Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-09 / 6. szám

Vasárnap

1944. i a n u ă r 9

Ára 30 fillér

ELŐFIZETÉSI ARAK: 1 HÓRA 4.30, NEGYED ÉVRE 12.40. FÉL ÉVRE 24.80, EGÉSZ HUSZONHETEDIK ÉVFOLYAM 6. SZÁM,

ÉVRE 49.60 PENGŐ. — POSTA TAKARÉK- KIADJA A LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

PÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA SZAMA 72148.

SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAI-U. 7. TELEFON: 13-08. — POSTAFIÖK: 71. SZ KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA

A Keleti Újság fennállásának huszonötödik évfordulóján, visszaemlékezve annak működésére, időbelileg és jelentőségénél fogva a legkiemelkedőbbnek az az időszak tűnik fel, amely alatt a romániai magyarság egyetemét egybefoglaló Magyar Pártnak volt hivatalos lapja.

Nehéz lenne még rövid foglalatát is adni annakva sok akadálynak, amellyel ezalatt meg kellett küzdenie. Külön fejezetet érdemelne a lap szellemi gárdája ellen indított sajtóperek és üldözések felsorolása.

így annál többre kell értékeljük a Keleti Újságnak hervadhatatlan történelmi érdemét, amit a veszélyeztetett magyar élet és lélek fenntartásáért és fennmaradásáért folytatott küzdelme jelent.

A mostani évfordulón kivánom, hogy a Keleti Újság azokat a nemes eszméket szolgálja ezután is, amelyeknek harcosa volt a mult súlyos megpróbáltatásaiban.

Dr. gróf Bettiiéit György

Egy negyed évszázad...

Irta: Zágoni István

Ha semmi sem hiányozna a magyar igazságból és a már egészen beteljesedett boldog jólét biztonságos nyugalmának megközelíthetetlen életvárában gondtalan unalommal elmélkedhetnénk az esztendők múlásán, akkor sem volna szabad megfeledkeznünk arról, hogy milyen napokat élt át Erdély magyarsága huszonöt évvel ezelőtt. Ha minden áldozattól megkímélő, elképzelhetetlenül tökéletes biztonság falai vennének körül s a jövendő utjai felé nyíló ablakokon a legcseké- lyeb aggodalom nélkül nézhetnénk ki jó messzire, akkor sem volna haszontalanul felesleges az intő figyelmeztetés annak az irgalmatlan tragikus sorsfordúlatnak- immár negyedszázados emlékeire. A világot azonbán ma futó gyehennatüzek perzselik és pokoli viharok rázzák, amelyek nemzetektől és emberektől hősiességet követelnek. Mi már láttunk, átéltünk s leírhatatlan emberi fájdalmakkal megszenvedtünk egy katasztrofális történelmi összeomlást, amely romjai alá temette az erdélyi magyarságot s ennek feledhetetlenül keserves élményei bennünket tanulságokban gazdagabbá tesznek másoknál.

Egy emberöltőnyi idő nem telt el azóta, mert az emberöltőt negyedszázadnál hosszabbra mérik. Akiknek életére lesújtott akkor az egész nemzeti létünket megrendítő csapás, azoknak nagy része járja még a halandók földi útját, a szerencsésen változott korszak uj feladataival s ezek felismerésének és felmérésének felelősségével megterhelten. Az időnek végtelen és örök forgásában lehet csak egy villanásnyi pillanat ez a huszonöt esztendő, de a másódik évezredre indult magyar életben nem iram- lott el nyomtalanul s nemzedékünknek lelkét sokkal inkább megviselte, sokkal mélyebb barázdákkal szántotta, semhogy múlhatatlan emlékeit magunkról lerázhattuk, vagy éppen kipihenhettük volna. Ami érték van bennük a jelen és jövő számára, az a tanulság, amit ma sem hanyagolhatunk el. A negyedszázad alatt velünk öregedtek ezek az emlékek, amelyeknek tengernyi könnyét jótékony derűvel szárította fel a megkegyelmező sors, örömünneppel gyógyította kiheverhetet- lennek hitt fájdalmait, de szörnyű rémképei a szivekbe marták bele magukat. Az erdélyi magyar vérnek a megviselt szív érzékenységével kell meqéreznie, ha veszély fenyeget. Az erdélyi magyar élniakarás és hivatástudat pedig nemhogy kétséget a hősi elszántság készenlétének lényege, célja és értelme felől.

2

Amit a balsors az első világháborút befejező összeomláskor a magyar nemzetre rámért, annak lesújtó valósága azon a napon teljesedett be, amelyen a délkeleti messzeségből előrebátorkodott

idegen csapatok egyik serege Kolozsvár elé ért s az első járőrök katonái rátették lábukat a fejedelmi mult emlékeit büszkén viselő erdélyi főváros utcáinak nyugatias tanultsággal gondozott, de a forradalmi lázadások sarával beszennyezett kövezetére. Ha én most krónikát akarnék imi arról, mit s hogyan élt át a kolozsvári magyar ennek az egyetlen napnak győtrelmes percei és irtózatosan hosszúra nyúlt órái, ijesztő nappala és rémületes éjszakája alatt, akkor a megrendítő siralmak hangjának megütéséhez keresném a szavakat. Nem azért veszem kezembe azt a kissé talán már rozsdásodó tollat, amellyel a zord.. sötét korban világosságot kereső Keleti Újság hasábjain a hazájától megfosztott erdélyi magyar nép uj életre támadó testvéri együttesének szolgálatában állottam. Szándékom az emlékeztetés.

Szolgáljon ez a megszólalás utalásul arra, hogy a kétségbeesés szakadékéba zuhantan mit éreztünk abban a pillanatban, amikor az igazságot, hatalmat és dicsőséget fenségesen hirdető Mátyásszobor árnyékában a maga módján „hó- ditó“-ként örvendező, de ennek a városi létnek és az egész eredélyi múltnak történelmi szellemétől oly távolesően idegen katonákat megláttuk. A szivenlőtt embernek talán van még egy pillanata a halálig s ennyi idő elég arra, hogy utolsó vérütemének erején rádöbbenjen sorsának menthetetlenségére. Ilyen döbbenet nyilait agyunkba s a szégyen és meg- alázottság súlya alatt tehetetlenül leroskadva villant rá gondolatunk azokra a legfőbb kötelességekre, amelyeket behozhatatlanul elmulasztottunk. Nincsen olyan áldozat, amelyre készek ne lettünk volna, de mindeniknek elmúlt az ideje. Összeszorult szívvel kellett leszámolnunk azzal a valósággal, hogy ember és emberek akármilyen sokasága a végső feljajdulásban sem tud annyi erőt megfeszíteni, amennyivel az idő kerekét hajszálnyira is vissza lehetne csavarni.

3.

Az elszalasztott idő kötelességmulasztásainak az erdélyi magyarság önmagában nem volt sem oka, sem előidézője csak áldozata. A történelem megfelelő lapjai illetékességgel fogják megállapítani a felelősséget, amelyből komoly rész jut nemcsak a háború alatt, hanem a háború előtt élt magyarok egész nemzedékére. Talán nem is egyre. Feljegyezhetjük azonban, hogy a kornak akkori szellemében az erdélyi magyarság nem tudott, vagy nem tudhatott kialakítani és táplálni olyan egységes közvéleményt, amely magyar világának, az erdélyi magyar nép létérdekének s a földrajzi terület biztonságának nagy kérdéseit az érdeklődés felszínén és a tisztánlátás homlokterében tarthatta volna. Amikor

a hihetetlennek vélt s a visszaözönlött hadak nyomán szabad utat kapott fenyegető veszély a Kárpátok erdélyi szorosaiba már benyomult, itthon a pártok és osztályok viaskodásából kirobbant forradalom az anarchia kiteljesedése felé bonyolódott, Diadalt ült soraink között az a eszme forrásból jött, nálunk a megtévesztő jelszavak garmadájával terjesztett ámítás, amely a népi és nemzeti önkormányzatok demokráciáját boldogító békének hirdette meg a háború felszámolását követő időre. A veszély benyomult az érinthetetlennek vélt és védtelenéül nyitvahagyott kapukon és már se ember, se félelem nem tudta józanságra felrázni a végzetesen elámítottak tömegét, amely letiporta az életnek, vagyonnak, kötelességérzetnek, minden értéknek biztonságát s amely az utolsó puskagolyóig széthordta a világháborúból — mondhatni — veretlenül, de szét- széledten hazaözönlött katonaság minden fegyverét, egész felszerelését, hogy teljes legyen a rend felbomlása.

Ebben a fejevesztett, felfordult világban a székely fiatalság lelkében szólalt meg először a felelősségtudat cselekvő akarata, amely a halálos tétlenség láttán toborzót hirdetett. A székely nép ifjai ősi kötelességérzetből önként ragadtak fegyvert s elindultak megkeresni a küz- delmi teret, ahol végső erőfeszítéssel odadobhatják magukat a védelmi harcba. Mire a . forradalmi zűrzavarnak viharzó sötétségében utat vághattak maguknak, akkorra ennek az ősi lendületnek is elmúlt a nagy tettekre alkalmas ideje, de ez az erő és a kézbe ragadott fegyver ennyi hatalma is elég volt arra, hogy elejét vegye az erdélyi földön véres pusztítással fenyegető belső nemzetiségi polgárháború kirobbanásának. A becsületért már hősiesen meghalni sem lehetett. Senki és semmi sem állotta útját annak, hogy a fejedelmi főváros és az egész erdélyi terület idegen hatalom uralmi megszállása alá kerüljön, a derűs békekorszaknak beígért „demokrácia“ sötét valóságát Isten és ember előtt az utódok és a történelem számára leg- igazabban az eredélyi magyar nép e két évtizedes múltjának története bizonyítja.

4.

Senki idegen nem tudhatja, hogy ennek a negyedszázados időszaknak Erdélyben milyen kínosan hosszú évtizedei voltak, csak aki a magyarságnak ebben a múltjában benne élt. Kolozsvár magyarjai karácsonyt ünnepelték, amikor a megszállás korszaka ráborult a városra. Ez az első nap a tragikus letörtség- ben magukba szállt lelkeknek az életre támadás uj fényét mutatta meg, amely szelíden sugárzott ki az égboltot egészen eltakaró gyász'láthatatlan résein: a testvériség: telő erejét. A meggyötört szivek összedobbantak, a leírhatatlan rázkódtatásókban megviselt lelkek egymásban kezdették keresni a segítőtársat. Az elhagyatottság tökéletes átérzése pillanatok alatt mutatta meg az addig vétkesen elhanyagolt egymáshoz vezető utat.

Évek teltek el azonban, mig c téves hiedelmek, a szervezetten szétszórádott- ság, a régi belső viaskodásokból maradt osztályos és pártos elkülönülések, megkeseredett bizalmatlanságok kegyetlen nehézségeit le lehetett küzdeni. Az utat láttuk, de az elindulást a múltból maradt akadályok késleltették• A hatalmi erőszak pedig lépten-nyomon drótsövény es gátakat font elünkbe. A népek életének elrendezéséhez jelszavakban beígért koreszmékből lassan szűrődött ki a kiábrómditóan szörnyű valóság.

A kísérleteknek s a helyes irány felismerése körül lezajlott belső vitáknak, elnyomó erőszak-módszerek keserű kiismerésének a kisebbségi mult magyar magatartásának első korszaka. Vannak, akik mondják úgy is: hősi korszaka. Kétségtelen, hogy kisebbségi történetünk legizgalmasabb fejezete. Ez idő alatt tanultuk meg, hogy milyen kiszolgáltatottan magára marad az, aki hazáját veszítette eU Nem adtuk meg magunkat a sorvasztó tehetetlenség kényszerének, a diadalmámorban reánktaposó gyűlöletnek, a lesújtó gyásznak, hanem földhöz- verten is kerestük, kitapogattuk és veszélyekkel számolva vállaltuk a fennmaradás és ellenállás biztosítására szolgáló feladatokat. Semmi sem riasztott el attól, hogy nagyot akarjunk, az ellenséges tábor megütközésére a legtöbbet követeljük s ha a nagyvilági döntő tényezők az önkormányzatok demokráciájának képét rajzolták a népek elé, volt bátorságunk Erdély számára önkormányzatot kívánni, az erdélyi magyarság önkormányzatának kiépítésére nyíltan telkészülni. Ennek a felkészülésnek jegyében és tervszerűségével kelt életre a Magyar Szövetség.

Az első időszak öt esztendejének feladatai közé tartozott a vigasztalanul gyászbaborult lelkeknek, a hiábavalóság gondolatában aléltan elcsüggedőknek s a másik végleten a megváltó csodára várakozóknak felrázása, a cselekvőkészséggel munkát és harcot akaróknak, terveknek, értékeknek, gyöngeségnek és erőnek számbavétele. Minden kezdeményezés ebben az időben indult el, minden épitő- munkának alaptégláit ekkor kezdették összehordani s megtanultuk, hogyan kell elviselni száz indulás kilencvenkilenc csalódását.

A Keleti Újság huszonöt esztendeje az erdélyi magyarságnak a negyed- százados történetébe esik bele. Az erdélyi ősi szellemtől idegen célkitűzéssel még a régi pártviszályok erős ostrom- ágyújának akarják beépíteni a kelet-