Keleti Ujság, 1943. december (26. évfolyam, 272-295. szám)

1943-12-25 / 291. szám

1943. KARÁCSONY « 7 KmetiUjsxg x Tamás Lajos «Ir.: Egy történelmi per margójára Az állami élet rendjét és biztonságát a kárpáti medencében időtlen idők óta elsőül a honfoglaló magyarság terem­tette meg. Déloroszországból magával hozta a végtelen rónák, az éleslátáshoz szoktató és szabadságra nevelő sztep­pék szeretetét. A hegykoszorúzta „né­pek országútjából“ országot szervezett 5 így a népvándorlás tömegsírjai felett még a IX.—X. század fordulóján ki- virágozhatott az immár több mint ezer­éves valóság: a középkeleteurópai tör­téneti fejlődés tengelyévé és szilárd ki- kristályosodási pontjává «érlelődő ke­resztény magyar királyság. Nyugat ^.egyszeriben elnyújtózott a délkeleti Kár­pátok sziklaerődjéig, amelyet az Erdély földjét is megszálló magyarság avatott Európa sokat ostromlott végvárává. E természetes erődvonal mögött eléggé biztonságban érezhette magát nemcsak az államalkotó nép, hanem annak ven­dégei is, akik századokon át egyazon sorsnak érezték hol simogató, hol ké­mén yen sújtó kezét. De a népek országútján épült, bár sokkalta későbben és gyökeresen külön­böző történeti előzmények után egy má­sik nép állama is: a román népé. Kez­detleges szerkezetű kenézségek és vajda­ságok azok a közösségi életforma-csi­rák. amelyekből három nagyhatalom érdeksugarainak gyújtópontjában — a XIV. században — kialakul a havas- elvi és a moldvai oláh fejedelemség. Az akkori délkeleteurópai statusquo népei- ncK telt házából ezek a politikai alaku­latok a déli és keleti Kárpátok pere­mére szorultak s csak a besenyő-kun dinasztia szervező képességének köszön­hető, hogy az alduuai vacuuinbqn új államiság indulhatott fejlődésnek. A magyar közvetítésű nyugati műveltség Európának ezen a gyepűvidékén is megpróbált gyökeret verni, de az előre­törő oszmánság végül is Bizánc győ­zelmét alapozta meg. Egyik népet sem kímélte sem az osz­mán, sem a tatár. A százötvenéves kár­pátmedencei török intermezzo, amely jó időre szétdarabolta országunkat, kü­lönböző formákban egészen a mult szá­zadig élt tovább a román fejedelemsé­gekben. Az egyesülés útjára lépő Oláh­ország és Moldva még mindig Török­ország, Ausztria és Oroszország érde­keinek kereszttűzében áll. Geopolitikai tragikuma a két fejedelemségnek, hogy az orosz „Drang naoli Süden“ Damokles- kardja lebeg felettünk s ez az útban- állás a románságnak tartós és mély lelki élményévé válik. Igaz, hogy a tör­tén-'lem likvidálta az óromániai török befolyást, de az orosz fenyegetés azért továbbra is változatlanul fennállott. A függetlenné kikiáltott román királyság a san-stefanói béke megkötésekor ta- tapasztalhatta, hogy véráldozatával sem teheti barátságosabbá az orosz bal­kánpolitika végrehajtóina"k magatartá­sát. A Monarchiát is megdöutötték az első világháború viharai, ez sem változ­tatott a szovjetorosz veszély további fennállásán. Az északi kolosszus fenyegető lidérce érthetően ösztönös vágyakozást ébreszt a nagyobb biztonság után. Századokban gondolkozó politikusok a délfelé zúduló oroszság hullámaiban vergődő román­Elveszett november 28. és decem­ber 2 kö ott Ko'ozsváron egy zipzár&s irattáske Svüel Alajos névre útlevéllel, személyi és egvébb irato’ kal, Aki a táskában levő összes ira­* tokát eljutt íja Svitel Ala­jos Budapest, Pannonia- * szálló cimre, vagy az ira­tok nyomárá vezet 1000 P. 'italomban részesül. ság apokaliptikus látomásával vívód­nak s a dákoromán mitológiában ke­resnek vigaszt, amely a román államhoz tartozónak hirdet oly területeket, is, amelyek nem esnek a Besszarábián és Moldván keresztül a déli tengerszo­ros felé hömpölygő nagyorosz áradat medréb". * A tudományos kérdésekkel érdektelenül foglalatoskodó humanista eredetű kon­tinuitás-elmélet jelentősége a románság szempontjából igy értékelődik át a tö­megek mélylelkiségében és ösztönvilá­gában megkapaszkodó létfontosságú krédóvá. Erdély bércei a nagyobb biz­tonság ígéretével integetnek a félelem megszállottái felé, hiszen a sziklavár fala? mögött nagy kataklizmák idején sokan meghúzhatják magukat. A lázas feszültségű szimptomákban kirobbanó Erdély-nosztalgiának egyik, talán leg­fontosabb mélylélektani és egyben po­litikai rugója ez. Másfelől bizonyos, hogy az évszázadok során a síksági élet. formákhoz törődő román tömegek lel­kében a veszélyeztetettség pillanatában felújúlnak a „spaţiu mioritic“ (Blaga Lucian kifejezése) részben már elfelej­tett élményképei s ez megint csak a begye«»-völgy es tájak iránti sóvárgást növeli naggyá. A román lélek Blaga szerint mindmáig tudatalatti vágyat érez a pázsitos havasi legelők és fenn­síkok iránt, a síkvidéktől és az azzal kapcsolatos óletfornfáktól végeredmény, ben ma is távol áll. kollektiív mély-énjét az ősi bukolikus táj varázsa szövi át. Meg tudja-e tartani a síkságon oly nagy késéssel kivívott helyzetét a nagy északi .kolosszus útjában egy olyan kol­lektív lelkiség, amely a síkságról visz- szakiváiikozik lelke mélyén a havasok világába? Lesz-e elég belső ereje a spa­ţiu mioritic népének, hogy a síkságok hadainak erejével a nagy történeti ösz- szeosapások idején szembeszálljon? Talán ezért is érezték a tömegek na­gyobb megpróbáltatásnak a második bécsi döntést, mint az azt megelőző besszarábiai orosz lépést. Jellemző, hogy Transznisztria örökös birtokba­vételének alig van néhány hívó s hogy a nagvobb távlatokban gondolkozó ro­mán politikus csak jó adag mélabúval gondol az Eniinescu költői álmait is fe­lülmúló keleti elnyújtózkodásra. Az im­perializmusnak ez a megnyilvánulása két okból sem elégíti ki a románságot. Csak nagy nehezen szánhatja magát rá, hogy még szélesebb sávban terpeszked­jek el az orosz Balkán-politika, útjában s ezzel veszélyessé válható viharfelle­geket gyűjtsön a feje felé. De a dél­orosz szteppék hívogató szava sem csá­bítja annyira, mint a hegyvidék, amely felé az ősi pásztori életforma vonzó­ereje húzza, bárhol is találja. Gondol­junk csak a román pásztorok szétszóró­dási övezetének végpontjaira: Görög­országra, Isztriára. "Ukrajnára, a Kau­kázus messzi begyeire! A román politika mindig szorgosan kereste és keresi a kisebb ellenállás nyújtotta lehetőségeket s azokat néha váratlannak tetsző pálfordulások árán is igyekszik saját hasznára kamatoz­tatni. Egy megoldhatatlan élettérproblé- mával Viaskodik s ez a küzdelme ólmo- san elnehezedik, mert ennek a politi­kának nincsenek bosszú évszázadokra nyúló történeti hagyományai és tapasz­talatai, amelyekre a megpróbáltatások évadán támaszkodhatnék. Gyakran szo­rul rögtönzésekre, amelyeknek követ­kezményeit évszázadok távlatába aligha lehet beállítani. Szellemi fegyvertára- „ ban éppen ezért r< tudomány nem ön- * törvényű disciplina, hanem a politika i szolgálóleánya. Az eddigiek szemmeltartásával így válik érthetővé, hogy