Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-16 / 12. szám

KuztiUjsxg 12 1944. JANUÁR 16. Északon is megindult az orosz téli offenziva Az llmen-tó jegén indultak rohamra az oroszok, de véres veszteségeket szenvedtek Berlin, január 15. (MTI.) A nemzet­közi tájékoztató iroda jelenti: A bolse­visták téli offenzivájukat 14-én nemcsak délen és a középső szakaszon folytatták, hanem kiterjesztették az északi szakasz­ra is. Az llmen-tó jegén és ugyanakkor észak felől Novgorod felé támadva igye­keztek a német állásokat ezen a vidéken kiemelni sarkpontjaiból. Mások támadó vállalkozásukat az oranienbaumi katlan­ból inditatták meg, hogy ezáltal meg­nyissák hadseregeik útját a balti térbe. A német vezetőség ezekkel a már rég­óta felismert támadó előkészületekkel, amelyekből már több. ízben jelentést tet­tek, olyan hatásos éllénrendszabályökat foganatosított, hogy a bolsevisták néhány jelentéktelen és kizárólag helyi vonat­kozású betöréstől eltekintve még csak kezdeti sikereik sem voltak• Ezzel szem­ben kötelékeik a sűrűn egymásba fonó­dó és jól kiépített német állásokban rendkívül súlyos vérveszteséget szen­vedtekBerdicsevtől nyugatra gépesített SS alakulatok két kiinduló pontról egy­szerre megindított előretörésükkel fel­morzsoltak két szovjet lövészezredet, úgy, hogy ezek maradványai csak gyors futással tudtak megmenekülni a bekerí­téstől és teljes megsemmisüléstől. A bol­sevisták itt egész sor helységet feladtak. Berlin, január 15. (MTI.) A keleti arc­vonal középső szakaszának harcairól a Az olasz front: Nemzetközi Tájékoztató Iroda a követke­zőket közli: Novgorod-Voltnszk vidékén és a Fripjet erdős területén folyó harcok területileg és hevességben fokozódtak. A bolsevistáknak számbeli fölényükkel sikerült betörni bá­nom helyen a német védelmi vonalakba. Estig ki kellett üríteniük a három betörési helyet. Egy átmenetileg körülzárt német harccsoportnak nehéz fegyverei erős össze­vonásával sikerült a német állásokba átve­rekednie magát és minden Hadieszközét es sebesültjét magával tudta vinni. Vitebszk- nél különösen az ottani arcvonal északnyu­gati részén a bolsevisták ismét folytatták bekerítő' kísérleteiket, miután az előző na­pokon erősen megritkitott támadó kötelé­keiket kiegészítették és átcsoportosították. A most megújított támadásaiknál egy dan- dárnyi erejű páncélkocsi köteléket és több csatarepülö ezredet is harcbavetettek. Mégis, tömegtámadásaik megfeneklettek a német gránátvetó'k és ütegek tüzében, va­lamint a heves közelharcokban. Nyolc tá­madás után, végül a bolsevistáknak sike­rült egy keskeny helyi betörés, amelyet azonban gyorsan elreteszeitek. Más helye­ken több szovjet eröcsoportot bekerítettek és ezek megsemmisítése folyik. ÍN yeveljtöl északra és északnyugatra pénteken egész nap tartott a heves küzdelem. A legtöbb beérkezett jelentés szerint a német csapa­tok mindenütt meg tudták tartani fő vé­delmi területüket. RohamcsapatyálEalkozásokkal akarják elterelni az angolok a készülő eseményekről a németek figyelmét Berlin, január 15. (MTI) A nemzetközi tájékoztató iroda jelenti a délolaszországi harcokról: Az inváziós erők napok óta tartó heves áttörési kísérleteit pénteken a néme­tek széles arc vonalon helyi támadásokkal meghiúsították. Az 5. amerikai hadsereg támadó francia zsoldos csapatai Aquafon- data, a németek által feladott falu romjain át igyekeztek nyugat felé tért nyerni. A né­met zavaró csapatok azonban ismételt sú­lyos veszteségeket okozva az egész napon át visszaverték őket. Más pontokon arra törekedtek az amerikaiak, hogy kövessék a kismértékű német hátráló mozdulatokat, azonban a keskeny, kiürített sávon feláUi- tott akadályok jelentősen megnehezítették előrehaladásukat és különösen Valle Rodon­da térségében és attól északra jelentős ál­dozatokat követeltek tőlük. Castel San Vi- cenzonól a német nehézfegyverek támadása következtében egy századnyi erősségű invá­ziós kötelék teljesen elpusztult. Cervaro tér­ségében gyors német harcirepülőgépek az egész nap folyamán jó hatással támadták az arcvonal közelében lebonyolódó közleke­dést, valamint az amerikai csapatszáHltáso- kat. A középső szakaszon az angol csapatok gyöngébb erői Civitellótól nyugatra több rohamcsapatvállalkozásba kezdtek, amelye­ket a németek mindenütt elhárítottak. Biz­tos jelentések szerint más oldali intézkedé­sekről akarták a figyelmet elterelni. Az ad­riai keleti szárnyon német rohamcsapatok sok foglyot ejtettek. Letartóztatták Sforzát, a fasiszta párt volt titkárát Rómában, Perugiában, Bolognában, Firenzében, Genovában és Velencében létesítenek rendkívüli törvényszékeket Genf. ,iau, 15. (MTI). A Svájci Táv­irati Iroda jelenti Rómából: Sforza, a fasiszta pár volt titkára, elő­zetes letartóztatásban van. Már igy je­lent meg a veronai per tárgyalásán is. Letartóztatták Burgo szenátort, az is­mert nagyiparost, mert a veronai tár­gyaláson kiderült, hogy a julius 25-i államcsínyt százmillió lírával támo­gatta. A Német Távirati Iroda jelenti Ró­mából: Az olasz igazságügyminiszter elren­delte. hogy további rendkiviiU törvény­széket létesítenek Rómában, Perugiá- ban, Bolognában, Firenzében, Genová­ban és Velencében. E törvényszékek elé kerül elsősorban azoknak az olaszoknak az ügye, akik a juliuş 25-i árulásban szerepeltek. Chiasso, jan. 15. (Búd. Tud.) Farinaeci a „Regime Fascista“-ban a veronai ha­lálos Ítéleteket bevezetésnek tekinti az általános leszámolásra mindazokkal szemben, akik a BadogÜo-korinány ural­ma idején a fasiszta rendszer és intéz­mények ellen küzdöttek- Ügvükben az egyes tartományokban meginduló for­radalmi törvényszéki tárgyalások szá­mára a veronai tárgyalás az útmutató. Bejelenti, alaposan megvizsgálnak min­den eseményt, ami a Badoglio-uralom 45 na‘pja alatt történt. Már az akkor megjelenő hírlapokból sok kiinduló pon­tot találnak. A „Regime Fascista“ ez­zel összefüggésben megjegyzi, hogy egy sportújság két kiadója ellen is eljárás indult. Nevezettek julius 26-án a tünte­tések alkalmával örömüket fejezték ki, hogy most már ismét nyíltan gyakorol­hatnak bírálatot. A londoni Európa-bizoüság: irtott a e!ső fittét Már felvonulás közben szétszórta a német légvédelem a tárnádé repäleemäsiiel Berlin, jan. 15. (MTI). A szombatra virradó éjszakán többszáz angol repülő-f gép támadást intézett középnémetországi területek ellen. A német véderő ez alka­lommal csupa négymotoros bombázót lőtt le. Az angol bombázó kötelékeket már felvonulásuk közben szétszórták, úgyhogy a bombák nagy területeken szétszórva, főleg vidéki