Keleti Ujság, 1944. március (27. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-07 / 54. szám

KtitnVhsXG c 1944. MÁRCIUS 7. Mátyás Király Diákházban 1!M4. március 12-én. vasárnap ú. u. fél 4 és este fel 7 órakor GYURKOVICS MÁRIA és l NAGYPÂL LÁSZLÓ a budappsti in. kir. Opereház művészeinek áriaestje Közreműködnek: Endre Qéla, a kolozsvári Nem­zeti Színház karnagya, Liana Psssgisali, olasz hárfaművésznő és Török Miklós (fuvola). Jegyelővétel Dávid hangszerház, Unió-utca 12. szám. Telefon: 20-69 mmmsgmsmmBzmm J§RR6frf8It€I2C ^ -i' i =4 ? i -i =* i zi-vmW­1944 március 9-én, szerdán I este fél 7 órakor Vármegyeháza dísztermében 1 Zádor Dezsői zongoraestje. — Bezárták Fezben az összes felsőbb is­kolákat. Vichyböl jelenti a Magyar Távirati Iroda: Az antiszemitizmussal gyanúsított tanárok letartóztatása következtében Fezben — mint Észak-Afrikából jelentik — az ösz- szes felsőbb iskolákat bezárták. — köszönetnyilvánítás. Mind­azon rokonok, ismerősök és jóbarátok, kik szeretett testvérem, illetve felejthe­tetlen nagynénénk, néhai özv. Tass Do­mokosaié temetésén részvettek és ravata­lára virágot helyeztek, ezúton mondunk köszönetét. A gyászoló család. — Európa—Amerika: 13 óra 59 perc. Stockholmból jelenti a Magyar Távirati Iro­da: A brit hirszo.gálát Montrealból jelenti: A Trans Canada légiforgalmi társaság egy utasszállító gépe szombaton újabb csúcstel­jesítményt ért el. A gép Angliából 12 óra 59 perc alatt repülte be az Anglia—Mon­treal között lévő 5040 kilométeres távolsá­got és 17 perccel megjavította az elmúlt héter a vonalon elért csucsslkert. — Avatási ünnepség az Emericana bi­hari korporációjában. Nagyváradról je­lenti a Magyar Távirati Iroda: Az Eme­ricana bihari korporációja díszes ünnep­ség keretében avatta fel szombaton dél­után a nagyváradi premontrei , gimná­zium dísztermében a korporáció diszkáp- talanját és a korporáció most választott patrónáját: özvegy Stubenberg Józsefné grófnőt, valamint főasszonyait és nagy­urait. Az avatáson megjelent József Fe­renc királyi herceg, Anna királyi her­cegasszony, az Emericana központja ré­széről Kosa Kálmán miniszteri osztály­főnök, Szukováthy Imre miniszteri osz­tályfőnök és Szentgyörgyi Elemér dr. kormányfőtanácsos és sok más előkelő­ség. Az ünnepi beszédet Tompa Ferenc dr. budapesti egyetemi tanár, magister urbánus mondotta. Beszédet mondott a patrónaavatás után Anna királyi herceg­asszony is. * Kivonatos versenytárgyalási hirdetmény. Kolozsvár thjf. szab. kir, város mérnöki hi vatala nyilvános versenytárgyalást tart a Nádaspatak szabályozási munkálataival kap­csolatos földkiemelésre. Ajánlatokat f. év március hó 27-én d. e. 9 óráig kell a hivatal­hoz lepecsételt borítékban benyújtani. (Ko­lozsvár, Farkas-u. 4. sz., I. em. 10. Szántó főmérnöknél.) Érdeklődök ajánlati űrlapokat és minden felvilágosítást a hivatalban (Far­kas-u. I. em. 10. sz.) kaphatnak munkana­pokon d. e. 12—2 között. SzVSS KMAV 2:1 (1:1) Kolozsvár, márc. 6. Vasárnap délelőtt a városi sporttelepen játszották le a fenti vasutas bajnoki elődöntő mérkőzést, amelyet a lelkesebben játszó szegedi vasutascsapat megérdemelten nyert meg Pély és Bakos 11-es góljaival. A KMAV részéről Csiky volt eredményes. A Bástya 5 - 1-re győzött Désea Kolozsvár, márc. 4. A Bástya csapata va­sárnap Désen játszott barátságos mérkőzést a DSE együttesével, amelyet 5:1 (4:1) arányban szép játék után megérdemelten nyert meg. A bőrgyár! csapat különösen az első félidőben játszott nagy fölényben. A gó­lok közül Bozőld kettőt, Oroszi, Farkas és Pálffi egyet-egyet lőtt. A DSE gólját Frédi szegezte meg. A két csapat a következő ösz- szeállitásban játszott: Bástya: Szander— Hegedűs, Kapusi—Kalló, Nohel, Balogh, Bo- zóki, Farkas, Oroszi, Pálffy, Both. DSE: Makiári—Gambos, Komáromi—Vincze, Bíró, Kardos, Frédi, Fogarasi, Nagy, Duka, Bara­bás. Jók voltak: Kozóki, Pálffy és Szandner, illetve Frédi, Fogarasi és Vincze. A mérkő­zést Varga Albert kifogástalanul vezette le. S KßC—HSE Magyar Kupa mérkőzést Nagybányán jáiszák le Kolozsvár, márc. 6. Jelentettük, hogy a Magyar Kupa második minősítő fordulóját kisorsolták s azt május 18-án játszák le. A Magyar Kupa ügyek intézője úgy döntött, mivelhogy a szabály kimondja, hogy az ala­csonyabb osztályban szereplő csapat a pá­lyaválasztó a magasabb osztályban szereplő­vel szemben, így négy mérkőzésen felcseré­lődött a pályaválasztói jog. Ezek szerint a KAG-nak Nagybányára kell utazniá, az NSE elleni Magyar Kupa mérkőzésre. 1 KfiC megérdemelt vereséget szenvedett a Ferencvárostól Ferencváros—KAC 3:0 (1:0) A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Március 7. Kedd 6 órakor: Fösvény. Napi bérlet A. 18. szám. Rendes helyárak. Március 8. Szerda 6 órakor: FatornyoK. Tasnády Fekete Mária vendégfellépésé­vel és Mihályfi Béla fellépésével. Be­mutató bérlet 20. szám. Bemutató hely­árak. Március 9. Csütörtök 6 órakor: Fatornyok. Tasnády Fekete Mária vendégfellépé­sével és Mihályfi Béla fellépésével. Napi bérlet A. 19. szám. Bemutató helyárak. Március 10. Péntek 5 órakor: F'aust. Napi bérlet B. 19.' szám. Opera helyárak. Március 11. Szombat d. u. %3 órakor: a sevillai borbély. Ifjúsági előadás. Je­gyeket a pénztár nem árusít. Március 11, Szombat 6 órakor: FatornyoK. Tasnády Fekete Mária vendégfellépé­sével és Mihályfi Béla fellépésével. Bérletszünet. Bemutató helyárak. Március 12. Vasárnap d. u. V23 órakor:( Fatornyok. Tasnády Fekete Mária ven­dégfellépésével és Mihályfi Béla fellé­pésével. Bemutató helyárak. Március 12. Vasárnap 6 órakor: F'atornyoK. Tasnády Fekete Mária vendégfellépé- sével és Mihályfi Béla fellépésével. Bér­letszünet. Bemutató helyárak. Március 13. Hétfő 6 órakor; FatornyoK. Tasnády Fekete Mária vendégfellépé- sével és Mihályfi Béla fellépésével. Napi bérlet B. 20. szám. Bemutató helyálak. A SZÍNKÖR MŰSORA: Március 12. Vasárnap d. u. %3 órakor: A mosoly országa. Rendes helyárak. Március 12. Vasárnap 6 órakor: Fekete Péter. Rendes helyárak. MOZI-*? ’SOROK ÁRPÁD-filmszinház: Édesapám. Sweizi premier film. CORVIN: Ragaszkodom a szereiemnez. Vígjáték. Fényes Alice, Hidvéghy Vali, v. Benkö Gyula, Ajtay Andor és Mihályi Ernő. Vasárnap és ünnepnap d. e. 11 és déli 1 órakor is: Matiné. EGYETEM: Agrólszakadt urilány. (Tolnay Klári, Hajmássy, Mihályi Ernő.) Vasái- nap d. e. .11-kor és d. u. Ü2-kor, két rendkívüli előadásban: Agrólszakadt uri­lány. ÉRDÉL Y-mozgó: Rákóczi induló. Főszerep­ben: Dajka Margit, Jávor Pá‘, Csortos Gyula, Kiss Ferenc, Turay Ida, Ha may Tibor. Előadások kezdete: 3, 5, 7. Vasár­nap d. e. 11 órai kezdettel: Matiné. MÁTYÁS-mozgó: Akkor... Főszereplők: Zarah Leander, Hans Stüwe. Előtte: Ma­gyar és Ufa vi’ághiradők. Előadások: 3, 5, 7 és vasárnap d. e. 11 órakor. RÁKÓCZI filmszínház: Ma, tegnap, holnap. Fősz.: Szilágyi Szabó Eszter, Jávor Pál. BudapestA március 6. Az NB I. második tavaszi fordulójában a KAC vasárnap dél­után a Ferencváros ellen' játszott 15 ezer néző előtt. Az üllői-uton lejátszott mérkő­zésen a KAC 3:0 (1:0) arányban megérde­melt vereséget szenvedett a kitünően játszó zöld-fehérektől. A két csapat Kiss M. Ernő játékvezetése mellett a következő összeál­lításban játszott: Ferencváros: Csikós — Rudas, Tátrai — Sárosi III., Kéri, Nagy II. — Lukács, Ónodi, Sárosi dr., Hernádi, Nagy III. KAC: Márki —■ Szaniszló II., Vass — Páll, Szántai, Csákány — Farkas, Kovács IV., Füstös, Radnai, Bonyhádi. A vezető gólt a 31-ik percben a Ferenc­város szerezte meg. Kavarodás után a lab­da Hernádihoz került, aki fordulásból kö­zelről a hálóba lőtte a labdát. Ezután a KAC került fölénybe, de a Ferencváros Vé­delme nem engedte áttörni a KAC csatá­rait. Szünet után a Ferencváros egymásután vezette a legveszélyesebb támadásokat. A 30-ik percben Hernádi fordulásból, mintegy 25 méterről a jobb felső sarokba rúgta a nap legszebb gólját. A 42-ik percben Vass elnyomja a kitörő Lukácsot, amiért a já­tékvezető 11-est ítélt a KAC ellen. A bün­tető rúgást Sárosi III. góllá értékesítette és így a Ferencváros győztesen vonult le a pályáról. A KAC csapata csalódást keltett a fővá­rosban vasárnapi játékával. Csatársora Ko­vács IV. kivételével nagyon gyatrán ját­szott. Csikós a mérkőzés 90 perce alatt 'alig kapott egy-két veszélyes labdát a ko­lozsvári csatároktól. A Ferencváros ezzel szemben mindvégig kitünően játszott. Kü­lönösen csatársora remekelt, mely a máso­dik félidőben pergőtűz alá vette Márki ka­puját. A mezőny legjobb embere Sárosi III. volt, mellette a Rudas—Tátrai hátvédpár és Hernádi mags.slott ki. A KAC csapatából Márki. Szaniszló II., Csákány, Páll és Szán­tai nyújtottak elfogadható játékot, A csa­társorból csak Kovács IV. emelkedett ki. AZ KB 1. 17-ÍK FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI NAC—SalBŢQ 1:0 (Ő:á) A mérkőzést Nagyváradon já' zották le, melyet a. NAC csak nagy küzdelem után nyert meg a má­sodik félidő negyedik percében, Tóth XII. góljával. Újpest-—Tisza (SzVSE) 5:2 (1:0). A Sze­geden. lejátszott mérkőzést az Újpest meg­érdemelten nyerte. A 10-ik percben Spá- nyik, szünet után a 8-ik percben Zsengellér, majd a 12-ik percben Pozsonyi góljával már 3:0-ra vezet az Újpest, mikor a 20-ik percben Koppány, majd a 25-ik perben Frenák révén 3:2-re szépített a Tisza. Már úgy látszott, hogy a szegedi csapat ki­egyenlít, amikor a 36. és a 41-ik percben Szusza góljaival az Újpest bebiztosítja a győzelmet. Vasas-Kispest 2:2 (0:0). Az Elektromos pályán nagy közönség előtt játszották le a mérkőzést, melyen a Vasas a második félidő 10-ik percében Sütő, majd a 20-ik percben Tóth II. góljával 2:0-ra vezetett. A Kispest ezután rákapcsolt és a 25-ik perc­ben a 36 éves Titkos révén 2:l-re javít, majd a 16 éves Puskás, aki Titkos mellett, a balösszekötö posztján játszott, a 30-ik percben kiegyenlít. Elektromos—BSzKRT 2:1 (1:0). A mér­kőzést vasárnap délelőtt játszották le a BSzKRT pályán, melyet nagy küzdelem után az Elektromos nyert meg. Góllövő: A 27-ik percben Marosi, a második félidő 15-ik percében Krajnák 1:1, A 35-ik percben Ró­zsáit 2:1. Gamma—Csepel ):2 (0:1). A Gamma ide- 'genben verekedte ki a győzelmet. A 6-ik percben a Csepel Olajkár II. révén jut ve­zetéshez. Szünet után a gólok sorrendje a j következő: 4-ik percben Tóth II. 1:1. 5-ik percben Surányi 1:2. 10-ik percben Patkoló 2:2. A 13-ik percben Komlődi 3:2, a 33-ik percben Mike 4:2. A Szolnokra kitűzött Szolnok—DiMAVAG és a DVSC—Újvidék NB I.-es mérkőzése­ket a nagy havazás miatt nem tudták le­játszani. Az NB I. állása a vasárnap lejátszott mérkőzések után a következő: 1. NAC 17 14 _ 3 38:17 28 2. Gamma 17 8 5 4 34:25 21 Ferencváros 17 9 1 7 41:24 19 1. Újpest 17 8 3 6 58:36 19 3. KAC 17 7 5 5 30:29 19 6. SalBTC 17 7 3 7 36:32 17 7. Kispest 17 7 3 7 41:39 17 8. Csepel 17 7 3 7 á7:36 17 9. Vasas 17 4 9 4 29:29 17 10. Elektromos 17 7 2 8 40:43 16 11. DVSC 16 5 6 5 24:39 16 12. SzVSE 17 5 4 8 28:38 14 13. Szolnok 10 6 1 9 32:32 13 14. Újvidék 16 i 5 7 23:35 13 15. DiMAVAG 16 5 2 9 25:39 12 16. BSzKRT 17 s 4 10 30:52 10 Az NB I. március 12-i harmadik forduló­jában a kővetkező mérkőzések kerülnek le­játszásra: Kolozsváron KAC—BSzKRT, Debrecenben DVSC—NAC, Diósgyőrben DiMAVAG—Ferencváros, Újvidéken Újvi­dék—Csepel, Budapesten Kispest—Szolnok, Gamma—Vasas, Elektromos—SzVSE, Új­pest—SalBTC. A Magyar Labdarugó Szövetség kolozs­vári kerülete ma délután 5 órakor tartja szokásos heti intézőbizottsági ülését, melyen az NB III. erdé yi csoportjában játszó ösz- szes vidéki egyesületek intézői is megjelen­nek. A KAC uszó-szakosztálya ma, kedden este fél 7 ólakor tartja szokásos havi meg­beszélését az egyesület Unió-utca 21. szám alatti klubhelyiségében. A vezetőség felkéri az összes versenyzőket, hogy a fenti idő­pontban tartandó megbeszélésen szíveskedje­nek megjelenni. A KKASE labdarugó csapata készülve a vasárnapi BMSE elleni mérkőzésre, ma dél­után fél 4 órakor nagy kétkapus edzést tart a városi kispályán Rónai Nándor edző veze­tésével. A Bástya vasárnap délelőtt a Nemzeti Munkaközpont Apor-utcai helyiségében ren­dezte első házi birkózóversenyét, mely a tel­jes siker jegyében folyt le. Az országos birkózócsapatbajnokságok döntőjében a DVSC 6:1 arányban győzött a BVSC ellen. A harmadik helyért folyó küz­delemben a WMTK 4:3-ra. győzött a C.MOVE ellen. KAC H—KKASE 9:0 (4:0) A KAC csa­társora pazarul játszott. Góllövök: Beire 2, Kiss 2, Farmathy, Bokor, Kerekes, Demeter és Bozó. KEAC—KMTE 3:0 (0:0) Hetven percig a KMTE csatárainak számos alkalma lett vol­na gólövésre, de a KEAC védelme kitü­nően állta helyét. Góllövök: Régner, Kürthy és Kovács. KMAV II—Postás 4:2 (2:2). Nagy küz­delem után győzött a vasutas csapat. Góllö­vök: Nyári 2, Komáromi, Barabás, illetve Steler és Fekete. Bástya II.—Korvin 5:0 (2:0). A bőrgyári csapat mindvégig kitünően játszott. Gőllö- vők: Binder, Gáspár, Kotrol, Megy®rt és Bakos. Itthon maradtak a Bástya kosárlabdázók. Szombati számunkban közöltük, hogy a Bás­tya kosarazókat Debrecenbe hivták vendég­szerep'ésre. Az utolsó pillanatban azonban a. debreceni vezetők közbejött akadályok miatt későbbi Időpontra halasztották a bőr- gyáriak ottani szereplését, amikorra városok közötti kosárlabdatorna rendezését tervezik. I Hirdetések, apróhirdetések feladhatók Deák Ferenc-utca 42 szám alatti irodahelyiségben

Next

/
Thumbnails
Contents