Keleti Ujság, 1944. március (27. évfolyam, 49-73. szám)
1944-03-03 / 51. szám
1 1944. MARCHS 3. KnmUjsXG Tartalékos tiszt csak az lehet, aki levénle itiuvezetö volt A Honvédelmi Miniszter elvi döntése nem érinti a karpaszományos-jogot A megujhódott levente intézmény, korszerű szervezetével^sokoldalu és szerteágazó tevékenységet végez. Az elmúlt két és félév alatt tervszerűen ,kilíaszná)ták az ifjúságban rejlő mozgalmi erőt és lelkésedést is úgy, hogy az alsóbb leventeparancsnoki helyeket (raj- és szakaszparancsnokok s azok helyettesei) önkéntes jelentkezés alapján külön kiképzett ifjuvezetőkkel töltötték be. Ezzel a többi levente közül tehetségével, szorgalmával, nagyobb munkájával és többtudásával kiemelkedő lelkes . ifjakat megfelelő ellenőrzés mellett vezetőként alkalmazzák és előkészítik ar ra, hogy a honvédségben mint parancsnokok is megállják helyüket. Kiképzésük az általános leventeképzésen kívül különösen gondos nevelésből, gyakorlati és elméleti vezetői ismeretekből, stb. tevődik össze. Szükséges, hogy a középiskolás leventék minél nagyobb számban elvégezzék az ifjú- vezetői tanfolyamokat, majd mint ifjuveze- tök működjenek közre a leventeképzésben, mert a tartalékos tisztek és a tényleges tisztek nagyrésze az ö körükből kerül ki. Ez az elgondolás vezette a honvédelmi minisztert, amikor elvi döntést hozott és kimondotta: tartalékos tiszti iskolába a jövőben csak' azt vezényelhetik, tartalékos liszt csak az lehet, aki korábban ifjuvezetői kiképzést kapott és a leventekiképzésben eredményesen közreműködött. Ez a rendelkezés természetesen neVn érinti a honvédelmi törvényben megszabott karpaszomá- nyos jogot, amelyhez minden arra testileg alkalmas ifjúnak továbbra is joga lesz, ha a követelményeknek megfelelő középiskolai végzettséget megszerzi. A honvédelmi miniszter erről az elvi határozatáról értesítette a vallás- es köz- oktatásügyi minisztert azzal, hogy a közép- iskolás ifjúság széleskörű önkéntes jelentkezésének biztosítására, valamint az ifju- vezetöi képesítéssel járó előnyök megismr tetősére kivánátos az, érdekelt ifjúság saját érdekében való mielőbbi tájékoztatása. A kultuszminiszter intézkedésére ai ország valamennyi olyan iskolájában, melynek elvégzése a karpaszományós jog megszerzésére alkalmas, a tanulók előtt kihirdették, hogy a jövőben, előreláthatólag mar az 1944145. kiképzési évben a honvédelmi miniszter csak azokat a karpaszományoso- kát'bocsátja tartalékos tiszti kiképzésre és igy a tartalékos tiszti rendfokozatot is csak azok nyerhetik el, akik korábban ifjuvezetői kiképzést kaptak és a leventekiképzésben mint ifjüvezetök eredményesen közreműködtek. (LHK) A MUNKA JUTALMA /portKt ratJ6 fl KAC vasárnapi győztes csapatával áll ki a Ferencváros ellen 1$ Kolozsvár, márc. 2. A KAC nagy kedvvel készül a .vasárnapi Ferencváros elleni mérkőzésre. A szerdai kétko.pus edzés után, melyen különösen a csatársor jobbszárnya remekelt, tegnap fürdőben voltak a játékosok, ahol alapos gyúrást kaptak. Opata Zoltán a piros-fehérek kiváló edzője a vasárnapi nagy mérkőzés előkészületeiről igy beszél: — A Ferencváros ellen a csapat ugyanabban az összeállításban játszik, mellyel az elmúlt vasárnap a Szolnok csapatát legyőztük. Ma délután könnyebb erőnléti edzést tartok a fiukkal, majd a szombat déli gyorssal utazunk a fővárosba, a következő ösz- szeájlitásban: Márki—Szaniszió II., Vass— Páll, _ Szántai, Csákány—Farkas, Kovács IV., Füstös, Raidnai, Bonyhádi. A csapat tartalékja Váczi lesz. Bízom abban, hogy az Üllöi-uti oroszlánbarlangban a fiuk kilencven percen keresztül derekasan fognak küzdeni ég minden igyekezetükkel azon lesznek, hogy megakadályozzák a Ferencváros győzelmét. A Szegedi Vasutas Sport Egylet, tegnap tartott rendkívüli közgyűlésén úgy döntött, hogy a jövőben Szegedi Vasutas Tisza Sport Egylet néven fognak működni, vagyis az egyesület rövidített neve Tisza. lesz. 20,000 nézőt vár a Ferencváros a KAC elleni mérkőzésére Kolozsvár, márc. 2. Az összes fővárosi lapok igen részletesen foglalkoznak a vasárnapi KAC—Ferencváros mérkőzéssel. A többszörös magyar bajnokcsapat vezetősége több mint húszezer nézőt vár a forduló legnagyobb mérkőzésére. A mérkőzést nem csak a fővárosban, hanem Kolozsváron is óriási érdeklődés előzi meg és Erdély fővárosa valósággal Fradi-lázban ég — írják a budapesti lapok. A KEAC vasárnap ezután a KMTíi-vel játsz k Kolozsvár, márc. 2. A KEAC labdarugó csapata lelkesen készül az NB II. tavaszi küzdelmeire. Az együttes vasárnap délután fél 2 órakor a váfosi kispályán a KMTE együttesével játszik barátságos mérkőzést. Eredetileg úgy volt, hogy a mérkőzést délelőtt 10 órakor az egyetemi stadionban játszók le, ez a pálya azonban füvesítés alatt ái) s igy a mérkőzést a fenti időpontban a kispályán játszók le. Jeszenszky József á KEAC ügyvezető Elnöke felhívja az alábbi játékosokat, hogy vasárnap délután 1 órára a KAC öltözőjében jelenjenek meg: Feld- müller, Mester,. Neszt, Réger I., Réger II., Tombori, Szalóki, Sebestyén, Ilyés, Nagy István, Martin, Perényi, Kovács, Kürti, Nagy Béla, Nagy Sándor. APRÓHIRDETÉSEK 1 Szavanként hétköznap 16 fi!5ér, vasárnap 20 fillér. kagkBsebb hirdetés hétköznap 1.60, vasárnap 2.-. „Cim a kip dóban“ jelzési! és „jeligés“ hirdetések külön kezelési dija hirdetésfeladá- sonként 30 fillér. Állást keresőknek szavanként hétköznap 14 fillér, vasárnap 18 fillér. Házasság, levelezés rovatban szavanként hétköznap 22 fillér, vasárnap SO fillér LHéTl ként I Uér. I bapunlt részére hirdető sek ieladhajöíí az alább helyeben: Deák Ferenc-u. 4L síim alatti Irodahelyiségben. „llrsus“ sörcsarnők melletti újságárus, Mátyás király tér vashid mellett, újságárus Horthy-ui Sxentháromság- tér ÍZ. írisz.telep. Lépcső-utca 13. I FATISZTVISELÖ, erdészeti képesítéssel, őskeresztény, idősebb — megfelelő állást keres. Fazekas Sándor', Élesd-Körös- pestes. 19 éves, árva lány elmenne ápoló-, társalkodó- nőuek, vagy magános úrhoz házvezetőnőnek, „vidékre is“. Ajánlatokat „URILANY“ jeligére a kiadóba. —1099 Alkalmazás ÖNÁLLÓAN dfc^ozü angol és francia varrólányt és tanulót felvesz Schweier szalon, Trefoft-u. 3. Lakás JÓKAKBAN levő mély steppelt gyermekkocsi eladó. Méhés-u. 47. ELADÓ EGÉSZ FINOM KIVITELŰ, modern leli háló berendezések, kombinált szekrények, reeamie, modern fotelek. Dávid Fe- renc-u. 6. Müasztalos. ingatlan KERESEK megvételre 100—130 holdig, jó minőségi földbirtokot. Szatmár, Szilágy, Szolnokdoboka és Biharmegye jöhet tekintetbe. Ajánlatokat e lap kiadója továbbit „Komoly“ jelige alatt. —1069 Oktatás A leventék országos parancsnoka erdélyi szemlekörutja során Bánffyhunyadra is ellátogatott. Ezalkalommal Farkas F. Gábor magyarbikali igazgató-tanitó, levente-csa- patparancsnök és egyesületi titkár részére, a íevente-egyesületi élet terén kifejtett értékes munkássága elismeréseként a III. levénte-diszjelvényt adományozta. A járási leventeparancsnok a leventék és nagyszámú közönség jelenlétében március 1-én ünnepélyes külsőségek között adta át a kitüntetettnek. * MŰSOROS ELŐADAS BÁNFFY- HUNYADON A bánffyhunyadi levente-egyesület az elmúlt napokban — a zeneszakosztály rendezésében — műsoros előadást rendezett a zenekar javára. A gazdag és változatos műsornak olyan sikere volt, hogy azt meg kellett ismételni. A rendezés munkáját nagy hozzáértéssel Istenes László zenekar-, vezető végezte. Az előadáson közreműködő levente-leányok és fiuk nagy rátermettségről tettek tanúságot. "w»i , Hirdetések, apróhirdetések feladhatók Oeák Ferenc-utca 42 szám alatti irodahelyiségben Elvesiett ELVESZETT, barna kiskutya. Fehér lába és zsinegből font nyakörve van. ' Megtalálót kérem, jutalom , ellenében juttassa el KoS- ' uth L.-u. 44. alá. 'ELVESZETT. Febr. hó J.j-én d. u. 4-—5 óra között a Káivária-utpa 4. szám tői a Nyárfasorig özV. Tóth Jánosáé elvesztette a ke- | nyér, cukor, szappan és petróleum jegyeit. Kéri a becsületes megtalálót, szţ-. veskedjék a Fenesi-ut 2. /ám alá leadni. ELVESZETT. Febr. hó , t-én, kedden a déli órákul egy szegény asszony vesztette az Erzsébet-ut 'éjén a pénztárcáját, kö- úlbelül 15 pengő tártaimmal és a petróleum je- vével. Kéri a becsületes ' '‘"találót, juttassa el a lóhivatalba. Adást keres KERESZT LN SC vas ki skedő segéd állást keres, ötvös Sándor. Kézdivásár- hely, Uj-ut 45. —109« „ELCSERÉLNEM belvárosi, háromszoba összkomfortos, különtelken lévő lakásomat, ugyancsak belvárosi nagyobb kertes lakással. (tini: 1., Rózsa- utca 4.“ —B NEM- külön be járóin bútorozott szoba kiadó. Hosz- szu-utca 2—4. Megtekinthető 4—8-ig. —1082 Adás-vétel^ ; _ , VILLANYMOTOR 6 H. P. HÍDMÉRLEG 35 mázsás és egy kézi szivattyú eladó. Cim a kiadóban. CSINCSILLA, belga és törzskönyvezett angoranyu- la kát veszek. Cim a kiadóban. ELADÖ: Egy fekete tölgyfa, tömör ebédlő, 8 darab kárpitozott székkel. Cim: Szoudy-utca 14. ELADÓ , üzletbe is alkat más 2 méter magas, X */2 méter szélességű gyök- mentes deszkából készült, hátas, masszív polc és egy 36-os fekete, tiszta uj bőrtalpú női cipő. Mussoliniul 58 Házfelügyelő. 23BOBI-Gjors, biztos, e edmén es tanulás Poicz Ilona Irén gyorsír-*-, gépírd és sz^piróiskolá óban Kolozsvár, Tímár-u. 2. Főpostával szemben. Telefon . 35-70.-et nt z<ss március 3.1'« o'á.ólag. ■■mman Üzlettárs ERDÉLYI könyvkiadó vállalat létesítéséhez sürgősen pénzes társat (társnőt) keresek. Címeket a kiadóba kérek. „Kultur- munka“ jeligére. FEHÉRNEMŰ javítást készítést • vállalok háznál olcsón, vidéken is. Deák F.-u. 14. Házfelügyelő. SZABASZATJ tanfolyamot nyit szabadsága ideje alatt budapesti belvárosi szabásznő. Jelentkezni Hor- thy-ut 58., ajtó 14,, délelőtt. KAC—NSE mérkőzés lesz a Magyar Kupában Kolozsvár, márc. 2. Kulcsár Sándor a Magyar Kupa ügyek intézője, tegnap megejtette a második minősítő forduló sorsolását, mely a következő: Kolozsvári AC—Nagybányai SE. Dorogi AO—Székesfehérvári MÁV Előre. Ferencváros—DVSC. DiMAVAG -—Törekvés. UAC—VI kér. SC. Csepel— SzFC. SzVSE—Újpest. SalBTC—Gamma. Az előlállók a pályaválasztók. A KAC együttese a NAC-ot kiverő nagybányai csapatot kapta ellenfeléül, aki az NB II. Mátyás csoportjában is komoly jelöltje az első helynek. A Magyar Kupa legközelebbi fordulóját május 18-án, áldozócsütörtökön ját- szák le. A KAC—NSE mérkőzést Kolozsváron játszák le. fl KMAV csak keretet felölt ki az SzVSE ellen Kolozsvár, március 2. A KMAV készülve a vasárnapi SzVSE elleni vasutas bajnoki mérkőzésére, tegnap nagy kétkapus edzést tartott a városi kispályán. Az edzésen már az újonnan leigazolt játékosok is megjelentek, akik közül többen a szegedi vasutas csapat ellen már be is mutatkoztak. Az edző mérkőzésen az első csapat 8:1 (6:1) arányban győzött a második csapat ellen Csiki 3, Hódi 2, Fruzsina 2 és Szednicsek góljaival. Hikkel István, a labdarugó szak-, osztály ügyvezető-elnöke a következőket mondotta: — Egyelőre csak egy tizenhármai keretet jelöltünk ki az SzVSE elleni mérkőzésre, amely a következő: Máthé, Ungvári, Horváth, Kiss, Högye, Oláh, Szednicsek, Hódi, Csiki, Szimcsák, Fruzsina, Nyári és Székely. Ebből a keretből jelöljük ki közvetlen a mérkőzés előtt azt a tizenegyet, mely a vasutas bajnokságok elődöntőjében az SzVSE ellen játszani fog. Vezetőségünk egyébként egy igen érdekes határozatot hozott. A vasárnapi KMAV—SzVSE vasutas bajnoki mérkőzésre, mely pontban délelőtt 10 órakor kezdődik a városi sporttelepen, azt az összes hölgyek és a tizéven aluli gyerekek díjtalanul tekinthetik meg. Uj sporlegyesület alakult Bánllyhunyadon Kolozsvár, március 2. Az elmúlt napokban nagy sportesemény színhelye volt Bánffyhunyad, Kalotaszeg központja. Lő- rincz Sándor, az MLSz kolozsvári kerületének főtitkára irányítása mellett, megalakult a Bánffyhunyadi Sport Egyesület, a következő tisztikarral: Diszelnök: dr. Székely József polgármester, társelnök: Szabó Gyula, elnök Putnoki Ákos, ügyvezető- elnök: Flkker Sándor, alelnök.: Kacsa Ferenc,' főtitkár: Szász Zoltár, titkár: Istenes Géza, jegyző: Böndi István, pénztáros: Kelemen Sándor, igazgató: Samariai Gyula, háznagy: Végh János, szertáros: Galdaa József, ügyész: dr. Búzás János, orvos: dr. Major József, ellenőr: Lakatos Gyula, előadó: Kacsa Márton, pénztári ellenőrök: Bokos István, Miklós István. Számvizsgáló bizottság: Kovács István, Búzás István, Kotosman Andor, Tordai János, Király István. Választmányi tagok: dr. Kerekes Ernő, dr. Szász Tibor, dr. Kubaszek István, dr. Bihari József, Beke János, Hunyadi István, Kelemen Péter,_ Ojtozi Elek, Pócs Ferenc, Istenes László, Gál Ferenc, Mátyás János, Ilosvay Károly, Budai János és Kovács Márton. Az újonnan alakult Bánffy- "hunyadi Sport Egyesület a tavaszi labdarugó idényben a kolozsvári kerületi bajnokságban fog játszani, a Ferencbányai TC. KMFSE, Postáé II., Korvin II. és KMTE Il.-vel együtt. A KAC úszószakosztálya március 7-én, kedden este fél 7 órakor tartja szokásos havi megbeszélését az egyesület Unió-utca 21. szám alatti klubhelyiségében. A vezetőség felhívja az összes úszókat,,hogy a fenti időpontban tartandó megbeszélésen teljes számban jelenjenek meg. Vasárnap déleló'tt fél 11 órakor a város kispályán a KAC H. a KKASE ellen játszik barátságos mérkőzést. Opata edző felhívj, az alábbi játékosokat, hogy fél 10 órako az öltözőben jelenjenek meg: Ilyés, Szilágyi, Bokor, Kiss, Demeter, Bálint, Boér, Bo- ző, Kerekes, Beke, Farmathy, Kovács Vilmos, Kovács Pál és Fülöp. Csajka János a KMTE edzője felhívja ; összes e:sö és második csapatbeli játékosokat, hogy a KEAC elleni mérkőzésre vasárnap délután fél 1 órakor az-öltözőben teljes számban jelenjenek meg. Jó ÁRU ÉS 16 HIRDETÉS ALAPJA A JÖ ÜZLETMENETNEK