Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-23 / 18. szám
1944. JANUÁR 23. 7 KtittlUjsXC A HARMADIK UT Hogyan lálfa Wilhelm Röpke, a híres svájci közgazdász, a mai válságból kivezető lehetőségeket Korunk válságának súlyosságát talán semmi sem bizonyltja inkább, mint az, hogy nap-n&p után jelennek meg könyvek, tanulmányok, amelyek a válság okait kutatják s a belőle kivezető utat keresik. Az utóbbi időben megjelent ilyen tárgyú munkák között különös figyelmet érdemel — s éppen magyar részről — Wilhebn Röpkének, a svájci közgazdász-szociológusnak „A harmadik ut“ címmel nemrégen megjelent könyve. Ez a csaknem háromszáz oldalas hatalmas tanulmány eredeti címéhez — Gesellschaftskrisis der Gegenwart“ — hiven minden elfogultságtól mentes • tárgyilagossággal veszi bonckés alá társadalmi válságunk problémáját, keresi annak valódi okait s próbálja a nehéz történelmi időkben elfáradt lábaink alá készíteni a kivezető utat. Tanulmányának épp ez a feltétlen tárgyilagossága, a fogalmaknak szenvedélyte- len tisztázása adja meg komolyságát és hitelét. Röpke úgy véli, hogy amint „az igazán nemzeti politikának első követelménye a tiszta gondolkozás“ — korunk társadalmi válságát is csak ennek a tiszta gondolkodásnak szemelőtt tartásával lehet megérteni. A mai világválság, mely gazdasági, kulturális, szociális, művészeti és vallási téren egyaránt érezhető, annak a szellemi és politikai fejlődésnek az eredménye — állapítja meg Röpke, — amelynek kezdeteit egészen a renaissance-ig követhetjük, de határozottan felismerhetővé csak a XIX. században vált. E sorsdöntő korszaknak belső és külső történéseinek széditő sokasága két páratlan eseményben érte el tetőpontját: a politikai és gazdasági forradalomban. Az uj idők minden szellemi áramlata ehhez a két forradalomhoz Vezet, onnan indul ki korunk minden problémája. Ez a két forradalom természetesen összefügg egymással. Mind- kettö abból a társadalmi légkörből ered, amely az újkor szellemi mozgalmaiból — a renaissance-tól kezdve a humanizmuson, reformáción, szociálizmuson és liberálizmuson át a modem nyugati kultúráig — a'akult ki. Tagadhatatlan, hogy ennek a két forradalomnak rengeteg nagyszerű és áldásos eredménye volt az emberiség életére. De — állapítja meg — az is vitathatatlan ma már, hogy ugyancsak ez a két forradalom s az általuk megteremtett légkör volt korunk válságát előidéző kórokozónak is állandó tartálya. Mi a fő jellemvonása, meghatározó jegye ennek a két forradalomnak? — A llberáliz- mus. Ez a két forradalom, illetve az azt előkészítő szellemi áramlatok teremtették meg a gazdasági és a politikai liberálizmust. Ez még önmagában nem lett volna baj, hiszen kétségtelen, hogy liberálizmus nélkül nincs és nem lehet — Röpke szerint — sem egészséges gazdasági, sem társadalmi, sem politikai élet, a szellemiről nem is beszélve. A baj ott volt, hogy ez a liberálizmus — amelyet tulajdonképen a mult század negyvenes éveitől lehet számítani — korlátlanná és feltétlenné válott. Korlátlan és feltétlen voltát pedig áz ugyancsak a mult században túlsúlyra jutott raciorlálizmus szabta meg. A történelmi liberálizmus akkor lett veszedelmes, amikor összeházasodott a tiszta elméleti gondolkozással s az élet minden vonatkozásában, minden ténykedésében ennek adta a döntő szerepet. Nem vette tekintetbe, hogy a tisztán elméleti gondolkozás a társadalom és a világ élő valóságaiban egyáltalán nem autonóm, mint a tiszta logikában vagy a matematikában. Itt kénytelen-kelletlen tiszteletben kell tartania bizonyos döntő fontosságú adottságokat és korlátokat, amiknek semmibevétele magának az életnek meggyilkolásához vezét. A történeti liberálizmus a tisztán elméleti gondolkozása folytán egyáltalán pem számolt sem a gazdasági, sem a társadalmi, sem a szellemi életben ezekkel az adottságokkal és korlátokkal. Ennek lett a következménye, hogy a gazdasági életben árfeltétel nélkü'i piac- gazdálkodást honosította meg — nem törődve azzal, hogy a piacgazdálkodásnak szilárd erkölcsi-politikai-intezményes keretekre, az üz’etl tisztesség bizonyos minimumára, erős államra, értelmes „piacrendör- ségre“, átgondolt és a gazdasági állapotnak megfelelő jogra van szüksége. Ez ü t lett a liberális-kapitálista rendszer a társadalom kizsákmányolójává, ezért születhettek meg MOTORHAJTÓ PÓTUZEMANYAG nyersolajmotorokhoz is alkalmas jegy nélkül kaphaté. Stumpf, Budapest XIV., Thököly- ut 31. Tel.: 296-450. Irodai órák 9—2-ig. , ^ az esztelen monopóliumok, kartellek, mám. mutvállalatok, amelyek minden egyéni vállalkozást s a bennük levő életet teljesen felégették maguk körül. Ez a gondolkozás szükségképen vakká tette a mult századot az élet követelményeivel, adottságaival, a minőséggel, szerkezettel és formával szemben és végül is megszülte a „kolosszális“ kultuszát, hihetetlenü^seéles tömegeket pro- letarizáít, a társadalom kereteit pedig meglazítva, elindítja a eltömegesedést. A liberális korszaknak azonban legvégzetesebb eredménye nem a világ gazdasági tönkretétele. Sokkalta nagyobb jelentőségű — s végső fokon a gazdasági összeomlásnak is ez szolgáltatott alapot — az a pusztítás, amit szellem-erkölcsi téren végzett. Röpkének talán az a legmegdöbbentőbb megállapitása, hogy ez a korszak nemcsak hogy nem tudott uj szellem-erkölcsi alapot, tőkét teremteni, hanem egyszersmind azt az örökséget is felélte, amelyet a pogány őskor s az ezzel szoros kapcsolatban álló kereszténység hagyott ránk. Ez az örökség már az uj kor kezdete óta fokozatosan el- világiasodott, mig a mult század folyamán teljesen ellankadt. Ennek következtében az emberek annyira elveszítették ösztöneik természetes biztonságát és érzéküket az iránt, mi felel meg valódi lényegüknek, hogy lassanként zavarban álltak szemben a legelemibb dolgokkal: a munkával és a pihenéssel, a természettel, az idővel és a halállal, a másik nemmel, az ifjúsággal és öregséggel, a természetes életörömmel, az isteni és világfeletti dolgokkal, a tulajdonnal, a háborúval és békével, az érzéssel és értelemmel s a közösséggel egyaránt. Szinte teljesen elveszítették a természetes mértéket, most egyik véglettől a másikig támolyognak, bizonytalanul próbá’koznak s szaladnak divatos vélemények után, külső ösztönzésekre és nem önmagukra, a bennük megszólaló hangra hallgatnak. Az igazi meleg emberi közösségek, mint a család, a szomszédság, a község és az egyház, amin az igazi és egészséges társadalom nyugszik, sohq, nem látott válságba sodródnak. Olyan gazdasági szociális viszonyok fejlődnek ki, amelyek között a család, a nö természetes birodalma, a gyermeknevelés területe s egyben a legtermészetesebb közösségi sejt el- satnyul, hogy végül puszta lakáscímmé változzék. Hasonló állapotra jutott a vidéki élet is, amelyik valamikor kiváló szellemi rétegekkel rendelkezett. A falu lassan külvárossá változott, vagy legalább is a nagyvárosok függvénye lett. Egyéni élete fokozatosan megszűnt. A bajokat, amiket a liberális rendszer idézett elő, még csak fokozta az a példát- ’an népszaporodás, amely a mult század folyamán hihetetlen tömegekkel árasztotta el a földet. Az ilyenformán bekövetkezett válság természetesen elsősorban a nagy nyugati államokat sújtotta. Azokat, amelyekben épp a mult század folyamán majdnem teljesen megsemmisült a parasztság — Franciaország, Németország és Anglia — s helyükbe kifejlődött a gépi-technikai civilizáció, a nagyipari életmód, a nagy üzemek, az u. n. „tervgazdaságok". Cáfolhatatlan bizonyítéka ez a szociológia sarkalatos elvének — mondja ki Röpke az örök igazságot, — hogy az egészséges parasztosztály az egészséges társadalom elemi alapja.-* Van-e, lehet-e kivezető ut ebből a szörnyű szociális, gazdasági és szellem-erkölcsi válságból ? A mult világháború óta, amikor nyilvánvaló lett a válság súlyossága, Európa nagy nemzetei különféle rendszerekkel próbálják megkeresni ezt az utat. A legnagyobb reménységgel talán a koUoktivlsta-szociálista és parancsuralmi formákra tekintenek. Ez azonban — Röpke szerint — nem kivezető ut. Csupán folytatása a liberális-demokráciának, vagyis egyáltalán a liberális rendszereknek. Sem az elproletárizálódást, sem az eltömegesedést nem oldja meg. Ellenkezőleg, végsőkig fejleszti azokat. A proletá- rizálódás legnagyobb baja ugyanis nem az alacsony munkabérekben rejlik. Nem is ez jellemzi. Sokkal inkább a lelki szempont: a nagyipari életmód (ami a kollektivista-szo- ciálista államban szinte azt mondhatni hatványozott formában jelenik meg) és a munkarendszer megfosztja az embereket életerejüktől. Ezen pedig sem a nagyobb bérek, sem a még nagyobb mozik nem segítenek. A szociálista és kollektivista állam egyébként is önfentartásból használ fel minden eszközt és közben kíméletlenül betemeti a társadalom erőforrásait: a hagyományt, a megbízható legfőbb értékeket, a szilárd valutától a személy és tulajdon sérthetetlenségéig, a folytonosságot, a kis közösségeket, a békét és a jogot. Nem gondolva a további jövővel, egyik napról a másikra él. Kiirtják az erdőket, eltűnik a televény, — a termelés gépi túl fokozása által, — eltűnik a paraszt és a kisiparos is. Ezek a természetes közösségek helyett mesterséges közösségeket alkotnak, a társadalmat tudományosan szervezik meg. Azt persze nem kérdezik, hogy az Isten képére teremtett ember örök hajlamai el tudják-e viselni ezt az állapotot? A Röpke munkája körüli viharra éppen ez a felfogás adott alkalmat a pártszemlé- letü sajtóban. Az, hogy sem a liberál-kapi- talizmushoz nem ragoszkodik, sőt ugyancsak kegyetlen bírálatban részesíti, sem a divatos kollektivista megoldásokat nem tartja a válság megoldására alkalmasaknak. De hát akkor milyen az a program, az az ut, amelyet ez a kétségtelenül zseniá'is elme kínál a bajbajutott világnak? Ez az a bizonyos harmadik ut. Olyan program ez, — mondja, — amely egyszerre két fronton küzd: a kollektivizmus ellen és a gyökeres revízióra szoruló szabadelvüség ellen, ahogy a XIX. században a legtöbb államban kifejlődött és érvényesült. Ebből következik elnevezése is: építő vagy revizionista szabadelvüség, gazdasági humanizmus vagy: a harmadik ut. A kollektivizmus elleni harcnak egyébként is csak akkor van kilátása komoly sikerre, ha a liberális elvet úgy tudjuk visszaállítani, hogy a történeti liberálizmus és kapitáliz- mus minden ma már nyilvánvaló hiányára, káraira és tévutjaira megfelelő orvoslást találunk, s amellett a piacgazdasági verseny- rendszer belső szerkezetét, gazdasági rendszerünk müködésképességét nem bénítjuk meg. A nem kollektivista világ csak akkor lesz túl a kollektivizmus veszedelmén, ha a maga módján végezni tud a proletáriátus, a túlzott nagyipar, a monopólizmus kérdésével, a kizsákmányolás sokféle formájával és a kapltálista tömegcivilizáció gépesítő hatásaival. A gazdasági szabadság, mint a személyes szabadság egyik lényeges formája és minden továbbinak előfeltétele olyan társadalmi állapot összképébe tartozik, amely szöges ellentétben áll a kollektivizmussal. Szükséges előfeltétele ennek a társadalmi rendnek, de nem meriţi ki annak lényegét. Hogy a kollektivista társadalmi rend igazi ellenpólusát megismerjük, a gazdasági szabadságnál sokkal messzebb kell néznünk. Az ellenpólust olyan társadalomban találjuk meg, amelyben az emberek lehető legnagyobb száma tulajdonos és önmaga által meghatározott munkakörön alapuló életet él, mely biztosítja belső és a lehető legnagyobb külső önállóságát s lehetővé teszi, hogy Deutsches Wissenschaftliches Institut Lektorat der Deutschen Akademie Kolozsvár, Jókai-ntca 2. I. eui. Telefon: 27-48 Ingyenes német nyelvtanfolyamok Beiratkozások minden hétköznap délután 4—7-ig az Intézetben. Beiratkozási díj 10 Pengő, csakugyan szabadok legyenek és a gazdasági szabadságot egész természetesen fogják fel, olyan emberek, akik munka és életformájuknál fogva öntudatosak és önállóak, nyugodtan szemlélik a világ eseményeit. Ezt a társadalmat csakis olyan egyénekből lehet felépíteni, akik olyan életet élnek, mint a parasztok, a kézművesek, vagyis a kisiparosok s bizonyos mértékig a kiskereskedők. Ezen alapelveknek megfelelően programjának főbb pontjai a következők: az ipar decentralizálása, kisebb termelési és települési egységek létrehozása, a paraszti és kéz- müiparos rétegek és életformák biztositása, a piacgazdálkodás visszaállítása oly módon, hogy a legszigorúbb ellenőrzéssel biztosíttassák a „fair play“, ugyanakkor pedig már csirájában megfojtható legyen minden mo- nopólisztikus törekvés vagy kartelllrányzat. A mesterséges társadalmi szervezés és ilyen formán létrehozott közösségek helyett visz- szaállitani a természetes meleg emberi közösségeket: a családot, a szomszédságot, a községet, az egyházat. Ez az uj szociálpolitika a munkáskérdést nem a magasabb munkabérekkel és szociálbürokráciával akarja megoldani, hanem a munkás életforma gyökeres megváltoztatásával. Ha minden pontjában nem is érthetünk egyet Röpke elgondolásaival, mégis nagyon sok tanulságot vonhatunk le belőle. Mert, ha Magyarországot nem is érintette olyan formában a történeti liberálizmus, a gépi technikai civilizáció, mint a nyugati államokat: nem tagadhatjuk, hogy nemzeti életünk sok-sok nyomorúságának oka mégis ez a rendszer volt. Nagy szerencsénk, hogy a földhöz való viszonyunkban nem állt elő jelentős változás, s parasztságunk