Keleti Ujság, 1944. június (27. évfolyam, 122-144. szám)

1944-06-28 / 144. szám

4

KELETI

MAGYAR ÚJSÁG

1944. JTTNIÜS 58.

Parasztok

a sarló és kalapács árnyékában

35 irta: Nikolaisw Péter + Magyarra forditetta: Gaai Olga

Leveretésünk után három hónappal újra a nádasban megbújt szigetünk felé vettem utamat. Amikor munkásnak, vagy falusi gazdalegénynek öltözve végiglopakodtam egy-egy város, vagy falu utcáin, mindig csak azon törtem a fejem, hogy is mehetek lépre egy ismeretlen ügynök szavára ?!

De erre a kérdésre nem tudtam magamnak feleletet adni. . .

— Most már tehát nekem kell átadnom Vezérünk üzenetét Nadja asszonynak. Szegény asszony. Vájjon mit érez majd, amikor a gyászhirt megviszem neki ? De kérdés, hogy még egyáltalán megvan-e a szigeti búvóhelyünk, hogy nem dulták-e fel a bolsevisták távollétünk alatt?

A nagy népvándorlásnak ezekben a hónapjaiban senkinek sem tűnt fel, ha egy magános ember, látszólag terv és cél nélkül ide- oda bolyongott. Nagyon megváltoztak az Idők azóta, amióta Grisával együtt búcsút mondtunk Kotowkinak. Most már nem is kellett nagyon leplezni magamat.

Ha azt kérdezte valaki tőlem, hogy hova megyek, hamtsitatlan orosz bölcselkedéssel válaszoltam:

— Jaj testvérem, ha az ember tudná, hogy hová megy? KI ismeri az ut végét?

Ezzel a válasszal nagyszerűen boldogultam.

Amikor pedig gyanakvó GPU ember sandított rám oldalról és az irataimat kérte, azok le mind rendben voltak. Munkás voltam, aki elfoglaltság után akar nézni.

Végül mái én is beleéltem magam a csavargó szerepébe.

Hol egy szalmakazalban aludtam, hol a híd alatt, vagy pedig a szteppe füvében. Csak egyszer volt szerencsém, hogy felkelő csapatra bukkantam. Szeretettel vettek körül és magukkal akartak vinni, de amikor elmondtam nekik mindent és tudtukra adtam, hogy hírt kell vinnem elesett vezérünk asszonyának, szó nélkül elbocsátottak.

Gondolkozás és Jövőm miatti aggódó té- pelődés nélkül folytattam tovább utamat a sziget felé. De egy sízép napon azon vettem magamat észre, hogy bár kegyetlenül éhes vagyok, nincs mit ennem...

Lovam serényen ügetett a szteppén. Csodaszép napsütéses őszi délután volt.

Leszálltam lovamról, hányát feküdtem a fűben, miközben paripám legelt.

Mégis csak szép az élet, — gondoltam és szivem reményekkel telítődött. Miután lovam jóllakott, tovább vágtattam, hogy a magam számára is ennivaló után nézzek.

Aztán elkövetkezett a szomorú nap, amikor meg kellett válnom kedves lovamtól.

Ingyen csak a halál ad! — mondta a falusi gazda, akitől kenyeret kértem.

Mit tehettem, amikor már több napja alig ettem valamit. De nem, mégsem. . . nem tudtam magam rászánni, hogy ..utolsó barátomtól, kedves lovamtól is megváljak. Eltelt még egy nap, azután Ismét egy. De tovább már nem birtam a nyeregben ülni, meit teljesen legyengültem. Leszálltam, megsirno- gattam a lovamat és szemébe nézve mondtam:

— Látod, úgysem segít rajtad, lia gazdád egy szép napon felfordul éhen, mert csak más kezébe kerülsz.

Rámnézett, nagy, meleg szemeivel és a villámhoz dörgölte a fejét. Amikor aztán a jókora kenyérrel és szalonnával a tarisznyámba, meg 1 rubellel a csizmásáéi amban kiindultam az egyik gazda udvaráról, olyan gyorsan szedtem a lábam, ahogy csak tudtam, hogy ne halljam a kedves kis lovam panaszos nyerítését.

Kotowki óta most folytak először Ismét könnyek a szememből. ..

Újra. a szigetre kerültem. A régi, meghitt környezet jót tett az idegeimnek. A gyermek tragikus haláláról szóló hir mélyen megrendített.

De a legborzasztóbb számomra az volt amikor Nadja asszony nagy, kér dő tekintetét rámszegezte és faj. atott, hogy miért nem jött meg az ura?

Megfogta a kezem, kunyhójába vezetett és reszkető kezeivel átkulcsolta jobbomét.

•— Petja, — könyörgött — ha hűségei embere vagy a vezérnek, mondd meg az Iga-, zat! Hallod! Csak az igazságot akarom tudni. Igaz, hogy. ..

Még mindig hallgattam. Mintha beforrasz- kottik volna a torkomat. Nadja asszony hirtelen feisikoitott.

— Ugye meghalt? Mondd meg, hogy meghalt az uram ?!

Némán bólintok a fejemmel. És magam is akkor hittem el először, hogy a vezérünk tényleg meghalt.

Három napig nem láttuk Nadja asszonyt, mint akkor, amikor a gyermeke meghalt.

De akkor nem néma fájdalommal virrasztóét kunyhójában, hanem kétségbeesett kínjában tombolt, mint egy furia. Mindent ösz- szezuzott, ami a kezeügyébe esett. A sziget lakói Ijedten lopakodtak el kunyhója előtt, senki sem mert benyitni hozzá.

Attól féltünk, hogy megzavarodott.

Negyedik nap aztán legyűrte a fáradtság.

Egy egész napot és egy éjszakát végig- aiudt. Amikor felébredt, újra magához hivatott.

Aprólékosan el kellett mondanom mindent. Amíg a szigetről való eltávozásunk óta történt eseményekről beszéltem, mindig örömmel ragyogott fel Nadja asszony szeme.

A bizonytalanság érzése még heteken át ránehezedett a szigetlakók lelkére. Egy szép napon aztán nagyobb felkelő-csoport érkezett a szigetre, köztük kedves barátom, Grisa. Kiéhezett volt és elvadult. Éveket öregedett. De a viszontlátás nagyon megörvendeztetett bennünket.

Grisa Is szörnyű élményekről számolt be. Csapatával tovább operált az országban és

BSS9

Tervezet bombázás esetén a Légoltalmi Életmentés! Akció megszervezésére

Irta: Vas* János

A sok szombat déli izgalom nélküli fülszoktató szirénapróba, komolytalan szirénás légoltalmi gyakorlat és a sok bombázás nélkül lezajlott szirénás légoltalmi riadó után a Kolozsvárt ért első súlyos angolszász terrortámadás egy égész uj érzésvilágot teremtett a varos lakosságában. Ennek megtörténte előtt -r- hála a bombamentes eseteknek — a szirénás légoltalmi riadót többé- kevésbbé mindenki mint valami kötelező gyakorlójátékot kezelte, melyben neki is ugyan részt kellett vennie, de legtöbb esetben mindenki — a szirénazugás pillanataiban — mérlegelés tárgyává tette, hogy vájjon ez „neki is szól-e“> vájjon le menjen-e az óvóhelyre, vagy „saját felelősségére“, mintha életét mi sem veszélyeztetné, tovább folytassa teljes lényét lekötő, megszokott, mindennapos ténykedését?...

Junius 2. óta azonban az életbenmaradot- tak egyenként és összességben aggódva gondoltak vissza eddigi riadó alatt tanúsított közömbösségükre és elítélően mondogatták magukról: ,Jdost sem akartam lenvenni az óvóhelyre és milyen jó, hogy lementem, mert ha nem, a biztos halál lett volna osztályrészem“.

Ezt mondják, akik élve maradtak. . . De mit mondhattak azok, akik a bombázások pillanataiban — a légnyomások és robbanások következtében keletkező beomlá3ok és közvetlen ütéseket átélve, nem veszítették azonnal életüket, hanem a város valamely beomlott óvóhelyén sebesülten, vagy ép egészséggel arra vártak, hogy az életmentő „bajtárs“-csoport segítő kezel percek, órák, esetleg napok múlva megfogják kétségbeesésükben, önhibájukon kívül tehetetlenné vált kezeket és kivezetik az élet-halál sötét, levegőtlen óvóhely-börtönéből.

Az ilyen óvóhelyeken életbenmaradt és az életmentést gátló technikai akadályok azonnali leküzdhetetlensége miatt, mégis az óvóhelyeken életüket vesztett — menthetetlen — áldozatok helyzet», a bármely órában újra bekövetkezhető bombázások esetére szükségessé tenné olyan intézkedés megtételét, amelyek végrehajtásával a beomlott óvóhelyeken életbenmaradottakat feltétlenül, az emberileg elérhető legrövidebb időn belül ki lehessen szabadítani. Mert ha néhány, a tengerek Ismeretlen pontjain hányódó hajótöröttért — segélyként^ esetén — ezer mérföldekről mentöhajókat küldenek; ha a magyar faluban félrevert haráng tiizhirdetö hangjára a falu minden épkézláb embere oltőszerszámokkal a tűz színhelyére siet, hogy megmentse az egyetlen veszélybe jutott család életét és vagyonát, akkor nem természetes-e, hogy az emberi életet és vagyont kegyetlenül pusztító bombák robbanásai után — a falunál nagyobb és kultu- rabb közösség, e város tagjai, ahol nem egy család élete és anyagi javai, hanem százak, talán ezrek élete és vagyona juthatott tragikus veszélybe — minden hívás nélkül segítségére rohanjanak azoknak, akik életmentő ösztönüknél fogva, bízva a kimentésükre mindént elkövető erényekben, óvóhelyre menekültek, s azt a támadás során oombatalálat érte.

Az első megtörtént komoly eset után az

pyéa beomlott óvóhelyek rövidebb-hosszabb időt igénybevevő feltárása a város közönségében bizonyos, óvóhelytől való Idegenkedést váltott ki. Egyesek az óvóhelytől való félelmükben gyalog, vagy jármüveken a nagyobb távolságfa lévő külső városrészekbe, erdőkbe, vagy mezőkre menekülnek. Ennek a magatartásnak, eltekintve a kultúrában okozott károktól, az egész riadónak sokkal fejvesztettebb képe van. így sokkal hosz- szabb idő múlva állhat be a minden személyt biztositáni hivatott tökéletes riadó- készültség, mintha mindenki nyugodtan és bizalommal a legközelebbi óvóhelyre vonul. Itt még az is figyelmet érdemel, hogy a város külső részeibe való pánikszerű menekülés a riadó-készenlét eléréséig és lefuvása után a visszatérés fáradságot és hosszú időt kiván, amely a munkateljesítmény rovására irható,

Hogy ez az állapot megszűnjék és a rendelkezésre álló óvóhelyekbe eddig helyezett bizalmat mindenki visszanyerhesse, az alábbi intézkedések volnának szükségesek:

I. Légoltalmi óvóhelyek nyilvántartása; légoltalmi központi életmentő parancsnokság; légoltalmi életmentő szakcsoport vezetők; légoltalmi életmentő munkáscsóport; légoltalmi életmentő segélynyujtó csoport; futár-, személy- és teherszállító szolgálat megszervezése a légitámadás esetére, az alábbi S pont szerint:

1. A városi mérnöki hivatal vezetője a háztulajdonosok által bejelentendő adatok és általuk az óvóhelyekről benyújtandó 1:100-as alaprajzok alapján, melyekben az óvóhelyek bejáratai és vészkijáratai fel vannak tüntetve, a város térképének annyi példányában, ahány légoltalmi életmentő szakcsoport vezető rendelkezésére áll, piros Ironnal bejelöltetné az óvóhelyek pontos helyét. Bombázás esetén a térképeket és terveket az ezzel előre megbízott köz&gék a légoltalmi központi életmentő parancsnokság előre megjelölt gyülekező helyére szállítanák.

2. A légoltalmi központi életmentő parancsnokság részben a népmozgalmi nyilvántartó hivatalnál bejelentett foglalkozási adatok, részben hirdetési felhívás alapján nyilvántartásba venné a város területén lakó építészeti embereket (mérnököket, építőmesterek, építészeti szakiskolásokat és kőműves mestereket stb.).

