Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-23 / 18. szám
1944. JANUÁR 23. 5 tCmriUjsxG t AGYAR. ONAL Colfescu és a geopolitika A Nagyszebenben megjelenő „Gazeta Sibiului“ egyik nemrégi számában cikket irt régi ismerősünk: Colfescu ügyész. Mindaz, amit jeles „barátunk“ papírra vetett és a nagyszebeni román lapban megjelentetett, csak formáját illetőleg nevezhető újságcikknek. Lényegében és szellemében a „Gazeta Sibiului“-ban közzétett Colfescu-elmeszüle- mény egy olyanfajta förmedvény, amit anno dazumial, azokban a „régi szép időkben“ minden gátlás és minden következmény nélkül elmennydöröghetett a kolozsvári törvényszék ügyészi emelvényéről, vádbeszéd gyanánt. S mert igy van, eszünk ágában sincs vitatkozni a jeles rétorral, szándékunkban sincs az ö mennydörgő frázisait érvekkel, tények fe'sorolásával cáfolni. Hadd beszélje ki magát a tüzes lelkű öregur, neki csak jót tesz, ha kipakolja azt, ami a bögyét nyomta, nekünk pedig nem árt, ha értesülünk Colfescu mester politikai álmodozásairól. Mert mindazt, amit e jeles orátor szónokol, nem csak ö hiszi és vallja, hanem vele együtt a „Gazeta Sibiului“ minden bizonnyal népes olvasóközönsége, sőt ha nem csalnak eddigi tapasztalataink, a romániai román közvélemény sem éppen idegenkedik a „cikk“ dinamikus gondolatmenetétől. Colfescu ur hatalmas filippikájának mindjárt elején olvassuk az alábbi telitalálatot: „Ha szembeállítjuk például a jellemző grandomániában szenvedő turáni lelkiséget a román nép alkotó géniuszával és lelki dinamikájával, amely szülője az ösz- szes latin nemzetek univerzális teremtő erejének — nem lehet kétséges, hogy nyugati szomszédainknak nemhogy területi követelései nem lehetnekj de erkölcsi óvintézkedés, nemzeti kötelesség, hogy Magyarország letöröltessék Európa térképéről.“ „amit a magyarok akár anyagiakban, akár szellemiekben, mind népi gyökereikben, mind kultúra, civilizáció, rend és fegyelem terén fel tudnak mutatni, azt mind szomszédaiktól rabolták. Elsősorban tőlünk, testvéreinktől, apáinktól, őseinktől. Az ö teremtő géniuszuk táplálta, nevelte és áUandósitotta Pannóniában, a mi Pannóniánkban azt a jellegzetes turáni uralmat, amely másoktól rabolt testi és szellemi erővel gyűlölt rabigájába hajtotta az itt talált népeket.“ Lám, milyen egyszerűnek látja Colfescu mester a magyar államalkotás és ország- épités kezdetének történelmi problémáját. Ezen a ponton nehéz megállanl, hogy a történelem napnál világosabb tényeit sorakoztassuk fel a nagy orátő'é megállapításaira. Mégsem tesszük. Sőt! Inkább e’mélyedünk Colfescu ur okfejtésében és eltűnődünk. Szóval mi, turáni barbárok, ak;k kettőig sem tudtunk számolni a honfoglaláskor, egyszerűen átvettük az Itt virágzó román kultúra és civilizáció minden nagyszerű vívmányát, beojtottuk magunkat csupa jeles tulajdonságokat hordozó román vérrel? Ej-ej Colfescu mester, milyen facsaratos az ön logikája! Hisz ön azt mondja, hogy mi és önök vérszerinti atyafiak vagyunk, hogy mi, barbárok át vagyunk hatva, át vagyunk sugározva a nagyszerű román szelemtől s annak tulajdonítható, hogy itt államot alkottunk, országot építettünk akkor, amikor önök még a világon sem voltak. Ott is facsaratos az ön logikája, ahol mind közönségesen rablásról beszél. Már pedig ha ön rablást emleget azon a vonalon, amelyen cikke gondolatmenete végig ment, úgy csak arra utalhatunk, hogy sokan vannak önök, akik az allegóriát következetesen összetévesztik a filegóriával. Cikke további részeiben Colfescu mester egy sereg olyan rágalmat köpköd a magyar államvezetőkre és országépitökre, aminöket már megszoktunk a román hírverés szótárában. íme: még egy kis kostoló Colfescu ur történelemszemléletéből: „A magyarok ezer évig birtoltolták (t. i. Dácia földjét, A szerk.) és miután nem volt más, amit adhattak volna, azt adták, ami őket jellemzi: kizsákmányolták, le- züllesztették, pusztulást hoztak rá. ..“ S itt közbeszól mégis Erdély ősi földjének történelme. Azt mondja, hogy különös kizsákmányolás, lezüllesztés, pusztulás az olyan, amelynek poklában a beszivárgó idegen népelemek megmaradtak, számban és népi kultúrájukban gyarapodtak, virágoztak s végül hátbatámadták a vendéglátó ország- épitőket! (Ebből viszont világos, hogy van némi különbség a dicső román vér és a „dekadens turáni“ alkat között. S bármennyire is átitat bennünket Colfescu teóriája román vérrel és szellemmel, ezt az egy vívmányt mintha mégsem mi őriztük volna meg történelmi örökségképpen a politikai gyakorlatban.) Colfescu förmedvénye még utal arra, hogy „Trianonban valóban Igazságtalanság történt.“ Abban látja az igazságtalanságot, hogy Magyarországot egyáltalán meghagyták Európa térképén. A bécsi döntést „fatá’is tévedés“-nek minősiti, de azzal biztatja magát és a „Gazeta Sibiului“ minden bizonnyal népes olvasótáborát, hogy „ez a tévedés fogja felhívni a világ minden kormányának figyelmét arra a veszélyre, amit ennek az anakronizmusnak Európa szivében történő további megtürése jelent.“ Cikkét igy fejezi be: „Elvileg Magyarország már nem szomszédunk, a mi szomszédunk már Németország. így kell nyugati határaink felé tekintenünk és igy kell feltennünk maMagyarország ezeréves államterületének csak kisebb részét foglalta vissza Török lap ismerteti a magyar álláspontot a határok kérdéséhen Mi nem vitatkozunk Colfescu úrral, mert *— amint azt már igen gyakran leszögeztük *— nincs sok értelme, sőt Semmi értelme sincs ámokfutókat az igazság érveivel visz- szatériteni a józanság helyes útjára. De ha már — szólván Homérosszal — a jeles orátor fogai rekeszét elhagyták a kimondott szavak s azokat nekünk is alkalmunk volt meghallgatni, elgondolkoznunk mégis csak van jogunk azon, amiről Colfescu mester értesített. Hogy a „turáni lelkiség“ mennyire dekadens és mennyire grandomániás, azt nem elemezzük és nem vitatjuk. Ha mindazt, ami ma a magyar élet mély és magasabb szintjein lélekben, öntudatban, szellemiségben és munkában történik, Colfescu és olvasótábora csak dekadenciának és nagyzási hóbortnak látja, ez megint nem ránk jellemző, hanem arra, azokra a dioptriákra, amelyeken át a román közvélemény a maga és szomszédai tényleges helyzetét szemléli. -• iui Nem lep meg bennünket Colfescu förmed- vényének az áz újszerű megállapítása, hogy épp a román nép „alkotó géniusza“ és lelki dinamikája“ volt az a nagy történelemformáló erő, amely az összes latin nemzetek univerzális teremtő erejének erjesztő kovásza volt. Mi már edzettek vagyunk és az ilyen nagyhorderejű történelmi felfedezéseket már szemrebbenés nélkül vesszük tudomásul. Mindenesetre vannak mégis némi aggályaink atekintetben, hogy a többi latin nemzetek: az olaszok, a franciák és a spanyolok esetleg közelebbről is megvizsgálják ezt a kissé mellbevágó tételt. Róma, Paris és Madrid bizonyára örök hálával szórón gatja meg Colfescu mester kezét, azért amiért volt szives tájékoztatni őket arról hogy kultúrájuk, civilizációjuk, szel'emíik és lelkiségük tulajdonképpeni ősforrása — — Bukarest. Reméljük, hogy az összes latin nemzetek mértékadó tényezői az üdvözlő és köszönő táviratok özönével róják le nagy hálájukat a falrengető felfedezésért Colfescu mesternek. A jól ismert orátor a következőkben méltatlankodva emeli fel a hangját: „Hol találunk még példát arra, hogy egy barbár nép, amely a román szellem uralma alatti földre tört, meg tudott volna maradni az elözönlött területen?... Az ősromán szellemiség területére, behatol' barbárok közül egyedül a magyarok, bolgárok és törökök léteznek még Európában — mind megannyi kiáltó, példátlan anakronizmus,“ Colfescu mester meg is magyarázza, hogy ez az elképpesztő csoda miképp történhetett. Dinamikától szerfölött lendületes mondataiból azt olvassuk ki, hog" ezek a barbár államszervezetek csak íz t r aradiak meg, mert „román "í-r .őód-'tt i). léjük.“ Azt is .világgá mem ; iö ..icg'y Isztanbul, január 22. (MTI). A „Són Posta“ cimü isztanbuli lap részletesen ismerteti a magyar álláspontot a középeurópai határok kérdésében. A lap kiemeli, hogy azok a területek, amelveket Magyarország ebben a háborúban visz- szafoglalt, mind ősi terü'etek, amelyek ezer év óta a magyar államterülethez tartoznak. Részletes statisztikát közöl arra nézve, hogy Magyarországot az első világháború után milyen nagymértékben megcsonkították. Ugyancsak kiemeli a cikkíró, hogy Magyarország ezeréves államterületének csak kisebb részét foglalta vissza. így az ezer év Kolozsvár, január 22. Szombaton délelőtt 10 órakor nagy idők tanúja dőlt ki az élők sorából. Kilencvenkét éves korában meghalt özvegy Hory Béláné, született szentháromság! Magyary Ilona, Hory András titkos tanácsos, ny. magyar királyi követ édesanyja. A több, mint három emberöltöt megélt nagyasszony 1852-ben született, ősi, székely lófö-család utolsó sarja volt, mert a Ma- gyary-családnak még első foglaláskori birtoka volt Szentháromságon. Mint fiatal lány a szabadságharc utáni levegőt szívta magába s ez a tény rányomta bélyegét egész földi életére. Hazáját és faját rajongásig szerette s a Gondviselés éppen azzal a nemes gondolkodású fiatal férfiúval hozta össze, aki abban az időben Erdélyben a függetlenségi eszme egyik töretlen élharcosa, vezére volt: Hory Béla árvaszéki elnökkel, Hory Farkas iró fiával. A Hory- család már akkoriban Is nagy szerepet játszott a kolozsvári s általában az erdélyi magyarság életében. Házuk az igaz, meg- nemalkuvó magyarság tűzhelye volt. A Hory-házban adtak akkor egymásnak találkozót, akik valóban szivükön viselték fajóta magyar Erdély területének nagyobb fele ma is Romániához tartozik. Jugoszláviával szemben Magyarország szintén csak az ősi magyar területek egy részét foglalta vissza. A cikkíró kiemeli, hogy a magyar határokkal kapcsolatban annakidején még Londonban is elismerték a revízió szükségességét. A „Són Posta“ azzal zárja fejtegetéseit, hogy a'jogkérdésnek a határok problémájával kapcsolatban csak viszonylagos jelentősége van, mert a kérdés igy is annak javára fog eldőlni, aki erősebb, nem pedig annak javára, akinek jogszerint igaza van. tájuk sorsát s igy volt állandó vendége a Hory-háznak Bartha Miklós is, korának egyik legnagyobb és legharcosabb közírója. A fogékony lelkű Hory Béláné fölött természetesen nem mentek el nyomtalanul azoknak a nagy vitatkozásoknak és tervszületéseknek a percei, amelyek a családi házban lezajlottak, hanem még izzóbbá, fajához és Erdélyhez még ragaszkodóbbá és odaadóbbá tették a fiatal asszonyt. Nehéz időket élt akkor a magyarság. Még már- rius 15-ét, a magyar szabadság ünnepét sem volt szabad megülnie — csupán a temetőben. Mert tudni kell, hogy az első március 15-ét Kolozsváron 1873-ban csak a temetőben ünnepelte meg Kolozsvár magyarsága, éppen Hory Béla vezetésével, akiről feljegyezte a krónika, hogy „e nap megünneplése eszméjét ö pendítette meg...“ így alakult meg 1873 március 13-án az a rendező-bizottság, amely célul tűzte ki minden évre március 15. megünneplését. Az első március 15-ének megünneplése a Há- zsongárdl temetőben, Bölöni Farkas Sándor sírjánál zajlott le s a feljegyzések szerint nem kevesebb, mint 6000 ember vonult ki LAKBERENDEZÉSEK és kivitelezése IRODABÚTOROK Székely és Réti gyártmány nagy választékban ETERNIT: Appán Gyula épitész-lakberendezőnél KOLOZSVÁR, Szentegyház-utca 2. szám. — Telefonszám: 24—23. Meghalt özvegy Hory Béláné, szentháromság! Magyary Ilona I Éjjeliszekrény és Íróasztali lámpák nagyon szép kivitelben kaphatók KHházi János cégnél Jókai*». 