Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-20 / 41. szám
KuvtiUjsxg 4 1944. FEBRUAR 29. Villával, kapával s karddal ránk támadtak, kiüldöztek... Kolozsvár, február 19. Az egyik kolozsvári közhivatal folyosóján vagyunk, ügyesbajos emberek jönnek, mennek. A városbeliek már ismerik a járást, a vidékiek habozva és bizonytalanul téi xeregnek az ajtók előtt, amíg megtalálják azt a szobát, azt a hivatalt, ahol ügyüket eligazítják. A szűk és hideg folyosó olyan, mint a kaleidoszkóp. Állandóan, pillanatonként változik a kép, csakhogy annak elemei nem színesre festett homokszemek, hanem emberek. S ebbén a percenként változó, folyton átalakuló kaleidoszkópban mintha volna egy színfolt, amely mindig ugyanazon a helyen marad. A szakadatlan nyüzsgésben feltűnik, hogy agy idősebb falusi férfi és egy kedvesarcu fiatal leány meg sem mozdul helyéröl s ősi, nagy nyugalommal várja, hogy történjék valami. Mintha egy őre' székely állana itt a folyosón a leányával. De ahogy közelebbről szemügyre vesszük az öreget, látjuk, hogy mégsem székely. Ruhája ugyan szürke darócposztóból készült. Am ezt a posztófélét nem a székelyföldön szövik. A ruha szabása is más, mint ahogy a székelyek szabják az öltözetet. így csak azok öltözködnek, akik a környék hegyei között, eldugott kis falvakban, románlakta vidéken élnek. Pedig az öreg — magyar. Ahogy csendesen, szemérmesen egy-két szót vált a nagy emberáradaiban a mellette álló fiatal leánnyal, halljuk, hogy magyarul beszél. A leány is magyarul felelget. Magatartásukban, nézésükben a riadtság halvány nyomait fedezi fel a kutató pillantás. Vájjon mi járatban vannak? Legjobb lesz megkérdezni tőlük. — Hová való, bátyám? — Most kötelendi. •— Hát azelőtt hová valósi volt? — Magyarszováti voltam, amíg hagylak. — Hol van az a Magyarszovát ? — Azt Odaát maradt... A határon túl... — Onnan jöttek? — Onnét jöttünk, uram. Nem is jöttünk, mert hát kiüldöztek, — Menekültek? — Azok vagyunk, uram. Muszáj volt átjönnünk, mert már nem bírtuk tovább. — Hát ez az ügyibevaló leányzó kije magának. bátyám? — Ez a leányom, Zsuzsika... — Maradt-e még valakije odaát? — Senkim. Átjött az egész család. Mert hát négyen vagyunk. A feleségem és a fiacskám, a lányom és magam. — .Azt mondta, hogy muszáj volt átjön- niök. Mi történt magukkal, hogy az egész családnak menekülnie kellett? Az öreg magyar szeme elrévedezik. Leánya kedves, melegfényü szemében megrebben a riaotság lángja. Némán rendezgetik magukban az emlékeket s azok mögött az eseményeket, amelyek miatt menekülniük kellett. Nem könnyű az ilyesmit elmondani. Az öreg magyar rámnéz. reszelni kezd. Egyszerű, darabos, csiszolatlan szavakkal mondja el, hogy negyedmagával miért kellett a menekültek titkos ösvényén utrakelai s mindent maguk mögött hagyva, uj életet kezdeni a határon innen. — Mondom, muszáj volt átjönni. Ránktörtek, kiüldöztek. Junius 16-án éjszaka kezdődött, de csak most télviz idején jöttünk át. Eddig birtuk a támadásokat. — Megtámadták magukat ? — így történt, uram. Hallgassa csak végig. Legalább megtudja, hogy mint éltünk mink, Dél-Erdélyben .maradt magyarok az utolsó időkben. Mondom, juuius 16-án éjszaka kezdődött. Arra ébredtünk fel, hogy a kutya iszonyúan ugat. Felkeltünk s kiléptünk a házból mind a négyen. Kn, a feleségem, a leányom és a fiacskám. Hát öten állnak az ajtóban, villával, kapával s karddal felfegyverkezve. Ránktámadtak, elvertek. Semmi son volt nálunk, védekezni sem tudtunk. Betuszkoltak a házba s ordítottak. Kivettük a szavukból, hogy Észak-Brdelyböl menekült románok. Azt követelték hangos szóval, hogy takarodjunk Magyarországra. Mert, hogy magyarok vagyunk. Azt akarták, adjuk át nekik a házat s a földet, mert az őket, románokat illeti. Mondtam, hogy itt éltem mindig, a ház és a föld az én becsületes munkám eredménye, hát hagyjanak békén. Erre megint nekünk jöttek. Szerencsére a legényke kiszökött rz ablakon, úgy, hogy nem vették észre s H rdeiések, apróhirdetések feladhatók Deák Ferenc-utca 42 szám alatti irodahelyiségben elfutott a csendörségre. A csendőrök el is jöttek s minket is, az idegenelcet is, bekísértek az őrsre. Ott derült ki, hogy négyen Zsukról jöttek ál, egy pedig Kötelendről szökött Ide. A csendőrök előtt is azt hangoztatták, hogy a magyaroknak át kell menniök Magyarországra s nekik kell átadni a magyarok házát s földjét, mert hagy ők romány menekültek. — A csendőrök mit szóltak s mit csináltak? — Felvették a jegyzőkönyvet s azt mond- 'ák, majd Tor dóm, a törvény előtt a többit eligazítják. Hát uram, az eljárás meg is indult, voltunk is Tordán tárgyaláson. De annak az öt románynak még a haja szála sem görbült. Semmi büntetést nem kaptakAz öreg magyar megint a messzibe néz. Leánya lesüti pilláit. Látom, könny szökött a szemébe. — Csakhogy, uram — folytatta az öreg az elbeszélést — ezzel a dolog nem ért vé get. Még csal: ezután kezdődött a java. Az az öt romára, amikor látta, hogy a törvény nem pártol minket, vérszemet kapott. Minden éjszaka ránk törtek. Egyetlen éjszaka sem volt nyugtunk tőlük. Szidtak, becsméreltek, gyaláztak és bántalmaztak bennünket. Tudtuk hogy rajtunk senki sem segit, minket senki nem vesz védelmébe. S ez by folyt heteken, hónapokon keresztül. Minden éjszaka meyfenyegettek, hogy megölnek, ha maradunk és nem adjuk át nekik a házat, mert hogy az őket, rományokat illeti. Félesztendeig kitartottam, de tovább már egyikünk sem biata az ostromot. Egy este aztán szóltam az asszonynak: „Tarisznyád fel, mert megyünk.“ Még aznap éjszaka felkerekedtem a felségemmel s a sötétben átmenekültünk magyar földre. — A két gyermeket nem hozták magukkal? — Akkor nem. Ok csak két hét múlva jöttek utánunk. — S most mit csinálnak? Hiszen ott maradt mindenük. — Véletlenül sikerült az egyik kötelendi románnyal megegyezni, ö átment s átvette az én házamat s a földecskét. Én meg az övét tartom meg. Cseréltünk, ö jobban járt valamivel, de én igy sem zúgolódom. Most már megint magyar levegőt szívhatok s itt nem bánt senki. Most már nyugtom lesz. Mert uram, azt a félesztendőt, amit velem elszenvedtettek, akármennyit magy-.'ázom szóvá1, úgy sem lehet igazabban elmondani. Sikerült minket kiüldözni, de az életünk még megvan. — Hogy hívják, bátyám? Az öreg magyar megmondja a nevét. A név azonban nem kerül nyilvánoságra. Mert akárhogy Is erősíti az öreg, hogy mind eljöttek Magyarszovátról, mégis csak maradhatott ottan távoli rokona, barátja, ismerőse. Azok esetleg megérezhetnék következményeit annak, hogy egy kiüldözött család megrázó története itt nyilvánosságra került. — Es most mire várnak ezen a folyosón? — Az Írást várjuk a föld végett. Ha azt megkapom, kezdhetek mindent újra öreg fejemmel. * Az elmúlt esztendőben, 1943-ban több, mint ötezer délerdélyi magyar menekült érkezett csak Kolozsvárra. Csak egy esetet néztünk meg most közelebbről. Ez az egy rövid, egyszerű és komor történet, mégis ablak, amelyen át rápillanthatunk a Dél- Erdélyben maradt magyarok nehéz életére. —nt— záltságát megszüntesse, ami érdekében állandóéin a szervezkedésről szóltak, vitáztak és Írtak. így alakult ki korunk felületes szemlélőjében az az értékítélet, hogy csak a németségben van meg a hajlam az összeve* rödésre. Ezeket elörébocsájtva, vizsgáljuk meg, hogy a magyarságot mi jellemzi és ha tévesztett, hol vesztett utat a szervezkedés kérdésében. Az az elit, amely ezt a népet annakidején nemzetté alakította és nagyjában ki« lencszáz esztendőn keresztül vezette, nagyfokú szervezőkészségről tesz tanulságot. Sőt magában a szervezési formáiban is sajátosat tudott alkotni. Mint annyi más vonatkozásában is, magyar életünkben negyvennyolcban állt be a törés, amikor a nagy képességű és száztt- dos vezetői diszciplínával rendelkező nemesi réteg lemondott az Irányítás kizárólagos jogáról és azt hitte, hogy a többszáz éven keresztül szerzett vezetői elveket másokkal is megoszthatja, olyanokkal, akik eddig a magyar életen kivül gyűjtötték tapasztalataikat. A negyvennyolc előtti magyarság, mint vezetöréteg, még abból az Időből táplálkozott, amikor, mint lovasnomád birodalom szervezője, a legkülönbözőbb szokásu és hajlamú törzseket fogadta társául. Ez a magyarság tehát korán megtanulta, hogy különbséget kell tenni az uralkodás és vezetés között. Amabban ugyanis bennefoglaltatik az elnyomás, emebben az egyeztetés akarata. A magyarság mindig egy-egy gondolatot mutatott föl, amelynek aztán megnyerte a más szokásu sorstársait is és csak a legritkább esetben nyúlt fegyverhez. Mi mindig szerettük a konföderációt. Sorstársainktól sem kívántunk soha mást, mint azt, hogy a központi gondolatot képviselő magyarság irányítását önként tegyék magukévá és cserébe adtuk az élet biztonságát és népiségük védelmét. Az 1848 után lefolyt magyar eletet már nem ez a kristály tiszta, ősi hagyomány jellemzi. Bár a kiegyezés után még sokáig éltek negyvennyolc presztiséböl, de annak hagyománya és nagyvonalúsága nélkül, vagyis az az összeverődött uj réteg, amely már nemcsak a hagyomány-őrző magyarságból tevődött egybe, a legkülönbözőbb múltnak hagyományait képviselte az államszervezés és társadalmi élet alakításánál. El kezdtek uralkodni. És éppen azok riasztották el a magyarságtól az egykori sorstársukat, akik ezekből hozzánk érkeztek és uralomra jutottak. A magyarság fejlődési zavarait tehát ez tette állandóvá és mivel a fő más volt, mint a test, ez az uj uralmi réteg nem tudta öntudatosltani és közvetíteni a magyar nép történeti és társadalmi vágyait. Ezen ugyan most már ne csodálkozzunk, mert csakis ez következhetett be a nagy felhígulás után, de viszont éljünk tanulságaival. Ez a sokféle érző uralkodó réteg tartotta fenn negyvennyolc után is azt a látszatot, hogy ez az ország, amelyet magyarok szerveztek és vezettek, addig, ma Is a magyaroké. így a magyarság megelégedett aztan azzal, hogy fenntart egy államot és azon belül feleslegesnek tudta még egy külön belső társadalmi keret kiépítését is. Nem igy azonban a hazai vendégeink, akik sem ez országhoz, sem a magyarsághoz, hanem csak önmagukhoz voltak hűek. A legelső törés alkalmával nyilvánva’óvá Is vált ez a belső ellentmondás. Egyedül Erdéiy volt az, ame’y ebben az időben már kezdte fölismerni a magyar valóságot, de olyan tanulság nélkül, mint Trianon, nem tudta látásmódját egyetemes érvényűvé tenni. A trianoni tanulságokat azonban még m5ndig nem tudjuk teljesen levonni, mert az a hibaforrás, amelyből fentebb szóltunk, még nem szűnt meg és hatását ma is érezteti. így érthetjük meg azt a túlszervezett állapotot is, amelyben napjaink társadalma vergődik és amely, hogy úgy mondjuk, teljesen szétszervezi életünket és képtelenné tesz bennünket a nagyobb egységek kialakítására. A két parton élők kiáltásai csak nagy ritkán válhatnak egymás előtt érthetőkké. A lillafüredi találkozónak egyik tanulságát éppen abban szeretnők látni, hogy ezt az uj látásmódot sikerülne az egész magyarságban érvényre juttatni és a felesleges, zavaró elemeket kiküszöbölve, társadalmi és nemzeti életünk irányítását mi vegyük kézbe. Valahogy az az érzésünk, hogy ezen a téren is az a fejlődés indult el, amely szellemi életünk más vonalán is észlelhető és talán hamarosan tisztázódhatik ebben a kérdésben is napjaink állandó problémája, hogy mi a magyar sajátosság társadalmi törvényeiftkben. Egyik ilyen törvényt például úgy fogalmazhatjuk meg, hogy Magyarország a kis autonómiák hazája volt, amely kis egységeket azonban a nagy magyar gondolat mindig egybe tudta fogni. A másik tétel pedig r.bban a természetes igényben gyökeredzik, hogy a szervezett élet is csak magyar módra képzelhető el. Lillafüred tanulságai Irta: Unghváry Sándor A közelmúlt napokban az ország legkülönbözőbb tájairól hívtak meg bennünket ®gy ügyhöz, hogy Lillafüreden ismét igyekezzünk tisztázni pár kérdést. A közel száz főből ál’6 társadalmi szervező a magyar élet szervezkedési lehetőségét mérte le. Ezek a vezetők ugyanis nem kevesebb feladatra vállalkoztak, mint arra, hogy az ország lakosságát Igyekezzenek a minden irányból hozzánk érkező idegen hatosoktól megóvni és egyben a negatívumokon tul pozitiv magyar szemléletet gyökereztessenek meg a magyar népben. A lillafüredi találkozó a fenti cél munká- lása érdekében két részből állt. Egyrészt a mai kormányzat tájékoztatóját ha.lgattuk meg a legfontosabb státus dolgokban, másrészt pedig a legfrissebb beszámolók anyagát kiértékelve, igyekeztünk a mai vidéki élet tárgyilagos képét megrajzolni. A magyarság és Európa viszonyának Ismertetésében örvendetesen rajzolódott ki az | a tény, hogy a magyarság mindjobban elfoglalja a külföld szemében is azt a tárgyilagos képet, amelyet oly ritkán szokott magáévá tenni barát és ellenség. Kezdik természetesnek venni, hogy magunk módján óhajtunk élni. Ez annál örvendetesebb, mert azt igazolja, hogy a külpolitikai vezetést jó magyar ösztönök irányítják. Európa felöl tehát közelednek a magyar állásponthoz. Tekintve, hogy a klasszikus tétéitől eltérően ma a külpolitika Irányítja a klsnépek belpolitikáját, a fent mondottak jótékonyan éreztetik hatás, kát belső életünk fejlődésénél is. Erről a belső életről és a mindjobban rendezendő belpolitikai k’rgyensu’yozcttság- i 'i Is kaptunk komoly ismertetést. Erről cs&k annyit jegyezzünk meg, hogy például a társadalom-ellenes bűncselekmények, ami- ket röviden marxi törekvéseknek is hívhatunk, Európa hasonló statisztikájával szemben meglepően csökkenő irányzatot mutatnak. Ezt a tökéletes magyar szervezettségnek köszönhetjük, mert itt is beigazolódott, hogy a magyar szervező készség, ha annak határozott célja van, bármely más nemzet ilyen képességeivel kiállja a versenyt. Az európai nagy harcok pontos Ismertetését is meghallgattuk. Erről azt jegyezhetjük fel, hogy a bennünket legjobban érdeklő keleti események katonai meglepetést nem tartogatnak számunkra. Az orosz hatalom is véges és emberanyagban elszenvedett közel 50 százalékos veszteségek, mind katonai, mind termelési vonatkozásban éreztetik hatásukat. A környező kisebb országok belpolitikai és katonai viszonyainak mai helyzetét is átfogó módon feltárták előttünk, amiből reánknézve az a fontos, hogy ml vagyunk az egyetlen rendezett életet felmutató nemzet Közép-Kelet-Európában és ml nem 2 tartogatunk meglepetéseket semilyen g irányban. S ma, mint harmadik helyet el- 1 foglaló katonai hatalom, súlyban Igen sokat I képviselünk barátoknál s ellenfeleknél egy- | aránt. Ha a fenntiek tanulságát és azok szülő- okait kutatja a magyar néző, akkor bizonyos elveket kénytelen leszűrni és kortársainak figyelmébe ajánlani. Lényegében: hogy a háború ötödik évében kedvünk és időnk van a fajta seregszemlére, ez önmagában is azt igazolja, hogy a magyar államalkotóké- ípesség a legnehezebb időben mindig nyilvánvalóvá válik. Ezt ugyan sokszor vonták már kétségbe, aminek az a magyarázata, hogy a magyarság csak akkor hajlamos külön szervezkedésre és összefogásra, ha annak komoly célja Is van, de önmagáért a szervezkedésért nem hajlandó felesleges látszatokat fentar- tani és polgárt életét zavartatni. Azoknak viszont, akik nem magyar talajon állanak, ajánljuk figyelmükbe azokat a történeti tényeket, amelyek azt igazo hogy éppen a mag -víg és a vele rokonságban élő mást türk népek voltak azok, amelyek hallatlan katonai és politikai szervezést tudtak felmutatni. Gondoljunk csak az avar, a hun, a tatár, az ozmán-török és magyar tettekre, amelyek mind arról szólanak, hogy adott heyzetben a legrövidebb időn belül olyan erőkifejtést tudtak tervszerűen elvégezni, amelyet egyetlen más nép sem. így például máról-holnapra roppant katonai seregeket állítottak ki. Vagy ha visszanézünk Knzép-Európa múltjára, akkor azt látjuk, hogy például az avar birodalom felbomlása után, aminek erős társadalmi tulfejlődés volt egyik okozója, a velünk rokon avar nép nem tűnt el, hanem mint elit, megszervezte- a környező szláv népeket nemzetekké. Emlékezzünk csak a morva birodalomra és a dél-szlí vokra. Néha a kétkedők összeíráson' itanak fenti szempontból bennünket nyugati szomszédainkkal. Felmutatják azt jő követendő példának és belső szegény-érzettel emlegetik ilyenkor, hogy mi nem vagyunk képesek hasonlókra. Ez a felfogás azonban nélkülözi a helyes tö. leneti szemléletet több okból Is. Először is ne felejtsük el, hogy az utolsó négy században nem mutathattuk meg, hogy mire is vcli;.'..k képesek a magunk módján, mert egy id gen o oasztia szívta el éíctned- veinket. Másodszor: a magyarság sohasem tudott lélekben és Igényekben úgy .szétesni, hogy a magyar nemzet egységének megszűnéséről szólhatnánk. Akkor volt ta án a legegységesebb, amiko" háromfelé tépte szét egy európai történed eiöszak területi egységünket. Nekünk tehát nem vált életszükségletté a szervezkedés kérdése, mert egységes maradt lélekben az, aki magyar. Harmadszor: azt látjuk, hrgy a mai hallatlan eredményeket felmutató németség több száz ál amra tagozódott a történelem folyamán, — lengyelekről nem is szólva — és a legnagyobb szellemi szétesettségben élte századait. Ebből a hiányból fakadt aztán az a hajlam szomszédunknál, hogy dezorgani