körzetekben csak csekély kárt okoztak­Időzített bombák voltaic a Spanyolországból Londonba érkező narancsszállitmányokban ? Amszterdam, jan. 15. (MTI). A Német Távirati Iroda közli: A Manchester Guardian a brit híriro­da jelentése szerint éles támadást intéz Spanyolország ellen, mert a Spanyolor­szágból érkező narancsládákba állítólag időzített bombákat rejtettek. A külügyi hivatal kénytelen „a leghathatósabb erélyes intézkedésekhez nyúlni" a spa­nyol kormánnyal szemben, mert „az élel­miszerküldeményekben rejlő bombák rendkívül komoly ellenséges cselek­ménynek tekintendők“ és a normális diplomáciai jegyzéknél súlyosabb tilta­kozást tesznek indokolttá. A protekciói izmus e ^tűrhetetlen az ifazságszoigáltaiásban — hangsúlyozta Ternovszty dir., a naaroSTásárlielY* ítélőtábla u| elnöke Marosvásárhely, jan. 15. (MTI) A maros- vásárhelyi Ítélőtábla teljes ülést tartott, amelyen az Ítélőtábla uj elnöke dr. Ter- novszky Ferenc kifejtette, hogy atyja 15 éven át a marosvásárhelyi Ítélőtábla elnöke volt. Tőle tanulta, hogy az Ítélkezéseknél nyers jogérzékkel kell elbírálni, ki részén áll az igazság, azután kell a jogot megke­resni és azt éi-vényre segíteni. Ezután megemlékezett Oberschall Béláról, aki szin­tén a marosvásárhelyi Ítélőtábla elnöke volt, továbbá Csathó Ferencről, a budapesti íté­lőtábla elnökéről és Szobonya Béláról, a debreceni tábla elnökéről. Kijelentette, hogy elnöktársai között nem akar más lenni, mint primus inter pares. Vezérelve a tör­vénytisztelet mellett a szociális érzés. A protekcionizmus az állami közigazgatás minden ágazatában káros, az igazságszolgál­tatásban azonban egyenesen megtörhetetlen, mert magával a jogszolgáltatással ellenté­tes. Ezután a bírói függetlenségről beszélt, majd az ügyvédi kérdésekkel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy az ügyvédnek minden­kor a bíró segítő társának kell lennie. Kész­séggel elismeri, hogy az ügyvédek nagy ré­szénél nem hiányzik a bíróval való együtt­működés szelleme. Délsmerikai konferencia elé viszi Cordel Hull a bolíviai kormány elismertetésének ügyét Washington, január 15. (Búd. Tud.) Cordell Hull külügyminiszter kijelen­tette, rokonszenvre talál az a javaslat, hogy Argentína és Bolivia kivételével értekezletre hívják össze az amerikai köztársaságokat a bolíviai kormány elis­merésének kérdése megvitatására- Az amerikai külkereskedelmi hivatal közli, hogy a Bolíviába irányuló szállítások iránti engedélyek kérdését további intéz­kedésig a washingtoni központi gazda­sági hivatal vizsgálja felül. Spalalot bonibazláh az nnqolszásxolc Zágráb, jan. 15. (MTI). Az ország kü­lönböző részein csütörtökön és pénteken sikerrel folytatódtak a partizánok elleni harcok. A boszniai harcokban összesen 239 partizán esett el. A hadműveletek tervszerűen folytatódnak. Angolszász repülők megtámadták Split (Spalato) várost, ahol öt ház összedőlt, emberélet­ben azonban nem esett kár. Ötvenezer juh pusztult el az ausztráliai szteppe-tüzben Amszterdam, január 15. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: Mint a brit hírszolgálat jelenti, a dél­ausztráliai Fiktono-tartományban nagy sztepp-tüzek pusztítanak. A nagy hőségben a szeles időjárás következtében a tűz erősen terjed. A kár jelentékeny. Négy helység el­pusztult. Sok család hajléktalanná lett. Több, mint 50.000 juh pusztult el a lán­gokban. legújabb gyógyszer a megfagy ás ellen: a mellékvese hormonja Berlin, január 15- (TP). H. Kilián dr. frei- burgi orvostanár egy igen fontos háborús gyógyászati problémával, a fagyás kezelésével foglalkozik legújabb müvében. H. Kilian professzor megállapítása szerint a hideg által bekövetkezett fagyási sérülések tulajdonképpeni okozója az oxigén hiánya. Beszámol a professzor arról, hogy a fagyás és a magassági betegség, az úgynevezett hegyi * lakosság között nagyon érdekes és igen szó- | ros kapcsolatok vannak. A kezdeti fázisban a 1 test a hideg behatása ellen az általános I anyagcsere reflexszerü emelkedésével, * mdegtermelés pótlásával és a vérkeringés teljes átállításával válaszol. Ezzel a test első­sorban maglerületének vérhőmérséklctét vé­delmezi. Ez természetesen a külső részek rovására történik- Itt a véredények összehúzódásának következtében rosszabbodik az oxigén veze­tése és csökken a nielegvezetés. Amint ma tudjuk, a testben az égési folyamat szabályo­zása lényegében az arcterületből kiindulva aa arcidegek pályáin át történik. Ha a fagyási sérülés második fázisa követ­kezik be, a szövet normális anyagcseréje mérges anyagok képződése mellett erjedési anyagcserébe megy át. Ezért a rendkívül ki­fagyott ember a magasfoku mérgezésben szenvedő benyomását kelti. Bőre kékesszürke lesz, a lélegzete kihagy stb- A kifagyás és a tejsavakkal való túlterhelés következtében a* izomzat megmerevedik. Ezek az uj megfigyelések a fagyási esetek­ben teljesen uj kezelési módszerre is vezettek. Régebben a beteget hóval dörzsölték be, vagy pedig hideg és fnkonkiut melegített fürdőbe tették. Ma azonnali a beteget a lehető leg­gyorsabban igyekeznek felmelegileni, ami az erjedési anyagcsere és az oxigénhiány ki­küszöbölésére vezet. Ennek a célnak az el­érésére olyan gyógyszereket adagolnak for­rón, amelyek a vérkeringésre ingerlőleg hat­nak. A me?egszabályozás helyreállítása céljá­ból ezenkívül a mellékvese kérgének hormon­ját, a Gertint adják a betegnek. Az eddigi kezelési módszerek közül csupán az izomzat óvatos dörzsölését tartotta meg az uj eljárás* LEGÚJABB SPORTHÍREK KUBINYI LEGYŐZTE COINTREAUX-T Szombaton este folyt le a Nemzeti Sport- csarnok nagytermében a nagy érdeklődéssel várt hivatásos ökölvivómérkőzés. Az egyes összecsapásokat hatalmas közönség nézte vé­gig. Eredmények: lakács hat menetes küzdelem után ponto­zással győzött Ebcrgényi ellen. Deli is pon­tozással győzött hat menet után Maráczi el­len. Heget (francia) a negyedik menetben ki­ütéssel győzött Jánossy ellen. Kubinyl nyolc menetes remek1 küzdelem után megérdemelt pontozásos győzelmet aratott Cointreaux ■francia) ellen. Farkas győzött Csiszár ellen, akit a második menetben tarkóütés miatt le­léptettek. A szerkesztésért és kiadásért felel: JENE! LASZLÖ Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Pos­tatakarékpénztár! csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt, nyomása, F, y,: Maior József, I ság főtitkárává az angol Donaldsont választották meg. Zürich, jan. 15. (MTI'. Mint London­ból jelentik, a londoni Európa-bizottság r»ér> í elron tartotta risrí ütését. A hízott-

Next

/
Thumbnails
Contents