Keleti Ujság, 1944. május (27. évfolyam, 98-121. szám)
1944-05-20 / 113. szám
$ 1944. MAJTTS 20. cikkéből világosan kiderül, hogy Macken- sie Ring kanadai miniszterelnök elgondolás« győzedelmeskedett Churchill tervei felett, Német politikai körök általában úgy ítélik meg a helyzetet, hogy Churciun, Kdén és Halifax külpolitikai elgondolásai döntővereséget szenvedtek, mert nem sikerült a birodalmat a brit érdekekkel, valamint az amerikai érdekekkel szemben megvédeni. Az egész londoni tanácskozás és az an ól kiadott közlemény igazolása annak a ténynek, amelyet Göbbe's dr. német miniszter a ..Reich“ legutóbbi számában állapit meg. A nagyhata lmak emelkedése és pusztulása, irjá, tárgyi!ag mindig indokolt. Ezt meg lehet figyelni az angol világbirodalom esetében is. Elvitathatatlan, hogy ennek a kolosszusnak az alapítása és több t/száza ion át történt fenntartása történelmi teljesítmény- volt. Az angolok birodalma meghódítása során számtalan kegyetlenséget követtek el,' emellett azonban mindig' más .népek 'erkölcs- bíróiként igyekeztek szerepelni. Képnnitatá- suk vissza t a.--olt óbb, mint durvaságuk. Mindazonáltal ki angol birodalríiat történelmi tényként is kell élték ölni — csak az a kérdés: meddig. Anglia mostani hadvezetésében úgy viselkedik) hogy- eljövendő összeomlása idején sem a most ve'e ..baráti,“, sem az ellenséges népeknek nem lesz nehéz buésutvenni tőle. Anglia elpusztítja barátai és ellenségei városait egyformán és az európai kultúra elleni ámokfutásában égbekiáltó bűnöket követ eJ. Ha egy ilyen hatalom összeomlik, akkor a történelmi Ítélet iskolán? díjává lesz az egész világ előtt. Európának ugyan drágán kell ezt megfizetnie, de már eddig is sokat megfizetett a történelem során, azért, mert az angol birodalom fennállt. Göbbels dr. ezután az Ivóid, évi helyzet alapján-rámutat arra. hogy mit vesztett eddig Nagybntapnia és mit fog még ezután veszíteni. A mai helyzet rígyNmes vizsgálata alapján megállapíthatjuk, hogy Anglia ebben a háborúban már nem győzhet és akár nyer, akár vészit, ez az angol birodalom számára évszázadokig kiható vereség lesz Anglia és az Egyesült Álla nők még egyszer szerencsét próbálnak földi észilnl; ellen:- újabb - rohammal. Erre felkészültünk. Két világ áll itt szemben egymással a végiő döntés előtt. Itt majd kiderül, vájjon Anglia elég eros-e a modern háborúra, amelyet eddig helyette más népeknek kellett viselniük. ♦ AMERIKA SEM AKART ELI:ARADNI * londoni értekezlet mögött s a londoni tanácskozásé Vádi egy időben folytak le a nemzetközi munkaügyi értekezlet megbeszélései. A pénteken befejeződött tanácskozások után hét pontból álló ,,Szociális Chartát“ szerkesztettek, amelyeket az egyesült nemzeteknek majd a békeszerződésekbe is be keilen» venniök. Az alapelvek a munka jogának biztosítása, az éíetsílnvoaa. emelése. a munkaviszony színvonalának m«g- tartása, a szakszervezetekbe való V* lápé- joga, kollektív tárgyalások joga, ah, Roosevelt á befejezés alkalmával nagy beszédet mondott s nagyban méltatta azokat a szociális alapél veket, amelyeket a philadelphiai Charta leszögezett. Az Atlanti-okmány után tehát «io*l itt van a phUadelphtai okmány. Az A+lanti- okmány politikai elveit ásót i már .■-.dóíta- lansaor megtagadták, nemcsak a gyakorlatban, hanéni már a jövőre vonj.'.koiá t evekben Is, sőt elméletileg is kétségbe '-g, ah annak tételeit, éppen azok a <t amelyek annakidején örökérvényű cmv.yéliam- ként hirdették őket. A philadkohiai okmány tételei pedig olyan jellegű ntézkecléseUet igéinek meg eldorádóként( amelyek az ewfi- par álhunokoan már régen valósága, kd váltak, sőt' amelyeken mind a magyarországi. mind a németországi tJrvényhoz-is már régen túl is lépett. Természete- hogy ekek a nagyhangú szólamok sen egyebeik üres, kongó frázisoknál. Döntő bizony: V.vi egyszerűen elegendő reá - Na-rí arra at állapotra, amelyet az angolszö >z uralom teremtett Délolaszországban. Bszaknfrikan és más tervieteken. Délolaszországban a Rn-bideiphiában t,- detett munhásszabadsö-wk k-'^ il pgtf n-negyet sem valósítottak , ,. l :: o férfiak legnagyobb részét elhu ro'> \h : szerviünké rá <* i’-r-mboni irlhit.'Crint ugyancsak ' kény-zee,met' úri háx s dljdk fel o velük most m-ir !, • ■«N,i .>)* álló Badogho vezetés- ala'ti r arte. 'lli.i A. ról s»iirnw~.ó hadifo-ilyokni «, ( lit yi tétben az ámlds előtt tett igéir e1. u-i Az angolszász gyámkod-m alatt e .yro nagyobb tért nye.” a kommunista h«,‘ ■ ;s ■Szicíliában p.-dig az angolszénoa i •tár-'v-it-- tan támogatják-, az O'ászország ól való elszakadási niozaalmat. ... ' * JUGOSZLÁV EMIGRÁNS KORMÁNY LEMONDOTT. Péter exkiiály csütörtökön fogadta el Puiics lemondásit s zz hir szerint Suba-icsot bízta meg az uj kormány megalakításával, egy másik értesülés viszont úgy túdja. hogy háromtagú bizotl ság vette át az „ügyek“ irányítását. Ebben a szerbeket Szimovics tábornok, a horvátokat S abasics, a szlovéneket Cancar tanár képviseli. Tiíonak az uj bizottsággal szembeni magatartása még nem Ismeretes, de az elmúlt napokban Szimovics és S abasics tárgyalt Veleblt tábornokkal, Tito londoni megbízottjával. A kormányátalakítás hátterét leplezi le a ..Daily Herald-1. Az angolszászok egyszerűen zárolták a Purics-kormány előtt a pénzügyi alapokat, ami természetesen a legteljesebb mértékben megfelel Tito kívánalmainak. Angolszász közbelépő-,.. Törökország és Svájc is zár alá vette a jugoszláv pénzeket. A volt király pénzügyminiszterének tehát nem állt rendelkezésére csak a jugoszláv hajózás csekély jövedelme. Megállapítható tehát, hogy Titán és az angolszászokon keresztül itt is Moszkva akarata érvényesült.-* TÖRÖKORSZÁG KÜLPOLITIKAI NEHÉZSÉGEI az utóbbi időkben már belpolitikai téren is kezdik éreztetni hatásukat. A szélső baloldali elemek állandóan fokozódó tevékenységét a török kormány erélyes in tézkedésekkel beszüntet*-:, de semlegességére való tekintettél ezzel egyidejűleg a szélső jobboldali elem:.! ellen is kénytelen volt eljárni. A török sajtó ugyanis napokon át foglakozott ezzel a kérdéssel és sürgette, hogy a kenráti politika m * gtart a- •ára a török köztársaság töretlen belpolitikai vonalvezetésének biztosítására a hatóságok tegyenek meg minden szükséges intézkedést. A törökországi politikai szélsőségek megnyilpt kozásáhak általában nem szabad tu’zott jelentőséget tulajdonítani, mert a mérsékelten és józanul gondolkozók óriási többségben lévő tömege a mai rendkívüli Időkben veszélyéinek tart minden ideológiai küzdelmet, amely az ország politikai egységét és gazdasági teljesítő képességét megbonthatná. Viszont természetesen lekötni sem szabad ezeket a szélső- égés politikai törekvéseket, mert ha akár jobbról, akár b írói bármilyen kis részeknek az akaratát fejezik Is ki, feltétézhető, hogy ezek a szélsőséges elemek a mai világválságban rejlő konjunktúrát mindinkább Igyekeznek kihasználni. A török kor- many mindenesetre hagyományos semleges- ségi politikájához hitien igen józanul pin el, gr ilcor a szélsőséges elemekkel szemben és a polgári vonaton•' is a legeréfyeseblmn intézkedett. 'A NÉMET SAJTÓ részletesen foglalkozik az angol lapokban megjelent eik* kekkel, amelyek szerint Roosevelt a te- heráni értekezleten azt javasolta, hogy a Vilmos-esatorna környékén a közép- amerikai Panama köztársaság mintájára létesítsenek szovjet befolyás, alatt álló szabad államot. A lapok kiemelik, ilyen államterve ismét megmutatja a skandináv országoknak, Németországnak és az európai szárazföld többi népének, hogy Európának megkülönböztetés nélkül viselnie kell az amerikai és a szovjet terjeszkedési politika költségeit. A németek számára ez a t°rv újabb bizonyíték arra, hogy Teheránban Németország feldarabolását és bolsevizá- lását határozták el. .* A BÉL ÓLA$ZORSZÁGI ANGOLSZÁSZ T JMJUJS nagykiterjedésii arc vonalon vem csökkenő hevességgel tart tovább, sőt ereje még jobban fokozódik. Az angolszász csapatoknak sikerült a Liri-folyó völgyében előnyomni* niok. a német állások áttörését azonban sehol seih tudták elérni. A legnagyobb angolszász előrehaladás mintegy 25 kilóm-: tér, jelenti a Magyar Távirati Iroda Berlinből. Ezt a tórnyereséget azonban rendkívül nagy ember- és anyagvesztes.'ggel érték eí. Most már a segédgépek melleti kénytelenek voltok ai angol és amerikai katonákból álló tartalékokat is harcba vetni. Az angolszász kötetéi ben harcoló lengyel csapatok Cassino térségében csaknem teljeseI. yiegsemmisülteki Az angolszász hírverés természetesen nagy győzelmekről beszél s azt állítja, hogy áttörték a liitler-vonalaţ. Ez qz állítás csak propagandas-ólam, az. egész itler-vonql az angolszász hírverés koholmánya, mert sehol az arc-vonalon nincs ilyen elnevezésű állásiendszer. A német csapatok Cassinoból pa- , rcnzssterüen vissza ven. iltale, miután (1 a pari. cgtlyc'.i bekövetkezett csa- f y:d- visszavonáséit stükségessé tették. ; . sselring vezói tábornagy kétség'tele- f női még ham játszotta ki kártyáit. » r ,i!vánvalóan az a szándéka, hogy I megvárja az ellenséges ütőkártyák asz- I talrahelyezéséí. lehetséges, hogy az an- * golszásznk állásainak gyenge pontját akarja kitapogatni 'és kihasználni. Min- , denesetre tény az, hogy jelentékeny tar- ( talékok állanak rendelkezésére és ezeket « alkalmas időpontban szándékszik harcba | vetni. Kowo«ine«íIóí nyuţialra lel§es sikerrel jár* a honvéd eü©i*lái«»aciás A 13. számú magyar hadijetentés. A Magva,' Távirati Iroda jelenti: A honvédvezérkar főnöke közli-. Kolomeától nyugatra erős szovjet kötelékek támadják napok óta a magyar hadsereg arcvonalát. Honvéd és német páncél gránátos kötelékek szívós és kemény elhárító harcban megállították az ellenség támadását, majd gyors és eredményes ellentámadással kiinduló állásaikba vetették viss za- Az ellenség vesztesége emberben és anyagban Igen tekintélyes. A honvéd csapatok arcvonalának többi részéről csak élénk felderítő és tüzérségi tevékenységet jelentettek, amelyben több. zászlóuljnyi erővel végrehajtott ellensége« vállalkozás* vertünk vissza. Budapest, május 19 (MTI.) Illetékes katonai hely köz..: A Kolomeától nyugatra folyó harcok igen elkeseredettek és kemények voltak. Különösen a budapestkömyékt és az északerdélyi honvédcsapatok tűntek ki, amelyek vállvetve küzdöttek a német páncélgránátos bajtársakkal. A harcok slkeréh i nagyban hozzájárultak a mindig Idejében és a harcok gyújtópontjain beavatkozott német cs?Űrrepülő és zuhanóboinhf.zó kötelékek. E harcokban 1Ä szovjet páncélost lőttünk szét. A légvédelem pedig két ellenséges repülőgépet semmisített meg. Az orosz támadások sehol sem érték el céljukat. Noha, egyes helyeken az ellenség részéről bevetett nagy ember- és anyagi tu’suly helyi betörést eredményezett, ezeket a saját csapatok ellentámadása az ellenségnek súlyos veszteségeket okozva mindenhol rögtön visszaverte saját eredeti vonalainkon túlra. A magyar hadsereg arcvonaíának többi részéről csak kölcsönös ti'térségi tevékenységet és helyenként felderítő vállalkozásokat jelentenek. Az ellenség több heiym zász’óaljnyi erejű támadásokat Is indított, amelyek azonban még a saját vonal előtt mind c'szeomlottak. Egy ilye.i támadás kivédésében kitűnt a 33 1. hegy »vadász század. Berlin, május 19 (MTI.) Az Intenní jelenti a keleti arcvona! helyzetéről! A keleti arcvonal dél* szárnyán csütörtökön Is az eddigi gyújtópontokban folytatódtak a helyi jellegű harcok. Nyugaton a német vonalak előterében több szovjet támadást vertek vissza. Grigoriopolnál a német vállalkozások során egy szovjet harc- csoport bekerítésével jelentékenyen megjavították a vonalakat és egyidejűleg szü- kebbre szorították a zárógyürüt a néhány nap óta elvágott bolsevista hadosztály körül. A Kárpátok előterében a magyar csapatok eredményes rohamcsapatvállalkozásokat vittek véghez. Ezen a szakaszon a német tartalékok támogatásával erős bo-lse- vista támadások hiúsultak meg Kővel és Roync pályaudvarait bombázták a német repülök Berlin, május 19. (MTI.) A keleti harctérről érkező jelentések szerint a nemer repülők a péntekre virradó éjjel hárem nagy támadást intéztek Kovel és Rovno vasúti csomópontok ellen. Már az első hul- %mok bombái után igen nagy robbanások és tűzvészek keletkeztek, amelyeket később még 60 kilométeres távolságból is lehetett látni. A német repülök és felderitők meg- á1 lapították, hogy a támadások teljes sikert értek el. PénLken délben nagy lé^icsaiák voltuk Berlin, miius 19. (MTt) Mint uz interim’. a déli órákban értesült, gén'chon dé'- lín e.,üs gazakarnsrikai vgmbjzókiitelékek nagyobb erőkből álló távolai }i vadqssok védelme alatt a Birodalom területe jóié re- p'Htek és berepülésük sorár. már Észak- ayuge.--Németoiszág felett, a* eisenb.üoki térségben súlyos légiharc oki a került sor. A néniéi vá lási- és romboló 'epn‘. joépcic <i déli órákban erefynénycsen folyiatiálc harcukat a kelet felé szálló ellenséges alakulatok ellen. Egyedül a weseri tér..égben több, mint egy tucat négymotoros bombázót lőttek le. A német vadászok támadásai a középnémet térségben ismét nagyarányú légicsatákra vezettek. A német öböl vidékén Észak-Németország fellett berepült közép- erösségü északamsrikai bombázókötelékeket hevesen támadták a néniét vadász- és rombolókötelékek. 34 ante* lkai bombázót semmisítettek meg csütörtökön szerb és román területek lelett Berlin, május 19, (MTI) Az Interinf. balkáni tudósítójának jelentése a szerb és -o- mán területekre csütörtökön. berepülő észzkauterikai bombázók támadásáról meg- állupiija, hogy az amerikai gépek vadászok kist re. ében több középnagyságú, csoportban szálltak. Nyilvá^.aló céljuk az volt, hogy ezzel szétforgácsolják a védelmet. Ez a Idcérletük, mint azt az eddigi jelentések szerint lelőtt 3-4 négymotoros bombavető elvesztése br-o.'yitja, nem sikerült. Már a Kárpátok felett német és román vadászok szálltak szembe az amerikaiakkal. A légi- harcokban, különösen Belgrádnál és Dél- Romániában volt a legnagyobb a küzdelem. A felhők között szálltak a támadók egészen a román olajforrásokig. A meg-'ongált gépek lezuhanását egyelőre nem lehetett pontosan megállapítani, mivel a legtöbb gép eltűnt felhőkben. A német csendőrök eddig 18 amerikai pilótát fogtak el,, akik még idejében ki tudtak ugrani ejtőernyővel a zuhanó gépekből. Jelenleg még keresik a gépek lezuhanásakor megseb 'sült repülőket. Azokban a kedvezőtlen feltételekben, amelyekben a német és román légvédelem folytatta csütörtökön az elhárító harcot, nagyon jelentékeny az amerikaiak vesztesége. Célzás nélkül le. jbott bombáik ezzel szemben Bel- grádban lakóházakra estek és a polgárságot ejtették rémületbe.* A többi bombaveto- okozta kár jelentéktelen. »I i*» ancioísítbf 'tor c f sieinlieii is f*>f»ir«lar!f& ««•mícffcsségél Helsinki, május 19. (MTI) Az Eusi Suomi stockholmi értesülése szerint svéd körökben utalnak arra, hogy az öngól és ai amerikai kormány a közel- niultban előterjesztést tett a svéd kormánynak a délsvédországi repülőtereknek a szövetségesek részére való átengedésére. A svéd kormány eiélyesen tß.- u'. as itatta uz óv.gc Iszász kívánságokat. A szövetségesek ilemarsával kapcsolatban állt Thorcjn angol légítábor-iagy- nak a közelmúltban lezajlott stockholmi látogatása. A Stockholms Tidningen szerint a svéd kuliig-:••'.»isxlérium cáfolja azt a washingtCTi hírt, hogy a svéd-amerikai tárgyalásokon a gcdycscsapágy-iigyben olyan megegyezés jö't léire, amelyet a. sv.-l kormány ralősz iniileg elfogad. A svéd szociáldemokrata póri értekezletén Hansron miniszterelnök hangoztatta, hogy a svéd nép helyesli a sem- legességi politikát. Tanner finn pénzügyminiszter, aki vendégként résztvett az értekezleten, kijelentette, - hogy Finnország jelenleg szabadságharcot folytat nemzeti önállóságáért és azért a jogáért, hogy az ország belső ügyei felett ő maga dönthessen. A finn «óp reméli, hogy a háború utáni újjászervezés során a Jcisnéöek jogait is figyelembe veszik majd. Ezután az északi népek egy üti működéséről beszéli, amely ezeknek a nyéknek a jogait biztosítja. A békének igazságosnak és tartósnak kell lennie. r Aialalui' a ionJoni leoţfţel l|i/oHvá«| Genf, május 39. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: Xewyorkból jelentik: A Washington Post valószínűnek véli. hogy Raszkie- „ vicz, a londoni lengyel 1 lenckült kormány elnöke, továbbá Sosnkovski tábornok, a lengyel menekült hadsereg parancsnoka kénytelen lesz tisztségétől megválni. Különösen az utóbbi vált reakciós irányú és antiszemita erőszakoskodása miatt elfogadhatatlanná. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK