Keleti Ujság, 1943. október (26. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-06 / 226. szám
4 KéietiUjsxg 1943. OKTÓBER 6. n soproni Löwerek és Ponzichterek Juhász Gyula; A RÁD Arad, örök magyar gyász szép arája, Feléd suhan ma sóhajunk, feléd, Ki élsz sötéten és némán az árva Maros mentén, mely zúg ma gyász-zenét. A kincses Erdély öléről ered le És erre tart a bánatos folyó, Mély morajában sír Erdély keserve, Mint tárogatón zengő bujdosó. Arad! Köszönt a csonka Magyarország S tört lobogóját lengeti neked, Mely fátyolos, mint ez októberi-est. De még lobog és égi kezek óvják, Selymére örök. győztes glóriát von A Krisztus jobbján — ama tizenhárom! Kitünőeo mnliődínek a jóléti l> onyVtálc Kolozsvár, október 5. A kolozsvári MÁV üzletvezetöség kisfizetésű nőtlen tisztviselői számáré, jóléti konyhát állított fel. A tisztviselők konyhája már meg is kezdte működését Unió-utca 11. szám alatt, ahol az igénylők önköltségi áron kapnak ebédkosztot. Jellemző a jóléti konyha nagy sikerére, hogy már a megnyitás napján 150 tisztviselő vette igénybe az ebédet. A MÁV üzletvezetöség a konyhát mindaddig fenntartja, amig a háborús helyzet folytán a beszerzési viszonyok nem javulnak. . Itt írjuk meg, hogy a városi tisztviselők és alkalmazottak konyhájának is hatalmas sikere van. Már az első , napokban ötszáz tisztviselő jelentkezett a konyháról való étkezésre. A városi tisztviselők havonként 50 pengőért kapnak kitűnő minőségű ebédkosztot. A nagyszámú jelentkezésre való tekintettel a városi tisztviselők konyhája csak úgy tudja kiszolgálni „kosztosait“, hogy az ebédkiosztásnál sorrendet állapítottak meg. Az ebédkiosztás betűrendben történik £ igy a kiszolgálást viszonylag simán lehet lebonyolítani. Visszatértek Budapestre 4 az Erdélyt látogató svéd ujságirék A Magyar Távirati Iroda jelenti: A svéd újságírók Magyárországon tartózkodó csoportja hétfőn a reggeli órákban tért vissza erdélyi tanulmányújáról Budapestre. A csoport tagjai hétfőn tetszés .zerinti programmal tartózkodtak a magyar fővárosban. Határátlépők a törvényszék előtt Kolozsvár, október 5. A kolozsvári törvényszék büntető hármastanácsa kedden egész sereg tiltott határátlépési ügyet tárgyalt. A vádlottak: Lup Jánosné, Bogucz Anna, Lung Istvánná, Laze Mária, Lupu Antalné és Margitás Gáborné, valamennyien hodosfalvi lakosok — a vád szerint — ez év telén több Ízben is megjárták Romániát, ahonnan néhány napi ott tartózkodásuk után főképpen élelmiszerrel és marószódával megrakodva tértek vissza falujukba. A felelősségre vont határátlépők mindannyian tagadták a vádbeli cselekményt. A már korábban napirendre tűzött tárgyalást épp emiatt kellett annakidején elhalasztani, a kihallgatást megejtő csendőrök beidézésére. A keddi tárgyalásra megjelent csendőrök — Lupu Antalné kivételével — valamennyi vádlottal szemben bizonyító vallomást tettek. Ennek hatására Lung Istvánná is megtörtén bevallotta, hogy a tagadásra a rend szeres csempészéssel foglalkozó Margitás Gáborné vette rá mindannyiukat, azzal biztatva, hogy ezáltal mentesülnek a büntetés alól. A bíróság ezek után Lung Istvánnét egyhavi, Lup Jánosnét három havi, a megismételt határátlépésben vétkes Margitás Gábornét pedig összesen három és fél havi fogházbüntetésre Ítélte, mig Lupu Antalnét, kellő bizonyiték hiányában felmentették. A marasztaló Ítéleteket úgy a vádlottak, mint az ügyész megfellebbezték. Ellenséges robbaneceruza sebesitett meg egy gazdálkodót Romániák: Bukarest, október (MTI.) Szászváros mellett Vajda-községben egy földműves ceruzát talált a mezőn. Amikor ki akarta próbálni a ceruzát, felrobbant a kezében és súlyosan megsebesítette. A hatósági vizsgMat megállapította, hogy ezt a ceruzát ellenséges repülőgépről dobták le, ■ Tudom, senki sem gondolná, hogy ennek a két furcsa német szónak, amelyet ráadásul Németországban nem is ismernek, valami köze lehetne a civita fidelissimának, Sopronnak az Árpádok korabeli magyarságához. De mindjárt megmagyarázom. Először is meg kell magyaráznom, hogy mi is az á Löwer? Az bizony régóta a gazdag soproni polgárok Tusculuma- A város szélén enyhe domb lankásán gyümölcsösök közt épült nyaralótelep, valóságos kispolgári paradicsom, amelyet minden magyar város irigyelhet Soprontól. Még Budapest is, hiába van meg a rózsadombja, mert a soproni Löwer meghittebb, bennsőségesebb a budai Rózsadombnál. A név eredete sok fejtörést okozott a soproniaknak. Vannak, akik a francia „lever“ szóból származtatják. Ezek szerint a magyar királyok, ha Sopronban időztek, — ami elég ritkán esett meg, — a mai löverek vidékén tették meg reggeli sétájukat és ez alkalommai fogadták minisztereiket, mint a francia királyok reggeli öltözködésük alkalmával,; Hát erre bizony semmi adat nincsen és tekintettel arra, hogy a magyar királyok alig-alig töltöttek napokat Sopronban, cseppet sem valószínű. A másik magyarázat szerint Mária Terézia korában francia mérnökök utakat épitettek és egyéb közmunkákat végeztek azon a vidéken s ha napi munkájukra indultak, azt mondták, allons a l’oeuvre, azaz menjünk munkára s ebből származott volna a löver szó. Egyik magyarázat sem helytálló, kedves agyafúrtság mindegyik, az az agyafúrtság, amelyik két nyelvnek véletlenül hasonlóan hangzó, de egészen más értelmű szava közt összefüggést akar látni. Mint ahogyan egy mult századbeli rajongó magyar történettudós azt állította, hogy a magyar a világ legrégibb népe, mert Kartágó neve tulajdonképen Kardhágó volt, Jeruzsálemé Gyerőzsálem, az Ádám név az adám, az Éva név meg az eve szóból származik. Meg az a német állitás, hogy Attila gót származású volt, akit alattvalói gótul atlinak, azaz apának szólítottak. Az ilyen állítások mindenesetre mulatságosak, de éppen az a bajuk, hogy csak mulatságosak és cseppet sem tudományosan komolyak. A harmadik magyarázat már megközelíti az igazságot, de bizony csak sántítva- Eszerint az Árpádok alatt magyar határtelepülés volt az a vidék s a név az ősmagyar (!) lövér szóból származik. Már most magyar olvasóim joggal azt kérdezhetik tőlem, hogy mi az a lövér? A soproniak azt állitják, hogy a lövér a lövészetnek ősi formája és Íjászt jelent. Ezt a magyarázatot a soproniak a löverekben egy márványtáblán meg is örökítették. Nem gondoltak azonban arra, hogy sem a lövész, sem a lövér szó nem természetes magyar szó, hanem műszó, csak úgy, mint a tanár, vagy az építész szó. Abban az időben, amelyikből az én kedves földieim állítása szerint ez a szó állítólag származik, azaz az Árpádok korában, természetesen szintén keletkeztek uj szavak, de akkoriban még nem csináltak szavakat, mint ahogyan csinálnak Kazinczy óta mai napig, még pedig, sajnos, nagyon gyakran a magyar nyelv törvényeinek figyelmen kivül hagyásával. Nincs egyetlen ősi magyar főnév, amelyik egy igetőből az által keletkezett volna, hogy hozzá ragasztották az „ér“ vagy „ár“ képzőt. A soproniak naiv agyafúrtsága által az utolsó két évtizedben a magyar nyelvbe becsempészett „lövér“ szó éppen olyan rossz, mint a tanár, lövész, épitész, vagy a ma már hála Istennek nem is használt ítész (biráló) szavak, amelyeket igetőkből csináltak s amelyeket nem szabad összetéveszteni a szobrász, gépész, vagy a jogtalanul annyira csúfolt cipész szavakkal, amelyek a mágyar nyelv szabályainak megfelelően főnevekből lettek és éppen olyan kifogástalanjk, mint a vadász, halász, juhász stb. ős szavak. A Löwer név nem a lehetetlen lövér szóból, de a Lövő névből származik. Lövő nevű község van Sopron megyében, Alsó-, Felső- és Németlövő Vas megyében. De mig a sdpronmegyei Lövő lakossága még tiszta magyar, addig a vasmegyei Lövők lakossága már vegyesen magyar-német, a Sopron melletti Alsó- és1 Felsőlövő rpagyarsága pedig nyomtalanul eltűnt. Mert volt valamikor az is, bizonyság erre