Keleti Ujság, 1943. október (26. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-23 / 240. szám
KintiUjsKG 4 1943. OKTÓBER 23. A háború felszínre hozta a vakond életformát. Elsötétítés után úgy élünk, mint sokkal apróbb földalatti kollégáink. De, mig nekik természetes életformájuk ez, nekünk kényszer és sok ismerősünk szájából hallottuk már azt a kijelentést, hogy, ha mégegyszer béke lesz, összes villanykörtéi és száz szál gyertya fényében fog aludni az első éjtszakán. Egyelőre azonban éldegélünk a sötétben. Ahányan vagyunk, annyiképpen viselkedünk a sötétben. A következőkben csak arról lesz szó, hogy az utcán miként hat ránk a sötétség. Senkinek sem kukucskálunk a magánéletébe, csupán az utcán sétálgatunk egyet a szép őszi estén. Jól esik az átrobotolt nap után és embertársaink a legkülönbözőbben viselkednek, jönnek-mennek mellettünk az utcán. A legnagyobb mértékben szórakoztató ez a körséta. Mindannyian voltunk egyszer szerelmesek és ezért bizonyos szolidaritással haladunk el a csöndes utcában az összekarolt szerelmespár mellett, akinek árulkodó sziluettje, mely távolabbról vetitödött elénk, azt bizonyította, hogy nem andalogtak ilyen illemtudó tétlenséggel egymás mellett, amig meg nem hallották hátuk mögött a lépéseket. — fis. . . — mondja a fiú, ahogy elhalad mellette a hátulról jött sétáló és addig huzza ezt az „és“-t, amig jó messzire el nem haladt a szükségtelen harmadik személy és akkor másról kezd beszélni. — Szép az ifjúság — gondolja magában a sétáló úriember és egy pillanatra nosztalgiát érez húszéves kora után. De aztán eszébe jut, hogy még az egyetemi menzán sem evett olyan jó krumplilevest, amilyent a felesége tud főzni és ez megnyugtatja. Egy jó krumplileves sokat ér. Gondolataiból támadó szőrszálak szúrása ébreszti fel. Egy szembejövő férfiú dugja a képét egészen az orra alá. Bajusza közben megcsiklandozza az arcát. — Te vagy az, Benedek? — kérdezi egy öblös hang. A hanghoz erős rizlingszag járul. — Semmiféle Benedeket nem ismerek —. hárítja el áz ur a borszagot. —— Azt hittem — mondja a borszagu és visszahúzza bajuszát az ur orra alól. Utána nekiront egy másik sétálónak. — Te vagy az, Benedek? Az újabb áldozat már sokkal erélyesebben hárítja el az orra alá törekedő bajuszt: — Részeg disznó! — Nem . . . nem vagyok részeg — hangzik a tiltakozás a sötétből és a Benedek-kutató fejcsóválva távozik: — Nahát, milyen modortalanok az emberek.. . . Most már az ur is mosolyog és csak akkor ijed meg egy kicsit, amikor a lábszárát valami puha súrolja. Egy kutya iszkol el közötte és a fal között. — A teremburáját, — bökken meg az ur — lehetett volna veszett kutya is. Most már sokkal óvatosabban lépegeit és erősen nézeget a föld felé, hogy nem jön-e a falra festett veszett kutya. Több ilyen óvatos járókelő is akad az utcán. Ezek zseblámpával világítják meg maguk előtt az utat, mintha állandóan keresnének valamit . . . Az urnák is van villanylámpája a zsebében, de takarékoskodik az elemmel, mert a múltkor is csak úgy adott a kereskedő, hogy egy üveg szilvalekvárt Ígért neki. Úgy látszik, hogy rövidesen áttérünk a cserekereskedelemre . . , Némelyik lámpatulajdonos igen szórakoztató játékot folytat az utcán. Nem elégszik meg ugyan*: azzal, hogy megvilágítja maga előtt az aszfaltot, hanem, kiváncsi ember lévén, a szembejövök fizimiskája is érdekli és ezért közvetlen módon belevilágít az ember arcába, mint egy reflektor. Némelyik végigpásztázza az ember kalapját, öltözetét, cipőit, sőt még hátulról is megreflektorozza, mintha teljes képet akarna nyerni az illetőről. Két lépésről újra visszajön, az ember elé áll, azt mondja: — Bocsánat . . . fis újra belevilágít az arcába és vizsgálja, mintha szemölcsöt keresne az orra tövében. — Bocsánat! — mondja mégegyszer és most rrtár végkép eltűnik az esti homályban, csak a lámpájának fénye imbolyog a távolban, mint bolygó üdére. — Ez is egy Benedek-kereső volt — mérgelődik az ur, mert a fény egy kissé megvakitotta és most időbe telik, míg szeme újra megszokja a sötétséget . . . Útközben neki is megy egy szembejövő úriembernek és az finoman figyelmezteti: — Nem lát, maga vak tyuk? — Bocsánat — morogja az ur, mert jámbor lélek. Ha nem volna az, most akár bokán is rúghatta volna a goromba erítrii és u'ina diszkóit volna a sötétben. * < Amerikaiak a A y,Journal de Génévé“ legutóbb hozzánk érkezett számában, a lap beyrouthi munkatársa, aki Calendre névvel szignálja cikkeit, igen érdekes híradásban számolt be arról a tevékenységről, amit az Amerikai Egyesült Államok folytat a Közelkeleten és Északafrikában. Közismert, hogy Nagybritannia és az USA bármilyen jó szövetségesek is, nem hanyagolják el az egymás elleni harcot sem, ami főleg a befolyási körzetek kiterjesztése és a gazdasági érdekek terén nyilvánul meg. Az a rendkívüli „figyelem“, amit az USA elnöke a Földközi-tengeri tájékra fordít, legbiztosabb tanujele annak a harcnak, amit a két angolszász hatalom egymás ellen folytat. Az alábbiakban közöljük a rendszerint igen jól informált svájci lap adatait. Roosevelt elnök nemrégiben nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amelyekből kiderül, milyen segítséget nyújtott az Egyesült Államok a Földközi-tengeri tájakon állomásozó szövetséges erőknek. Pénzben kifejezve ez 19Jtl márciusa és 191/3 junius vége között 166ü millió dollár volt. Ennek háromnegyedét hadianyagban szállították le. A legtöbbet a 8. angol hadsereg és az északafrikai francia (Giraud-De Gaulle) hadsereg kapta. Jelentékeny menyiségü amerikai eredetű élelmiszert is juttattak a Közelkeletre. Ennek szétosztására külön bizottság alakult, a „Middle East Supply Center“. Ennek székhelye Kairóban van. Miután a kiosztásra kerülő élelmicikkek kizárólag amerikai eredetűek, nyilvánvaló, hogy ebben a bizottságban a túlsúlyt az USA képviseli. Ugyancsak amerikai, Wynant londoni amerikai követ testvére áll a kairói „fizess és vidd“ bizottság glén is. Igen élénkké vált az utóbbi időben az USA és Egyiptom gazdasági kapcsolata is. Amerikai üzletemberek kijelentése szerint az USA Egyiptomot, mint jövendőbeli jó kli-usét kezeli. Természetesen nagy kérdés, mit szólnak majd ehhez az angolok, akiket bizonyára igen kellemetlenül érintene a kitűnő egyiptomi piac elvesztése. Az utóbbi időben Szaudi Arábia is jelentős amerikai gaz-Más formában űzik is ezt a mesterséget az emberiség fiatalabb és virgoncabb tagjai. Az egyik sötét kapualjból ugyanis pont az ur orra előtt ugrik ki egy hosszúlábú suhanc és elordltja magát: — Pukkkk! Az ur olyan idegrohamot kap, mintha egy sorozat tarack ropogott volna közvetlen a füle mellett. Egy pillanatig a szive is kihagy a rémülettől . . . Mire visszalendül, a suhanc már messze jár és a túlsó utcasarkon lapul, hogy halálra ijessze az arra tartó öreg néniket, akinek, hihetőleg ez lesz a legnagyobb ijedelme életében ... A vásott kölyök nagyszerű szórakozást talált ki magának. Pechje lesz, ha egyszer majd egy rendőrt próbál megijeszteni. Az ur idegeit megnyugtató sétába kezd. Lassan, kényelmesen rakja lábait, •csntitgatja felborzolt idegeit és nyugtalanul dobogó szivét. — Hü, de megijedtem — dörmögi ... és magában rendszerezi esti gyógysétájának váratlan élményeit. Kiderül, hogy egészen izgalmas dolog egy ilyen kis séta a gyönyörű őszi estben... Valószínűleg ez az érzés vezeti azokat is, akik nem a járdán közlekednek, hanem óvatosan az utca közepén. Némelyik dudol is magában a kihalt utcán, hogy bátrabbnak higyje magát, a másik pedig fütyürészik, hogy senki se merjen a közelébe menni, ök a békés nyárspolgárok, akik még soha az Ujjúkat sem vágták meg zsebkésükkel, de annál jobban borzongva olvastak már ifjúságukban a revolveres bankrablásokról és a vendetták iszonyatairól. Ezek kígyókkal álmodnak és keresetüket a fehérnemüs szekrényben tartják a törülközők alatt. A szalmazsák is jó. Hölgy halad óvatosan az utca kellős közepén. Kezében táskáját szorongatja. Lehet, hogy trafikosnö és a kasszát viszi haza. Mozgásán és nyugtalan fejforgatásán látszik, hogy kevesebb detektivregényt kellett volna olvasnia. . . Félös a hölgy. Egy szembejövő autó fel is zavarja a járdára. Pont az ur előtt sétál már. Az utána kopogó cipők hangja nagyon izgathatja, mert folyton vissza-visszanéz. — Még majd aszfaltbetyárnak hisz — gondolja az ur . . . Szerencsére a hölgy otthonához ér és, mint egy sprinter, vágtat be a kapun. Az ur is haza felé kanyarodik. Lassan egészen kihal a város. Mindenki alszik, csak a szerelmesek nem. Azok még mindig ott sétálnak a kihalt csöndes utcán. Amikor az ur elhalad mellettük, a fiú ezt mondja: — És . . . Irta és rajzolta DOBRY LAJOS Közelkeleten dasági kedvezményekben részesült, amit Ibn Szaud és a Fehér Ház között fennálló mind barátságosabbá váló kapcsolatokban is megnyilvánul. Újabban mind több amerikai gazdasági bizottság utazgat a Közelkeleten azzal a bevallott céllal, hogy „intenzivebbé tegyék az USA és a Közelkelet országai között a kapcsolatokat.“ Itt természetesen megint csak bizopyos gazdasági ellentét alakul ki Angliával, amelyik, érthető okokból félti piacait. A közvetlen gazdasági célokon túlmenő szándékra mutat az is, hogy az USA nyomban a háborúba való belépése után külön felvilágosító szolgálatot szervezett a Közelkelet népei számára, azzal a feladattal, hogy megismertesse velük Amerika háborús erőfeszítéseit. Ez a szolgálat az amerikai propaganda-hivatal (Office of War Information, röviden OWI) ötödik osztályaként működik és központokat tart fenn Kairóban, Beyrouthban, Bagdadban, Teheránban és Isztanbulban. Szíriában és Libanonban ez ,a szervezet kiad egy arabnyelvü hetilapot, amit egész Levantén szorgalmasan terjesztenek, teljesen tekintet nélkül az esetleges angol érzékenységre. Ez a hetilap tartalmazza a hét háborús és politikai eseményeinek rövid összefoglalását és igen gyakran kitér helyi kérdésekre is. Ugyancsak az OWI ötödik osztályának szolgálatában a newyorki rádió is tart arab nyelvű propaganda előadásokat. Jelentékenyen megkönnyíti az amerikai hírverő szolgálat működését az. hogy Igen sok arab él az Egyesült Államokban. Ezeket most igyekeznek megnyerni szolgálatuk számára, hogy igazi arab szájíz szerint készíthessék el a propaganda anyagot. Az amerikaiak tanultak az angol példán, akiknek arab propagandája teljesen csődbe jutott, egyszerűen azért, mert unalmas volt. Példaként az olasz propaganda hadjárat lebegett szemük előtt. Az olaszok ugyanis teljesen alkalmazkodtak az arab Ízléshez, eredeti arab muzsikát adtak s például a külpolitikai hírek után borsos történetkékkel szórakoztatták arab hallgatóikat. Mint mondják, ezek a történetek olyan szókimondóan vaskosak voltak, hogy európai ember valószínűleg elsüllyedt volna szégyenletében. As arabok között azonban viharos sikert aratott. Az amerikaiak most ezeken a nyomdokon haladnak, s úgy beszélik, hogy hírszolgálatuk' kezd népszerűvé válni, különösen azért, mert mindenütt mint az arabok védői szeretnek szerepelni, a birtokon belül lévő angolokkal szemben. Hir szerint Roosevelt elnök különösen nagy érdeklődést tanusit a közelkeleti kérdések iránt. Ez főleg abban nyilvánul meg, hogy fölös számban küldözgeti „különmegbizottait“ a közelkeleti tájakra. Donovan ezredes és Vendell Wülkie után most Patrick Hurley tábornok Roosevelt személyes képviselője a Közelkeleten. Roosevelt megbízottai általában az Atlantic Chartának azzal a megállapításával operálnak, amelyik elismeri minden nép jogát a függetlenséghez. Ennek alapján elismerték Szíria és Libanon függetlenségét. Wadsworth, az Egyesült Államok, Beyrouthban székelő képviselője egyelőre ugyan még csak a „diplomáciai megbízott“ elmét viseli. Egyiptom, Irák és Irán már régen fenntartanak diplomáciai kapcsolatot az USA-val s ezekben az országokban mindenütt működik amerikai követség. Afganisztánba és Szaudi Arábiába most nevezett ki Roosevelt megbízottakat, akik követi rangot viselnek és Kabulban, meg Dzseddában (Szaudi Arábia fővárosa) székelnek. Az Egyesült Államok egyedül az arab egység kérdésében tanusit nagy óvatosságot. Bár az amerikai ügynökök majdnem mindenütt azt hirdetik, hogy az USA teljes erejével támogatja az egységes arab állam megalkotását, hivatalos helyről mindeddig nem hangzott el nyilatkozat. Nem lehetétlen, hogy ennek mindenekelőtt taktikai oka van. Az USA éppen a jövőre való tekintettel, mint a közelkeleti népek védője óhajt szerepelni s ilyen módón máris kétségtelen szimpátiákat gyűjtögetett. Minden valószínűség szerint még további kedvezményeket akar kicsikarni az araboktól, hogy támogassa nagy tervüket. Úgy látszik, hogy az arabok, akik a múlt világháborúban keservesen csalódtak az angolokban, most az amerikaiakban reménykednek s tőlük várják az arab egység megteremtését. Hogy jogosan-e — ezt megint csak a jövő mondhatja meg. Vitézi eskütétel volt Kolozsváron Kolozsvár, október 22. Tegnap, pénteken délelőtt 9 órakor újabb vitézi eskütétel volt Kolozs-vármegye és Kolozsvár város Vitézi Székénél, a Szék hivatalos helyiségében. Vitéz Szentpéteri János ezredes, vármegyei Vitézi Székkapitány ismertette az eskü és az avatás közötti különbséget, kiemelve beszédében, hogy az avatás a Főméltóságu, Kormányzó Ur, mint a Vitézek Főkapitányának kizárólagos joga, de a jelenlegi háborús időkre való tekintettel engedélyt adott az eskü bevételére a vármegyei vitézi székeknek, hogy addig Is, míg az avatás megtörténhetik, az arra érdemesek teljes jogú vitézek lehessenek. Majd figyelmeztette őket a vitézek jogaira és kötelességeire és elrendelte az eskü letételét. Primőr léczfalvi Sipos Béla vármegyei Vitézi Széktartó felolvasta a hősi halált halt Lonkay Sándor v. e. é. önkéntes tizedes és néhai Bogdánfy János v. tartalékos szakaszvezető vitézzé nyilvánitásáról szóló rendeletet és az esküt tevők névsorát, utána pedig az eskü szövegét, amelyet az uj vitézek a pillanat jelentőségét és az eskü szentségét átérezve mondottak utána. Az eskü elhangzása után vitéz Szentpéteri János ezredes, vármegyei Vitézi Székkapttány üdvözölte az uj vitézeket és feldíszítette a vitézi jelvénnyel. Az üdvözlésre a vitézek nevében vitéz Váss János tartalékos hadnagy, banktisztviselő válaszolt. Az eskütétel vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország Főméltóságu Kormányzója éltetésével ért véget. Esküt tettek: Tiszti vitézek: nemes primőr csikszentmlhályi Sándor Béla tartalékos főhadnagy, vállalati vezérigazgató, Vass János tartalékos hadnagy, banktisztviselő, mint régi világháborús vitézek, Vajda. József tartalékos zászlós, magántisztviselő, jelenlegi világháborús vitéz; legénységiek: Barta András t. örvezetö, földműves, Gábor László t. szakaszvezetö, földműves, Gyurka Ferenc t. ótvezető, földműves, Horvát András t. örvezetö, földműves, Kállai István t. szakaszvezető, asztalos, Karczagi Illés t. szakaszvezetö, festő, Kilin József t. tizedes, földész, Kozma János t. őrmester, földműves, Mándoki (Mann) Károly t. tüzér, pt. műszaki ellenőr. Nyilas Zoltán t. őrmester, gazdatiszt és Rózsa József t. őrmester, pt. altiszt. — Ezután Kolozsváron javítják a hadirokkantak művégtagjait. A HONSz vezetősége tudomására hozza kolozsvári tagjainak. hogy művégtagjaik javítását ezután Kolozsváron végzik. Ilyirányu kéréseikkel forduljanak a hadigondozó hivatalhoz (Városháza, 27. számú szoba),
