Keleti Ujság, 1944. június (27. évfolyam, 122-144. szám)
1944-06-25 / 142. szám
1944. JUNTO'S 25. MAGYAR UJSjXC, 7 Bocskor József vasmunkás jogi doktorátusra készül és az u? magyar élet legértékesebb tényezőjével: a főiskolát végzett munkással, ciWi meg is marad a munkánál Kolozsvár, június 24. Az egyik munkaügyi hivatal előszobájában találkoztunk össze Bocskor József vasmunkással. Szerényen, illedelmesen várt velünk együtt, hogy bejuthasson a felügyelő úrhoz, aki éppen az egyik hadiüzem parancsnokával folytatott megbeszélést. — Régóta vár? — kérdezi tőlem nehány perccel az előszobába való belépése után. — Nem. Csak az .előbb érkeztem. Elhallgatunk. Közben telik az idő. Szemben ülünk egymással s bámuljuk a félhomályt. Fiatal ember, látszik az arcvoní i- ról, de halántékán mintha már deresednék a haj. Keze ke», ény, munkához szokott, arca szelid, de a szemében valami fölényes magabiztosság csillog. Nehéz így egymással szemben ülni és hallgatni. Zavarja az embert. — Milyen ügyben keresi a felügyelő urat ? — kérdezem rövid habozás után. — Munkástársaim ügyében. Valahogy szabadságot kellene nekik biztosítani, családi bajok, betegség miatt, A felügyelő urnák módjában áll közbejárni és igazságosan dönteni. Régóta ismerem őket, hét éve dolgoznak egy üzemben. Rövid életrajz — On megbízott, az érdekképviselet kiküldötte? — Nem. Én magam is vasmunkás vagyok, csak jártasabb a hivatalokban, mint ők. Lámpalázam sincs, megszoktam már. Igaz, hogy a felügyelő úr előtt nem is lehet. Ha jogos a kérés, mindig igazságosan dönt. S amellett szívélyes ember is. „ Szakszervezeti embernek néztük, annyira nyugodt, határozott, mint aki örök életében mindig ilyesmivel foglalkozik. A szakszervezeteknek voltak Ilyen megbízottjaik. Igaz, hogy azok legtöbbször nem voltak munkások, de magyarok se. Bocskor József azonban nem szakszervezeti megbízott. Mint kiderül; magyar és munkás, gyakorlata és nyugodtsága pedig egészen máshonnan van: a középiskolából és az egyetemről, ahol bizony sokszor meleg percei voltak a diáknak. Mert Bocskor József vasmunkás szigorló jogász is, aki éppen most készül doktorálni. — Magánúton végezte tanulmányait? — kérdeztük arra a pécsi villamos kalauzra gondolva, aki magánúton jogi és államtudományi doktorátust szerzett s most fogalmazó a városnál. — Nem egészen. Apám. taníttatott, amíg bírta. Ide Íratott be annak idején a kolozsvári piarista gimnáziumba, de mint volt magyar csendőrörmester, alig kapott nyugdijat. öreg is volt már, hiszen tudja, hogy a csendőrök nem akkor nősülnek, amikor akarnak, hanem amikor megengedik. így ő is későn nősült s én későn születtem, ifire gimnáziumba kerültem, már öreg ember volt, ereje fogytán, nem tudott annyit keresni, hogy engem taníttasson. Még az alsó osztályokat valahogy kihúztam. Felsős koromban azonban, ha tanulni akartm, ma- oamrMk kellett megszerezni a szükséges pénzfedezetet. Mit tehettem mást: vakációmat arra használtam fel, hogy pénzt keressek. Voltam napszámos, favágó, téglagyári majd vasgyári munkás. így végeztem el a gimnáziumot s tettem érettségit. Érettségi után bevonultam katonának. Ez a katonáskodás döntö hatással volt é’stem további útjára. Volt időm gondolkozni. Ete még a kisebbségi évek alatt történt. Mondom, ott a katonaságnál jöttem rá arra. hogy mint tanult embernek, nem sok jövőm van a kisebbségi sorsban. Azt viszont csakhamar felismertem, hogy a munkás ember nem olyan nagy gerenda a szemükben, mint az értelmiségi. Akkor a kisebbségi evekben úgy láttam, hogy itt Erdélyben magyar | ember számára az egyetlen menedék a 1 munka. S ma is úgy látom, hogy akkori felismerésem helyes volt. A.munkást meg kellett becsüljék, ha akarták, ha nem. Éppen - esért elhatároztam, hogy katonaság után is tovább folytatom ott, ahol abba hagytam: munkás maradok. Leszerelésem után hazajöttem, beiratkoztam a jogra s ugyanakkor az egyik üzembe beszegődtem inasnak. 1937- ben szabadultam fel s azóta mint szakképzett vasmunkás dolgozom. , Bolondnak tartottak — S hogy fogadták a munkások a jogászt? — Bolondnak tartottak. Hátam mögött összesúgtak s azt mondották, ha nekik mynyi végzettségük volna, mint nekem, senki kutyája nem lenné.iek. — Nem érezte némelykor, hogy igazuk van? — Nem. Már csak az előbbi szempontból sem. De ezen kívül még célom is volt s más meggondolás is vezetett. Volt alkalmam megismerni a munkásság helyzetét. Csakhamar észrevettem, hogy nem sokat törődnek velük s akik törődnek, azok sem a n.'tn- kásságért teszik. Egyéni céljaikat akarják megvalósítani a munkásságon keresztül. Akik meg jdszánúékkal közelednek feléjük, nem ismerik sem a munkásságot, sem valóságos helyzetét. Ezt nem is lehet megszerezni másként csak úgy, ha valaki velük él és velük dolgozik. Hát ezért maradtam az .üzemnél. . . — És most mi a célj" ? Ha doktorál Is. ott marad? —- Egyelőre igen — S később? Ügyvéd É*i íppros maradik — A munkásságtól nem akarok elszakad- j ni Sok tapasztalatot szereztem, sok min- , dent láttam, szeretném hasznosítani az 6 | javukra s a mindnyájunk javára Azért nem maradok örökre az üzembe. % • - Értem, mint ügyvéd a munkásság ügyvédje kíván lenni. — Dehogy! Jogi ismereteimet nem azért szereztem meg, hogy iigyvédeskedjem. Ügyvéd van elég. Ezt is a cél szolgd'g.tába akarom állítani. Később nem irodát akarok nyitani, hanem műhelyt, önállósítom magamat. — Mi szükség van erre? — Ezt nem könnyű megmagyarázni. Tapasztalataim azt mutatják, hogy az üzemi munkás élete jelen körülmények között még. mindig a körhöz, az önmagába visszatérő görbéhez hasonlít. Ezalatt azt értem, hogy kétszer kerül gyermeki állapotba. Mint fiatal legényke nagyon alacsony bérrel kezdi a munkát. Ez későbben emelkedik, de ereje fogytán, ahogy öregedik, megint zuhan. Végül már csak annyit keres s ugyan úgy él, ha nem rosszabbul, mint gyerek kordban. — De hiszen van biztosítás s ha jól tudom öregségi és rokkantsági táppénz is. — Van. Csakhogy az mai formájában még nem változtat ezen a helyzeten. Ez az egyik ok, amiért önállósítani akarom magam. A másik meg az, hogy az önálló iparos nemzetgazdasági szempontból is. sokat jelent.. Teherbíró és plkotóképesebb, mint az üzemi munkásság legnagyobb része. Ez természetes is. Az üzem előbb tönkreteszi az embert. Nem csak testileg, szellemileg is. Üzemben csak bizonyos ideig volna szabad dolgozni, ha csak meg nem -változik az üzemi élet. Közben a kilincs megmozdul. Az Üzemi parancsnok végzett. Mi kerülhetünk sorra. Mi a imtnkásszervezkedés lényege? — Még egy kérdést, mielőtt elválnánk. Ml a véleménye a munkás szervezetekről? — A munkás szervezkedés nálunk magyaroknál az 1850 körüli években kezdődött. Ekkor'-alakultak az első szakszervezetek. Ma érthetően idegenkednek ettől a névtől. De akkortájt nem az volt a szak- szervezet, mint később és mint ma. Az első szakszervezetek a munka propagálására jöttek létre. A reunVjWr-t tanították, nevelték, elsősorban szakmájukban, másé ’ sorban pedig kulturális ismeretekre oktatták. Amolyan nevelő szervezetek Voltak. Később, főleg idegen befolyás alatt, letértek erről az útról s kimondottan munkabérharcokkal és osztályellentét szitásával foglalkoztak. Közben nemzetközi sikra tolták át az egész szervezkedést. Kiölték az egyénből a hitet, az egyéni hit meggyengülésével együtt járt a nemzeti hit megkrsuldsa is. Lassan odajutottunk, hogy nem volt, amibe többé megfogőzni. A munkás gyökértelen lett, proletár a sző Igazi értelmében. A mun- 1 kásszervezetek pedig ezt az állapotot használták ki nemzetközi céljaik megvalósttd- g săra. i — De történtek más intézkedések is, hoz- » tak létre újabb szervezeteket IC. — Ez igaz. Csak az a haj, hogy ma meg odajutottunk, hogy túlságosan is sok szervezetűnk van. Es amellett még mindig a bérharc köti le elsősorban a figyelmet. Nem azt mondom, hogy erre nincs szükség. Feltétlent!1 t-zí'kséc van, legalább ts a mai rendszer mellett. De ez nem elég. A munkás szervezeteknek elsősorban nevelő szervezeteknek k°n tr-m<ők. Voltaképpen ez n több és nagyobb bérnek is az alapja. Mert ki kanion több bárt? A jő munkás. Ki a jó munkást Aki többet tud és szakszerűbben végzi munkáját. — A mai munkásszervezetek közül melyben látja leginkább megvalósultnak ezeket az elveket? Egy pillanatig elgondolkozó', mintha latolgatná, hot- 'Vrk^ j en hogyan is állunk. ^ ,:u nem eiég! — Ma többé-kevésbbé mindegyik szervezet. rájött, kivéve a szociáldemokrata szak- szervezeteket, amelyeket most úgyis alapos felügyelet alá helyeztek, hogy ha csakugyan cs munkásság érdekeit akarja szolgálni, nem elégséges csak bérharcot folytatnia Az ideáéba .helyzettől azonban még ma is n.essze vagyunk. Legtöbbet talán a Hivatásszér ií- zeltöl várhatunk. Általános baj, hogy túlságosan sok ma is a szervezet. Végleges megoldást csak akkor várhatunk, amikor egyetlen egy érdekképviselete lesz a munkásságnak s az a munkásság mini in probléma jáDeutsch@§ Lektorai Klausenbyrg, Jókai utca 2, Nyelvtanfolyamok kezdete július 3-án dsU.@-kor S- A levelez* si tanfolyamra a beiratkozás még folytatódik val foglalkozik, bérharccal épp úgy, mint a lelki és szellemi kívánalmak kielégítésével.- Parancsoljanak uraim — szól ki az ajtón l. ''‘»ügyelő ur. Vége eze. -d a beszélgetésnek. Reméljük, hogy nem örökre. Bocskor József szigorló jogász és vasmunkás érdekes és er+ékes jelenség a magyar munkáséletben. Arról nem tudunk, hogy rajta kívül még volna más vasmunkás is, aki jogot végzett volna. Legalább is Ma- gya rországon. Mert azokban az országokban, ahol a szociális fejlődést nem zavarta annyi baj, any- nyi felelőtlenség és nemtörődömség, mint nálunk, nem szokatlan az ilyesmi. Épp any- nyira nem, mint mondjuk Flnnorszá» ban az egyetemet végzett földműves. S ha ma még egyedül is rójja ezt a nehéz és felelősségteljes utat, lassan talán még is csak társakra akad. Az uj magyar ember arcéle villant felénk Bocskor József arcáról. Azé a magyar emberé, akikre a magyar jövendő kiépítésében a legnagyobb szükségünk van. SZÉKELY GYULA. Ez államkincstár előlegezi bombázás következtében megrongálódott épületek javítási költségeit Kolozsvár, június 24. A város polgár- mesteri hivatala közli: Az 1200/1943. M. E., illetve a 280/1943. B. M. sz. rendelőt értelmében a bombakarok helyreállítása az olyan épületek- fjét, 'melyek szerkezeti részei még épen maradtak, hatósági utón