Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-05 / 3. szám

Kr.iTtiU.wic, 6 1344. JANUAR 5. A kolozsvári királyi törvényszék és az ítélőtábla u/ ügy- és tanácsbeosztása Elel és Iinlál Kolozsváron az egyházak számadatainak tükrében Kolozsvár, január 4. Az egyházak minden év végén mérleget készítenek a születések és halálozások adatai alapján, hogy meg­állapíthassák: mennyit gyarapodott, • vagy hanyatlott lélekszámúk? A kolozsvári római kato'ikus és református egyházközség jelen­téséből örömmel lehet megállapítani, hogy Kolozsvár két legeró'sebb egyháza a nép­mozgalmi adatok mérlege szerint jelentős lélekszánimal gyarapodott. A születések aránya sokszorosan felülmúlja a halálozások számát. A j-eformátus egyházközség kimutatása szerint a négy kolozsvári gyülekezetben 1031 gyermeket kereszteltek meg: 509 fiút és 521 leányt. A legtöbb születést az alsóvárosi gyülekezetben jelentettek: 213 fia és 194 leány gyermeket. Hidelvén 305 gyermek szü­letéséről számol be a jelentés, a belváros­ban 170, a felsövárosban pedig 149 újszü­löttről. A halálozási statisztikában is az alsóvárosi gyülekezet vezet 191 halálozási esettel, Hidelvén 144, a belvárosban 57, a - felsövárosban 72 halá’ozásról számolnak be. Összesen 434 lélek. 245 férfi és 219 nő tá­vozott el az élők sorából. A legtöbb házas­ságot is az alsóvárosban kötötték. Itt 89 tiszta református, 69 vegyes házasságot kö­töttek, Hidelvén 83, a belvárosban 101, a felsövárosban pedig 58 házasságot kötöttek. A négy református templomban összesen 400 házasságot kötöttek a mult évben. Ezek közül 217 tiszta református, 183 vegyes val- lásu házasság volt. A kimutatásból megtud­juk, hogy az elmúlt évben 295 fin és 292 leány konfirmált. A mult esztendől>en refor­mátus vallásra áttért 140 lélek, kitért XT lélek. A születések és az áttérések, va'amint a halálozások és kitérések számának össze­egyeztetéséből megállapítható, hogy a ko­lozsvári református egyházközség 620 taggal gyarapodott. A római katolikus egyházközség je’entése szerint a mult évben a kolozsvári plébániá­kon 437 fiút és 376 leányt, összesen 813 gyermeket kereszteltek meg. Ebből a bel­városi plébániára 520 (284 fiú és 236 leány), a monostorira 60, a Szent Péteri plébániára 160 és az írisz-telepi he’yi lelkészségre 73 keresztelés esik. A törvénytelen születések száma 44 fiú és 37 leány. Egyházi temetés­ben 209 férfi és 193 nö, összesen 402 kato­likus halott részesült. Ezekből 281 halottat a belvárosi, 26-ot a monostori, 57-et a ezent- péteri plébánia és 38-at az Irisztelepl helyi lelkészség temetett el. A halottak közül 57 Volt 5 éven aluli gyermek. Házasságot kö­tött a belvárosi plébánián 255, a monostorul 18, a saenfpéterin 21 és az Irisztelepl lel­készségen 25 pár. A vallás változtatások so­rán katolikus lelt 81 lélek, katolikus hitét elhagyta 24 egyén. Január 13>én kezdődik a Vöröskereszt kolozsvári fiókjának ápolónői tanfolyama Kolozsvár, jan. 4. A Magyar Vöröskereszt kolozsvári fiókja értesíti az érdekelt szemé­lyeket, hogy az ápolónői tanfolyamot január 10-én délután 4 órakor megkezdi. A jelölte­ket ezúton is felkérik, szíveskedjenek a Farkas-utca 6. sz. alatti helyiségben meg­jelenni. A KOI-OZSVARI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Jan. 5. Szerda este fél 7-kor: Tacskó. Bér­letszünet. Rendes helyárak. Jan. 6. Csütörtök este fél 7-kor: Csongor és Tünde. Bcrletszünet. Rendes helyárak. Jan. 7. Péntek este fél 7-kor: I. Antigone. II. A színigazgató. Bérletszünet. Rendes ■ helyáiak. Jan. 8. Szombat este fél 7-kor: János vitéz. Bemutató bérlet 11. sz. Bemutató hely- árak. Jan. 9. Vasárnap d. u. fél 3-kor: Tacskó. Rendes helyárak. Jan. 9. Vasárnap este fél 7-kor; János vitéz. Bérlet szünet. Opera helyárak. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA A SZÍNKÖRBEN: Jan. 6. Csütörtök d. u. fél 3-kor: A piros bugyelláris. Rendes helyáiak. Jan. 6. Csütörtök este fél 7-kor: A falu rossza. Rendes helyárak. Jan. 7. Péntek. Nincs előadás! Jan. g. Szombat este fél 7-kor: Tacskó. Ren­des helyárak. Jan. 9. Vasárnap d. u. fél 3-kor: Fekete Péter. Rendes helyárak. Jan. 9. Vasárnap este fél 7-koi: Fekete Péter.{Rendes helyárak. Kolozsvár, január 4. A kolozsvári királyi törvényszék és ítélőtábla elnökei az elmúlt év végén állították össze az évfordulók al­kalmával hivatalaikban szokásos uj ügy- és tanácsbeosztásokat. Az újév napján életbe­lépett uj beosztások szerint ezidén a követ­kező tanácsok és egyesbirák működnek a különböző ügyszakokban: A törvényszéken Polgári ügyekben: Külön tanács működik a polgári fellebbe­zési, felíolyamodási, csőd, kényszcregyer.ségi és cégelőterjesztési, valamint a birtokrende­zési perekben. Az előbbi elnöke Csipkés Ödön törvényszéki elnök, akit Bogdán Jenő dr. tanácselnök helyettesit. Bírák: Bogdán Jenő dr., Vajda Jenő dr. tanácselnökök és Matei Miklós dr. biró. Pótbirók: Lakatos Imre dr. és Nagy László dr. bírók. Jegyző: Elekes László dr. aljegyző. A tanács az igazságügyi palota törvényszéki épületének II. emeleti 147. számú szobájában hétfőn, szerdán és pénteken tárgyal, az utóbbi pedig a szükséghez képest. Ennek elnöke ugyan­csak Csipkés Ödön törvényszék elnök. Birótagjai: Lakatos Imre dr. és Nagy László dr. bírók. Jegyző: Elekes László dr. aljegyző. Egyesbirák a polgári ügyszakon: Dologi jogi perekben: Zakariás Gyula tanácselnök. Helyettese Lakatos Imre dr. biró. Jegyző: Illyés József dr. aljegyző. Kötelmi, jogi, Váltó-, kereskedelmi perek­ben és ügyekben fele-fele arányban meg­osztva: Lakatos Imre dr. és Nagy László dr. bírók, akik egymást helyettesítik. Az előbbi jegyzője Varga Lajos dr. aljegyző, az utóbbié Keresztes Kálmán dr. jegyző. Zakariás Gyula az I. emelet 95. számú, La­katos Imre dr. a II. emelet 157. számú tárgyalótermében tárgyal hétfőn, szerdán és pénteken. Nagy László dr. pedig kedden, szerdán és csütörtökön a II. emelet 144. számi! termében. Házassági- és státusperekben: Botskor Árpád dr. tanácselnök, a II. emelet 149. számú termében csütörtökön és szombaton tárgyal. Csőd-, kényszeregyezségi és cégügyekben: Tusa Jenő dr. tanácselnök, helyettese Vajda Béla dr. tanácselnök. Csődbiztos; Nyáguly Antal dr. biró. Büntető ügyekben hét tanács és a rögtön- itélőbiróság ítélkezik. A rögtönitélő bíróság elnöke Csipkés Ödön törvényszéki elnök, helyettese Szen­esei József tanácselnök. Bírák: Szenesei József, Szabó András dr., Grois László dr. tanácselnökök és Biró Lajos dr. biró Pót­tagok: Seb essy Gábor dr. és Szabó Zoltán dr. bírók. Jegyző: a kirendelendő fogalmazó. E bíróság tárgyalási terme az I. emeleti 112. számú tanácsterem, esetenként. A tanácsok: Az I. számú tanács elsőfokú bűnügyekben és rphabiiitációs ügyekben ítélkezik. Elnöke Szenesei József tanácselnök, helyettese Grois László dr. tanácselnök. Bírák: Grois László dr. tanácselnök, valamint Donáth Géza dr. és Szabó Zoltán dr. bírók. Jegyző: Buza Zoltán dr. aljegyző. A II. számú szintén elsőfokú bűnügyek­ben ítélkezik. Elnöke Szabó András dr. ta­nácselnök, helyettese Csereghy László dr. tanácselnök. Bírák: Csepreghy László dr. ta­nácselnök és Biró Lajos dr. bíró. Pótbiró: Grois László dr. tanácselnök. Jegyző: Tóth Gyula dr. aljegyző. Kisegitőjegyző Varga Lajos dr. aljegyző. E tanácsok fűtési idény alatt a II. emelet 155, egyébként az I. emelet 112. számú tárgyalótermében tárgyalnak éspedig Sz első szerdán, meg pénteken, a második kedden, csütörtökön és szombaton. Büntető fellebbviteli ügyekben Szenesei József tanácselnök elnököl, helyettese Grois Lásüió dr. tanácselnök. Bírák; Grois László dr. tanácselnök (előadó) és Donáth Géza dr. biró. Pótbiró: Szabó Zoltán biró. Jegyző: Busa Zoltán dr. aljegyző. Minden második hétfőn, az I. emelet 95. számú tárgyalóter­mében tárgyal. Vádtanácsi ügyekben Csipkés Ödön tör­vényszéki elnök elnököl, helyettese Szenesei József tanácselnök. Bírák: Tusa Jenő dr. tanácselnök (előadó) és Vajda Béla dr. ta­nácselnök. Pótbiró: Matei Miklós dr. biró. Jegyző: Elekes László dr. aljegyző. Az I. emelet 95. számú tanácstermében, szükség­hez képest, szombaton tárgyal. Az öttagú különtanácsban Csipkés Ödön törvényszéki elnök elnököl, helyettese Vitos Pál dr. tanácselnök. Bírák: Vüos Pál dr., Lehner Richárd dr. és Csepreghy László dr. tanácselnökök, Szabó Zoltán dr., Nyáguly Antal dr. birók. Póttagok: Vajda Béla dr. tanácselnök, Sebessy Gábor dr., Donáth Géza dr. és Biró Lajos dr. birók. Jegyző: Keress tes Kálmán dr. jegyző. Minden második hétfőn, a II. emeleti 155. számú tárgyaló­teremben tárgyal. Az uzsorabiróság tanácsában Vitos Fái dr. tanácselnök elnököl, helyettese 5cbcssy Gá­bor dr. Bírák: Nyáguly Antal dr. ét Btró Lajos dr. birók. Ülnök: esetenki it bébi/a. Jegyző' Kerekes Jenő dr. joggyakornok. Minden első hétfőn, a il. emelett 155. számú tárgyalóteremben tárgyal. A fiatalkorúak törvényszéki ianacsáoan Csepreghy László dr. tanácselnök elnököl, helyettese Vito* Pál dr. tanácselnök. Bírák: Vitos Pál dr. tanácselnök, Szabó Zoltán dr. és Biró Lajos dr. birók. Pótbiró: Sebessy Gábor dr. biró. Jegyző: Elekes László dr. al­jegyző. A II. emelet 157. számú tárgyalóter­mében tárgyal, esetenkint. Büntető egyesbirák: Külön egyesbiró Ítélkezik büntető ügyek­ben: Lehner Richárd dr. tanácselnök, he­lyettese Vitos Pál dr. tanácselnök. Jegyző: Kelemen Gyula dr. aljegyző. Kedden, csü­törtökön és szombaton tárgyal, az I. emelet 95. számú tárgyalótermében. A fiatalkornak bírája Zakariás Gyula ta­nácselnök, helyettese Nyáguly Antal dr. biró. Jegyző: Illyés József dr. aljegyző Szombaton tárgyal, a II. emeleti 157. számú tárgyalóteremben. Ap uzsorabiróság eyyesbirái: Vitos Pal dr. tanácselnök (az ügyek egynegvedreszé- ben) és Sebessy Gábor dr. biró (háronme- gyedrészben), akik egymást helyettesítik. Vitos Pál dr. jegyzője Kerekes .Jenő dr. joggyakornok, Sebessy Gábor dr. jegyzője Kálmán Lajoá dr. aljegyző. Az előbbi szer­dán. a II. emeleti 157. számú tárgyalóte­remben, az utóbbi szombaton ugyanitt, kedden és csütörtökön a II. emeleti tár­gyalóteremben tárgyal. Vizsgálóbíró: Nyáguly Antal dr. biró, he­lyettese Sebessy Gábor dr. biró. Jegyző­könyvvezető Dobránszky Gyula dijnok. Jövedéki ügyekben Nyáguly Antal dr. biró Ítélkezik, fegyelmi ügyekben pedig ti fegyelmi bíróság: elnöke Csipkés Ödön törvényszéki elnök, he­lyettese Szenczel József tanácselnök. Birók: Vajda Béla dr. tanácselnök és Dó- náth Géza dr. biró. Pótbirók: Tusa Jenő dr. tanácselnök és Matel Miklós dr. bíró. Jegy­ző: az esetenkint kijelölt fogalmazó. Közjegyzők elleni fegyelmi biróság: elnö­ke Csipkés Ödön törvényszéki elnök, helyet­tese Szenezd József tanáese’nök. Birók: :ü.itei Miklós dr. és Bíró Lajos dr. törvény- széki birók. Jegyzők: Deák Gyula dr. és Schilling Jenő dr. közjegyzők. Pótoirök: Bogdán Jenó dl. és Vitos Pál dr. tanácsel­nökök. Jegyző: az esetenkint kijelölt fogal­mazó. A tárgyaláson kit ül előterjesztett szóbeli kére'meket. vagy nyilatkozatokat polgári ügyekben Zakariás Gyula tanácselnök, aka­dályoztatása esetén Lakatos Imre dr. bíró, szombati napokon a 93. számú szobában, a büntető feljelentéseket Nyáguly Antal dr: vizsgálóbíró, akadályoztatása esetén Sebessy Gábor dr. biró, bármely köznapon a 122. sz. szobában foglalja jegyzőkönyvbe. Ar ítélőtábla tsmácsniimk beosztása: Az itélőtáb'án úgy & polgári, mint a bün­tető ügyekben két-kél tanács működik. Polgári ügyekbe.«: az első számú tanács elnöke Mikó Lőrinc dr. ítélőtáblái tanácsel­nök, birái: /alán Endie dr., I.inzmuyer Ká­roly dr. és Kovács András dr. Ítélőtáblái bí­rák. Kedden, csütörtökön és szombaton tár­gyal­A II. szánni polgárt tanács elnöke: Far­I kas Bé'a dr. ítélőtábla! tanácselnök, bírái: Jankóvá« Béla dr. és Wem-btek József dr. ítélőtáblái bírák. Hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton tárgyal. Büntető ügyekben: Az I. számú tanács elnöke: Fülöp Kálmán III. fiz. csoport jellegével és tanácsvezetöi joggal felruházott Ítélőtáblái biró, birái: Kis« Dezső dr. és Urban Gusztáv dr. Ítélő­táblái bírák. Kedden, pénteken és szombaton tárgyal. A II. számú büntetötanáes elnöke: Vékás Lajos dr. ítélőtáblái elnök, helyettese Mikó Lőrinc dr. Ítélőtáblái tanácse'nök. Bírák: Sztriha Jenő dr. és Borbély Tihamér dr. Íté­lőtáblái barik. Hétfőn, szerdán és csütörtö­kön tárgyal. Hi EMKE támogatásával Danuâr 5-én egi/hónaisös népfőiskolái tanfolyam kezdőitk Gyaluban Kolozsvár, január 4. Az EMKE vármegyei es városi szervezeteinek megalakulása után egymásután alakulnak meg az egyesület járási és községi szervezetei is. Az elmúlt héten Szolnok-Doboka-várm.gyesen 30, Szilágy-vármegyében szintén 30, Bihar-vár- megyében 20, Kolozs-varmegyeben i0 köz­ségi, illetőleg járási szervezet alakult '.neg és kezdte meg működését. Maros-Torda- vármegyében 30 fiókközpontot állítottak fel az EMKE megyei vezetői. A fiakkőZpontrk magukba foglalják az összes marostorda- vármegyei községeket és így az egész me­gye bekapcsolódik az EMKE munkájába. Rövidesen megkezdik működésüket a szi- lágyvármegyei és szatmárvármegyei községi szervezetek is. Január második felében kerül sor a háromszékvármefyei községi és varmegyei szervezetek felállítására. A vidéki szervezési munka befejeződésé­vel egyidejűleg az EMKE megtartja köz­gyűlését és ezen a vezetőség részletes tá­jékoztatót nyújt az eddig végzett munkáról és a szervezetek működéséről. Itt Írjuk meg, hogy az EMKE támogatá­sával január 5-én Gyaluban egyhónapos népfőiskolát tanfolyam kezdődik. A tan - folyam vezetője Ady Elemér református lelkész, aki a legkitűnőbb szakembereket kérte fel a tanfolyamon előadások tartására. A tanfolyamnak 30 hallgatója lesz. A hall­gatóknak az EMKE könyi'beszerzési segélvt juttat s ilymódon segíti elő a főiskola lá­togatóinak tanulmányait. Az egyesület népművelési szerelvénye folytatja falujaró kőrútját s legutóbb Gya- lut, Bánffyhunyadot, Nagysebest, Körösfőt és Apahidát kereste fel. A szerelvény leg­közelebb Kalo! »szentkirályon. Nádason, Topa szentkirályon és Magyarmacskáson tesz látogatást, január második felében pe­dig egyhetes körútra indul Szolnok-Doboka vármegyében. Jédtinkftfráva! kísérelt meg opgvHkBssáöot egy fiatal kolozsvári leány Kolozsvár, január 4. Mureeán Loticia 10 éves, Mussolini-ut 61. szám alatt lakó leány szülei lakásán ismeretlen okból öngyilkos- sági kísérletet követett el. A fiatal urilány körülbelül egy deci jódtiukturál töltött egy vizespohárba s azt felhajtotta. Alig ürítette ki a poharat, máris kétségbeesve kiabált se­gítségért s igy még idejében kihívták a men­tőket. A mentők Muresán Letíciát a belgyó­gyászati klinikára szállították s ott nyom­ban kezelés alá vették. Az illetékes hatósá­gok megkísérelték kihallgatását is. de a fia­tal lány minden felvilágosítást megtagadott arranézve, hogy miért akarta eldobni magá­tól az életet? Be kell jelenteni a ti ofozsvnrí ehekef Kolozsvár, jan. 4. Suba Károly dr. tanács­nok a polgármester megbízásából az alábbi felhívást adta ki: „Mindenki, akinek Kolozsvár város terü­letén 1944 január hó 1-én hat hetes kort meghaladott ebe van, köteles a városi Java- dalmi Hivatalnál (Kolozsvár, Széchenyi-tér 6. II. em. 6. sz. szoba) 30 napon belül 19-44 január 31-ig sajátkez.iile.g aláirt lapon beje­lenteni. A bejelentésben fel kell tüntetni az eb korát, ivarát és rendeltetését. írni nem tu­dók a bejelentést szóval is megtehetik. Az, aki a határidő letelte, vagyis 1944 január 31-e után szerez, vagy aki az említett idő után választotta el ebét, úgyszintén az az eb-birtokos, aki ezen idő után telepedett le a városban, az elválasztást, illetőleg a lete­lepedést követő 8 napon belül az eb bejelen­tésére kötelezett. A bejelentés céljaira szükséges űrlapokat a városi Javadalnü Hivatal díjtalanul szol­gáltatja ki. A bejelentés elmulasztása, vagy valótlan adatok bejelentése kihágást képez ős pénz- büntetést von maga után. Ne hevertesse pénzét! Fektesse az aranynál biztosabb buzakötvénybe! Jegyezzen a SZÖVETSÉG szövetkezét! központnál Kolozsvár, Deák Ferenc-u. 9. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents