Keleti Ujság, 1944. március (27. évfolyam, 49-73. szám)
1944-03-28 / 70. szám
KusriBjsss m IMi. MARCrüS 28. Boky László belügyi államtitkár Északerdélyi vitézek táborozása a lomé/* tetőn Kolozsvár, március 37. Kok»», Szilágy, Szolnok-Doboka és Beszterce vármegyék vitézei négynapos táborozásra gyűltek össze a lombtetői leventetáborban. A mult világháború hősi veteránjai példamutató katonás magatartással, lelkesedéssel és buzgalommal végezték el mindazokat a lelket és testet megerősítő feladatokat, amelyeket a táborozást részükre elrendelő Vitézi Törzsszók kijelölt. A Tábor parancsnoka vitéz Vat- tay Fereim ezredes volt. Március 20-án reggel feszes vigyázzállásba sorakozott fel száznegyven vitéz és tisztelgett az ünnepélyesen felvont zászló előtt. A tábor munkája felölelte a korszerű harcászat és fegyverek ismertetésén kivül mindazokat a gyakorlatokat is, amelyeknek ismeretét a mai nagy idők minden magyarnak szükségessé teszik. Vitéz Biró Gyula, a mezőgazdasági akadémia dékánja a telkes vitézek okszerű gazdálkodásának módjairól tartott nagyon is időszerű és a hallgatók részéről nagy érdeklődéssel fogadott előadást. Vitéz Benkő Béla vezérőrnagy a vitézi jogok és kötelességek, majd a családi tűzhely és a rendi fegyelem címen beszélt a vitézekhez. Vitéz Keme- cheye Jenő v. k. alezredes „Erdélyi ^orskérdések“ címen mélyenszántó és iránytűm taté gondolatokkal telt előadása, vitéz Borcsiczky Imre őrnagy ^Fegyelem, erkölcs és, becsület“ cim alatti előadása, Simon Jenő ezredes „Kémelhárítás“ és Pogány Sándor ezredes „Nemzetvédelmi feladatok“ című értekezése a táborozáson résztvett vitézek lelki képzését, hitükben, tudásukban való tökéletesedését nagymértékben szolgálta. A kiváló előadókat nemcsak nagy szeretettel hallgatták meg, hanem szeretetükbe is fogadták. A négynapos táborozás hangulatos, meleg bajtársi érzéssel telt tábortűzzel zárult. Másnap reggel ünnepélyesen bevonták a tábor zászlóját, majd a felsorakozott vitézek zárt rendben levonultak Kolozsvár főterére a Mátyás-szobor elé és a hősök emlékére kegyelettel elhelyezték diszes koszorújukat. A megható ünnepélyes tiszteletadáson jelen volt dálnoki Keress Lajos altábornagy, hadtestparancsnok nagy tiszti kísérettel és megszemlélte a vitézek és kivonult honvédek diszmenetét. Kenessey Béla dr. emlékezete a kolozsvári Református Teológián Kolozsvár, március 27. Vasárnap délután tartották meg a kolozsvári Református Teológia utolsó akadémiai estjét, Az estélyt Kenessey Béla dr. emlékezetének szentelték. Kenessey Béla dr. a kolozsvári Református Teológia első igazgató-professzora volt, későt* erdélyi református püspök. Az esten Gönczy Lajos dr., a kolozsvári Református Teológia igazgatója tartott lélekemelő előadást Kenessey Béla dr.-ról. Kenessey vezette át a kolozsvári Teológiát a kezdet nehézségem. 0 volt az, aki a kolozsvári református leánygimnázium alapját megvetette. Püspöki jelentéseiben beszámolt az erdélyi református magyarság helyzetéről, nehézségeiről és feladatairól. Alakja és egyénisége — mondotta Gönczy Lajos dr. — még ma is itt lebeg szemünk előtt. Munkássága ma is útmutató. Kenes- seynek nagy tekintélye volt. A Református Teológia falai között fejtette ki példátadó munkásságát. A kolozsvári Teológiát Szász Domokos akarta naggyá és versenyképessé tenni — hangsúlyozta előadásában Gönczy Lajos dr. — A kolozsvári Teológiánál' nemcsak a nagyenyedivei, hanem az ország összes református teológiáival fel kellett volna venni a versenyt. Kenessey a gyökér- verés nehézségeinek szemtanúja és egyik tóemelkedöen küzdő alakja volt. Szegedc született, Budapesten tanult, de nagy ro- fconszenvet érzett kezdettől fogva az erdélyi kérdések iránt. Egy uj lelkipásztortipust akart kialakítani. Nagyenyedi körök a kolozsvári Teológia alapításának tervét élesen ellenezték. Enyed a teológiai oktatás alapjává a szabad tudományos vizsgálódást helyese, engedett a tudományosságnak. A kolozsváriak ezzel szemben, igy Kc-aessey », a bibliai igazság mindenekfeíett álló MéttóBágát hangoztatták. Kenessey már fellépése első idejében a liberális teológia hibáira mutatott rá. A lelkész hivatása: egészen az egyház szolgálatában állni. A teológus és a pap legyen tudós, Ismerje meg a tudomány és a modern filozófia eredményeit. Feleljen meg mindenképpen a korszerűség követelményeinek, de legyen hivő lélek is és mindenek fölött izzó 'nagyír hazafi. Kenessey a kolozsvári Teológián tudományt követelt, de nem csak ennyit, vitet és mély vallásosságot is követeit. A pap nemcsak tudós, hanem misszionárius is — fejezte be előadását Gönczy Lajos dr.. teológiai igazgató. Budapest, március 27. (MTI) Magyar- ország Főméi tóségu Kormányzója a belügyminiszter előterjesztésére Bakg László országgyűlési képviselőt államtitkárrá kinevezte. Az erről szóló legfelsőbb kéziratot a hivatalos lap keddi száma közli. Budapest, március- 27 (MTI) MagyarBerlin, március 27. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti a keleti arcvonai déli szakaszán folyó harcokról: Nikopolnál és az ukrán Bug alsó folyásánál a bolsevisták vasárnap naphosszat tartó elkeseredett harcokban njaVö súlyos veszteségeit szenvedtek, amikor megkísérelték több ponton a folyón való átkelést. A nikopolt hidfö ellen támadó szovjet lövészhadosztálynak többórás viaskodásoan oly 3ulyos veszteségeket okoztak, hogy a késő délutáni órákban abba kellett hagyniuk e támadás folytatását. Sikeresen tartottál: magukat■ u német csapatok Pervorhajszk és Bolta térségében is, noha a bolsevisták it* sokszor túlerővel szüntelenül rohamozták a német vonalakat. Miután több arcvonaltá- madásukat szétverték, a szovjet vezetőség gépesített csapatokat vetett harcba átfogó, ország Főméltóságu Kormányzója a belügyminiszter előterjesztésére Gergelyffy András dr. államtitkárt ettől az állásától buzgó odaadással teljesített szolgálatának elismerése mellett saját kérelmére felmentette. Az erről szóló legfelsőbb kézirat a hivatalos lap keddi számában jelenik meg. megkerülő hadműveletekre. A mozdulatot azonban idejekorán felismerték a német kötelékek, úgyhogy szárnyaikat biztosítani tudták minden meglepetés ellen. Többszáz csatarepülőgép alacsonyan szállva megszakítás nélkül támadta a bolsevista. >s popokat és megsemmisített SS nehézpáncéloson kivül 1SS teherszállító harckocsit, amely lövészekkel és lőszerrel volt megrakva. Proszkurovtól délre a támadó és elhárító harcok nagy mélységben naphosszat tartottak. Átmenetileg bezárt német harccsop»- toknak sikerült a saját állásaikig vezető utat kiharcolniuk. Közben a bolsevisták szokatlanul súlyos vérveszteséget ée anyagveszteséget szenvedtek. A szovjetnek azon fáradozásai, May Tar- nopol. Brody js Kovel városokra, rajtaütésszerűen bevegyék. * német helyőrségek eltökélt elhárításán összeomlottak. A Prip- jet mocsaraktól délre ar Itt működő német alakulatok eredményes ellentámadásukat vasárnap is folytatták. A bolsevistáktól elragadtak több helységet és a német vonalakat a helyenként szívósan védekező szovjet lövészhadosztályokkal szemben támadásukkal lényegesen meg tudták javítani. Emellett sikerült néhány régebbi idő óta fennállott arcvonaThézagot bezárni és ezzel kikapcsolni azt a veszélyt, hogy ezen a környéken messzemenő akciót vigyenek keresztül. Kiterjesztették a rSgtsnbiráskadás hatályát BUDAPEST, március 27. (MTI). A m. kir. minisztérium a rögtönbiráskodást a már fennálló jogszabályokban megjelölt bűntetteken felül kiterjeszti mind a polgári, mind a honvéd _ büntetőbíráskodás körében az ország, illetőleg a honvéd büntetőbíráskodás egész területére rádió adókészülék, vagy rádió adó-vevőkészülék vagy berendezés engedély nélkül való létesítése, vagy üzemben tartása által elkövetett bűntettnek minősülő bűncselekményre. Nem esik rögtönitélő bíráskodás alá annak cselekménye, aki a rádió adókészüléket, vagy rádió adó-vevőkészüléket, vagy berendezést legkésőbb a rögtönítélő bíráskodás ez újabb kiterjesztésének kihirdetését követő napon a rendőr- hatóságnak bejelenti. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép hatályi-a. Uj kormánybiztost neveztek ki 9i értelmiségi moolsanélkUiiséi ügyéinél Intézésére Budapest, március 27. (MTI) rK minisztérium Sztamorai János kormány- főtanácsost, a köaérdekeltségek felügyelő hatóságának elnökét, az értelmiségi mnnkanélküliség ügyeinek kormánybiztosi megbízatása alól 1944 március 27-én saját kérelmére felmentette és az értelmiségi munkanélküliség ügyeinek kormánybiztosává ugyan ajkkor Kultsár István dr. miniszteri osztályfőnököt, a Balatoni Intézőbizottság elnökét nevezte ki, Fontos légvédelmi előadást sugároz ma a magyar rádió Budapest, márc. 27. (MTI) „A lakók önvédelmi feladatai a légoltalmi egészségügyi szolgálat terén“ cimmel hangzik el a honvédelmi minisztérium légoltalmi csoportfőnöksége rádicxüőadássorqzatának keddi előadása 18 óra 5 perckor Budapest I. hulláinhoez- szán Üiabh bombatámadás ért« Szófiát Szófia, márc. 27. (MTI) A Német Tavira» Iroda jelenti: Ellensége* repülök március 34-én hunét bombázták Szófiát, Összeütközött két Iáié a nyílt tengeren Stockholm, március 27, (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A „Margaret»“ nevű háromezer tonnás finn gőzös vasárnap reggel a dán szigetek között összeütközött a „Ugor“ nevű ízréa gőzöséé! Az összeütközés után elsüllyedt Legénységét megmentették. A svéd hajó le súlyosan megsérült. Lényegese«: bővítették Észtország és Lettország önkormányzatát Berlin, március 27. (Búd. Tud.) A keleti megszállt területek birodalmi minisztere lényegesen kibővítette Eszlatr szág és Lettország kormányzatát. Bankers lett tábornokot Lettország első főkormányzójává nevezték ki. LEGÚJABB SPORTHÍREK DÖNTETLEN A MAGYAR UTÁNPÓTLÁS ÉS A HOBVAT IFJÚSÁGI VÁLOGATOTTAK MÉRKŐZÉSE Pécs, márc. 27. Hétfőn játszották le a Magyar Utánpótlás Válogatott és a Horvát Ifjúsági Válogatott közötti labdarugó mérkőzést. A játék 2:2 (0:0) arányban döntetlenül végződött. A szerkesztésért és kiadásért feleik JENEY LÁSZLÓ Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-utca 7. s®. Telefon: 15-08. Postatakarékpénztár! csekkszámla szám»: 72148. Postafiók: 71. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. va- tesdaiffli és ÍKjmbíM Mfeíétet Rfc, aromása,. R. w,; Hajfey József, XII Pios pápa nagy szóm baton rádióbeszédet mood RÓMA, március 37. (MTI) A Német Távira« Iroda jelenő: Vatikáni körökben közük, hogy a pápa nagyszombat estéjén újabb rádiózatot szándékszik intézni a világ nyilvánosságához. Átszervezik nz arxgpoi kormányt Edén beivel* lord (.ranbotne lesz a I* öiíttryöilnisxíer Amszterdam, márc. 27. (MTI) A Német i Távirati Iroda közli: Mint a brit hírszolgálat jelenti, a „Daily I Mail“ célzást tett annak lehetőségére, hogy | egy küszöbönálló kisebb kormányátcsopor- tositás keretében Edent külügyminiszteri tisztségében lord Cranbome, a Felsőház vesére és dtwnimumügyi miniszter váltaná tel. Bado^llo kormányának elismerésével Olaszországot a tényleges hadviselés útjára terelni a Szovjet Isztaabui, március 27. (MTI) Az AFFI moszkvai jelentése szerint a Badogüo-kor- mány szovjet részről történt elismerésének az volt a célja, hogy az antifasiszta olasz kormányból a szó legszorosabb értelmében hadviselő felet csináljanak. A Szovjetunió azon a véleményen van, hogy Németországgal való élethalálharcának még nincs vége és ezért semilyen szövetséget nem szabad elhanyagolni. A szovjet gesztus célja az volt, hogy Olaszországot a tényleges hadviselés útjára terelje Németországgal szemben- A szovjetorosz politikának alapelve, hogy minden országban fel kell karolni azokat az elemeket, amelyek hajlandók szembefordulni a közös ellenséggel. Telles nyugalom uralkodik Délkelet-Európában Berlin, március 27. (MTI.) ChurctUUnefc azzal az állításával kapcsolatban, hogy Délketet-'Európa a zűrzavar előtt áll, Schmidt dr. követ, a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője személyes benyomásai alapján megállapította, hogy Budapesten például teljes a nyugalom. Ugyanez áll valamennyi délkeleteurópai városra. Churchillnek végérvényesen fel kell hagynia azzal, hogy a délkeleteurópai politikai szerkezetnek összeomlására számitgasson. Schmidt követ kitért a magyarországi eseményekre is. Azt mondotta egyebek között, magától értetődő, hogy a megteendő intézkedések a bolsevizmus és a többi közös ellenség ellen vívott háború szolgálatában fognak állani. Az állítólagos román ellenzéki zavarokról szóló ellenséges jelentésekre a Wilhelm- strassen annak megállapításával válaszolnak, hogy a román nemzetnek és a román haderőnek kétségbe nem vonottan és elvi- tathatatlanul Antonescu tábornagy a reprezentánsa és ő is marad. Ezen mit sem változtatna az a kísérletezés sem, ha egy másodosztályú jelentőségű világnézeti probléma-csoportot bedobnának a vitába. Magyarország nyersanyagokat kap Trokorszigbol 1sztanbul, március 27. (MTI) A török sajtó érdeklődéssel foglalkozik a Törökországba érkezett magyar kormánybizottsággal. A ,fFasviri Eskiar“ és a ,£on Posta“ közli a magyar bizottság vezetőinek kijelentéseit. A bizottság vezetője kijelentette, hogy a lejárt kereskedelmi szerződés meghosszabbításáról van szó. Magyarország és Törökország között a kereskedelmi kapcsolatok az utóbbi évek során kielégítő módon alakultak cs a felmerült nehézségek ellenére mindkét fél megtartotta vállalt kötelezettségeit. Hogy a két ország közti forgalom mennyire fejlődött, azt mutatják a statisztikai adatok, amelyekből kitűnik, hogy mig Törökországban 1940- ben a 11-ik helyet foglalta el a magyar külkereskedelem, most az ötödik helyre nyomul előre. A magyar-török kereskedelmi egyezmény kompenzáción alapul. Magyarország Törökországból nyersanyagokat szerez be. Magyarországon őszinte rokonszenv nyilvánul meg Törökország iránt, amelyet Magyarországhoz regi faji és történelmi kapcsolatok fűznek, x Véres veszteséggel járt a bolsevistáknak Tarnopoî bevételére indított sikertelen támadása