eső­zései után a veteményeskertek palántái üde szint kaptak, a gyümölcsfák elvi­rágzásuk után dús termés Ígéretével biztattak. Olyan békés, felemelő hangu­lat leng körülöttünk, mintha nem is a háború tornádója pusztítana világ­szerte ... Ebben a békés hangulatba azután vá­ratlanul beleüvöltöttek a riasztósziré­nák. — Áh! — legyintett a szomszédunk — semmi az egész. Már megjártuk né­hányszor, hogy ..potyára“ kellett le­menni az “óvóhelyre ... Esetleg sziréna- próba lehet •.. A szirénabugás azonban egyre tar­tott, egyre vészesebben vijjogott. — Ez már-veszélyt, jelenthet — mond­ta erre az előbb még fölénykedő szom­szédunk és máris rohant családjával a családi ház kertjében épített bunkerbe. Mi is összeszedtük csomagjainkat és rohantunk az óvóhelyre. Felkészültünk minden eshetőségre t a legszükségesebb holmijaink, értékeink hetek óta becso­magolva állottak, hogy veszély esetén legalább azt menthessük meg. A sok csomagot nem lehetett egyszerre óvó­helyre vinni: újra meg újra fel kellett szaladni értük a lakásba. Már harmad­szor fordultunk a csomagokkal az óvó­hely felé, amikor menydörgéssíerü rob­banás rázta meg a levegőt és nyomában újabb, éles csattanás reszkedteti meg a levegőt. . ­Az óvóhelyre már nines idő leszalad­ni. Magunkra huzzuk az előszoba ajta­ját és úgy próbálunk védekezni a der­mesztő légnyomás elől. Ebben a pilla­natban o. szomszédos földszintes ház kártyavárként omlik össze s nyomában olyan légörvény támad lakásunkban, mintha legalább is a legszörnyübb tor­nádót élnénk át- Ösztönszerüen kapasz­kodunk az előszoba kilincséhez, mialatt a belső ajtót a, borzalmas erejű légnyo­más kiröpiti sarkából. Idegtépő pilla­natok. A menyezetről hull a vakolat, j ablaküvegcserepek csörömpölnek a föl- | (lön s közben a bombák robbanása re- megteti meg az épületet. Pillanatok alatt átsiklik agyunkon a gondolat: mi tesz, ha összedől a/ház felettünk? Hossza percekig tart a pokoli «Kisjá­ték. Azután dermedt csend következik. Arra gondolunk, hogy a terrorgépek első hulláma elvonult, lerohanhatunk az óvóhelyre. Eelszakiíjnk az előszoba ajtaját- Megrendítő látvány tárul élénk. Ahol néhány perccel ezelőtt minden zöldben és virágban pompázott, hatal­mas kráter éktelenkedik. A több évti­zedes ivén diófa koronája megalázottan hever a földön. Odébb a veteményes- kert, ahol az előbb még virágzott a burgonya, ppszuly és borsŐ. a hosszú ribiszkebokorsor, a gyönyörű almafa és a bőtermésü szilvafák helyén — har­mincméteres kráter tátong. De már nincs idő gondolkozni azon, , hogy milyen pusztítás történt percek alatt, rohanunk az óvóhely felé- De eb­ben a pillanatban ismét csattognak a bombák, remeg a föld. Alig tudtuk el­érni a pincét. A bolthajtásos menyezet alatt húzódunk meg. Az eddigi tapasz­talatok Szerint a bolthajtásos pincék aránylag jól kibírják a bombák okozta megrázkódtatást. Telitalálat esetére nem is merünk gondolni. Szerencse dolga. A pince falához lapulva úgy érezzük, mintha egyetlen célpont lennénk. Ál­landóan, szinte ’ megszakítás nélkül zu­hannak a nehéz űrméretű bombák kö­zelünkben. Ebben a pokoli koncertben olyan fergeteg száguld végig a pince labirintusain, mintha a szaharai siva­tag legborzalmasabb pillanatait,' élnénk. Erősen meg kell kapaszkodnunk a ned­ves falban,, hogy el ne söpörjön a lég­áramlat. Tiz percig turthat ez a rettenetes lég­nyomás, amikor, kissé magunkhoz térhe­tünk. Megszűnt a föld rázkódása s most a mentőautók szirénájának érces hangja veri fel a pillanatnyi csendet- Elmúlt a veszély. Fejvesztetten rohanunk a kertben lévő bunkerbe, ahol édesanyánk húzódott meg két hölgy társaságában. Áttörjük magunkat a krátereken és a gyümölcsfák barrikádjain. A bunker_ ép. Hála Istennek! Átnézünk a szomszédos kertbe, ahol szintén buuker épült a légiveszély ide­jére. A bunker helyén hatalmas kráter tátong. Teletalálatot kapott. Rohanunk segítségért, hátha megmenthetünk va laki. Katonák — magyarok, németek — jönnek csákányokkal, lapátokkal. Ha­marosan megtalálják a bunker vonalát és egymásután húzzák napfényre azo­kat, akik néhány perccel ezelőtt még a bársonyos napsütésnek és a tavasznak örvendtek. A sűrű porfelhőben már ott feküsznek egymás mellett ismét a gyö­nyörű kék égbolt alatt­Kilencen voltak . -, (VJ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents