Keleti Ujság, 1944. március (27. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-07 / 54. szám

KuitiUjsüg 4 1944. MÁRCIUS 7. Előadás Magyarországról a víchyi rt dióban Budapest, márciua 6. A Magyar Táv­irati Iroda jelenti: A vicliyi francia nemzeti rádióban szombaton előadás hangzott el „Magyar- orsgőg, a hagyományok földje“ eimmel. Az előadás párbeszéd formában folyta­tott beszélgetést közvetítve ismertette a mai Magyarországot. IS 3 rendnél magasabb számtaniakét április Möl kezdve külön számtaiüéíék-fiélyeggel kell leróni Kolozsvár, márc 6. A pénzügyminiszter — mint a hivatalos lap vasárnapi száma közli — március 1-én 5, 10, 20, 50 filléres, 1 pengős, 2 pengő 50 filléres, 3, 4, 5, 6, 10, 20, 30 és 50 pengős értékjelzésü számlaille- ték-bélyegeket bocsátott forgalomba. Április 1-től kezdve a 3 pengős vagy annál több, junius 1-től kezdve 3 pengőnél kevesebb számlailletéket az uj bélyegekkel kell le­róni. Az említett határidőkig az illetéket okirati és számlailleték-bélyegben egyaránt le lehet róni. Valamennyi számlailleték-bélyeg két Ön­álló — alsó és felső — részre oszlik, olyan módon, hogy középen vízszintes irányban perforálás választja el. A bélyegek felsőré­szében Ellenőrző Szelvény szöveg olvasható. ötvennégy mérai gazda a kolozsvári uzsorabiróság előtt... Kolozsvár, március 6. Az őszi cséplé- sek alkalmával a mérai csépléseket végző Simon András géptulajdonos és cséplési el­lenőr a községbeli gazdákkal egyetértésben kisebb tételeket vezetett be cséplési napló­jába a ténylegesnél. Emiatt, jogtalan va­gyoni haszonszerzés céljából elkövetett, köz­szükségleti cikk jogellenes elvonásának bün­tette cimén ' uzsorábirósági eljárás indult mind Simon András, mind a gabonaibeszol- yáltatásban szabálytalanul eljárt 54 mérai gazdálkodó ellen. A tömegpert hétfőn egész délelőtt tár­gyalta a kolozsvári törvényszék mellett működő uzsorabiróság hármastanácsa. — Minthogy a vádlottak legnagyobb részének erkölcsi és vagyoni bizonyítványa "nem ér­kezett be, ezekre vonatkozóan a Vitos Pál dr. elnöklésével ülésező bíróság az eljárást elkülönítette. így mindössze 5 vádlott ügyé­ben került sor ítéletre. A vádlottak valamennyien azt hangoztat­ták, hogy rendkívül gyenge minőségű gabo­nájuk termett s ezért a szükséges vetőmag fejében lényegesen többet kellett visszatar- taniok a szokásosnál. Ugyanezt hangoztat­ták a védelmet ellátó Zilahi Kiss Bálint dr. és Sáry István dr. ügyvédek is. Elvitatták a bűncselekmény tényét, mert a magyar buza átlagosan 78 kilogram fajsúlyú egy­ség,mértékével szemben Méra község tava­lyi termése alig 62 küogramot ért el. Erre való tekintettel a beszolgáltatást átvevő „Fuiuia“-bizományos is 14 százalékot von* !e a feltűnően gazos gabonából. Shy István dr. védőügyvéd hangsúlyozta, hogy a jelenlegi beszolgáltatás alapjait ké­pező Jurcsek-féle terv pontrendszere értel­mében kataszterenként állapítják meg a be­szolgáltatandó mennyiséget, függetlenül a terméstől. Ennek a méraiak szabályszerűen elegei tettek. Tény ugyan, hogy igy mi- raót bizonyos feleslegük, de ez csak köz-r igazgatási kihágás, ami legfeljebb ezután válhatnék honvédelmi vétséggé, ha majd a következő évek terméseiből személyi ellátá­sukra szolgáló mennyiséget is megtartanák, tehát a visszamaradt gabonával együtt jó­val többet használnának fel a kelleténél. A iádat fenntartó Schlett Jenő dr. kirá­lyi ügyész felszólalása után az uzsorabiró­ság vétkesnek találta mind az öt ítéletre kerülő vádlottat és közülük a honvédelmi törvénybe ütköző vétség miatt ifjú Tötszegi Andrást és legifjabb Tötszegi Andrást, va­lamint Horváth Gyula-Kondort fejenként 800 pengő, Tötszegi Györgynét 600 pengő, a kihágásért elitéit Both Jánost pedig 300 pengő pénzbüntetésre Ítélte. A kiszabott büntetések jogerősek. A további 49 mérai gazdálkodó ügyét március 18-án tárgyalják. Hirdetések! 1 apróhirdetések | feladhatók Deák Ferenc-utca 42 1 szám alatti irodahelyiségben § Rejtélyes gázolás áldozatául esett egy nyomtalanul eltűnt, fiatal kolozsvári varrólány A rendőrség keresi az ismeretlen telefonálót, aki a különös esetről a máig is távollevő áldozat testvérét értesítette Kolozsvár, március 6. Bonyodalmas ügyben indított nyomozást a rendőrség' Marosán Etelka Mnssolini-ut 141. szám alatti lakos feljelentésére. Marosán Etelka hétfőn délelőtt megjelent a rend­őrkapitányságon s előadta a következő­ket: Marosán Irén 19 éves varrólány, a fel­jelentő testvérhuga, még az elmúlt hét csütörtök reggelén eltűnt s azóta, nem adott életjelt magáról. A rendkívül csi­nos varrólány azt mondotta-nővérének, hogy a varrodába megy. Marosán Etel­ka azonban hiába várta baza, mert a fiatal varrólány, aki addig még sóba nem maradt ki anélkül, hogy előzőleg be ne jelentette volna, még a késő éjjeli órákig sem tért baza ... Pénteken dél­előtt- egy ismeretlen férfi felhivta táv­beszélőn Marosán Etelkát és a követke­Kolozsvár, márc. 6. 1942 december 23-án Fejér István kolozsvári 'hentésmester, a megszabott hatósági 1.90 pengős ár helyett, kilógi'amonként 2 pengőn felül 31 darab ser­tést vásárolt meg, hogy haszonnal tovább­adja. Néhány nap múlva, december 28-án Fejér István az ugyancsak kolozsvári Mer- dán Mihály sertéskereskedővel együtt újabb 84 darab sertést vett Mezöberényben, ezúttal 2.70 pengős egységárban. A vágóhídon levágott árun az elmúlt év januárjában, hasított sertésként, 4.30 pen­gőért adtak túl a 2.94 pengős hivatalos ár­ral szemben, különböző kolozsvári hentesek­nek és mészárosoknak. Hasonlóképpen ha­tósági áron felül vásárolt sertéseket Hatházi Ferenc hentes, Szigethy Lajos sertésnagy- vágó, Szigethy Árpád sertésbevásárló és Szabó Zoltán hentes, akik az árut vendéglő­söknek továbbították. Az áron-felüli vásárlásért folytatólagosan elkövetett' árdrágító visszaélés miatt, vala­mennyien a vádlottak padjára kei’ültek. A kolozsvári törvényszék mellett müködö uzso­rabiróság hármastanácsa 1943 október 20-án ítéletében Fejér István elsőrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett árdrágító vissza­élés büntette miatt 7 havi börtönbüntetésre, Kolozsvár, márc. 6. A' rendőrség elfogta és gyorsított eljárás alapján átadta a királyi ügyészségnek Topán László 30 éves, görög­keleti vallásu, többszörösen büntetett elő­életű, lakás- és foglalkozás nélküli volt gép­kocsivezetőt, aki nyoleremibeli csalást és lo­pást követett el. Topán László után már hetek óta nyomo­zott a rendőrség. Kézrekeritésével az utóbbi idők egyik legnagyobb szélhámosa „bukott le". Kihallgatása során beismerte a terhére rótt bűncselekményeket. Topán László egyébként „eredeti módon“ követte el bűn­cselekményeit. Áldozatait mulatóhelyeken és korcsmákban szemelte ki s leitatta őket. Többek között az egyiktől 2000 pengő kész- pézt lopott el. Másoktól, amikor leiészeged- tek, ékszereiket lopta el. Időközben a rend­őrség már-már csaknem kézrekeritette, de az agyafúrt szélhámos mindig megszökött a nyomozó közegek elől s idegen városba tette át székhelyét. Bár az utóbbi időben országosan körözték, a legutóbb megrende­zett bűnügyi razzia alkalmával mégis Ko­lozsváron kerü.t kézre. • Topán László, mint kihallgatása-során ki­derült „Keresztúri László“ néven felcsapott közegészségügyi ellenőrnek is. Ebben a „mi­nőségében" is számos csalást, illetőleg vak­merő betöréses lopást követett1 el Kolozs­váron. Mint „közegészségügyi ellenőr“ meg­jelent kiszemelt áldozatainál, jobbára korcs, márosoknál, vendéglősöknél s megejtette a „helyszíni szemlét“. Dicséretére legyen mondva, amint a károsult korcsmárosok es vendéglősök mondják, mindenütt mindent a legnagyobb rendben talált. Csák éppenhogy alaposan szétnézett az üzlethelyiségben, eset­leg benézett a konyhába is s aztán ment to­— Legyen nyugodt, Irénnel ugyan egy kis baleset történt, de nemsokára haza­megy. Elgázolta egy gépkocsi, de már annyira jobban van,, hogy feleségem, kí­séretében hazfi tud menni:.. Marosán Etelka kétségbeesve várta az állítólagos gázolás áldozatául esett bu­gát, akinek az ismeretlen telefonáló fe­leségével kellett volna hazaérkeznie, de várakozása hiábavaló volt. mert 19 éves húga a mai napig sem fért haza. A rendőrség a panasz felvétele után megindította a nyomozást, amely min­denekelőtt arra irányul, ki volt az az ismeretlen férfi, aki Marosán Etelkát távbeszélőn értesítette húga „baleseté­ről“, mert annak bizonnyal része van abban is, hogy a fiatal lány mindeddig még nem tudott aggódó hozzátartozói­nak magáról életjelt adni... 4 esztendei jogvesztésre és 2000 pengő pénz- büntetésre Ítélte s 1009 pengő vagyoni elég­tétel megfizetésére kötelezte. ‘Merdán Mi­hályt és Haiházi Ferencet árdrágító vissza­élés véltségéért ítélték el, az előbbit 5000, az utóbbit 250 pengő pénzbüntetésre. Fen­tiek tettest? saként Szigethy Árpádot 2000 pengő pénzbüntetésre Ítélték. A többi vád­lottat árdrágító visszaélés vétsége miatt Ítél­ték el különböző összegű pénzbüntetésekre. A vádat képviselő Schlett Jenő dr. királyi ügyész su yosbbitást kérő fellebbezésére részben az elitéltek és védőik is fellebbezés­sel éltek. Ennek alapján ügyük az Ítélőtábla elé került. Az Ítélőtábla, a Vitos Pál dr. el­nöklésével ü'éseZö uzsorabiróság hármasta­nácsában hétfőn kihirdetett Ítélet szerint Fejér István, Merdán Mihály, Hatházi Fe­renc és Szigethy Árpád büntetéseit változat­lanul helybenhagyta, a törvényszéken 3000 pengőre elitéit Barabás Ödön, a 2500 pen­gőre ítélt Vlaszák Árpád, továbbá a 2000 pengőre ítélt Csog Sámuel kolozsvári ven­déglősök pénzbüntetéseit 1000—1000 pengőre szállította le. A többi kiszabott kisebb-na- gyobb összegű pénzbüntetés már előzetesen jogerőssé vált. vább. Az egyik korcsmárosnak, — akihez egyébként Keresztúri, alias Topán, már másnap éjjel betört s többszág pengő kész­pénzt ellopott — hogy Igen hosszasan vizs- gálgatta a kertre néző ablak kissé laza vas­rácsait: — Még meg is jegyezte — mondja a korcsmáira, — hogy nem tartja elég birinn- ságosnak az ablak vasrácsát, akár az ajtó zárját s ezért’ mire uj szemlét tart, erősít­sem meg azokat... És még azon az éjjel be­tört a semmirekellő — mondja bosszúsan a korcsmárós. Topán—Keresztúri négy „helyszíni" szem­lével egybekötött betörése; lonáot ismert be, a rendőrségen, de a feltevések szerint, amint a panaszokból és feljelentésekből kiderül, ennél sokkal többet követett el. Egyébként több károsult kor csm árost, és vendéglőst szembesítettek az elfogott Topán—Keresz­túrival. Valamennyien felismerték nappali 'átogatőjukat, aki a betöréses lopást meg­előző nap, mint „egészségügyi eiíenör“ vizs­gálta télül az üzleteiket... < — Befejeződtek a tárgyalások a sze­rencsétlenül járt svéd tengeralattjáró ügyében. Stockholmból jelenti a Magyar Távirati Iroda: Szombaton lezárultak a haditörvényszéki tárgyalások az annak idején szerencsétlenül járt Ülvén svéd tengeralattjáró hajó ügyében. A törvény­szék arra az eredményre jutott, nincs semmi ok arra a feltevésre, mintha a svéd tengeralattjáró hajó a svéd hadi­tengerészeti hatóságok hibája, vagy mu­lasztás miatt járt volna szerencsétlenül. Megszökött Trocbij meggyilkolásának értelmi szerzője Stockholm, március 6. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: Mint Mexikó Cityből jelentik, a mexi­kói állami ügyészség letartóztatást pa­rancsot bocsátott ki Alfredo Siqeiros ismert festő ellen. Siqeiros, akit azzal vádolnak, hogy előkészítette Trockij meggyilkolását, szökésben van. Megsebesített egy kolozsvári diákot a véletlenül eldördült revolver Kolozsvár, márc. 6. Súlyos szerencsétlen­ség ügyében indítottak vizsgálatot az illeté­kes hatóságok. Ifjú Léhmann László 14 éves tanuló, szüleinek Kálmán Király-utca 12. sz. alatti lakásán egy töltött revolvert vizsgál- gatott. A revolver közben eldördült és a go­lyó a fiú balcombjába fúródott. A kiliovott mentők beszállították a sebészeti klinikára. A golyót eltávolították Léhmann lábából, de a nagy vérveszteség miatt a fiatal diák ál­lapota súlyos. Uj vezetőséget választott a Magyar Haditengerészeti Egyesület kolozsvári „Turul“ csoportja Kolozsvár, március 6. Vasárnap délelőtt az Iparmuzeumban tartotta évi rendes köz­gyűlését a Magyar Haditengerészeti Egye­sület kolozsvári „Turul“ csoportja. A gyű­lésen mind régi tengerész bajtársak jelen­tek meg, akik az első világháborúban, mint a császári és királyi haditengerészet tagjai vetitek részt. A JHiszekegy“ eléneklése után Griss Sándor alelnök röviden beszámolt a meg­alakulás óta elmúlt három évről. Megálla­pította, hogy az akkor megválasztott tiszti­kar nem tudott eleget tenni vállalt felada­tainak s ezért a vezetőség nevében lemon­dott. Az egyesület uj elnökévé vitéz Benkö Gábor t. századost választották meg. Alel­nök lett: Szász Károly, titkár: Molek Ist­ván, pénztáros: Baka Ignác, ellenőr: Laka­tos Gábor. Választmányi tagok: Griss Sándor, Péterffy Sándor, Dávid Ferenc és Kriszt János. Pótválasztmányi tagok: Kor- pos István és Fogarasi József. Számvizsgá­lók: Forral Ferenc, Fekete Sándor, Ambrus Dohai János. A tisztikar megválasztása után vitéz Benkö Gábor, az uj elnök emelkedett szó­lásra. Köszöntötte Skripecz Dezső főtit­kárt, majd a tagok segítségét kérte mun­kájához. — Ahhoz, hogy kitűzött céljainkat meg is tudjuk valósítani — mondotta — két do­logra van szükségünk. Bajtársiasságra és munkára. Csak ezzel a kettővel érhetünk el komoly eredményeket, valósíthatjuk meg terveinket. Skripecz Dezső beszédében rámutatott az összefogás jelentőségére s arra, hogy a mai vészterhes időkben mindenkinek meg kell tennie kötelességét, mert ez mindany- nyiunk érdeke. Végül, mint az országos egyesület főtitkára, megígérte, hogy a „Tu­rul“ helyi szervezetnek bármiben és bár­mikor szívesen segítségére lesz. A gyűlés után a résztvevők megtekintet­ték az egyesület rendelkezésére álló helyi­ségeket, majd a volt haditengerész bajtár­sak közös ebéden vettek részt s a fehér asztal mellett beszélgettek el a régmúlt harcok emlékeiről s a jövőben megvalósi- .tandő terveikről. Jö ÁRU ÉS Jó HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK zőket közölte vele: Az itéfőtob^a is döntött a kolozsvári hentesek és vendéglősök rrdrégífcsi peréiben „Kereszlwi egészségügyi ellenőr helyszíni szem'ét tartott, — Topán László betört... A kétnevü szélhámos nyoleremibeli csalást és lopást követett el

Next

/
Thumbnails
Contents