Keleti Ujság, 1943. október (26. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-17 / 235. szám
Î943. OKTOBER 1?, Mézé tiUjsmú 4 a Hogyan gazdálkodjék az uj telepes? A Nép- és Családvédelem, legutóbbi számában érdekes cikket olvastunk. Edvi Illés István foglalkozik ebben az uj kishaszonbérleti és telepes birtokokon való gazdálkodással. Hármas időszerűsége van ennek a cikknek ma: nemcsak a földbirtokreform kérdése teszi értékessé az elmélkedéseket, hanem a telepítések nagy tempójú előrehaladása és az a tény, hogy egy miniszteri rendelet alapján csak a legutóbbi napokban több mint félmillió holdnyi területen indul meg ugyanilyen kishaszonbérleti és telepes gazdálkodás, mint amilyenről Edvi Illés István cikkében szó van. Érdemes tehát kissé bővebben foglalkoznunk vele. Bevezetőül foglalkozik azokkal az aggályokkal, amelyek — némi joggal — megelőzik az ilyenfajta telepítéseket. A legutóbbi — különösen az 1920-as — földreformok nem zajlottak le minden zökkenő nélkül. Legerősebb kifogás a többtermelésre vonatkozott és azt hozta fel ellenvetésül, hogy a felosztott földeken csökkent a termésmennyiség. Éppen ezeknek a hibáknak a figyelembevételével alakult ki a mai telepítési rendszer- mely akár telepit, akár bérletbe ad, végső céljának azt ismeri, hogy a letelepített család birtokába juttassa a földet. Éppen ezért az első pillanattól, a birtokbajuttatás nagy zökkenőjétől kezdve ügyel arra is, hogy a föld meg művelése gazdaságosan történjék és egész szervezetet teremt ennek az elvnek a végrehajtására. Hogy néz ki ez a szervezet? Egy kishaszonbérleti vezető utján szól bele a telepítés központi irányítása és vezérkara a letelepítettek jogviszonyaiba és termelési rendjébe- Ez a vezető a letelepítettek közül kerül ki, egy közülök maga is kishaszonbérlő és utasításai végrehajtásánál jó példával kell előljárnia. Az ö közreműködése már a felosztásnál kezdődik. Mert az eddigiekből következik, hogy gondot fordítanak rá: a kihasított földdarab mindegyike önmagában életképes- egy család megélhetését mindenképen biztositó legyen. A közjóléti szövetkezetek ezenkívül külön irásbafektetett Kishaszonbérleti Szabályzat, vagy Telepítési szerződés által előre is irásbafektetik a következő elveket. Ennek a szerződésnek van egy olyan kitétele is, hogy ha a telepes érdemtelennek vagy alkalmatlannak bizonyulna, tőle a föld visszavétetik. így aztán — folytatja Edvi Illés cikke, — biztosítottnak látszik, hogy beleszólhatunk a telepesgazdálkodásba. Persze ez a beleszólás nem okvetetlenkedés és nem követel semmivel sem többet a telepes gazdától, mint amit minden magyar gazdaembertől joggal elvárhatunk. És ebben nemcsak tanáccsal és ellenőrzéssel- nemcsak oktatással és szankciókkal, hanem a termelőeszközökkel is segítségére siet a telepes gazdának. A cikk ezután hevesen szembeszáll azokkal a követelésekkel, melyek a telepítés alkalmával- mindjárt az irányított gazdálkodás megszervezését követelik. Élég nagy dolog — mondja — ezeket a zselléremberekből lett birtokosokat magába a gazdálkodásba bevezetni, nem lehet őket mindjárt az irányított gazdálkodás finom tennivalóival, a műtrágyákkal, olajosmagvakkal megterhelni. Ez persze nem jelenti azt, hogy már kezdettől fogva ne szorgalmazzuk a silógazdálkodást- a gépszövetkezeteket és a háziipart, annál is inkább, mert ezeknek a dolgoknak a megvalósításához a tapasztalat szerint idő kell. Mindezekkel együtt sem terhelte meg a szervezet olyan kötelezettségekkel a gazdákat, amit ne teljesíthetne még a leggyengébb képességű is közülük. Másrészt pedig ezzel a néhány intézkedéssel is biztosítottnak látszik, hogy a felosztott birtokon nem csökken a termelés mennyisége és nem romlik minősége sem. Két biztosíték is van rá: a Közjóléti Szövetkezet által odaültetett szakképzett vezető és az a tény, hogy a Szövetkezetek minden lehetőt megadnak — természetesen megtérítendő kölcsön formájában — a telepeseknek. Láthatjuk Edvi Illés cikkéből, milyen sok gonddal és bajjal jár a telepítés. Örömmel vehetjük tudomásul- hogy itt megint olyan szociálpolitikáról van, szó, amit a Nép- és Családvédelmi Alap szervei: a Közjóléti Szövetkezetek csaknem névtelenül, de annál nagyobb elmélyedéssel és felelősséggel végeznék. G Hárman szállnak fel mindössze a ragyogó uj autóbuszba. Az már látszik, hogy kényelmes utazás lesz .., Az ember kispolgári örömmel letelepszik az ülésre, kinyújtja a lábát... jó messzire, lehetőleg a szomszéd ülés alá. Úgy kényelmes. A kalauznő barátságos mosoly kíséretében adja át jegyünket, gondosan ügyel arra, hogy orrunkat be ne verje táskájával és a fülünket ki ne csiptesse a jegylyukasztóval. Semmi panaszunk sem lehet tehát... Kitűnő Iramban indulunk meg a Dónáthutról. A következő megállónál van ugyan már egy kis tolongás, deliét legyünk megértők és béketürök! Más is akar utazni. Különben is még elfér az a huszonöt ember, aki megrohanja kocsinkat . . . Annyi baj legyen! Van még hely . . . Kissé beljebb huzzuk a lábunkat — úgy sem illik a szomszéd zsebében tartanunk. A kabátunk szárnyát is ki kell huznunk a szomszéd néni alól, ha nem akarjuk a szabóhoz vinni utána. Kissé kövér a néni, dehát nem tehet róla. Lehet, hogy pajzsmirigytultengése van szegénynek, de lehet, hogy otthonának éléskamrájában van tultengés finom disznóságokban ... Kövérségéről mindenesetre keveset tehet. Éppen úgy nem lehet feltételezni róla, hogy rosszakarattal tartja túlméretezett lábait tyúkszemünkön. Az embernek ilyen esetekben alkalmazkodnia kell a megváltozott körülményekhez. Leépíti tellát igényeit és egy irgalmasnövér, béketürésével kihúzza sajgó lábfejét a néni zongorájába alól és elformátlanitott kabátja szárnyát a pajzsmirigytultengésben tobzódó kövérsége alól. Továbbá illemtudóan nyel egyet a néni következő kijelentésére: — ...mint a sajtkukaccc! És csak egyszer nyeljen le valamit az ember! Később egyebet sem tesz, mint nyel. A nyakunkon szorongó utas hóna alól ugyanis most hirtelen kibújik az ellenőr és a jegyünkre azt mondja: ■— Nem jó ....! Az utas elnézően és béketürően mosolyog. Biztosan tudja, hogy jó a jegy. Az előbb adta a kalauznö őnagysága. Még mosolygott is hozzá barátságosan. Kifogástalan. mosoly volt, a jegy nem lehet rossz! Az ellenőr hajthatatlan és nagyon kiváncsi természetű. Az iránt érdeklődik, hogy a jegy tulajdonosa méltóztat-e másik jegyet váltani, vagy pedig lekotródik, de rögtön az autóbuszról. A kíváncsiság ragadós. Mindenki arra felé hajol és a tűnődő utas arcáról Igyekszik leolvasni, hogy mi a szándéka. Zsebében aprópénzt kotorászik ... A kalauznö k:sasszony valahol a kocsi hátuljában van, lehet, hogy a pótkeréken utazik, mert kiszorították a tömegével összepréselődött utasok, őt tehát nem hívhatja segítségül szorongatott helyzetében. A kezdeti utitársak pedig már mind leszádlottak. Az utas békés szándékú ember. Nem szeret feltűnést kelteni. Inkább másik jegyet vált tehát. — Kérek egy átszállót. A szomszéd pajzsmirigyes néni arcára leírhatatlan megvetés rajzolódik, ő rögtön tudta, hogy valami siber mellett utazik. Még jó, hogy nem Diliinger volt, a hírhedt gangszterkirály - . . Amennyire tömegétől telik, eligazodik az ülésen. Ez a legnagyobb megvetés jele, amikor már nem akar a szomszéd utas kabátjára telepedve utazni. Az utast mélységesen elszomorítja a néninek ez a viselkedése. Még' talán azt hiszi, hogy „bliccelni“ akart az autóbuszon. Pedig komolyan nem, néni kérem . . . Megadással nyújtja az ellenőrnek az uj átszálló árát. Az ujjai közé akadt papirdarabkát pedig le akarja szórni a földre. De, mivel rendes ember, nem szemetel az autóbuszban ... (Mindenféle vacakkal van tele az ember zsebe ...) — Hopp...! izé... Nem ez a jegy? De, csakugyan az! Az bizony, a rendes, szabályos jó jegy. örvendezve adja oda aa ellenőrnek. — Itt volt a zsebemben. Az ellenőr egy darabig nézi, úgy tesz, mintha nem akarná elvenni. Aztán mégis csak elveszi, tüzetes vizsgálat alá veszi, mint egy régész a leletet... visszaadja és olyasmit mond, hogyha mégegyszer bolondot csinál belőle az utas, akkor majd megtudja, hogy ki egy ellenőr! Akkor majd megtudja! — Nana... csak semmi felindulás! — gondolja az utas magában keresztényi békeüréssel. Az emberek Idegesek ... és olyan szépen kezdődött ez az utazás... Inkább* nyelni! ... Nyel... Nyelés közben a kalauznö is előkerül és nagy lelkesedéssel bizonygatja, hogy ő adta az előbb a jegyet és az utas tisztességes ember. Az utas elérzékenyül. Gondolatban virágcsokrot vesz a kalauznő kisasszonynak. Mindig elérzékenyül, ha jó emberekkel találkozik az élet döcögő autóbuszutjain ... Békülni is hajlandó és elérzékenyüléstöl fátyolos pillantást vet a terebélyes nénire és a leszálló ellenőrre. Egyik sem bekül. A néni is leszáll. Agyafúrt oldalfordulattal arrébb lódítja a jóságtól Izzó szemű utast az ülésen és búcsúzóul megtapossa az uj cipőjét. Még csak egy kis tűrés! Rögtön vége az útnak. Már a város közepe felé járunk. Mindjárt megindul a kocsi, csak kissé sokan szállnak fel. Most pedig azért nem megyünk, mert a rendőr nem enged. Na... csak ne mérgelődjünk . .. Más Is siet.., Most pedig azért nem indultunk meg, meit egy hölgynek eszébe jutott, hogy már tovább ment, mint kellett volna és most hisztérikusan sikoltozni kezdett, ami borzalmasabb hatású, mint egy vészfék ... Nyugalom . . , nyugalom . . .! Mindjárt indulunk, csak még megvárjuk azt a fiatalos kinézésű öregurat, aki remek lendülettel szeli át az úttestet és integet, hogy fel akar kapaszkodni. A vezető jólelkü, bevárja. Biztosan neÎB is ilyen szép öszbajuszu, pirosareu nagypapája van. Nem, még sincs! Ahogy a bácsi a lépcsőkhöz ér, a vezető egy gáztartályra való gázt présel a motorba, rákapcsol és a csodálkozó öregut mellett úgy elfüstölünk, mint annak 4 rendje. Kár, hogy nem vettük fel. Olyan hely«*, gyermekarcu öregur volt. Irta és rajzolt« DOBRY LAJOS . Világhírű zongorák és pianinók erdélyrészi egyedárusitója: DIVID Hangszerház k.k.t. Kri'ozsvér, Unió-utca 12. íz. Kérjen prospektust! v <*f< - , '
