Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-29 / 48. szám

KutriÜJSKG Mű. FEBRÜÄE 29. — Szerencsés számok. Sz Osztálysors­játék hétfői húzásán 10.000 pengőt nyert a 18.796, a 80.330, 5000 pengőt a 19.810, a 85.166, 4000 pengőt a 73.092, a 64.352, „ 3000 pengőt a 3002 számú sorsjegy. Fe­lelősség nélkül. " Jég kitermelés. A sétatéri tó jegét a legtöbbet Ígérőnek kitermelésre eladjuk. Zárt ajánlatok a városi Víz- és Csatorna­művek igazgatóságához f. év március hó S-án 12 óráig küldendők be. —• Dr. Bereczky Ernő miniszteri biz­tos, kamarai főtitkár előadása. A kolqzs- vári Kerületi Kereskedelmi és Iparkama­ra miniszteri biztosa, Bereczky Ernő dr. főtitkár szerdán este 7 . órai kezdettel előadást tart ,,Kereskedelem és politika“ eimmel az Erdélyi Párt kolozsvári tago­zatának P’arkas-utca 7. szám alatti eme­leti előadótermében. A minden tekintet­ben érdekesnek Ígérkező előadás iránt, — amely természetesen teljesen díjtalan <— nagy érdeklődés nyilatkozik meg. — Teadélutánt rendezett a MANSz dési tagozata. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének eredményesen dolgozó dési tagozata jótékonyeélu tea­délutánt rendezett, amely igen szépen si­került és jó eredményt hozott. A szór­ványvidékeken derekasan működő ma­gyar asszonyok teadélutánján a követ­kező háziasszonyok tevékenykedtek azért, hogy néhány órára a fehér asztal­sai találkozzon a szamosmenti magyar társadalom: Angyalóssy Józsefné, Árvay Józsefné, dr. Bándó Tivadarné, Basa Bé­láné, Csernáczki Károlyné, özv. Egyed Béláné, Endrödy Béláné, dr. Gálffy Ála- dárné, Hollósy Béláné, Kiss Jánosné, Knizsek Károlyné, Koréh Pálné, Kosztin Lászióné, Kovács Ignácné, vitéz Kurz La- josné, Leopold Samuné, Makkay Gézáné, Marschalkó Antalné, dr. Martsek Emilné Micsovics Veliszlávné, Mikloşsy Józsefné! Nadas Károlyné, Moldován Györgyné’ Poos Béláné, Székely Zoltánná, Szilágví Ferencné, Schwendtner Pálné, Stuhlmül- ler Lajosné, dr. Tomkaházy Gyuláné, dr Vargha Istvánná. Versenytárgyalási hirdetmény. A ko­lozsvári m. kir. erdöigazgatóság kolozsvári székhazában 1944. évi március hó '14-én dél­előtt 10 órakor zárt írásbeli aján'atokkal egybekötött versenytárgyalás utján eladja a kővetkező földreformos erdöbirtokok 1943/44. évi vágásainak lábon álló faállomá­nyát. X. Szo’nok-Doboka vármegye, Kis- somkut község határában, u. n. ..Kincstári rezervában“ a 863/1856. sz. 1857 december hő 15-én jóváhagyott üzemterv szerinti 3 tag 5. és 6. erdörészletben 47.1 k. hold, 8 erdőrészletben í.~ k. hold. összesen 49.1 k. hold kiterjedésű erdörész faállományát. Faállomány Viszonyok: a 3 tag 5. és 6. er­dőrészben: Állomány kora: 80—120 éves. Sűrűség 0.9. Fanefnek: Tölgy: 93%, bükk 2%, gyertyán 5%. 8. erdörészben: Kor: 65 év. Sűrűség 0.5. Fanem': Tölgy 84%, gyer­tyán 16%. A vágásterülettöl Dés vasúti ál­lomásig a távolság 12.0 km. II. Kissomkut község határában, az 5.2 kát. hold kiterje­désű 15. sz. erdőrész, 45 éves, 0.9 sűrűségű, elegyetlen tölgyállományát. A vágásterület- töí Dés vasúti állomásig a távolság 13.5 km. III. Désakna község határában, az 1 tag ,,Szakadás“ nevű erdő 10. sz. erdörészében 8.8 kát. hold faállományát, amelynek kora 40—60 év. Sűrűsége 0,9. Fanemek: Tölgy 25%, bükk, gyertyán: 75%. A vágásterü­lettöl Dés vasúti állomásig a távalság 5.4 km. Ajánlattevők zárt, lepecsételt boríték­ban, minden egyes vágásterületen található faanyagra külön-külön megtett ajánlataikat 1944. évi március hó 14-én d. e. 10 óráig adhatják be a kolozsvári m. kir. erdöigaz- gatóság versenytárgyalást tartó bizottságá­hoz. Minden egyes ajánlatkor mellékelni kell a megajánlott vételár 10%-át kitevő bánatpénz befizetését igazoló okmányt, va­lamint zárt borítékban e'helyezetţ becs- jegyzéket, töárelemezést és árvetést, favá- lasztékok és fanemek szerint az árverés napján az érvényben levő munka- és fuvar­bérek, napszámbérek és maximális árakra figye'emmel. Külön nyilatkozat is mellék­lendő a fahasználati véghatározatban előirt, választékok kötelező kíterme’ésére. Aján­lattevők tudomásul veszik, hogy a meg­ajánlott vételáron fe’ül az erdőtisztek gyer­meknevelési alapjának javá.ra 0.2%-ot. ezenkívül még a forgalmi adókat és c.:. el­adással összefüggő minden egyéb adót kö­telesek fizetni. Hatályos magyar ipari gazo’- vány és állampolgárságot igazoló okmány felmutatása ' a versenytárgyaláson kcte'ezö. A részletes versenytárgya'ási és szerződési feltételek a kolozsvári m. kir. erdőigazga- tósagnál és a dési m. kir. erdőfelügvelőség- nél a hivatalos órák alatt bármikor bete- kinthetök.' E'késeiten érkezett, szabálysze­rűen fel nem szerelt utóajánlatőkat nem fogad el az erdőigazgatóság. Az erdöigaz- gatósdg fenntartja a jogot, hogy az ajánla­tok között szabadon válaszihat tekintet nélkül a megajánlott összeg nagyságára. Kolozsvár, .1944 február hó 20-án.' M. kir. Erdöigazgatóság. B/»ortKirad6 9 MAC izgalmas Játék után, megérdemelten gylzitt a Szolnok ellen', K8C~ ^?!nok 2:1 (1:1} t* 8 Gamma vereséget szenvedett a BVSC-töl Kolozsvár, február 28. A városi sport­telepen 3000 főnyi közönség előtt játszot­ták le a tavaszi idény első NB. I.-es mér­kőzését, melyen a KAC pompás játék után 2:1 (1:1) arányban győzött a Szol­noki MÁV együttese ellen. A piros-fehérek mérkőzését már hetek óta igen nagy izgalom előzte meg, mivel a bajnoki ranglistán olyan nagy a tömö­rülés, hogy egy vereség következtében a KAC könnyen a nyolcadik helyre is le­csúszhatott volna. A KAC azonban erre rácáfolt. A csapat hatalmas lelkesedéssel játszva megérdemelten fektette két váll­ra a Szolnok csapatát. A budapesti Szőke II. játékvezetése mellett igy állt fel a két csapat: KAC: Márki — Szaniszló II., Vass — Páli, Szántay, Csákány •— Farkas, Kovács IV., Füstös, Radnai, Bonyhádi. Szolnok: Hor­váth — Csabai, Kispéter — Selmeczi, Szűcs, Fazekas — Szántó, Kolláth, La- borez, Buza, Korom. KAC fölény után a Szolnok éri el a vezető gólt Kolláth révén a 27-ik perc­ben. Rá egy percre a KAC Radnai fejes­góljával kiegyenlített. Szünet után a ko­lozsvári csapat nyomasztó fölénybe ke­rül, de csak 1 gólt tud elérni Bonyhádi révén a 18. percben, ámi egyben a piros­fehéreknek a mérkőzés két pontját is je­lentette. A KAC minden egyes játékosa 90 per­cen keresztül hatalmas lelkesedéssel játszva küzdötte végig a mérkőzést, me­lyet nagyobb arányban is megnyerhetett volna, de csatárainak nem volt szeren­cséje a Szolnok kapuja előtt. Különösen Vass, Páll, Bonyhádi, Farkas és Füstös játszott remekül a KAC csapatában, de a többiek is kitettek magukért. A vendégcsapat csak az első félidőben elégített ki, mikor is Kolláth, majd La- borcz révén vezetett néhány veszélyes támadást. Egyénileg Szűcs, Horváth, Kis­péter, Kolláth és Laborcz emelkedett ki a csapatból. A mérkőzést Szőke II. kitünően ve­zette le. II DAC 7 poníelöntnrei vezet a bajnokságban Az NB I. első tavaszi fordulójának eredményei DVSC—Gamma 3:2 (2:0). A mérkőzést a Hungária-uti pályán játszották le és az meglepetésszerűen a debreceni csapat meg­érdemelt győzelmével végződött. Góllövök: Szabó 3, illetve Kemény és Tóth 11-esböl. Újpest—BSzKRT 8:2 (4:1). A Sport-ut­cában lejátszott mérkőzésen az újpesti csa­pat magára találva, könnyen győzött. Gól­lövök: Várnai 3, Zscngelíér 2, Pozsonyi 2, I Szusza, illetve Mészáros és Jakab. Ferencváros—Elktromos 3:2 (2:1). A La­torca-utcában lejátszott mérkőzésen Dobos szerezte meg az Elektromos vezető gólját, melyet Ónodi egyenlített ki, majd Nagy Pál, a zöld-fehérek uj szerzeménye,- szünet előtt a vezetést is megszerezte. A második félidőben Dobos egyenlítő gólja után Lu­kács szerezte meg a Ferencvárosnak a mérkőzés két pontját. Kispest—Csepel 1:1 (1:0). A mérkőzést Kispesten játszották le, melyen nagy küz­delem volt a két csapat között. A 37-ik percben Béres révén jut vezetéshez a Kis­pest, melyet szünet után a 36-ík percben Fuszek egyenlített ki. NAC—Újvidék 3:1 (1:1). A bajnokság­ban vezető nagyváradi zöld-fehérek Újvidé­ken is derekasan megálltak helyüket. Pálffy vezető gólját Bodola egyenlítette ki, majd szünet után Tóth IH. és Juhász lőtték a további gólokat. Vasas—DIMAVAG 3:2 (0:2). A diósgyőri csapat saját pályáján Csepreghy két gól- jável vezetett szünet előtt, de a második félidőben a Vasás Kiszely, Tóth II. és Né­meth góljaival megfordította az eredményt. SalBTC—SzVSE 5:2 (3:0). A salgótarjáni csapat otthonában biztosan győzött Gól­lövők: Kanyó 2, Vincze, Trenka és Borbély (öngól), illetve Koppány és Fábián. A Nemzeti Bajnokság állása a 16-ik forduló után a következő: 1. NAC 2. Gamma 3. KAC 4. Ferencváros 5. Újpest 6. SalBTC T. Csepel 8. Kispest 9. Vasas 10. DVSC 11. Elektromos 12. SzVSE 13. Szolnok 14. Újvidék 15. DiMAVAG 16. BSzKRT 16 13 0 3 37:17 26 16 7 '5 4 30:23 19 16 7 5 4 30:26 19 16 8 1 7 38:24 17 16 7 3 6 53:34 17 16 7 3 6 36:31 17 16 7 3 6 35:32 17 16 7 2 7 39:37 16 10 4 8 4 27:27 16 16 5 6 5 24:39 16 16 6 2 8 38:42 14 16 5 4 7 26:33 14 16 6 1 9 32:33 13 16 4 5 7 23:35 13 16 5 2 $ 25:39 12 16 3 4 9 29:50 10 ,:S (2:2). A postások a hajrában szerezték meg a győzelmet. Gól­lövök: Stier I. (3), Dózsa, illetve Porucz (2) és Szász. KMTE—KJVIAV LE 9:0 (4:0). A városi kis­pályán vasárnap délelőtt lejátszott edzőmér- közésen a munkáscsapat fiataljai kitünően mozogtak. Góllövök: Borbély (2), Rámái (2), Tunyoghy (2), Tóth, Jószay és' Lázár. KAC vegyes—Bástya vegyes 5:1 (4:1). A KAC tartalékcsapata különösen az első félidőben játszott jól. Góllövök: Kovács Vil­mos (2), Kerekes (2), Sózó, illetve Bakos. Kovp cs Borika nyerte a hölgymííkorcsolyáTÓ, Mnzaffer a kerületi gyorskorcsolyázó bajnokságot kolozsvár, február 28. A sétatéli jégpá­lyán vasárnap délelőtt és este bonyolították le a kerületi műkorcsolyázó bajnokságokat. A kedvezőtlen jégviszonyok között megtar­tott versenyen csak a hölgymükorcsolyázás- ban lett kerületi bajnok, mivel a félti és a párosmiikörcsolyázásban indulók nem ér­ték el azt a pontértéket, mellyel a bajnoki cim is jár. A kerületi női műkorcsolyázó bajnokságot Kovács Boriska KKE nyerte meg, aki úgy az előirt, mint a szabadon választott gya­korlatokban kitünően szerepelt. Második Tomcsányi Eszter KKE lett, aki évről-évre .fejlődik. A férfimükorcsolyázásban Földes László lett az első. míg a párosamkor cso- lyázásban a Guráth—Bessenyei pár végzett első helyen. Úgy Földes, mint a Guráth— Bessenyei pár kü’"nősen az előirt gyakor­latokban szerepeltek jól. A kezdők leány versenyében: 1. Kerekes Kató. 2. Lajcsák Tamara. A fiuk kezdőver­senyében: 1. Szénássy Tibor. 2. Sipos Attila. Valamennyien sikerrel állták meg helyüket. A kerületi gyorskorcsolyázó bajnokságot Muzaffer KKE nyerte. 2. Szabó KKE. 3. Nagy KKE. 4. Kónya KKE. Eredmények: 500 m.: 1. Muzaffer 52 mp. 2. Nagy 52.8 mp. 3. Szabó 54.6 mp. 4. Kónya 61.8 mp. 1500 ni.. 1. Muzaffer 2.58 mp. 2. Szabó Z. 3.01.2 mp. 3. Nagy 3.01.3 mp. 4. Kónya 3.41.8 mp. 3000 méter: 1. Muzaffer 6.17 mp. 2. Szabó 6.24 mp. 3. Nagy 6.32.8 mp. 4. Kónya 7.49.4 mp. A kezdők összetett versenyében: 1. Fa­zekas. 2. Király. 3. Szöllösi. 4. Dósa. , 5. Keresztes. 6. Gáli. fi KAC vasárnap Budapesten a Ferencváros elfeft látszik Kolozsvár, febr. 28. A Nemzeti Bajnokság 17-ik fordulójában igen nagy összecsapások várhatók. Nagyváradon a NAC a SalBTC ellen. Szegeden az SzVSE az Újpest csapa­tát látja vendégül, Újvidék csapata Debre­cenbe rândul le a Gammát verő DVSC-hez, míg Szolnokon a Szolnok—DIMAVAG mér­kőzés kerül 1 lejátszásra. Budapesten a Vasas Kispest és Beszkárt—Elektromos, Csepe­len a Csepel—Gamma mérkőzésre kerül sor. A nap legnagyobb mérkőzése az üllöi- uton kerül eldöntésre, ahol a Ferencváros a KAC csapatával verekszik meg a bajnoki pontokért. Ezt a mérkőzést a budapesti rá­dió is közvetíti 20 óra 5 perckor Legenyei József dr. konferálásáhan. „A sport a nemzetért* Kolozsvár, febr. 28. A Magyar Labdarugó Szövetség elnöksége tegnap táviratilag érte­sítette az ország összes labdarugó egyesü­leteit, hogy a február 13-iól elmaradt sport- nagygyülés, vasárnap, március 5-én délelőtt fél 11 órakor lesz megtartva Budapesten, a Horthy Mikiós Nemzeti Sportcsarnokban. Ezen a sport-nagygyűlésen Antal István dr. nemzetvédelmi propagandaminiszter „A sport a nemzetéit“ címmel beszédet mond, melyen az ország összes labdarugó egyesü­letei is képviseltetik magukat. Marosvásárhelyen az NB H. Mátyás cso­portjában játszó csapatok kupa-mérkőzése­ket játszanak egymással a bajnokság meg­indulásáig. Az első fordulóban az MSE 8:0 (3:0) arányban győzte le az Attilát, mig az NNKTE az SzMÁV csapatát 1:0 (1:0) arány­ban győzte le. Az egyik fővárosi sportláp a „hét tizen­egyét“ a következőképpen állította össze: Vécsey-Balogh II.. Kiss—Berényi, Szűcs, Nagy II—Szabó, Csuberda, Vincze, Zsengel- lér, Bonyhádi. A ‘tartalékcsapat: Bozsik, Rudas, B. Nagy—Sárosi IH., Nagymarosi, Nagy I.—Paritás, Kolláth, Sárosi dr., Bodola, Tóth IH. A dicséretót érdemeltek között van a KAC csapatából Vass, Páll és Füstös. Gyergyószentmiblóson megfelelő hóvisao- nyek mellett bonyolították le a Székely Kupa vándordíjéit a álversenyeket. Ered menyek: 12 km es futóversenyben: 1. Sajgó 54.50 mp. 2. Tódor 1.05 p. 3. Molnár 1.06 p. Mind a három versenyző gyergyószentmik lósi. Ugrásban; 1. Benedek (Gy-szentmik- lós) 310 ponttal, 2. Kovács (Csíkszereda) 303 p. 3. Kovács (Gy-szentmiklós) 300 p. Műlesiklásban: 1. Imreh 50.7 mp. 2. Czák- mátory 55.4 mp. Mind a két versenyző szé- kelyudvarheiyi. 3. Stefáni (Sepsdszentgyörgy) 56.6 mp. A Székely Kupáért vívott küzde­lemben végeredményben első lett Gyergyó- szentmiklós 45 ponttal. 2. Csíkszereda 68 ponttal. 3. Székelyudvarhely 74 p. 4. Sepsi- szentgyörgy 91 p. 5. Marosvásárhely 173 p. 6. Kézdivásárhely 194 ponttal. Ezzel a gyö zelmével Gyergyószentniiklós végleg meg nyerte a vádordijat. A KM A V ökölvívó csapata barátságos mérkőzés keretében 9:5 arányban győzött a KKASE ellen. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Febr. 29. Kedd 6 órakor: A mosoly országa. Opera bérlet 11. sz. Opera helyárak. Márc. 1. Szerda 6 órakor: örökmozgó. Bér­letszünet. Rendes helyár. Márc. 2. Csütörtök 6 órakor: Az árnyék. Tasnády Fekete Mária vendégfellépésé­vel. Bemutató helyárak. Márc. 3. Péntek 5 órakor: Faust. Bemutató bérlet 18. sz. Bemutató helyárak. Márc. 4. Szombat d. u. fél 3-kor: A piros bugyellárls. Ifjúsági előadás. Jegyeket a pénztár nem .árusít. Márc. 4. Szombat 6 órakor: Fekete Péter. Bérletszünet. Rendes helyárak. Március 5. Vasárnap d. u. fél 3-kor: A szö­kött katona. Rendes helyárak. Márc. 5. Vasárnap 6 órakor: Elérhetetlen asszony. Bérletszünet. Rendes helyárak. Márc. 6. Hétfő 6 órakor: Viharlámpád A Tizes Szervezet előadása. Bevezetőt mond Nagy Ferenc unitárius lelkész, fötizedes. Jegyeket a pénztár nem áru­sít. T MOZI-MŰSOROK ARPAD-filmszinház: Orient express. Fősz.: Ajtay, Pelsöczy, Csortos, Vaszary, Pe- thes. Vasárnap d. e. %12 órakor: Matiné. CORVIN-mozgó: Botrány! Csak 16 éven fe­lülieknek. Kezdete 1^4, 1^6, y48. EGYETEM-mozgó: Damaszkuszi oroszlán. Vasárnap d. e. 11-kor és d. u. 142-kor is: Damaszkuszi oroszlán. ERDÉLY-mozgóképszínház: Az utolsó dal. Főszerepben: Simor Erzsébet, Jávor Pál. Előadások kezdete: 3, 5, 7. Vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel: Matinéi MATYAS-mozgó: Tilos a szerelem. Fősze­replők: Kelemen Éva, v. Gozmány György, Vaszary, Pethes, Makláry. Előadások: 3, 5, 7 és vasárnap d. e. 11-kor matiné. RÁKóCZI-filmszinház: Csodarepüló'. Fősz.: Rellya Monique, Roland Georges, Grey Claude. Vasárnap, március 5-én két má- tiné, d. e. 11 és 1 órai kezdettel. H telelések, a próhirdeiések feladhatók Deák Ferenc-utca 42 szám alatti irodahelyiségben

Next

/
Thumbnails
Contents