Ezek bombázás után mint légoltalmi életmentő szakcsoport vezetők külön felhívás nélkül az elérhető legrövidebb időn belül gyülekeznének a. számukra előre megjelölt helyen.

3. A légoltalmi életmentő munkáscsoport, életmentő munkájában a városban tartózkodó és külön légoltalmi beosztással, vagy állami érdeket szolgáló, helyhez kötött feladattal meg nem bízott minden 15 évét betöltött férfinak, osztály, rang < s társadalmi különbség nélkül részt kellene vennie. Erre előzetes rendeletek alapján minden érintett kötelezve lenne. E személyek (mint a 2. pont alattiak) a riadó lefuvása Után azonnal gyülekeznének a számukra előre, de előbbitől külön meg jelölt helyen, magukkal hozva egy általuk az életmentő munkálatok során használandó szerszámot (lapátot, csákányt, ásót, baltát, a törmelék hordására vedret, ládát stb.-t).

4. A légoltalmi életmentő, segélynyujtó csoportba a 2. és 3. pontokban megjelöltekhez hasonló módon szintén résziikra külön megjelölt helyen azonnal gyülekeznének az állami, vagy magánintézetekben inspekciós szolgálatot nem teljesítő összes orvosok és üzemképes mentőautók és jármüvek.

5. A futár-, személy- és teherszállító szolgálat bombázás után való zavartalan végrehajtásához a város területén tartózkodó összes kerékpárosok, motorkerékpárosok, személy- és teherautósok a l., 3. és 1, pontban meghatározott módon részükre külön kijelölt helyen a riadó lefuvása után azonnal gyülekezni tartoznának, A kerékpárosok és motorkerékpárosok a légoltalmi életmentő szakcsoportvezetők meilé mint jelentő futárok, a személy gépkocsik pedig személyi szolgálatukra, végül a tehergépkocsik a légoltalmi életmentő munkáscsoportoknak a város távolabbi bombázott részeire való szállítására rendelkezésre állnának. Ugyancsak ezek használtatnának fel a mentési művelethez szükséges nagyobb szerszámok (emelök, gerendák, tüzoltőlétrák, kötelek stb.) helyszínre szállítására.

ÍI. Bombázás után végrehajtandó Intézkedések:

1. A légiriadó lefuvása után a légoltalmi közpenti életmentő parancsnokság’ által egy előre Hjelölt felderítő' motorkerékpáros, illetve gépkocsival ellátott osztag percek alatt felderítené azokat a helyeket, utcákat stb., amelyeket bombáztak. Az adatokkal a légoltalmi központi életmentő parancsnokság gyülekező helyére menne s egy közege * már 1, pont szériát a helyszínen lövő váegészen a Fekete-tenger vidékéig merész« kedtek. Miután tőlünk Is elvált, nemsokára megerősítette csapatát egy másik felkelőcsapat maradékával, amelyet a bolsevisták megritkltottak. Ezzel a megnagyobbodott harci erővel aztán jó néhány vörös ezredet felmorzsoltak.

De nemsokára rájuk is nehéz napok jártak.

Grisa 400 emberével, — mint annakidején á vezérünk — kisebb városkát akart elfoglalni. Ugyanúgy, mint akkor, minden táviró- és telefon-vezetéket elpusztítottak és másnap réggel belovagoltak a városba.

(Folytatjuk )

ros térképének egy példányára sárga trónnal bevázciní a bombázott területeket.

jgy azonnal kitűnne, hogy a már előre piros irónnal berajzolt óvóhelyek közül melyiket érhette tombatámadás és hol várhatnak önmagukat kiszabadítani nem tudó Bjemfljek vagy csoportok életmentésre.

2. A fenti térképpel rendelkező légoltalmi közpett! életmentő parancsnokság a rendelkezésre álló térképeket, miután azokon a részfeladatokat sárga irónnal bekarikázta, illetve azokat a házakat, amelyek óvóhelyeit egy-egy légoltalmi életmentő szakcsoport vezetőjének fel kell tárni, nevezetteknek átadva, megadná az utasítást, hogy á megjelölt óvóheiy két azonnal tárjár fel és mentsék meg az óvöhe’.j en szorultakat.

3. Az ily feladatot kapott légoltalmi élv.* mentő szakcsoportvezetők a megadott helyen gyülekezett légoltalmi életmentő munkáscsapattól azonnal magukhoz vennék * hozzávetőleges létszámú (egyelőre 100 főből álló) csoportot és a részükre ki »elölt telj színre vonulnának szükség szerint az 5, pont alatt gyülekeztetett jármüvek igény je- vt telével és azonnal megkezdenék az életmentő munkát. Ha egy Ilyen légoltalmi életmentő szakcsoportvezető részére több kisebb óvóhelyet jelöltek ki feltárásra, — mivel ezek mind egymáshoz közel lennének és Így vezető tevékenységét nem gátolnák — a munkálatot több kisebb csoporttal egyszerre kezdené meg. A munka bevezetés# után azonnal átlátná, hogy tudna-e több erőt foglalkoztatni, s ha igen, a beosztott kerékpáros futár utján Írásban újabb munkaerőt Igényelne a légoltalmi központi életmentő parancsnokságtól.

4. A légoltalmi életmentő szakcsoportvezető a sebesülten kiemeltek azonnali segélynyujtó csoportból szintén kerékpáros futár utján Írásban a szükséges mérvben kérne segélynyujtó és sebesültelszállitó erőt. Ugyanígy intézkedik a halottak elszállításáról.

5. Az élelmezési akció befejezése után a feladatot kapott légoltalmi életmentő szakcsoportok vezetői a légoltalmi központi életmentő parancsnokságnak Írásban rövid >*■ lentést tennének s abban feltüntetnék: , a) az általa egészségesen, sebesülten, tllitve holtan kimentett személyek számát; b) a részére kijelölt területen okozott bombaká- rok hozzávetőleges becsértékét és c) a sürgősségi sorrend szem előtt való tartásával a romok további eltakarítására vonatkoío javaslat.

így a város bombázásának mérv«» aa egészségesen kimentettek, sebesültek és halottak száma, végül a hozzávetőleges kár a 1J>. 24 óra alatt a légolt a’ml életmentő szak- csoportvezetők befutott jelentéseiből megbízhatóan megállapítható.

Ez az életmentés! akció nem a romok eltakarítására, hanem kizárólag az embert élet mentésére és mint közegészségi érdek, az óvóhelyeken lévő halottak azonnali kiszabadítására vonatkozna. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy a bajtársi és hazafiul kötelességérzetnek, faj és felebaráti szeretetnek Ilyen esetben legjobban indokolt fellingolé- sával, teljes emberi odaadást, fáradságot munkaidőt nem Ismerve, az életmentő munkálatoknak éjjel-nappal szakadatlanul addig kellene folyniuk, amíg a bombázni. *, területeken egyetlen beomlott óvóhely se n maradna feltáratlan.

Fenti alapos előzetes szervezés figyelembevételével az életmentő munkálatok Ilyen alapon a helyszíneken kb. 2 óra alatt megindíthatok volnának és 24 óra alatt a legsúlyosabb tömegű hulladék, illetve omladék— anyaggal elborított óvóhely is feltárható volna. így a bennszorultak levegőhöz jutnának és még ha közöttük súlyos sebesült, vagy esetleg ha'álos eset van is, még élelmezés nélkül is türelemmel várnák megmentésüket.

Természetesen hinni, remélni és tudnlok kell, hogy az életük mentése fenntáek szerint biztosan folyamatban van, róluk el nem feledkeztek és hogy nincsenek az embert közömbösség miatt óvóhelyhalálra kárhoztatva. Biztosnak kell lennlök abban, hogy legalább 24 óra elteltével a legrejtetteb» óvóhelyről és a legsúlyosabb beomlás esetében is megmentik életüket azok az életbenmaradt „bajtársak“, akik az ő helyükön hasonló emberi kötelesség érzetet várnának el az Isten szabad ege alatt életbenmaradt embertársaiktól.