Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-20 / 41. szám

1944. FEBRUAR 20.

7

KtlETlUjSXG

AGYAR.

Nyílt levél dr. Hatieganu Emil Ö Excellenciájához

Nagyméltóságu Uram!

Azt hiszem ön is tudomást szerzett arról, hogy a délerdélyi román sajtószindikátus február első napjaiban Nagyméltóságodat disztagjává választotta. Minden épkézláb gondolkozásu magyar egyet ért velem abban, hogy ezért a megtisztetetésért Nagy-, méltóságodat részünkről semmiféle bírálat és gáncs nem éri. Nem is ezt akarom most hánytorgatni. Az ilyen szakmabeli kitüntetés mindenkit megillet, ahhoz mindenkinek jussa van s remélem, Nagyméltóságod is tökéletesen egyet ért velem s velünk abban, hogy ha esetleg a délerdélyi magyar sajtó valamelyik munkását részünktől éri hasonló kitüntetés, joggal elvárjuk: azt se érje gáncs és kifogás a romániai közvélemény és hatóságok felöl.

Nem is ezt tesszük szóvá, hanem azon a módon gondolkozunk el, amellyel az „Ardealul“ február 5-i száma Nagyméltóságodnak a délerdélyi román sajtószindikátus disztagjává történt megválasztását hirül adta és megjegyzésekkel kisérte. Szakmai kitüntetésről és elismerésről volt és van szó tulajdonképpen, de bizonyára Nagyméltóságod is értesült arról, hogy az „Ardealul“ ezt az ügyet egyszerűen a politika mezejére tolta át. Szerencsétlenül és meggondolatlanul, érzésünk és meggyőződésünk szerint. Az „Ardealul“ sietett babérral és borostyánnal övezni Nagyméltóságod homlokát s biztosra vesszük, Nagyméltóságod is valahogy úgy érzi magát e koszorú súlya alatt, mint Nero meggyilkolása után az ősz Claudius a marcona, de lelkes testőrök vállán. Azaz: kissé kényelmetlenül...

Mert, újból hangsúlyozzuk: nem látunk semmi okot arra, hogy Nagyméltóságod disztagsága ellen kifogást emeljünk, az is rendjén van, ha Nagyméltóságod román népi érdemeit ilW formában megemlítik Dél- erdélyben is. A pillanat ugyan nem alkalmas az ilyen ünnepségekre, aminek nem mi vagyunk okai és előidézői, annál is inkább nem, mert amint talán Nagyméltóságod is tudja, nem érezzük a kölcsönösséget és viszonosságot a mértéktartásban, amelynek erényét oly higgadtan és türelmesen gyakoroltuk. Még kevésbbé alkalmas a pillanat arra, hogy bizonyos kérdések a politika síkjára tereitessenek.

De ha már megtörtént, nem mehetünk el a történtek mellett szó nélkül.

Szóvátesszük tehát, hogy az „Ardealul“ Nagyméltóságod disztaggá való megválasztását alkalmul használta fel arra, hogy a magyarság és Magyarország ellen támadási alapnak tekintse. Azt állitja az „Ardealul", hogy Nagyméltóságod itt maradt, „idegenek között“, itt maradt, „bár tudta, hogy szembe kell szálljon az összes vad támadásokkal".

Nagyméltóságu Uram! ön talán emlékszik arra, hogy nem mi, magyarok kezdeményeztük és folytattuk azt a szokást, hogy az Erdély földjén élő népek egymást „Idegednek mondják. Ezt a szokást a Regátból ültették át ide s történelmi tény, hogy „strain“ kifejezést nem mi, hanem az erdélyi földtől és az erdélyi lélekböl valóban vadidegenek alkalmazták ránk, magyarokra, ..kiknek mégis csak valamivel több jussunk van ehhez a földhöz, mint a délről jött .fanarióta ivadékoknak és fripturistáknak. Nagyméltóságodnak tudnia kell, hogy mi sem önt, sem idevaló néptestvéreit soha nem tekintettük s ma sem tekintjük idegennek, mindaddig, amíg ön és néptestvérei hajlandók e föld hagyománya és nemes szelleme szerint a békés és épitc együttmunkálkodásra. Éppígy tudnia ke!' Nngyméltóságodnak, hogy sem önnek szemébe szerint, sem egyetlen északerdélyi románnak semmiféle vad támadással és üldözéssel nem kellett s ma sem lîell szembe- szállnia. Vagy nieri-e tiszta lelkiismerettel állítani Nagy iné'tóságod, hogy élete csak I vad támadás és üldöztetés ? Kérjük Nagy- méltóságodat, nyomatékosan kérjük: sorolj', fel, mikor, hol, ki üldözte önt személyében ki támadta meg önt és ki e'len kellett szembe szállnia és védekeznie? Mi úgy tudjuk, hogy Nagyméltóságod egyéniségének és személyének magyar részről a legteljesebb tisztelet és előzékenység jutott osztályrészül s biztosíthatjuk arról, hogy ez a tisztelet és előzékenység nem változik az ön személye iránt a disztagság proklamálása után sem.

Tudjuk: valóban nehéz az ön helyzete kényes a szelepe. De Nagyméltóságódnak is tudomásul kell és illik vennie: magyar részről sem helyzetét, sem szerepét nem akarja senki nehezíteni, még kényesebbé tenni. Sőt,

ellenkezőleg! De a magyar jószándéknak és teljes érvényesülésének még mindig akadályai vannak s Nagyméltóságod tudja, nem a mi hibánkból.

S éppen azért, mert Nagyméltőságod helyzete oly nehéz és annyira kényes, tisztelettel kérdezzük: van-e szükség arra, hogy ez a szerep még nehezebbé és kényesebbé váljék? Úgy érezzük, hogy az a babér, amelyet az „Ardealul“ az ön homlokára font, ebből a szempontból nem a legszerencsésebb eszköz. Mi nem kérdezzük és nem is elemezzük, hogy mi is most Nagyméltóságod szerepe az adott helyen és az adott pillanatban, de mindenesetre jogunk van affölött eltűnődni, hogy vájjon Nagyméltóságodnak van-e, vagy nincs szava ahhoz ä borostyánhoz, amelyet disztaggá való választásakor fontak homlo- Kára? Az „Ardealul“ ugyanis azt állitja Nagyméltóságodról, hogy Ön ,,a holnapi diadal és a visszatérés nagy napjának előkészítője“, hogy ön „képviseli a románoknak ErGondos háziasszony

jóízűen, nevet, mert

Diana

üvegcserével olcsóbban vehet.

délyre vonatkozó jogait“.

Megértjük az „Ardealul“ magatartását. Hogy őszinték legyünk, az , .Ardealul“-tói és társaitól nem is várunk s nem is kapunk mást, mint annak a kérdésnek izgága fesze- getését, amelyről mi mértéktartással és türelemmel hallgatunk. S bár az „Ardealul" díszítő jelzői sok lényegbevágó kérdésre adnának alkalmat, mégsem élünk azzal s előzékenyen megkíméljük Nagyméltóságodat attól, hogy szerepe és helyzete még nehezebbé váljon. Azt azonban nyugodtan megkérdezhetjük, hogy vájjon Nagyméltóságod mind a maga, mind északerdélyi néptestvérei nevében milyen álláspontra helyezkedik: melyik magatartás szolgálja népeink érdekét, javát inkább: a túlfűtött izgatottság, vagy pedig a türelmes mértéktartás?

Mert addig is, amig Nagyméll' A god fontolóra veszi a választ, egy körülményt határozottan és ünnepélyesen le kell szögeznünk:

Akármilyen vad támadásokról és üldöztetésekről is beszél Nagyméltőságoddal kapcsolatban az ,.Ardealul“, tény és valóság az, hogy Nagyméltóságódnak sem a disztagság, sem az „Ardealul“ méltatása miatt haja szála sem görbült és nem is fog meggörbülni.

Körülbelül három hét telt el azóta, hogy Nagyméltóságod disztaggá való választása megtörtént és az „Ardealul“ kommentárjai

napvilágot láttak.

S Nagyméltóságod még ma is szabadon, bántatlanul áll a helyén, tölti be szerepét.

Kérdéssel fejezzük be nyilt levelünket:

Ha a délerdélyi magyarság vezetőjéről jelentek volna meg hasonló sorok nálunk, vájjon a felmagasztalt is ugyanolyan zavartalanul állhatna-e helyén és tölthetné-e be szerepét, mint dr. Hatieganu Emil, az észak- erdélyi románság vezetője és hitének erősítője?

Gyermek, Szülő, Iskola

A tanulók viselkedésének ellenőrzése

A gimnáziumi rendtartás ezt mondja: „Az igazgatónak, az osztályfőnöknek és minden tanárnak kötél 3ssége a tanulókat a templomban, az iskolában és az iskolán kívül megfelelő magatartásra neveim és viselkedésüket állandóan ellenőrizni.“ A fejezet kővetkező részei csak az iskolai életre vonatkoznak.

Az idézett részből látjuk, hogyan ellenőrzik a tanulókat az iskolában s amennyire lehet, az Iskolán kívül Is. De vegyük számba a tanuló Idejét az ellenőrzés szempontjából, mert ©bböl a számbavételből sok tanulságot vonhatunk le. A tanuló délelőtt 5—6 órát tölt az Iskolában. Délután Is van néha elfoglaltsága. Az iskolai elfoglaltság azonban soha sem lépi túl a napi 8 órát. (Kivételt képeznek azok az esetek, amikor a levente-óra délutánra esik és az 4 órás beosztású.) Ebből látható, hogy a tanulónak bőven van iskolánkivüli Ideje is. Ezt az időt, bár a Rendtartás ennek ellenőrzését Is kívánja, nem tudják ellenőrizni a tanárok. A szülő ellenőrzése alá tehát legalább liáromszor annyi Idő jut, mint ameny- nyit az iskola, a tanárok ellenőriznek. Éppen ezért szükséges az, hogy a szülő fokozottabban vegyen részt az ellenőrzésben.

A déli órákban, különösen 1 és 2 óra körül rajzanak haza az iskolából a gyermekek. Érdemes megfigyelni viselkedésüket. Elismerjük, tudjuk, hogy a gyermekekben még nincs felelősségtudat, de nem hagyható szó nélkül az, ami az utcákon történik. Egy-egy kődarab kerül egy csoport gyermek elé. Rúgják a követ, kiabálnak, lökdösődnek, bemocskolják egymás ruháját s úgy vonulnak végig az utcákon, mint akiknek semmi közük sincs sem az iskolához, sem a szülői házhoz. Szemberohannak idős asszonyokkal, nehezen járó öreg emberekkel s még csak eszükbe sem jut, hogy ök térjenek ki, ha keskeny a járda. Kirakatok e'őtt ácsorognak, mozik plakátjait bámulják, ténferegnek az utcán s egymást minden rosszra rábeszélik. Ilyenkor készülnek azok a tervek, melyek — sajnos — nem mindig szolgálják a gyermek javát.

A gyermek eltávozik az iskolából. Ezzel megszűnik az iskola ellenőrzése. Pedig szükség lenne reá, de nem oldható meg. Eszünkbe jut, hogy falun milyen jól megoldható ez a kérdés. A tanító a gyermekeket utcák szerint sorbaállítja s ahogyan a Sor az utcán végigvonul, úgy maradoznak ki belőle a hazaérkezett gyermekek. Városban ezt nem tudjuk megvalósítani.

Budapesten a nagy forgalom arra kény- szenti a szülőket, hogy gondoskodjanak a gyermekek hazajutásáról. Kedves képet láttunk egy alkalommal. Egy idősebb nevelőnő e'őtt 5—6 gyermekből álló csoport haladt. Feltűnt, hogy a gyermekek a legnagyobb forgatagban is állandóan együttmaradtak. Haladt-haladt a kis karaván s csak amikor közel kerültünk hozzá, akkor vettük észre, hogy jó vastag zsinór fogja körül őket.

így az apró gyermekekkel. De mi lesz a nagyobbakkal ? Csak .nem fogjuk ■ zsinórba a VII. gimnázista fiukat, vagy éppen a lányokat? De igen. Csak azzal a különbséggel, hogy ez a zsinór nem látszik.

Tehát eljutottunk odáig, hogy a gyermek

__ lehet az ifjú is — kilép az iskola falai

közül s az iskola ellenőrzése megszűnik. A baj ott van, hogy ugyanakkor nem kezdődik meg a szülőké! A gyermek pedig tudja, hogy ő abban az időben törvényen kivül áll, nem ellenőrzi sem az iskola, sem a szülő s ezért kapható mindenre.

Eddig Is, most is megoldást ajánlunk. Egészen egyszerű megoldást, amit valószínű sokan Ismernek már. A gyermek az iskolában órarend szerint él. Eszerint megy haza. Mit tegyen a szülő?. írassa le gyermekével az órarendet s ezt láttamoztassa az osztályvezetővel. így a szülők pontosan számontarthatjáb a gyermek iskolai elfoglaltságát. Az már nyilvánvaló, hogy ebbe az órarendbe nemcsak éppen a délelőtti tanítási órákat Íratjuk bele, hanem minden Iskolai elfoglaltságot (önképzőkör, leventeóra, modellezés, stb.).

A túlzókat óva Intjük. Nem kívánjuk azt, hogy most már a gyermekeket valósággal ketrecbe zárják. Szó sincs róla. A gyermek az a gazdag, akinek éppen abból jut sok, amiből a felnőttnek kevés: az Időből. Gondoljunk csak vissza gyermekkorunkra: soha sem jutott eszünkbe ez, hogy erre, vagy arra nincs idő. Mindenre van bőven, mert nem tudnak mérlegelni. Sokszor megesett az, hogy tudtuk, másnap latin Írásbeli lesz s mégis eljátszódtuk az időt.

A gyermeket idejében rá kell szoktatnunk arra, hogy jól gazdálkodjék idejével. Aki

jól tud gazdálkodni azzal, amiből sok van, jól készül az életre. A könnyelműség Iskolájának sok szomorú áldozata van. Rá kell szoktatnunk a gyermeket arra, hogy adjon számot idejéről — először a szülőknek, heg- majd önmaga is számolni tudjon. Ha jó a gyermek időbeosztása, akkor nem baj, ha egész délután rúgja a labdát, járja az erdőt, sportol, szórakozik — de legyen mértékletes, ossza be az idejét s a szülő tudjon erről.

Számonkérés és elszámolás — ezzel védelmezzük meg a gyermeket attól, amit úgy szokás nevezni, hogy telergés.

A kérdést nem merítettük ki s nem is lehet minden apróságra kiterjedni egy rövid rovatban. Különleges kérdésekre külön szívesen válaszolunk. A pontosan ellenőrzött gyermekek ritkán jutnak a bukás fenyegető közelségébe. Ezért is szükséges, elengedhetetlen az otthoni ellenőrzés.

Az a nem látható zsinór pedig a pontos, ellenőrzött órarend.

BARTHALIS JÓZSEF

Munkásaira hagyta örökségül gyárát Incze Lipót nagyváradi mérnök

Nagyvárad, február 19. Az egyik budapesti szanatóriumban 73 éves korában meghalt Incze Lipót nagyváradi mérnök, aki a román megszállás alatt jelentős mecénása volt minden magyar ügynek, de a neve sohasem szerepelt. Most bontották fel végrendeletét, melyből kiderült, hogy az Elektra cipőzsinór- és csiipkegyárát arra a 42 munkásra és tisztviselőjére hagyta, akik már régebben dolgoztak a gyárban. Az örökség értéke ötmillió pengő.

Itleqg^illiolla i

nrís* rv-a»»» v o ’ «»«»*»«t

Genf, február 19. (MTI). Vichyből jelentik:

Grenobleban pénteken meggyilkoltak egy francia megyei főnököt és a francia milícia egy tagját

Tönnis professzor, Olivecrona kiváló tanítványa, előadást tart Kolozsváron

Kolozsvár, február 19. Professzor dr. W. Tönnis, a berlini idegsebészeti klinika igazgatója a Ferenc József-tudományegyetem orvostudományi kara által rendezett tudományos ülés keretében február 22-én, kedden d. u. 6 órakor az Ujklinika tantermében előadást tart „Weitere Fortschritte in der Behandlung komplizierter Hirnverletzungen“ címmel.

Tönnis professzor 1931 óta foglalkozik idegsebészettel. Előbb Nonne hamburgi professzor idegklinikáján dolgozott, majd Olivecrona professzor külföldi asszisztense volt. 1936 óta nyilvános rendes tanár a berlini egyetemen. Számos sikerült agyműtétével az első német agysebészek sorába küzdötte fel magát. A háború kitörése óta mint orvos ezredes a német légierő vezető agysebésze.

A nagyszámú idegsebészeti irodalmi tevékenysége mellett igen fontosak a háborús agysérülések kezelésére vonatkozó munkái. Már eddig is több neves tanítványa van, akik ma Németország több egyetemén Tönnis professzor szel- működnek az idegsebészet terén.

Jorgensen Erik kolozsvári dalestje

Kolozsvár, február 19. Február 16-án este a német lektorátus zsúfolásig megtelt hangversenytermében tartotta Jörgensen Erik, a müncheni állami zenefőiskola baritonistája, Dommes Werner zongoraművész kísérete mellett első kolozsvári dalestjét.

Az estélyt a szereplő művészek főként a romantikus daloknak szentelték. Schubert, Schumann, Löwe, Brahms és Wolf örökszép dalainak szép előadásán kivül Eichendorff és Mörike, a két nagy német romantikus költő több kedves és halhatatlan dalát is tolmácsolta a két müvész a közönség őszinte tetszésére. De a halott nagyságokon kivül megszólaltatták a legmodernebb német zene képviselőit: Richard Trunkot és Richard Strausst is.

A két müvész, akik most vannak másodszor Magyarországon és Kolozsváron "hívül az ország más városaiban is fellépnek, méltó sikert arattak élvezetes, müvésxi előadásukkal és a jói összeválogatott műsorral.