az, hogy a soproni Löwér tulajdonképen kétféle, Unterlöwer és Oberlöwer, apaz Alsólövő és Felsőlövő. Bizony eltűnt a Sopron melletti ’Árpádok korabeli rţiagyarság és csak lakóhelyük neve markdt meg eltorzitottan. Későbben aztán, mikor a magyarság újból beszivárgott Sopronba, ezt a németre torzított magyar nevet visszavette a maga torz formájában mint löver. Mert igaz ugyan, hogy a mai soproni magyarság a Löwert lövérnek mondja, de csak ma. Egy emberöltővel ezelőtt a soproni magyarság a Löwert nem lövérnek, de lőverijek mondta. Lesznek .talán, akik kétkedve rázzák a fejüket arra az állításra, hogy egy magyar szó átvándorolt a németséghez, ott eltorzult és idővel ebben az eltorzított formájában visszajött a magyarsághoz. De a Lövő szó nem az egyetlen, amelyik megtette ezt a különös utat. Felhozok még két ilyen szót. A soproni löveiiek mögött elhúzódik a Warisch nevű erdő. Hát kérem, ez valamikor a városi erdő volt- A németek a városit eltorzították Warischra, a magyarság pedig későibb ezt a nevet eltorzított formájában visszavette és azt az erdőt ma Varis-erdőnek mondja. A lőverektől keletre van ejgy kis fennsik, amit a soproni németek Potschibergnek hívnak. Ez meg valamikor Bocskayberg volt. Ugyanis Bocskay István egy ízben ott táborozott. Aki ósmeri a soproni németek nyelvét, — mert valósággal külön nyelv az, akár a Plattdeutsch vagy a hollandus, — az mindlen magyarázat nélkül megérti, hogy hogyian lett a Bocskaybergből Potschkai-, majd Potschiberg. A magyarság aztán ezt a nevet is az eltorzított formájában verte vissza és azt a fennsíkot ma Pócsi-domjbnak hívja. És felhozok még egy harmadik szót is, bár az nem járta végig egészen ezt a furcsa utat, hanem feleutpn megállt. Volt valamikor Bécsben egy régi, közismert vendéglő, a Matschakerhof. Mikszáth Kálmán is említi a „Különös házasság“ c- regényében, anélkül, hogy a nevet meg tudná magyarázni. Ezt a veindéglőt, ha jól emlékszem, vagy két évtizeddel ezelőtt lebontották. Akkoriban olvastam valamelyik lapban, hogy egy újságíró meginterjúvolt egy bécsi törlénettudóst és megkérte, hogy magyarázná meg ennek a furcsa névnek az eredetit. A tudós pedig azt mondta, hogy a hagyomány szerint a Matschakerhof alapfalainak a lerakása alkalmával a munkások a földben egy nagy láda Matschakert találtak s ezért nevezték el azt a vendéglőt Matschakerhofnak. Az újságíró szépen megköszönte a felvilágosítást, mivel azonban az újságírók köztudomás szerint éppen oryan kiváncsi emberek, mint a vizsgálóbirák, azt kérdezte a tudóstól, hogy mi az a Matschaker? De a tudós, valószinüleg azért, mert olyat kérdeztek tőle, amire felelni nem tudott, dühbe gurult és nagy mérgesen azt mondta: „Tudja az ördög!“ Jót mosolyogtam, amikor ezt a tudósítást olvastam és azt mondtam magamban, kérdezte volna meg az az újságíró az én régi történelem tanáromat, Bella Lajost, az majd megmagyarázta volna neki, hogy honnan ered a Matschakerhof elnevezés. 'Az a Bella Lajos, akinek érdeme a Sopronbánfalva melletti Burgstall nevű hegyen levő kőkorszakbeli lakótelep feltárása s kiről a nebulók azt mondták: Valahol egy kutat ásnak, Bella indul kutatásnak. G bizony megmagyarázta volna annak az újságírónak, hogy a Matschakerhofnak semmi köze a rejtélyes Matschakerhez, de annál több köze van az Anjou-korbeli hatalmas magyar főurhoz, Csák Mátéhoz. Ugyanis nemcsak Bécsben volt egy Matschakerhof, de Sopronban is van egy, még ma is, és az valamikor Máté Csákerhof volt, azaz Csák Máté udvara. Tulajdonképen csodálatos, hogy a soproni ma- ‘ gyarság ezt a nevet is nem Macsakiudvar formában vette vissza, hanem azt az épületet városmajornak mondja. És most a soproni Ponzichterekhez érek. Itt azonban messzire kell visszanyúlnom- Hová lettek a Sopron melletti alsó- 'és felsőlövői határőrök, íjászok? Egy háborús katasztrófa nem irthatta ki őket tövestől, ennek feltétlenül emléke maradt