történik, ha azt a károsult a fenti számú rendeletekre hivatkozással, f. évi szeptember 1-én 24 óráig Írásban külön kérelmezi a polgármesternél. A hatósági helyreállítás költségét az államkincstár előlegezi ugyan, azonban az előlegezett összeg az ingatlant a fe- í lülépitményekkel együtt az államkincstár javára telekkönyvi bejegyzés nélkül is dologi teherként közvetlenül terheli. Fényüzési és különleges kényelmet szolgáló, valamint' olyan berendezések, illetőleg felszerelések helyreállítása, melyek a használatban az érdekelt személyek méltányos igényeit meghaladják, hatósági utón nem hajtható végre. Kártalanításra irányuló bejelentést a megszabott határidőig az olyan épületkároknál is kell tenni, melyek hatósági helyreállítása iránt már intézkedés tör- tént. Hétfőn u| aa'^^nszmeoetrend lép é*e*he Kof03&sv^roi* Több járat mepsriinih Kolozsvár, juníus 24. A polgármesteri hivatal közlekedési ügyosztálya közli: Az au tó buszforgalomban 1944 jnnins hó 26-ától, hétfőtől kezdve újabb korlátozások lépnek életbe. Egyes vonalakon teljesen, más vonalak egyes részein a közlekedés további intézkedésig szünetel. A munkásság közlekedési igényeinek figyelembevételével az alábbi vonalakon és időben fognak autóbuszjáratok közlekedni: fi óra 30-tól 9 óráig Dónáth-utról (Zichy-utea sarkától) a Mátyás királytéren keresztül a Korvin-térig (közvetlen vonal) az 5-Ös Számú kocsik. Az 5-ös vonalhoz következő csatlakozó vonalakon közlekednek autóbuszok ugyancsak 6 óra 30-tól 9 óráig. Monostori-uton a régi vámtól a Mátyás király-térig 1/a számú és a Pata- utcai eredeti kiinduló állomástól a Mátyás király-téren át a Vasútállomásig a 3-as számú kocsik. Fgyanezek a járatok ugyanezeken a vonalakon közlekednek szombat kivételével minden nap 14 és 17 óra között is, «r^mbaton pedig 13 és 16 óra között. Ezenkívül hétköznapokon 9-től 14 óráig (szombaton 13 óráig) 1-es jelzéssel a Monostori-uti régi Vámtól a Mátyás király-téren keresztül közvetlen kocsik közlekednek a vasútállomásig és vissza. 17 órától 20 óráig 5/a jelzéssel a Dó- náth-ütról a Zichy-u. sarkától a Mátyás király-térig és a 3/a jelzéssel a Pata-utcai Endre király-uti végállomástól a Mátyás király-térig és végül 1-es jelzéssel 17 órától 20 Óra 30-ig (szombaton 16 órától 16 óra 30-ig) a Mussolini-utról a régi vámtól a Mátyás király-téren keresztül a vasútállomásig közlekednek autóbuszok. A fentiek szerint június 26-án, hétfőn reggeltől kezdve további intézkedésig teljesen szünetel a forgalom a Mátyás király-tér és Holdvilág-u., a Mátyás király-tér és Hősök tere, a Mátyás király-tér és Szentpíteri templom, a Mátyás király-tér és Három püspök-tér, a Horthy Miklós-ut és Fr-sébet-ut teteje közötti eddigi útvonalakon. Értesülésünk szerint szó van arról, hogy a közeljövőben a forgalomból kiesett kocsik pótlására fagázgencrá'oros hajtású kocsikat állítanak be. I E stockholmi mao^r demokrata klub Ullein-Rev'czkv fntalról Stockholm, junius 24. (MTI.) A stockholmi magyar kolónia soraiban bizonyos szakadás figyelhető meg, — Írja a Dagens Nyheter. Ez kitűnik a magyar demokrata klub egyik jegyzékéből is, me]v- ben utalnak a Pest cimü budapesti lap egyik jelentésére. A Pest ugyanis azt állította, hogy a klub Ullein-Reviczky Antal kezdeményezésére alakult meg. A klub részéről most kijelentik, hogy a klub sohasem fogadta el UZlein-Reviczky Antal irányítását és sohasem fektetett arra súlyt, hogy őt felvegye a klub tagjai sorába.