Keleti Ujság, 1943. október (26. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-26 / 242. szám
1943. ÖKTcKER 26. KitsTiüjsnr, 7 ü/hortKiracló Újpest 'legyőzésével az NB I. második helyére került a KIIG B NBC nehezen verte az Elektromost — H BSzKRT ellen veszett el a Gamma veretlensége — I Ferencváros eldöntetlenül játszott Újvidéken KOLOZSVÁR, október 25. As NB I. nyolcadik fordulója nem remélt sikert hozott Kolozsvár labdarugó sportjának. A KAC csapata ismét győzött s győzelmével a bajnokság második helyére került. Csak a NAC előzi meg, a visszatért Erdély másik NB I. csapata, s igy az a helyzet állt elő, hogy Erdély két csapata vezet a bajnokságban. A KAC sikerét nem véletlennek s vakszerencsének köszönheti, hanem annak a tervszerű, átgondolt munkának, ami az egyesületben folyik s ami úgy a technikai, mint a lelki előkészítésben kitünően működik. Nem vagyunk elvakultak s nem kiáltjuk ki mindjárt jobbnak a kolozsvári együttest a hátrább álló Ferencvárosnál, Csepelnél, Gammánál, de az bizonyos, hogy lelkesedés és önfeláldozás terén lenne mit tanulniok ezeknek a piros-fehérektől, ezek az erények pedig — s ez hétröl-hétre bebizonyitódik — többet jelentenek, mint az egymagában való játéktudás, a technikai felkészültség. A KAC-ot most már nem féltjük, továbbra is az élcsoportban fog maradni. A forduló nagy meglepetése a, Gamma sima veresége a BSzKRT-tól. A mezőny eddigi egyetlen veretlen csapata éppen akkor kapott ki, amikor senki se számított arra. A NAC meglehetős nehezen, de megszerezte a két pontot az Elektromostól s most már három pontnyi távolság választja el a második helyezettől. Némileg meglepett a Csepel és a SalBTC veresége. Előbbit a Vasas, utóbbit Diósgyőr győzte le. Kispest biztosan verte az SzVSE-t, két mérkőzésen pedig nem tudtak gólt rúgni a csapatok. Az Újvidék—Ferencváros és DVSC—Szolnok találkozó végződött gólnélküli döntetlennel. A Ferencvárosnak ez az első idei „vidéki“ pontja. Eredmények a következők: KAC—Újpest 4:2 (2:2). Kolozsvár, 6000 néző, bíró Kékesi, góHövök Tolnai (2), Beke és Farkas, illetve Szusza (2). A KAC mindvégig gyorsabb s határozottabb volt s a mérkőzés 80 százalékában támadott. Mondhatni pillanatokig sem volt kétséges győzelme, még akkor sem, amikor Újpest 0:2-röl kiegyenlített. Pedig a kolozsvári csapat nein játszott olyan jól, mint a Ferencváros ellen, ami kétségtelenül azzal magyarázható, hogy ezúttal a letiltott Váczi és a sérült Csákány nem játszhatott. Újpestnél néhány kiváló egyéni teljesítményt figyeltünk meg. Szusza, Nagymarosi és a hátvédpár egészen kiválóan játszott. Zsengédért Szántai végig veszélytelenitette. A KAC hallatlan tempóbirása, hibátlan erőnléte és kimeríthetetlen lelkesedése a csapat jó formájával és sikereinek legfőbb tényezői. Emellett technikában is mind jobban csiszolódnak a játékosok. Csak a jó előkészítéssel magyarázható, hogy ugyanaz a csapat, mely a tavaly a kiesés ellen küzdött, most a bajnokság élére küzdötte magát. Ugyanaz a csapat, mert Beke és Farkas megszerzése nem esik döntő súllyal a latba. Kékesi igen jó biró volt. Budapest: BSzKRT—Gamma 4:1 (2:0). Vasas—Csepel 2:0 (1:0). Kispest—SzVSE 3:1 (1:0). NAC—Elektromos 4:3 (2:1). Debrecen: DVSC—Szolnok 0:0. Újvidék: Újvidék—Ferencváros 0:0. Diósgyőr: DiMAVAG—SalBTC 2:1 (2:1). Az NB, I. állása a nyolcadik forduló után: 1. NAC 8 7 0 1 23:11 14 2. KAC 8 5 1 2 20:16 11 3. Kispest 8 5 0 3 26:20 10 4. Gamma 8 3 4 1 15:14 10 5. SalBTC 8 4 1 3 18:15 9 6. Vasas 8 3 3 2 16:14 9 7. SzVSE 8 3 3 2 16:15 9 8. Ferencváros 7 3 1 3 16:11 7 9. Újpest 8 3 1 4 24:17 7 10. Csepel 7 3 1 3 19:15 11. Újvidék 8 2 3 3 13:16 7 12. DVSC 8 1 4 3 7:16 6 13. BSzKRT 8 1 3 4 19:25 5 14. Szolnok 8 2 1 5 10:16 5 15. Elektromos 8 2 1 5 15:26 5 16. DiMAVAG 8 2 1 5 10:20 5 Vasárnapi műsor: Szolnok—KAC, Ferencváros—Elektromos, BSzKRT—Újpest, SzVSE —SalBTC, Vasas—DiMAVAG, Csepel—Kispest, DVSC—Gamma, NAC—Újvidék. Qf*of cyóllal cjyőzlelc a KEAC és a Bástya Kolozsvár, okt. 25. A két kolozsvári NB. H.-ös csapat a KEAC és Bástya nagy győzelmet aratott vasárnap. Különösen a KEAC győzelme értékes a Törekvés ellen, amely egyikI bajnokjelöltje az erdélyi csoportnak. A marosvásárhelyi Attila ezzel szemben a csoport pofozóemberének nem éppen kellemes szerepét tölti be. Eredmények: KEAC— Törekvés 5:1 (2:1). Az egyetemiek csatársora nagyszerűen játszott. Bástya—Attila 5:0 (1:0). NEM SIKERÜLT SZILAGYI 10.000 M-ES REKORDJAVITÓ KÍSÉRLETE Kassa. A kassai Rákóczi Atlétikai Club vasárnap délután Szilágyi és Német részvéteiével atlétikai versenyt rendezett, amelyen Szilágyi kísérletet tett a 10.000 méteres síkfutás fennálló rekordjának megdöntésére. A rekordjavitási kísérlet nem sikerült, ami a szokatlan meleg és ellenszél rovására Írandó. A pálya sem volt kifogástalan. Eredmények: 1. Szilágyi BBTE 30.49.8. (Részidők: 1000 méteren 2.59.8, 2000 méteren 5 p. 59 mp., 5000 méteren 15 p. 14 mp.) 2. Németh MAC 30 p. 50 mp. A FŐISKOLAI ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGOK Vasárnap fejeződtek be Magyarország 1943. évi főiskolai atlétikai csapatbajnoki küzdelmei. Eredmények: 4X400 m-es váltó bajnok: MAFC 3 p. 25.8 mp. főiskolai rekord. Távolugrásban bajnok a TFSE 650.2 cm. Diszkoszvetésben bajnok a TFSE 36.54 m. Gerelyvetésben bajnok a TFSE 51.19 m. Pontversenyben végeredmény: I. osztályban bajnok a TFSE 50 pont. 2. MAFC 44 p. 3. PEAC 32 p. 5. és 6. DEAC és a KEAC 12 ponttal. Eredmények az NB. II. keleti csoportjában: Szentlőrinci AC—NSE 3:1 (2:0). Hungária—Nagybányai SE 3:1 (2:0). BVSC— Bethlen Gábor SE 2:1 (0:0). Sz. MÁV— KMAV 3:1 (0:0), Besztercén a KAC II. a BMSE ellen 4:1 (2:0) arányban nyerte NB. IH.-as mérkőzését. Kolozsvári labdarugó eredmények: Korvin —Naszódi LE 4:4 (3:1). Postás—KMAV II. 8:2 (5;0). KMTE—Bástya II. 2:1 (1:1). NB. III. mérkőzések. KMTE H.—FTC 3:2 (1:1). KKASE H.—Postás H. 4:1 (3:0). Kerületi bajnokiak. A stockholmi királyi teniszcsarnok felavatásán résztvett, mint a svéd király meghívottja Asbóth József teniszbajnokunk is. Asbóth párosban kénytelen volt indulni a svéd Johanssonnal és vereséget szenvedtek 6:4, 6:2, 6:1 arányban a svéd Cramm—r- Eliaesson pártól. A másik mérkőzésen a lichtensteini herceg volt bajnokunk párostársa, de a jól mozgó svéd király és Cramm ellen nem tudtak győzni. MOZIMŰSOROK ÁRPÁD MOZGö: Páger kettős szerepben, Szervusz Péter c. nagyszabású magyar filmben. Partnerei: Simor, Mihál yffy, Hidvéghy. Vasárnap d. e. fél 12-kor Matiné. • CORVIN MOZGŐ: Utolsó pillanat. Előadások kezdete: negyed 4, negyed 6, negyed 8. Vasárnap d. e. 11 és negyed 2-kor is. EGYETEM MOZGŐ: Arany ember. Főszereplők: Kiss Ferenr, Csortos Gyula, Üray Tivadar, Egry Mária, Mezei Mária, Kormos Márta, Rózsahegyi. ERDÉLY-mozgó: Hazafelé. Fősz.: Fedák Sári, Mészáros Ági, Csortos Gyula, Makláry Zoltán. Előadások kezdete 3, 5, 7. MÁTYÁS király mozgó: Münchhausen. Előadások kezdete mindennap 3, 5 és 7 órakor. Vasárnap d. é. 11 órakor matiné. RÁKÓCZI MOZGÓ: 5-ös számú őrház. Főszerepben: Bulla Bírna, Jávor, Bihary, Hajmássy, Toronyi. Előadások kezdete 3, 5, 7 órakor. Vasárnap délelőtt 11 órakor Matiné. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK A kolozsvári „Gyopár“ Turista Egyesület október 31-én, vasárnap tartja meg „nyárbucsuztató« gulyás-napját a Bükk erdőben. A gulyást az egyesület tagjai bátyus alapon készítik el. A Mátyás király emlékévvel kapcsolatosan Holley Béla tanár turlstatársunk tart megemlékezést Kolozsvár nagyszülöttjéről. Evőcsészét és evőeszközt mindenki hozzon magával. A természetjáró társegyesületeket, jó barátainkat és támogatóinkat szeretettel meghívjuk. — Két vonat egymásba rohant a HÉV iujuimcuini állomásán. Vasárnap este az aqulmcumi HÉV állomás előtt, hibás váltóállítás következtében, egy hétkocsis személyvonat belerohant egy tehervonatba. Az összeütközés olyan erős volt, hogy a személyvonat kisiklott, két kocsija pedig harmónika módjára összelapult. A szerencsétlenségnek 15 sebesült áldozata van. A vizsgálat során őrizetbevették a HÉV személyvonat vezetőjét, valamint egy váltókezelőt, akinek gondatlansága idézte elő a szerencsétlenséget. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉVADNYITÓ MŰSORA: Okt. 29. Péntek este fél 7-kor: Csongor és Tünde. Évadnyitó^ előadás. Bemutató bérlet 1. sz. Bemutató helyárak. <Okt. 30. Szombat este fél 7-kor: Csongor és Tünde. Napi bérlet A) 1. sz. Rendis helyárak. Okt. 31. Vasárnap d. u. 3-kor: Neme§ Rózsa. Olcsó helyárak. Okt. 31. Vasárnap este fél 7-kor: Csongor és Tünde. Bérletszünet. Rendes helyárak. Nov. 1. hétfő este fél 7-kor: Csongor es Tünde. Napi bérlet B) 1. sz. Rendes helyárak. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA A SZÍNKÖRBEN: Okt. 26. Kedd este fél 7-kor: A házasságok az égben köttetnek. Mihályli Béla fellépésével. Rendes helyárak. Okt. 27. Szerda este fél 7-kor: Bécsi gyors. Rendes helyárak. Okt. 28. Csütörtök este fél 7-kor: A házasságok az égben köttetnek. Mihályfi Béla fellépésével. Randes bely&iak. Okt. 29. Péntek. Nincs előadási Okt. 30. Szombat. Nincs előadás! Okt. 31. Vasárnap d. u. 3-kor: Egy nap a világ. Rendes helyárak. Okt. 31. Vasárnap este fél 7-kor: Aranyvirág. Rendes helyárak. APRÓHIRDETÉSEK Szavanként hétköznap 10 fillér, vasárnap 12 fillér. Legkise&b hirdetés hétköznap 1.—, vasárnap 1.20. „Cím a kiadóban“ Jelzésű és „Jeligés“ hirdetések külön kezelési dija hirdetésfeladásonként 30 fillér. Állást keresőknek szavanként hétköznap 8 fillér, vasárnap 10 fillér. Házasság, levelezés rovatiban szavanként hétköznap 14 fillér, vasárnap 16 fillér. i kapunk részére hirdetések ieiadhatók az alábbi helyeken: „Ursus“ sörcsarnok melletti ujsáqárus, Mátyás király tár Vashld melletti újságárus Horihy-ut Szén háromságtér 12. Irlsz.telep. Lépcső-utca 13. AZONNALI BELÉPÉS, JUVENTUS-VENTUS, NEM BANJA MEG, ZONGORÁVAL jeligékre levél van, kérjük átvenni. Elveszett ELVESZETT szkunksz szőrmeboa, megtaláló jutalomban részesül. Majálisutca 61. —1966 Alkalmazás KIFUTÓFIUT felvesz Sz. Jakab Jenő könyvesboltja, Főtér 7. GÉPÉSZT keresek azonnali belépésre szávógáz motoros malomhoz, gépészmolnár előnyben Istvánfy, Zsibő, Petőfi ut 1. —1940 KÖNYVKÖTŐ fin és leány tanulót fizetéssel fölvesz Gáli Egyetemi könyv- j tár. 1 ! NEGATIV, positiv retusőrt, jé munkaerőt keres a Halmay-Foto. Kolozsvár, Hosszú u, 48« —4964 GYAKORLOTT ősberesztény gépirónőt keresünk. „Szövetség" Deák Ferenc u. 9. — 1960 lakó« EGY üres szoba bérbe kerestetik. Cim a kiadóba. "központban levő külön bejáratú szobámba teljes ellátással iskolásleányt felveszek. Cim a kiadóban. BÚTOROZOTT tiszta szobát, fürdőszoba haszna- . lattal, különbejárattal keresek. „Pontos fizető férfi“. "elcserélném kétszobás, konyhás fürdőszobás lakásomat egyszobással. Bővebbet Hidelvel-utca 2. Weiszéknál. —1968 KÜLÖNBEJARATU biT torozott szoba kiadó. Hoszszu-utca 2—4. —1971 Ádás'vétel ELADÓ két ágy, spanyol fal, 20 literes üvegkorsó. Szentlélek utca 19. emelet ajtó 6. HANGVERSENY zongora, hosszú, angol mechánikával eladó. Ferencz, Tóthfalusi Kiss Miklós u. 18. —15 HASZNÁLT bútorokat legmagasabb árban veszek, levelezőlap hívásra’ házhoz megyek. Pézsma u. 19., udvarban. Butorraktár. ~ HÁLÓSZOBÁK^ konyhaberendezések, mindenféle bútorok olcsón eladók. Butorraktár. Dézsma u. 19., udvarban. BÉLYEGGY ü JTEMÉNYEKET, régi levelezést, tömegbélyeget legmagasabb áron veszek. Nemes József, Jakab Jenő könyvesboltja, Mátyás-tér 7, v BÉLYEGGYÜJTEMÉNYEKET, tömegbélyeget legelőnyösebben vásárolok. Herczegné bélyegkereskedés, Dávid Ferenc-utca 12. 5 LAMPAS Phlüps-rádló, 1842-es tipusu, egészen nj állapotban eladó. Cim: Állami Népiskola. Válaszát. ELADÓ finom kivitelű kombinált szekrények, rekamiék, modern fotelek, asztalok. Dávid Ferenc nt 6. Müasztalos. KERESEK megvételre 3, vagy 4 személyes éthordó készletet. Címet a kiadóhivatalba kérek. Üzlettárs TÁRS KERESTETIK 16.000 pengővel, megfelelő biztosítékkal, közeü nagyközségben működő mozihoz. Garantált haszonrészesedés havi 400 pengő. Gombás, Horthy-ut 59. —1965 Ellátás TELJES ELLÁTÁSRA elvállal zsidó úri család gimnázium közelében alsó osztályú tanulót. Ajánlatokat „Ottlion“ jeligére a kiadóba kérek. —1972 Különféle I’ ÖNALLÓS1TASI Alapból üvegezés, képkeretezés olcsón készül: Farkas Emilnél, Deák Ferenc-u. 18. BÉRBEVENNÉK planinot. dm a kiadóhivatalba. KÖLCSÖN adnám rézüstömet szilvalz főzésre, szUvaiz ellenében. Cím a kiadóhivatalba.