volna okmányokban, feljegyzésekben vagy legalább a szájhagyományokban. De mindennek sehol semmi nyoma. Hogy magukra hagyatottan az utolsó emberig, jobban mondva az utolsó csecsemőig kihaltak volna, anélkül, hogy az emlékük is megmaradt volna, szintén nem valószínű. Megmarad az a feltevés, hogy akkor, amikor eredeti hivatásuk, a határvédelem tárgytalanná lett, földművelőkké lettek és összeolvadtak Sopron német lakosságával. S ezért nyugodtan kockáztatom meg azt az állítást, hogy a soproni „Wirtschaftsbürger“-ekben, a gazdapolgárokban több magyar vér folyik, mintsem az ember gondolná. Feltevésem mellett két dolog szól. Először is ősi viseletűk, amelyet ma már alig látni s amelyik tisztára magyar volt. Fekete, komoly volt az, mint a sopronmegyei babotiaké, csak éppen áttört müvü ezüstgombos mellényük volt aprón virágos. Meg aztán — ők sohasem mondták magukat németeknek, hanem soproni gazdapolgároknak. Németnek azt mondták és pedig lenézően, aki nem a bőrből készült, magyaros szabású szűk nadrágot, a ráncos csizmát és a bárányoőrsapkát viselte (a tehetős gazda asztrakánsapkát), hanem aki pantallóban és cipőben járt. A majdnem komoran komoly viseletűket minden valószínűség szerint a határőröktől ❖ették át, akik már hivatásuknál fogva sem öltözködhettek olyan szinpompásan, mint a rábaközi magyarok- Egyszer hallottam, amint egyikük bosszúságában azt mondta a haragosáról, hogy megérdemelné, hogy Pusagannal verjék agyon. Hogy a buzogánynak, ennek a keletről származott fegyvernek a neve mai napig fennmaradt náluk, az annál feltűnőbb, mert hiszen a buzogány már vagy kétszáz esztendeje nem harci eszköz és már a kuruckorszakban is csak mint a fejedelmi hatalom- jelvénye volt használatban. Talán a . magyar vérük mozdult meg akkor is, amikor a kiegyezéskor azzal fenyegetőztek, hogy a szószéken kövezik meg a papjukat, ha, mint hire járt, Deák mellett és Kossuth ellen mer prédikálni. Ma, sajnos, a hangulat köztük kicsit más. Ezt a hangulatváltozást pedig egy, azóta elhalt, magyar származású borbélymester idézte elő, aki mint egy helyi lap szerkesztője, a kilencvenes évektől az akkori szabadelvű párt és igy közvetve a magyarság ellen izgatta őket. Ez az ember a Károlyi-kormány alatt Nyugatmagyarország kormánybiztosa volt. Ez eleget mond. Mindenesetre nagyon is érdemes lenne, magyar szempontból, a soproni „Ponzichter“-ekkel behatóan foglalkozni. Országszerte ismerik a soproniaknak ezt a csufnevét, de csak kevesen tudják az eredetét. Hát végül megmagyarázom ezt is. A soproni gazdának mindenkor a szőlője volt a büszkesége. Ha maga nem tudta megmunkálni, a munkát átalányban adta ki. A munkát elvállaló aztán a pénzbeli járandóságon felül mindig jogot kapott arra, hogy a maga számára bizonyos mennyiségű babot ültethessen a gazda szőlőjében- Ezeket a szegénysorsuakat aztán, akiknek saját szőlőjük nem volt, csúfolták Bohnenzüchtereknek, azaz babtenyésztőknek. TÍMÁR VIKTOR Értesítés. Értesítjük Kolozsvár város igen tisztelt kereskedő- és iparostárseda'mát, a különböző társadalmi és sportegyesületeket, a vendéglátó- és szórakozó-iizemeket, hosry a város hirdetési jogát 1943. évi október hó 1-tól a Magyar Hirdető Iroda Rt. vette át. Az 1943. évi október hó 1-től kezdődően minden néven nevezendő, közterületi és közterületekről látható hirdetések a Magyar Hirdető Iroda Rt kirende tségéné', Kolozsvár, Horthy Miklós-ut 42. szám (telefon 24-52) alatt ielentendők be, a hivatalos idő alat, délelőtt 10—13, dé után 15—18 óráig. Ugyanott kell a hirdetési d j kát is megfelelő nyugta ellenében, a hirdetések kitétele előtt leróni. A bejelentés és dijak' előzetes lefizetése nélkül történő hirdetés kihágás és Kolozsvár város hirdetési szabályrendeletének megfelelő rendelkezései érteimében büntetést von maga után. Magyar Hirdető Iroda Rt. kirendeltsége Kolozsvár, Horthy Miklós-ut 42. szám. Telefon: 24-52.