aránylag még érintetlennek mondható a nagy nyugati államokéhoz viszonyítva. De sajnos, bizonyos bomlási folyamat nálunk is észlelhető. Itt nemcsak a polgári vagy középosztályra gondolunk, amelynek családi életére egyre nagyobb mértékben alkalmazható Röpke megállapitása, hanem a paraszti rétegekre és a munkásrétegekre is. Ha nem leszünk eléggé elővigyázatosak, az a könyörtelen szél, amely Európa annyi szép virágát lehervasztotta, a mi reménységünk bimbóiban is pótolhatatlan pusztításokat végezhet. Ebből a szempontból Wilhelm Röpke figyelmeztetése nekünk is figyelmeztetés, amire annál inkább hallgatnunk keU, mert többé-kevésbé a mi legjobbjaink is rámutattak ezekre a kérdésekre. SZÉKELY GYULA. Tizenkétmillió pengi gyűlt össze eddig Kormányzó Urunk kitvesének segélyakciójára 7,682.000 pengőt a ItadbavonuHak családtagjai kaptak, a többivel a hadiözvegyek jövőbeli létalapját teremtik meg Budapest, január 22. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Kormányzó Ur Őfőméltósága hitvese 1942. decemberében azzal a kéréssel fordult a magyar társadalomhoz, hogy a hadbavonult honvédeink és hősi halot- taink családtagjainak segítésére adakozzék. A társadalom megértette a kérő szót. A szegény emberek filléreiből, a tehetősebbek pengőiből eddig 17 millió pengő gyűlt össze. A segélyek szétosztására a honvédelmi minisztérium kapott megbízást. A hadbavonultak családtagjainak támogatására 1942—43. telén kereken 7,682.000 pengőt osztottak ki. A gyorssegélyezés lebonyolítása után az volt a cél, hogy a szétosztott Összegen felül még rendelkezésre álló mintegy kilencmillió pengőt a jelenlegi háború legnagyobb áldozatát adó hadiözvegyek jövő megélhetését biztosítandó esetleg nagyobb összeggel és hatékonyabban úgy támogattassanak, hogy részükre a kenyérkereső kiesése után újabb létalapot teremtsenek. Ezt a kilencmillió pengőt az említett célra az Országos Hadigondozó Szövetség kapta. Az adakozás most is folyik, úgy, hogy a 17 millió pengőn felül a hadbavonultak hozzátartozóinak támogatására a Budapest elnevezésű 180.000 számú postatakarékpénztári számlára jelenleg is történnek befizetések, amelynek eredményéül újabban 373-242 pengő gyűlt össze. A Főméltóságu Asszony kívánsága szeriiít ebből az összegből a honvédkerületi parancsnokságok az ország határán kívül szolgálatot teljesítő honvédeink itthonmaradott családtagjai részére ezen a télen folyósítsanak rendkívüli segélyt. Erre vonatkozóan a honvédelmi miniszter megfelelő rendelkezést adott a hadtestparancsnokoknak. Nyersanyagkiufalást sürgető kisiparos-küldöttség utazott Kolozsvárról Budapestre Kolozsvár, január 22. A kézmüiparosság anyagellátása egyes szakmában bizonyos nehézségekkel jár. Az anyagellátással megbízott ipartestületek természetesen mindent elkövetnek, hogy a nyersanyagok gyors kiutalásával a kisiparosok munkafolytonosságát biztosítsák. Egyes szakmákban azonban olyan nehézségek merültek fel, amelyeket az ipartestületek vezetői nem tudnak kiküszöbölni. Éppen ezért a kolozsvári Ipartestület képviseletében szombaton kisiparos- küldöttség utazott Budapestre, hogy a közellátási minisztériumban, Illetőleg a központi anyaghlvatalban az anyagkiutalások megkönnyítése, illetőleg meggyorsítása érdekében közbenjárjon. A küldöttséget Demeter Ferenc ipartestületi elnök vezeti. I