3. Telefon: 13-67. gunkban a kérdést, mi a szempontunk, mi a hivatásunk nemzetközi viszonylatban. Erre csak egy megjegyzésünk van. Colfescu mester orációja elején a dekadens turániakat vádolta grandomániával. Cikke végén azonban jogosan feltehető a kérdés: ha mindaz, ami a magyar munkát és magyar célokat jellemzi, Colfescu szerint grandomá- nia, azaz nagyzási hóbort, vájjon minek kell nevezni azt, ami a Colfescu-féie román hivatástudat jelen és jövőbeli ékesen kifejtett célkitűzéseit jellemzi ? Persze, ez a történelmi szerénység netovábbja! Búcsúzunk Colfescu mester dinamikus cikkétől azzal a csendes szóval, hogy amig a „Gazeta Sibiului“ és társai ilyen történelemszemléleti és politikai csodabogarakat tenyésztenek, turáni barbár pulzusunk egy- gyel sem ver többet az izgalomtól. Ha azonban ezeket a vágyálmokat a valóság mezejére is szeretnék kivetíteni, majd elválik, hogy mennyire dekadens a turáni barbár lélek. Egyelőre csak maradjunk a csendes, mértékadó szónál. Minden esetre nem felejtettük el, hogy a „Gazeta Sibiului“ jeles cikkírója igy irta a nevét kolozsvári ügyész korában: Colfescu dela Turda, — azaz — tordai Colfescu. Ez a „predikátum“ eszünkbe juttatja a hires- neves tordai malacot. Az is úgy ment a vályúnak, mint a jeles cikkíró a mai Délkeleteurópa egyik nagy történelmi és geopolitikai problémájának. akkor a temetőbe a Rákóczi-induló hangjai mellett s a hatalmas tömeget, nemzeti zászlókkal az élen haladó rendezőség vezette. Egyik későbbi kolozsvári március 15-én este pedljj — 1877-ben — a Redout épületében volt hazafias ünnepség, amelyen az akkor még fiatal lány, szentháromság! Magyary Ilona Is emlékezetes sikerrel szavalta el Ábrányi Emil „Válasz a muszka ifjúsághoz“ cimü nagyhatású versét. Kt- vá'ó előadóképessége révén az akkori műkedvelő, színjátszó társaságoknak is állandó szereplője volt Hory Béláné s az egykori hírlapok nagy elismeréssel és elragadtatással Írnak szerepléseiről. Hory Béláné 1909-ben jutott özvegységre. Eszményien boldog családi éietet élt. Négy gyerek született, akik közül két fiút egész fiatalon elveszített. • Az összeomlás után uj szerep nyilott az izzó lelkű magyar nagyasszony számára. Akárcsak a szabadságharc utáni időben, az elnyomatás korszakában, újból átvette a vigasztalás és a bátorítás szerepét. Otthona útból valóságos búcsú járó-hely lett, ahol az idegen uralom üldözöttjei bújtak meg bár néhány pillanatra, hogy a nagyasszony biztató, vigasztaló szavaiból hitet és erőt merítsenek az elkövetkezendő nehéz időkre. Piianatig sem szűnt meg hinni, hogy Erdély egyszer újból szabad lesz. Azok, akik időnként felkeresték a Magyar-utca 50. szám alatt lévő családi házban, mindig megerősödve távoztak el onnan, akár rajongásig szeretett fia, aki ebben az időben már a magyar ügy követeként Európa és Amerika különböző nemzeteivel próbálta — és nem kevés sikerrel — elismertetni nemzete igazát, az élethez és a szabadsághoz való jogát. Az elhunyt nagyasszony boldog, hosszú élete végéig megőrizte szellemi frissességét és minden érdekelte még élete utolsó perceiben Is, ami körülötte és a nagyvilágon történik. Csak néhány nappal ezelőtt kezdett gyöngélkedni, míg aztán szombaton délelőtt 10 órakor csöndesen örök álomra hunyta szemét. Halottas ágyánál rajongásig szeretett leánya, Hory Etelka és Hory András állottak. A nagyasszony földi maradványait a családi ház szalonjában ravatalozták fel. Onnan kisérik majd utolsó útjára kedden délelőtt 11 órakor s helyezik örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben lévő családi sírboltban. Robbanás eoy angliai ayárban Stockholm, jan. 22. (MTT). Mint a brit hírszolgálat jelenti, Anglia északnyugati részében egy gyárban robbanás történt, amelynek következtében heten meghaltak és 25 ember megsebesült. A segélynyújtás szervei azonnal a szerencsétlenség színhelyére siettek.