a román politika miért ragaszkodik oly fanatikusnak ne­vezhető hajthatatlansággal az erdélyi románság folytonos helybenlakásérmk Utóéletéhez. Éhben talán a görög-keleti ortodox lelkiségnek is meg van a maga része, amely a tudományos kritika nél­kül tisztán csak érzelmileg elfogadott és asszimilált ideológiát egyszerű ész­érvek kedvéért nem hajlandó feladni. Új árnyalatot ebből a szempontból a görög katolikussá lett románok sem je­lentenek, hiszen a kontinuitás elméletét görög katolikusok építették ki először s ha valami az erdélyi latinos iskola tanításaiból az egyetemes románság közkinesévé vált s az is maradt, az ép­pen ez az igazolhatatlan elmélet. Karácsonyi«,évi Hfcg,. SZCSZCSÍtal J . szükségletét még idejében szerezze be Széchenyi­Fülöp Géza cégnél Távbeszélő; 16-28, 16-34. tér 19* sz. Különösnek tetset, hogy a Balkán- félszigetnek az ajnsággal határos vi­dékeivel kapcsában és általában Szerbia területér nézve a románság történeti jogait , em szokás hangoz­tatni, holott egylyen értelemben kö­rülhatárolt kontíiitás elmélet mellett a meggyőző érvé egész sorát lehetne felsorakoztam. Pig egy ilyenirányú, a Timok-völgyénkeresztül folytatódó terjeszkedés, ameiyiben nem ütköznék leküzdhetetlen előállásba, földrajzilag sem esnék az orc imneriálizraus köz­vetlen útjába s aspafiu mioritic“ ere­deti ízeit is bőséjerr kínálná. Egysze­riben feleslegeseié válnának azok a „tudományos“ tréézmntatványok, amo- J lyekkel a római korba visszaképzelt j történeti jogokat róbáliák a világ köz­véleményében néjzerűsíteni. Ilyen trapézinuitvány volt pl. az az elmélet, amely c albánok őshazáját Erdélybe helyozt A román nyelvben ugyanis sok albá szó és az albán nyelv szellemével roko nyelvtani sajátság van. Ezeket szergék volna Erdély föld­jén kölcsönvett apátságoknak feltün­tetni s ezért az alánokat, akik sohasem laktak Kcletmagarországon, képzelet­ben átköltöztettél a hajdani Dacia Tra- iana földjére. Léyegében ilyen merész, a történeti ténykkel összeegyeztethe­tetlen« átköltöztetned van dolgunk az erdélyi román ősaza esetében is. Tény, hogy Erdé!y sei az albán,, sem pedig a román népnek nem őshazája. Az is tény, hogy a kél népnek sokáig együtt kellett élnie, de esnek az együttélésnek a színtere nem letetett Erdély, hanem a balKánszigeti mioritic“. Hi­szen egész Délkelteurónában a romá­non kivül csak egyetlenegy nép él, amelynek szinténősi élettérélménye a pásztorvilág s ez éppen az albán. Ebben a tudom.nyos kutatás szabad­ságát és erkölcséi tisztelő kutatók: tör­ténészek. régészet, nyelvészek egyre inkább kezdenek sgyetérteni. Tárgyila­gosan megáll api tűk, hogy román ré­szen is akadtak oVanok, akik az erdélyi folytonosság elnéletének tarthatatlan­ságát belátták és ellene szót cincitek.-* A történelmi kriticizmus itt-ott szór­ványosan megszdaló hangja azonban pusztában kiáltó szó marad mindaddig, míg a dákoromán elmélet a román nemzeti értékek rendszerében meg tudja tartani a túlnyonó többség biztosította előkelő helyét, s míg a románság ki nem termeli azt a művelt közönséget, amely vágyódjék a történeti igazság megismerésére s amelynek látó szemei elbírják a történeti igazság fényének bármennyire is bántó ragyogását. Eh­hez pedig valóságos forradalmi átala­kuláson kell átmenni e a román társa­dalomnak. hogy rádöbbenhessen az „írástudók árulására“, arra az árulás­ra, amellyel az igaz román történelmet a maga egészséges tanulságaival együtt egy elképzelt mult kedvéért elhallgat­ják és eltorzítják. Julien Benda fejtette ki évekkel • ez­előtt megjelent munkájában, hogy Eu­rópa szellemi elitje a rábízott feladatot: földrészünk szellemi hagyatékának meg­őrzését és gyarapítását nolitikai érde­kek kedvéért elhanyagolta. Lehetetlen nerú gondolnunk ezzel kapcsolatban arra a féktelen propagandatevékeny­ségre, amely a kontinuitás kérdésében is folyik s amelynek szempontjai, gyű­lölet sugallta kirohanásai a minden Vi­lágnyelven szétszórt Dá*ia-kiadványok. ban és egész sereg más könyvben és füzetben tárják elénk a román lélek hi­vatalos megnyilatkozásainak .lélektani szempontból is figyelemreméltó vonat­kozásait. Vájjon mit szólna ma Gaston Paris, a nagyhírű francia romanista pl. a' Dácia-kiadványokhoz, az a Gaston Paris, aki 1878-bati arra kérte a romá­nokat, hogy jövőjüktiek biztosítékát a jelen helyes megértésében keressék, nem pedig egy elképzelt mult hívságos di­csőítésében. Azt is figyelmükbe aján­lotta, hogy történetüket minden elfo­gultságtól mentesen tanulmányozzák és tanítsák, de hogy ezen a téren sem tör. tént semmi, azt az összes román tan­könyvek egyöntetűen bizonyítják. Vájjon lesznek-e és mikor olyan ro­mán elmék, akiknek sikerülni fog a „neadevÜPul“-t és- annak kultuszát tü­relmes társadalomnevelő_ munkával száműzniük s a román nemzeti öntuda­tot szervesen összekapcsolni az igaz ro­mán történelemből leszűrhető hagyo­mányokkal? A románság szerény kez­detből elindulva, a pásztorélet viszon­tagságait másfélezer éven át leküzdve, majd állandó lakhelyhez szokva és ide­gen népek tengerében fennmaradva meg tudta őrizni nyelvét, nemzetté válásá­nak zálogát. Modern államot is jutta­tott neki a sors, amelyet céltudatos munkával készített elő, de megfelelő európai és keresztényszellemű vezető- réteg hiányában nem tudott az abban együttlakó népek együttes akaratából fennálló hazává nemesíteni. Mégis a románság szívósságának és eltakará­sának oljyaú bizonyítékai vannak ezek­ben a tényekben is.* amelyek nemzeti önérzetüket bármely előkelő szárma­zás hiú elméleténél jobban emelhetik. A békés együttélés útjának egyengető- sebez elmaradhatatlanul hozzátartozik az, hogy minden nép vállalja saját igaz történetét. Mi bifczkén vállaljuk a ma­gunkét. Erdélyi költők DAL A MADÁRRÓL ÉS A POHÁRRÓL Barátom a kelmefestő, három éve velem fest ő: asztalomra madarat, s ■poharamhoz poharat. Asztalomon ül a madár, azt se mondja: Milyen nagy kar, milyen nagy kár értetek, reménykedve éltetek. Az az asszony, aki kellett, eltűnt, mint a hüs lehellet —• és az élet megy tovább, napról-napra mostohább. Mig kezünkből ki nem verik, poharunkba mindig télik. S van egy néma madarunk —* megszólal, ha meghalunk ... BOTÁR BÉLA Békesség nektek Bolyongok mint egy számkivetett s a világ, hol élek, idegen nekem. Szuronyok között a hegyeket nézem, felhők szaladnak vágyaimmal s a patak enyhíti sebem. Fegyverek dörejét, gránátok robbanását meg se hallom, koloinpszó őrzi békességemet Mint meleg hullám ömlik szét a nyáj, az alkony és a békr nyomukba száll, s a csendes házak, faradt emberek közé úgy hull a harangszö, mint Isten csodálatos üzenete; „Békesség nektek, emberek!“ FLÓRIÁN TIBOR Kellemes kor csonui ünnepeket l kíván kedves ve őiaek és ? mer seiknek Gilovics ésl*uloíai női divatáru cég I Mátyás király-tér 15. szám.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents