Keleti Ujság, 1944. március (27. évfolyam, 49-73. szám)
1944-03-04 / 52. szám
KtltTlUJSXG 1944. MÁRCIUS 4. dósoknak sem. Törökország továbbra is vonakodik nyíltan csatlakozni, noha a háború tetőpontja télé közeledik, sőt még bizonyos engedményeket sem hajlandó tenhi, például a repülőterek felhasználásának engedélyezését. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha a szövetségesek arra a véleményre jutnának, hogy az eddig Törökországnak szánt fegyvereket más harctéren jobban lehetne használni. Arról, hogy a szövetségesek az eddig szállított hadianyagot visz- szakövetelik-e, eddig nincs sző, noha politikai körök szerint a kölcsön és bérleti törvény a szövetségeseket erre feljogosítaná. A Törökországból érkező legutóbbi jelentések azt mondják, hogy a török nemzet széles rétegei nem kívánják a háborúba való belépést. Londonban azonban azt mondják, hogy a török kormány különösen a legutóbbi hónapokban nem tett semmitsem annak érdekében, hagy a népet felvilágosítsa a megváltozott hadihelyzetröl is felvilágosítsa a lakosságot, hogy a szövetségesek kívánságai mindenképpen méltányosak. A „Basler Nazáonalzeitung“ ankarai levelezője Írja, hogy a törökök változatlanul ragaszkodnak eddigi álláspontukhoz és mindaddig nem lépnek a háborúba, amíg a .szövetségesek nem tettek eleget Törökországgal szemben vállalt kötelezettségüknek. Ezzel kapcsolatosan Ankarában mélyen sajnálkoznak a „Trepzon“ nevű török hajó ügye miatt. Ankarában arra gondolnak, hogy a „Trepzon“ ügye „múló rosszkedv“ kifejezésének tekintsék, de nem Hiszik, hogy a szövetségesek teljesen megszüntetik a hadianyagoknak Törökországba való szállítását. Politikai körökben rámutatnak arra, hogy amennyiben a szövetségesek fontosnak tartják Törökországnak a háborúba való beavatkozását, a hadianyag- szállítást nem megszüntetni, hanem fokozni kellene. Ami a konfliktus elsimításának lehetőségét illeti, Törökországban számítanak arra, hogy a brit kormány nyilatkozatot tesz, vájjon Anglia Törökországot a változó körühnényknek megfelelő alkalmi szövetségesnek tekinti-e, vagy pedig fenn akarja-e tartani a török-angol barátságot. * ' A KELETI HARCTÉREN március elsejével újból fellángolt óffenzivát Rogacsev- töl északkeletre, Nyeveljtöl északnyugatra és a narvai szakaszon erős bolsevista áttörési kísérletek jellemzik. A szovjet had- vezetőség uj erőket dobott harcba, illetékes német katonai helyen hangoztatják azonban, hogy a támadások a német védelmi vonalon megtörtek és az ellenségnek sehol sem sikerült tért nyernie. Az oroszok mindenütt véres vereségeket szenvedtek. A déli szakaszon csak kisebbjelentöségü helyi harcok voltak. Német kötelékek a Pripjet-mocsarak környékén eredményes harcot vívtak nagyobb bandaosoportokkal. Kétszáz földállást romboltak szét, megsemmisítették a támaszpontokat és többszáz foglyot ejtettek. * A NETTUNÓI PARTRASZÁLLÁSI HID- FößEN a német , gránátosok és gépesített alakulatok több szakaszon folytatták eredményes rohamcsapattevékenységüket. Az Apriliától Anzióba vezető úttól nyugatra erősebb német harccsoportok előretörtek az angolszász csapatok ütegállásqiig, több támaszpont legénységét félmorzsolták és az egész terepet bevonták a német főállások körébe. Cisternától délnyugatra, egy erősebb amerikai harccsoportot elvágtak összeköttetéseitől és ezt helyenként elkeseredett közelharcban megsemmisítették. A déli arcvonalon nem történtek jelentősebb események. A közeljövőre kétségtelenül nagy harcok várhatók.! Clarck tábornok egyhetes szem- leutat tett a hídfőállásban és visszatérőben kijelentette, hogy a helyzettel nagyjában meg van elégedve. Szerdán este 8 órakor egy angolszász repülőgép csekély magasságból hat bombát dobott le a Vatikánváros közvetlen közelében. A bombák közül négy a Collegia Urbano di Propaganda területére esett. A Santa Camilla kápolna bejáratánál egy munkást a robbandş megölt és egy ágoston- rendi szerzetest megsebesített. Maglíone bíboros-államtitkár tiltakozott a bombázások ellen, különösen a montecassinói apátság elpusztítása miatt. A tiltakozást a vatikáni rádióban is felolvasták. • ,' A „Basler Nachrichten“ úgy értesül, hogy a pápa érintkezésben áll a hadviselő felékkel éS mindenáron arra törekszik, hogy megakadályozza az örök Város eseQeges elpusztítását. Eredményes német rohavncsapatvállalkozások a nettunól hídfőben Berlin, március 3. (MTI) A német véderő főparancsnoksága jelenti: A nettunól hídfőállásban csapataink számos rohamvállalkozást hajtottak végre jó eredménnyel. Harci repülőgépek és messze- hordő ütegek Anzio és Nettuno mellett két rombolót és egy 7000 tonnás szállitóhajót súlyosan eltaláltak. Az adriai parton végrehajtott roham csapa (vállalkozás alkalmával megsemmisítettünk'hál om ellenséges páncélost és levegőbe röpítettünk lőszer- és üzemanyag raktárakat, , személyzetükkel együtt. Könnyű német tengerészeti egységek megfigyelt eredménnyel lőtték a Korzika- szigetén lévő Bastia kikötőjét. Dalmáciában és Hercegovinában angol repülőgépeket lőttek le Zágráb, március 3. (MTI) Dalmáciában, Szinj közelében egy angol repülőgépet lelőttek. A két brit repülő bentégett a lezuhant gépben. Egyéb légitevékenység '-órán Rieka DubrocSka falu temploma elpusztult bombatalálat következtében. Dubrovnik közelében egy ellenséges repülőgép géppuskával lőtt egy tehergépkocsit. Több ember súlyosan megsebesült. Hercegovina felett másik angol repülőgépet lőttek le. A bandaharcokban a kegyelmi rendeletre hivatkozva 536 ember adta meg magát. fiz angolok ejtőernyővel juttatnak fegyvereket az olasz nemzetellenes elemeknek Chiasso, március 3. (Búd, Tud.) A „Regime Fascista“ jelenti: A köztársasági nemzeti gárda egyik politikai csoportja jelentős mennyiségű rohanó anyagot és fegyvert talált egy titkos raktárban és több személyt letartóztatott. A felfedezett robbantószerek és fegyverek mind angol eredetűek és azokat ejtőernyővel dobták le, hogy nemzetellenes elemek terrorcselekmények elkövetésére használják fel. 19 angolszász «épet főtt le csötöiföUin a nénrM»t légyédplem Berlin, március 3. (MTI.) A német véderő főparancsnoksága jelenti: Északamerikai lrombá/.ókötelékek március 2-án a déli órákban zárt felhőtakaró mögött, erős vadász védeleminél terrortámadást intéztek nj ugat- és délnyugatnémet- /országi helységek ellen. Noha az időjárás az elhárításra kedvezőtlen volt, 19 ellenséges Repülőgépet lelőttünk. Néhány ellenséges zavaró repülőgép az elmúlt éjszaka bombákat dobott le a Rajna Westfaiia-i I térségben. JÖ ÁlíU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK ^agy-Párís környékét bombázták r** pncro^§zász repií fők Paris, március 3. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: Az OFI iroda jelentése szerint a péntekre virradó éjszaka angolszász repülők bombázták Nagy-Paris' környékét. A támadás több községet sújtott. fi liorvát államférfiak heszámoltak a vezéri főhadiszálláson tett látogatásukról Zágráb, március 3. (MTI) Csütörtökön 13 óra 30 perckor Mandics miniszterelnök és Pcrics külügyminiszter, akik negyed 1 órakor érkeztek Zágrábba, azon« nal jelentkeztek a Poglavniknál és a vezéri főhadiszálláson szerzett tapasztalataikról számoltak be. fimerika „menekültügyi attasét“ küldött ünkaráha Isztanbul, március 3- (MTI) Roosevelt elnök dr. Reichmann személyében külön menekültügyi attasét küldött ki az ankarai amerikai nagykövetség mellé. Reichmann az európai zsidók és egyéb menekültek kitelepítésével fog foglalkozni és máris megkezdte működését. íilkoUnánycs keretek között akar kormányozni az uj argentin rendszer Amszterdam, március 3. (MTI) Az angol hirszolgáiat- jelentése szerint Farrel tábornok sajtóképviselök előtt egyebek között kijelentette, hogy kormánya alkotmányos módon hajlandó továbbvezetni a belpolitikai ügyeket és kiírja a nyilvános választásokat. Kifejtette továbbá a tábornok, hogy nem kiván tovább tisztében maradni, csak amíg feltétlenül szükséges, de helyre kellett igazítania azokat a hibákat, amelyek belpolitikai téren történtek. A junius 4-i forradalom ezzel most elért végső fokozatába. Egyetlen jelszó lehet csak érvényes: visszatérés a rendezett viszonyokhoz. Á Csendes-óceenon nagy harc kezdődött az Admiral-szigetekért Tokió, márc, 3. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: A japán kormány sajtótájékoztatója pénteken a külföldi sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy az ellenséges részről terjesztett híresztelésekkel kapcsolatban, amelyek szerint amerikai csapatok szálltak partra az Admiralltás-szigeteken és ott egy repülőteret már elértek, hivatalos értesítés még nem érkezett. , Illetékes japán katonai körök a kellő időben kétségkívül állástfoglalnak a hir ügyében. Washington, március 3. (Búd. Tud.) MaeArthur tábornok főhadiszállásának jelentése szerint az Admiralltas-szigeteken partra szállt amerikai csapatok jelentős erősítéseket kaptak. Az első amerikai partraszállásnak célja tulajdonképpen csak tájékozódás volt, miután azonban kiderült, hogy a japánok csak csekély ellenállást tanúsítanak, a hadvezetöség elhatározta, hogy a szigeteket teljesen megszállja. Csütörtökön egyébként az amerikai légihaderö bombázó kötelékei heves támadást intéztek négy marshallszigeti japán repülőtér eilen. A Mariana-szigeten február 22-én este, illetve 23-án reggel végrehajtott ellenséges támadásról az „Asahi Sinbun“ cimü lap haditudósítója benyomásait abban foglalja össze, hogy az ellenség erős hajöhad kötelékeiben a japán haditengerészettel való harcot kereste, hogy egy csapásra döntést csikarjon ki. A Csendes-óceáni helyzet mindenesetre továbbra is rendkívül feszült. Itt most hatalmas méretű légiharc bontakozik ki. Eimek kimenetelétől függ a további döntés. Gyl’jtőtáborban őrzik a hindu vezéreket Bangkok, március 3. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: * Maxvell, az indiai kormány brit tagja Újdelhiben a képviselöházban azt mondotta, hogy az indiai nemzetgyűlés vegre- hajtóbizottsága tagjainak többségét, köztük Nehmt és Azadot a bombayi tartományban lévő gyűjtőtáborban őrük. A 36-os országos bizottság március 10-én tárgyalja a hadigondozás újjászervezéséről szóló rendeletét kiegészítő intézkedéseket Budapest, március 3. A honvédelemről szóló törvény alapján alapított 36 tagú országos bizottság március 10-én délelőtt ülést tart. Az ülés tárgya a hadigondozás újjászervezéséről szóló 1943. évi rendelet kiegészítését tartalmazó kormányrendelet. A 42 tagú országos bizottság március 10-én délelőtt ülést tart.' Tárgya a teherfuvarozási gépjármüvállalatok működésének szabályozása tárgyában, valamint a lóversenyfogadások jövedelméből testnevelési fordítandó összeg egy részének tanoncott- honok létesítésére való felhasználásáról kiadandó kormányrendelet. Kovács Lajos dr. teológiai tanár előadása a Dávid Ferenc Egyletben Kolozsvár, március 3. A Dávid Ferenc Egylet előadássorozatában március 2-án este 6 órakor Kovács Lajos dr. „Jézus és a mai ember“ címen tartott előadást. Az előadást Vári Albert ny. teol. tanár vezette be. Dr. Kovács Lajos előadásában arra mutatott rá, hogy Jézus követelése, parancsa, tanítása ma, 2000 év múltán is érvényben van. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy követelései, parancsai idejüket múlták, ennélfogva hozzánk nem szólhatnak. Próbáljunk szüntelenül úgy élni, Istenben úgy hinni, hozzá úgy imádkozni, felebarátainkat úgy szeretni, embertársainknak úgy megbocsájtani, az eszméért, a gondolatért úgy helytállani, amint azt tette Jézus, az ember, a názáreti próféta. Az előadást, amelyet nagy közönség hallgatott végig, dr. Hintz Györgyné zárta he. Szombaton este 6 órakor Benczédi Pál teológiai tanár „Jézus vallása történelmünkben“ cimen tart előadást. Madridba érkezett az elhunyt spanyol trónkövetelő unokaöccse Lisszabon, március 2. (MTI.) Mint a brit hirszolgáiat Barcellónából jelenti, Don car- ios, Asturia és Bourbon hercege a csütörtökre virradó éjszaka a francia határról gépkocsin Madridba érkezett. Don Carlos herceg Don Jaime1 hercegnek, a Párisban 1932-ben meghalt spanyol trónkövetelőnek az unokaöccse. — A Kolozsvári Orvosi Kamara felhívja összes Kolozsvárt lakó tagjait az egyetemi, MÂV-, OTI-a'kálmazásban lévő orvos urakon kivül, hogy 48 órán belül az öiyosi kamarában (Magyar-utca 17.) megjelenni szíveskedjenek. Elnökség. — A Kálvin Énekkar szeretetvendégsége. A Kolozsvár-Belvárosi Kálvin Énekkar március 5-én (vasárnap) délután 5 órai kezdettel a Király-utca 22. sz. alatt (az I. emelet) helyiségben) műsorral egybekötött szeretet- vendégséget rendez, melyre úgy a pártoló tagjait, mint az énekkar munkája iránt érdeklődőket szeretettel hivja meg és várja el az énekkar vezetőségét. Rogac&etnél újabb nagy elhárító sikert értek el a németek Londonban óvóhelynek használják a loidalaiti vasút 60 naiva udvarát Amszterdam, március 3. (MTI.) A Né- ■ met Távirati Iroda közli: Mint a brit hírszolgálat jelenti, amióta I ismét megindultak London ellen a légita- I madások, a földalatti vasút 00 paiyaud- * vara, vagyis hússzal több, mint azelőtt, ‘ egész éjszaka nyitva van, mint óvóhely. A légitámadások megindulása előtt még » földalatti pályaudvart nyitottak meg. Berlin, március 3. (MTI.) A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága közli: A keleti arcvonal déli szakaszán csütörtökön csak csekély hareitevékenység . volt. Csatarepülö kötelékek a Polonoje és. Sze- petovka közötti térségben eredményesen támadták a bolsevisták csapatösszevonásait. Bogácséitól északra az ellenség további hadosztályok odavonásával folytatta makacs áttörési kísérleteit. Csapataink súlyos harcokban újabb elhárító eredményt értek el, miközben 20 páncélost kilőttek. Vitebszk mellett a Szovjet gyalogsági és páncélos kötelékekkel két szakaszon támadásra indult. Az eredményes elhárítás során Vitebszktől délkeletre 18 támadó páncélos közül tizennégyet szétlőttünk. A várostól északkeletre 17 áttört páncélost rohamtüzérséggel és páncélos elhárító fegyverekkel egytöl-egyig megsemmisítettünk. Nyeveljtöl északnyugatra tovább tartanak a siiiyos elhárító harcok. A bolsevisták eredménytelen támadásaik során nagy veszteségeket szenvedtek. Pleskautól délkeletre meghiúsultak az ellenséges támadások és Narva mellett heves harcok vannak folyamatban.