Keleti Ujság, 1943. december (26. évfolyam, 272-295. szám)
1943-12-12 / 281. szám
KmetiUjsXG A takarékosság jegyében Az idei divat, mint említettük, a takarékosság' jegyében áll. Nem kell sokat töprengnünk, vegyük elő a szekrények mélyéről maradék anyagjainkat s a hulladékokból, amiket talán csa,k véletlenül őriztünk meg, remek: uj. ruha lesz. Első. rajzunkon csikós-egyszínű kombinációt pitutajunk be. Másodilt rajzunk kisestélyi ruhát ábrázol. A kivágásban klipsz díszíti. A harmadik rajzon kombinált kabátbluz látható. Készülhet kötés és szövet össze- állításával is. Negyedik rajzunkon ugyancsak érdekes és elegáns kombinált ruhát mutatunk be. Esti alkalmakra is lehet viselni, ha komoly színekből állítjuk össze. Az ötödik rajzunkon bemutatott kombinált ruha elkészítése ugyancsak jó alkahpat nyaji jnaradék anyagjaink felhasználására. Utolsó rajzunkon Végül szegözött kabátot láthatnak hölgyolvasóink. A betét kötött anyagból készült. Á kabátkát különösen pul- lov-rréT lehet' jól viselni. OÎ.AJOS ÉVA Képzőművészeti szövetkezetét létesített a „Méhkas“ Erdély magyar művészeinek alkotásaikéi rendeznek állandó kiállítási Kolozsváron Kolozsvár, december 11. Kolozsvárt, Erdélyt, sőt egész Magyarországot fürge képügynökök hada lepte el, akik rosszat és szinte tervszerűen csak rosszat árulnak. A képkereskedések kirakatában mit láthat? Giccset és ismét csak glccset! Az üzletes szellemű mázolok valósággal futószalagon gyártják á" képeket. S ez nemcsak frázis. Beszélik, íhogjr él itt Kolozsváron egy ilyen mázoló, aki felfeszit egy tizméteres vásznat s nekilát egy erdörészlet megfestésének. Rajzol^cgy csomó ágbogat, aztán sorba veszi a színeket s végigmegy a tiz méteres vásznon. Utána a felesége, aki igazit és javit. így nöháríy .nap .alatt készen van a tizmétc- res vászpn. Ekkor felszabdalják s készen van tiz, tizenöt'kép. Már jöhet is a képügynök s viheti elsózni a „remekműveket“. Persze, ezek az ügyeskezü mesteremberek ügy dolgoznak, hogy liizeleg jenek a megfelelő képzőművészeti kultúrával nem rendelkező nagyközönség- „ízlésének“. így kerül aztán a képekre a. ringó csónak a szerelmesekkel, /ja ‘holdsugáiy a fülemile s a többi rekvizitum, amiket’ valósággal megkövetelnek a festnréöytöU-T A Műcsarnok feladatot váiial Néhány esztendő óta, legalábbis Kolozsváron valamit javult a helyzet. Megépült a Műcsarnok, és tervszerű munkával már ott tartunk, hogy a közönség igen széles rétegei Írogatják ' az itt rendezett • kiállitásbkat, amelyékén ésak, igazán értékés müvekkel ismerkedhetnek meg. Ez az intézmény kétségtelenül nevelő hatással volt a közönségre. Ma talán.kevesebb rossz képet adnak el, mint nemrégiben még s ez elsősorban a Mücsarijuk:, érdeme, A Műcsarnok azonban elsősorban szellemi vállalkozás., .8 nem az üzjeti célokat nézi. Értékesítéssel, hivatásszerűen nem is foglalkozik, erre nincs is megfelelő szerve. A képzöhjüyészeti ■ alkotások értékesítése ma is néhány üzletiéi szimata ügynök kezében van, akik természetesen szívesebben vásárolnak h; könnyen kezelhető képiparoscktól, mint művészektől. Hiszen a művészeket meg kérf fizetni! S a giccset könnyebb eladni, nemcsak mert olcsóbb, hanem mert a leg- alántásabb' jzlést szolgálja. A,-, megalkuvást. nem ismerő képzőművészek ■na'gyrésze, hiába is tagadnák, ma is igén úírKéz viszonyok között, él. A közönség alig tűd róluk ş idegenül áll a képeik előtt. A kiállitások között, amelyeken a művészek nyilvánosság elé kerülhetnek, olyan nagy idő telikkel, hogy megfeledkeznek róluk s ismét újra meg újra meg kell hóditaniok a vásárló közönséget. Legnagyobb hiba az, hogy nincs megfelelő eladási szerv, amin át a közönség igazán jó képekhez juthatna. Megalakul a képzőművészek szövetkezete Éppen ezért kell nagy örömmel üdvözöljük a „Méhkas“ szövetkezet kezdeményezését, amely most képzőművészeti osztályt szervezeti <Kt’:brdélyi keresztény magyar művészek alkotásainak eladására, A „Méhkas“, ami* néháhpveszte,ndÖvel ezelőtt főiskolások szervezték, hivatásának vállalja az egészséges erdélyi- magyar műkereskedelem megszervezését. Közvetlen, állandó kapcsolatokat óhajtanák: létesíteni a vásárló közönség és a művészek között. Az a karácsonyi vásár, amelyet a Műcsarnokban, a várossal karöltve rendeznek, else lépése ennek a munkának. További lépésekre Is sor kerül. A Méhkas szövetkezet főtéri épületében most végzik az utolsó simításokat állandó kiállítási helyiségükön. Ez nemcsak kiállítási terem lesz, de klub is, ahol a közönség megtalálja az igazán színvonalas és értékes erdélyi képzőművészek alkotásait, fejlesztheti művészi ízlését, és vásárolhat. Ugyanakkor azonban találkozhat a művészekkel is, megkapja a művészeti folyóiratokat s Ilyenformán megteremtheti azt az állandó vérkeringést művész és közönség között, ami alapfeltétele az egészséges művészet kialakulásának. Aki tehát képet akar vásárolni, nem lesz kénytelen többé az ügynökökre bizni magát. A „Méhkas“ képzőművészeti osztályán bírálóbizottság által ellenőrzött, valóban művészi értékű képeket találhat és vásárolhat. A bírálóbizottság tagjai: László Gyula egyet, magántanár, Katona, Lajos dr. városi kuttur- tanácsnok, K. Kovács László erdélyi tudományosintézeti tanár és Lázár Ferenc főtitkár. Az ö kezességük elegendő ahhoz, hogy a közönség itt valóban csak igazi 'értékekhez juthasson. Igen fontos pontja a „Méhkas“ mozgalmának, hogy gondoskodni kíván a művészek nyersanyaggal való ellátásáról is. Ez a mai nehéz beszerzési viszonyok Között igen nagy feladat. A közös, szövetkezeti alapon való beszerzés, természetesen olcsóbbá is teszi az anyagokat s ezzel is jelentős terheket vesz le a művészek válláról. Megalakul a „Müpártolló bizottság“ A szövetkezet rendszeresen be akar számolni a kiállítás anyagáról. Ékért valószínűleg évnegyedes közökben ismertető füzeteket ad ki, amelyben ismertető cikkeket közöl. Az ismertető füzetek anyagának túlnyomó többségét azonban a reprodukciós anyag fogja alkotni. Ugyanakkor két előadássorozatot is terveznek az erdélyi képzőművészetről. Egyet a szakemberek továbbfejlesztése, egyet a nagyközönség tájékoztatása céljából. Az üzleti hasznot a „Méhkas“ nem saját céljaira fordítja, hanem a művészek szociális kérdéseinek megoldását akarja megoldani pálya,dijak és ösztöndíjak kiadásával. Ugyanezt a célt kivánia szolgálni a „Miipártoló bizottság“ megszervezése is, amelyen át olcsón, könnyű részletfizetési feltételek mellett juthatnak majd a tagok értékes képzőművészeti alkotások birtokába. Nem lesz klikkrendszer; Tegyük még hozzá, hogy a szövetkezet vezetőinek elhatározott seándéka minden klikkrendszer kiküszöbölése. A „Méhkas“ Képzőművészeti Osztálya teljes egészében csoportok felett álló kíván lenni, mert tisztában van azzal, hogy ez sikerének egyetlen feltétele. A feladat, amit vállal, nem engedi, hogy csak egyetlen, elhatárolt művészcsoport eladási szerve legyen. Hogy feladatát^ betölthesse, az erdélyi képzőművészek’ egyetemességének szolgálatában kell állania s minden értékes erdélyi magyar képzőművész előtt meg kell nyitnia, kapuját. A szövetkezeti eszme igazi szolgálatát jelenti az is, hogy nem csak egyszerűen átveszik a művészektől a képeket és szobrokat, hanem azt kívánják, hogy maguk a művészek is kapcsolódjanak bele a szövetkezeti munkába, Igen biztató kezdetnek tekinthető, hogy a művészek jelentékeny része máris tevékeny részt kért a szövetkezet megszervezésében s amint látni fogják a szövetkezet biztos szellemi és üzleti megalapozottságát, senki sem fog kívül maradni. Az eddigi hasonló kísérleteknek éppen az volt a hibája,, hogy azokat nem szakemberek végezték. Most azonban minden lehetőség meg van arra, hogy a város támogatásával működő képzőművészeti szövetkezet elvégez- 1 hesse munkáját s végre mindenki számára megnyugtatóan megoldja az erdélyi képzőművészet anyagi kérdéseit. Ilyenformán a Műcsarnokkal karöltve a képzőművészeti osztály most megnyíló Karácsonyi vására egy sokatigérő mozgalom elindulását jelenti s egyik legszebb bizonyítéka a vállalkozásokra mindig kész erdélyi szellemnek. * Karácsonyi vásár, amelyet Kolozsvár városa a „Méhkas“ képzőművészeti osztályával karöltve nyit meg vasárnap, december 12-én a Műcsarnokban, mindenben a fent- vázolt törekvések megvalósítására való törekvést mutatja. A bírálóbizottság ezalka- lommal kibővült a város által kiküldött tagokkal: Felvlnczy Takáts Zoltán egyetemi tanárral és Szopós Sándor festőművésszel. A szemlélő első benyomása okvetlenül az, hogy a bírálóbizottság alaposan átszűrte az. anyagot, mert, egészen jelentéktelenöl kevés kivétellel valóban értékes, komoly művészi anyag került a nyilvánosság elé. Itt valóban nem lehet klikkszellemről beszélni, hiszen Erdély majd minden képzőművésze jelentkezett legalább néhány művel. Itt varrnak a nagybányaiak, a Barabás Céh fiataljai s Erdély minden táján élő művészek is elküldBútorvásárlók !| 1 Tekintsék meg Jékal-u. 17. sz. alatti helyiségeimet, hol salát készítményt! bútorokat állandóan raktáron tartok, melyek a legkényesebb igényeket is kielégítik. András János műbútorasztalos. Telefon: 43—87. 1943. DECEMBER 12.-HUIllLLIlJ-L-llJ.I. JI.B lllll III ................... 1 IHM ték műveiket. Ilyenformán ez a tárlat több, mint egyszerű karácsonyi vásár, valódi reprezentatív seregszemléje Erdély étö képzőművészetének. Az idősebb, kiforrott meste* rek biztos tudást sugárzó alkotásai mellett itt látjuk a fiatalok bátor előretörését. Az élet, a fejlődés nyomja rá a bélyegét erre a tárlatra s ez teszi különösen vonzóvá. A magasszinvonalu, értékes anyagban közel hatvan művész több, mint száz alkotása kerül bemutatásra és eladásra. A középső, nagyteremben levő képek közül kitűnik Szolnay Sándor néhány müve. Legjobban, bravúros könnyedséggel megoldott önarcképe és a világos, harsány színekkel megkomponált őszi tája tetszett. Az egyre izmosodó tehetségű András László figurális kompozíciói igen jók. Kiemelkedő a „Hazafelé“. Fiilöp Antal Andor igen fino. man old meg néhány szinproblémát. Pirk János akvarelljeit szinte szokatlanul- nagy indulat jellemzi. „Ablaknál“ c. olajképe figyelemreméltó. Legjobb a „Róma“. F. Fe- renczy Julia kékes-lilába hajló ködös párálló színei vonzóan érdekesek. Bene József képei közül az „ősz“ tetszik legjobban. Mákkai Piroska balladát idéző, elmélyült, metszetei komoly értéket jelentenek. Festményei kevésbbé meggyőzőek. A fametszö ezekben is kiütközik. Olajos István két tehetséges ceruzarajzzal jelentkezik. Andrási Zoltán tusrajzai érdekes kísérletek: KudcláSz Károly nagy biztonsággal megrajzolt és színekben szépen összhangolt tájképéi mellett sem mehet él figyelmetlenül á szemlélő. Tollas Julia, a fiatal nemzedék egyik legtehetségesebbje ismét bemutat néhány nagyszerű viz- festményt. Kész, kiforrott művész, egyaránt uralkodik szinek és vonalak fölött! Figlár Géza két nagy könnyedséggel megoldott tájképpel jelentkezik. Az igen értékes Takáts Zoltán két tájképe csupa összeesendő friss szin. Különösen a „Parkrészlet“ nagyon jó, Szopós Sándor „Alareos bál után“-ja a művész régebbi alkotása. Tiszta, világosan megrajzolt formák s a szinek leheletnyi árnyalatokban gazdag összhangja jellemzik alkotását. A grikola Lídia is az ismert nevek közé tartozik. „öna.rckép“-e a legmegkapóbb. Igen tehetséges Zsonibory Erzsébet. Érdemes rá felfigyelni. Kislányarcképe a legsikerültebb. A kiállító festők sorában meg kell még emlékezni Karácsonyi Emmi, Erdei Erzsébet, . Brósz Irma, Kodreán Kornél, Liteczky, Dó- czyné Bér de Árnál, Gyimesi Kováts Gábor, Dóczy Róza., Keleti Dénes és Keleti Jolán, Incze János, Simon Béla, Szakács György, Piskolthy Gábor, Élesdy István nevéről, akik valamennyien igen szép, értékes munkákkal . jelentkeznek. A kiállítás szobrászati anyaga is gazdag.- Szervátinsz Jenő számos értékes munkával képviselteti magát a kiállításon. Egy kis terrakotta és egy tiszafaszobra tetszik leginkább. Káli Nagy József, aki ezúttal több müvét is kiállítja, izmos, értékes tehetség. Mindentk müve figyelemreméltó. Kosa Buba Ferenc és Kudelász Károly is igen szép, értékes alkotásokkal szerepelnek. Fuhrmann Károly, a kiváló ötvösművész a szokott Ízléses, művészien elgondolt, szépen kivitelezett ékszerekkel és ötvös munkákkal szerepel. A kiállítást vasárnap délben nyitja még vitéz József Ferenc királyi herceg. A Műcsarnokban megnyíló kiállítás iránt igen nagy az érdeklődés s bizonyosra vehető", hogy a Méhkas képzőművészeti osztályának célkitűzéseit szolgáló tárlat általános rokon- szenvet kelt mind a közönség körében, mmd a művészek között. NAGY ELEK — Szerencsés számok. Budapestről jelenti a MTI.: Az Osztálysorsjáték szombati húzásán 15.000 pengőt nyert a 19 094, 24.381, 10.000 pengőt az 58.-116, 61,051, 5000 pengőt a 26.807, 71.941, 13.244, 3000 pengőt az. 5113, 26.827, 97.076, 4844, 10.278. SZáimí sorsjegy, (Felelősség nélkül.).