Keleti Ujság, 1943. szeptember (26. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-12 / 206. szám
1943. SZÍJ»lEMßEU 12 5 MAGYAR ARCVONAL A „Timpu!“ zsebkendöfe A „Tâmpul“ cím ii bukaresti lapban Albii Comeliu nagy cikket irt a Kolozsvár főterén most folyó ásatási munkálatokról. Igen figyelemreméltó irásmti! Két évtizeden keresztül elég alkalmunk volt megismerkedni a bukaresti bulvársajtó szellemével és tenorjával s most, hogy Albu mester elmeszüleményét áttanulmányoztuk, elismeréssel kell megállapítanunk: sem a szellem, sem a tenor nem változott. Albu mester cikkének tartalmára igen enyhe az a meghatározás, hogy elejétől végéig szemenszedett valótlanság, ferdités és szellemét, tenorját is csak épphogy érzékelteti az a minősítés, hogy amit a „Timpul“ hasábjain összehalandzsázott, újból a rágalomnak és a gya- lázkodásnak oly jellemző áradata. Ebben a tekintetben a „Timpul“ hü maradt a bukaresti bulvársajtóban tükröződő közfelfogás hagyományaihoz s ha van kontinuitás, ak- koi; ezen a téren Albu Comeliu mindenesetre igen bokros érdemeket szerzett a kontinuitás fenntartásában. Ha a világnak nem volnának fontosabb problémái, mint aminők vannak mostanában, szinte érdemes volna Albu mester Írásművét ideiktatni, annak beszédes bizonyságául, hogy mire képes a bukaresti bulvársajtó sokszor megcsodált vakmerősége és Ízléstelensége, amely oly délszaki könnyedséggel kohol szemenszedett tényeket és állításokat a maga vágyálmainak gazdag kelléktárából. Rendkivül mulatságos olvasmány volna a „Timpul“ cikkének idézése, de bármennyire is szeretnénk derűs pillanatokkal kedveskedni olvasóinknak, most meg kell elégednünk Albu ur elmeszüleményének rövidebb kivonatával. Cikke bevezetésében a jeles bukaresti pennabajnok a kolozsvári ásatásokkal kapcsolatban arra hivatkozik, hogy „egy román múltban gazdag“ városban ,aljas misztifikációhoz folyamodnak“ annak érdekében, hogy kimutassák: ez a föld kétséget kizárólag a magyarokat illeti meg. Azt állítja Albu mester, hogy Kolozsvár városa „élő tanúbizonysága a román nemzet alkotó erejének“. A szólam szépen csillog s bizonyosra vesszük, hogy az élelmes román propaganda gondoskodik arról, hogy terjessze Is világszerte. S már ennél a virágos frázisnál mosoly fut az olvasó arcára. De a mosoly rövidesen kacagássá erősödik, mert Albu mester a jól ismert és bárkitől ellenőrizhető tényeket a Calea Victoriei és a Strada Sărindar tájékán szokásos elegánciával elhanyagolva, a messzeillatozó szóvirágot további „bizonyítékokkal“ toldja meg. Allitja szemrebbenés nélkül, hogy Kolozsvárnak ők adtak „modem városi külsőt“, ők látták el templomokkal, elemi és középiskolákkal, magas színvonalú közművelődési intézményekkel, hogy ezt a várost ők aszfaltozták, bővítették, stb., stb. — és végül ők kötötték össze Kolozsvárt „számottevő vasúti hálózat és a legkorszerűbb utak révén, az országgal és a külföldi államokkal.“ ' Albu Corneliu mindezt kategorikusan állítja, a meggyőződés és megfelebbezhetet- lenség pózában. Ez az ellenállhatatlanul komikus könnyed elegánciával papírra vetett soraiban. Játszva, kapásból megcáfolhatnók minden állítását, de a gondolatfüzés effajta ámokfutóival amúgy sem lehet, nem I» tanácsos vitatkozni s főképp nem s zabád a józan meggyőződés értelmes koponyák számára szánt tisztességes módszereit alkalmazni, hiszen amúgy sincs kivel beszélni. Az ellenérvek felsorakoztatása helyett tehát arra kérjük Albu mestert, jöjjön Kolozsvárra és itt a helyszínen bizonyítsa, hol vannak azok a templomok, iskolák s más kultúrintézmények, azok a vasúti hálózatok és miegymások, amelyek révén Kolozsvár városa a „román nemzet alkotó erejének élő tanúbizonysága“. Ne csatázzunk szavakkal, hanem álljunk kölcsönösen a valóság elé és adjuk át annak a szót. Avagy Albu mester és a „Timpul“ úgy véli, el tudják Q hitetni a világgal, hogy például a kolozsvári M Szent Mihály-templomot, a Farkas-utcai gj gótikus istenházát, a református kollégiumot, a piaristák főgimnáziumát, a tudományegyetemet, a klinikákat, a vasúti állomást nem a honfoglalás óta itt élő magyarok építették ? Harag és indulat nélkül invitáljuk a helyszínre, Kolozsvárra. Szivesen látjuk, ha kedve van a tények párviadalára: rendelkezésére áll az* egész város, hogy hangzatos, de naivságukban is mulatságos frázisait szemtől szembe bizonyítsa. Mi készséggel elismerjük, hogy a főtéri illemhely, amelynek időközben cltávoMtott felépítményére oly meghatóan lírai jelzőket tudott cikkében alkalmazni, valóban — „élő tanúbizonyság“. Egyetértünk Albu mester cikkének megállapításával: „Szép, ha a végzett munkából valami visszamarad“. Albu mester azonban vagy tájékozatlanságában, vagy szándékosan azt füllenti cikkében, hogy a fennt megnevezett helyiség alapjait törték fel az ásatások megkezdése-|| kor. Bár a régészeti kutatás módszerei nálunk nem oly fejlettek, hogy a munkát ne a felszínen, hanem mindjárt az „alapoknál“ kezdjük, megnyugtatjuk Albu urat, a fennt- nevezett közintézmény teljes épségben megvan. Cikkében arra hivatkozik, hogy az ásatási munkálatokat bizonyos illatban végzik. Nos, esak gratulálhatunk kiváló szimatjához, bár sejtelmünk sem lehet arról, hogy mit orronthatott cikke Írása közben. A további füllentések és rágalmak során Albu Comeliu azt is „megállapítja“, hogy az ásatásokat titokbán, é j szaka végezték s azok rendjén azt találták meg a tudósok, amit épp szivük ldvánt. Erre csak azt felelhetjük, hogy Albu mester szeme előtt valószínűleg a hozzá közelebb eső vidékeken végzett ásatások példája lebegett cikke iráBerlin, szept. 11. Göbbels dr. birodalmi miniszter a „Reich“ legújabb számában cikket irt s abban többek között a következőket mondja: „A német nép nem egyszer tudomásul adta elhatározott és megkerülhetetlen akaratát arra, hogy ezt a háborút az utolsó dobperdülésig kiállja és azt esak győzelemmel végzi be. Semmit sem óhajt tudni azokról az ellenséges kísérletekről, amelyekre az első világháború második felében nagyon is szivesen hallgatott és azért a szolgaság hosszú szégyenteljes idejével igen keserűen kellett megbünhödnie. Tudja, hogy az ellenséges oldal mindent elkövet az akkori kísérlet megismétlésére; sőt: csodálkozással fogadja, hogy erről a kérdésről odaát egész nyíltan tárgyalnak. A háborúban arra kell törekedni, hogy minden válságot és minden megterhelést olyan fényben lássunk, amelyben az egy év vagy egy évtized után fog megmutatkozni. Akkor azokat könnyű áthiKolozsvár, szeptember 11. Kolozsvár lakossága a felszabadulás harmadik évfordulóját, nagy időkhöz méltó egyszerűséggel, bensőséges lélekkel ünnepelte meg. Az épületeket az évforduló alkalmából fellobogózták. Ismét előkerültek a régi lobogók, amelyeket két évtizeden keresztül féltő gonS dós Sággal őriztek és amelyek három évvel ezelőtt a bevonuló honvéd csapatokat köszöntötték. A felekezetek templomaiban ünnepi Istentiszteletet tartottak, amelyeken megjelentek a katonai és polgári hatóságok vezetői is. A főtéri Szent Mihály-templomban délelőtt 10 órakor folyt le az ünnepi szentmise, amelyet Bálint József dr. szentszéki tanácsos, az Erdélyi Katolikus Nép- szövetség igazgatója mondott fényes papi segédlettel. A Farkas-utcai református templomban tartott ünnepi Istentiszteleten László Dezső belvárosi lelkész, országgyűlési képviselő hirdette az Igét, az unitárius templomban tírmösi Károly tb. esperes, mig a luteránus templomban Járosi Andor teológiai magántanár mondott könyörgést. A Baross Női Tábor ünnepsége A bécsi döntés óta Kolozsvár városa mindig megünnepli szeptember 11-éi, azt a napot, amelyen a 22 esztendei idegen megszállás után újra hazatért. A várost lobogó- disz boritja, ünneplőbe öltözött polgárok sietnek a templomba. Különösen megkapó színfolt az a sok magyarruhás asszony és leány, akik a hazatérés évfordulóján a templomokban megtartott istentisztelet után önként menetté alakulnak. Ez történt 1943. szeptember 11-én Is, amikor a Baross Nöi- tábor diszmagyarba öltözött asszonyai a kolozsvári hóstáti leányok élénkszinü magyarruhás csoportjával a vármegyeházárá siettek s ott lelkes ünnepség keretében emlékeztek meg arról, hogy a magyar honvédség 1940. szeptember 11-én a 22 éven át jogtalanul birlalt várost átadta Kolozsvár magyar öslakóinak. A honvédek Kolozsvárra való bevonulásának harmadik évfordulóján, szombaton délelőtt, bensőségesen szép hazafias ünnepséget rendezett a Baross Női Tábor a vármegyeház dísztermében. Az ünnepségen résztvettek az egyházi, katonái polgári egyesületek vezetői vagy kiküldöttei is. A megjelentek sorában láttuk gróf Bethlen sátor. Hím« örök emberi gyenge, hogy f mindenki az önmaga mértékével méri a világ jelenségeit, aminthogy a „Timpul“ cikkírója is úgy véli, hogy ha ő maga csak tájékára jár az igazságnak, más is csak ugyanazt az utat járhatja. Itt sem mondhatunk mást, csak ennyit; a meddő szópocsékolás helyett fáradjon el Albu mester Kolozsvárra és saját szemével győződjék meg a főtéren végzett tudományos munka menetéről és módszereiről. Készséggel rendelkezésére áll ott mindenki, hiszen az igazság olyan kincs, amelyet m 1 nem tartunk szükségesnek titokban tartani, sem elkendőzni, sem meghamisítani. Hogy Albu ur az ásatások színhelyét a katyni tömegsírokhoz hasonlítja, iziés és knltnra kérdése, fis az is Ízlés, meg kultúra kérdése, hogy a földrajzi elérhetetlenség partizánbunkerjéből a rágalmak olyan szósorozatát puffogtassa el, mint aminőt Álba mester követ el cikke végén: „A csontvázaknak nincs húsúk, vérük és bőrük s ezért a szégyentől el sem pirulhatnak, bármilyen dalni, A bátor szív segit minden, bármilyen nagy nehézséget is leküzdeni. Kritikus helyzetekben a szivet két kézre kell fogni és át kell ugrani a fenyegető árkon. Amikor 1933 január 30-án a, hatalomra kerültünk, volt mögöttünk néhány nagy győzelem, de egy sereg vereség is. A győzelmek egykedvűségünket, a vereségek állhatatosságunkat tették próbára. Aki még emlékszik forradalmunk Viöntő órájára, tudja, hogy a hatalom átvételéről szóló hir a legtöbbek előtt először teljesen hihetetlennek tűnt fel. A kívülálló minden mást várt, csak azt nem“. Göbbels dr. cikkét a következő szavakkal fejezte be: — így lesz ez ebben a háborúban is. Egyszer sor kerül az utolsó csatára. Szerencsések azok a népek, akik akkor a nyerő oldalon állnak. Egy pillanatig sem kételkedünk abban, hogy mi közöttük az első helyen leszünk találhatók. Györgynét, a vármegye képviseletében Forgács József dr. vármegyei főjegyzőt, a város képviseletében Folyovich János főjegyzőt, Grucza Lipót tanácsnokot, Kiss Károly tanügyi főtanácsost és még számosán másokat a város polgári társadalmi vezetői kö2ül. A termet zsúfolásig megtöltötte az ünneplő közönség. Az ünnepséget a Magyar Hiszekegy elhangzása után Lehöcz József, a Baross Szövetség elnöke nyitotta meg: — Három esztendeje, hogy a magyar alkotó munka útjára indult az immár végleg felszabadult Kolozsváron s ezért szeptember lJ-ét joggal nevezhetjük a magyar munka elindulása ünnepnapjának — mondotta többek között. Büszkén állíthatjuk, hogy lélekben és erőben úgy felkészültünk, hogy a ma három éve újból magyarrá lett Kolozsvárt mind. az idők végeztéig megvéd- ,jük és magyarnak megtartjuk. A magyar keresztény Baross-eszme szolgálatában feltartóztathatatlanul haladunk az egyenes, becsületes magyar utón és töretlen hűséggel ország gyarapító Kormányzó Urunkhoz, vállalunk minden áldozatot, hogy méltóak- na.k bizonyulhassunk felszabadulásunkra . . Az ünnepség résztvevői hosszan és lelkesen ünnepelték Kormányzó Urunkat, ezután Bálint József dr. szentszéki tanácsos, országgyűlési képviselő mondotta el költői szárnyalásu ünnepi beszédét a magyar honvédről. Bálint József dr. beszéde közben léptek be a terembe a Vöröskereszt kórházban ápolt sebesült honvédek s az ünnepség résztvevőt percekig felállva, ünnepelte a derék, hős honvédeket, akik vérükhullásával tettek tanúbizonyságot az elmúlt télen az orosz harctereken. Bálint József dr. ünnepi beszédében éles szavakkal kikéit a konkolyhintök és a kis- hitüek ellen és óva intette a hallgatóságot a politikai jelszavak és a nemzetközi hazugságok meghallgatásától és -terjesztésétől. — Ne vitatkozzunk azonhogy kié lesz a győzelem, — mondotta. — mert a honvéd, sem vitatkozik, hanem harcol. De a. honvéd számon is kérhet. Számonkérheti hazatérésünk évfordulóján, hogy vájjon megérdemeltük-e, hogy rabságunkból felszabadított. Tegye szivére a kezét és feleljen ki-kl lelsrtvesen te tennék. Pirul azonban a történelem, egyesek arcátlanságától és a „szakértők“ részéről elszenvedett gyalázattól, mert azoknak ez a jelmondata: cél szent©* siti az eszközöket.“ ízlés, kultiu-a és kegyelet tekinteteben Albu mester újból hazabeszél ebben a mondatban. Ez a haaabeszélés régi hagyomány a bukaresti bulvársajtó tájékán s nincs is remény arra, hogy a szellem és a tenor megváltozzék. Alim ur a kolozsvári ásatásoknál talált leietek tudományos értékére is tesz megjegyzéseket: „Tisztelni kívánjuk a történelemnek tudományos értékét s ezért nem tűrjük, hogy a tudományt egy piszkos zsebkendővel tévesszék össze, amit az ember szükség szerint cserélni szokott." S ezt Albu mester mondja, a nagy nyilvánosság előtt! Humoros, nem? A „Timpul“-nál mindenesetre régen és következetesen van használatban a szellem és a tenor zsebkendője. kiismerete szerint ma erre a számonkérésre. Bálint József dr. hatalmas lelkesedéssel fogadott ünnepi beszéde után Bodó György, a Nemzeti Színház tagja Arany János „Rendületlenül“ cimü hazafias versét szavalta el nagy sikerrel, utána pedig Ferencz Anikó és Kishonthy József a Nemzeti Színház tagjai énekeltek Körösy Dudus zenekara kíséretével hazafias dalokat nagy sikerrel. SátU.H Kornélia, a Nemzeti Színház tagja Tompa László „Lófürösztés“ c. versét szavalta nagy átérzéssel. A Baross Női Tábor igazi magyar ünnepsége a Himnusz eléneklésével ért véget. Duplabért kaptak a Dermata munkások A kolozsvári Dermata-müvek igazgatósága kedves meglepetésben részesítette a szombati munkabérfizetéskor munkásait. A hatalmas gyárüzem vezetői ugyanis elhatározták, hogy a Kolozsvár életében két évtizeden át rendületlenül várt és reméli sorsfordulat harmadik évfordulóját, amely épp szombatra esett ebben az esztendőben, nemes gesztussal teszik a munkások ünnepévé is. Hadd érezzék és tudják az üzem munkásai, hogy a szociális megértés országába tértek vissza, ahol a munkásproletár „kizsákmányolása“ már csak a mult emlékei közé tartozik s ahol nemcsak az állam- hatalom gondoskodik a munkások emberi megélhetéséről, de maguk a munkaadók is önként és igen gyakran találnak módot arra, hogy a munkások jólétét emeljék. Annak örömére tehát, hogy nyugalomban és rendben, a folytonos alkotó és épitö munkában megérhettük Kolozsvár hazatérésének harmadik évfordulóját, a Dermata- müvek igazgatósága szombaton minden munkásának duplabért adott. A munkások nagy örömmel vették tudomásul az igazgatóság elhatározását. Feljegyezzük ezt a kis epizódot, a nagy kolozsvári gyárüzem magyar és szociális szempontból egyaránt gyönyörű példát mutató gesztusát. Szeptember 20-án kezdődnek a Német Tudsmáityes Intézet tanfolyamai A Német Tudományos Intézet kolozsvári lektorátusa immár harmadik évben hirdeti az általános közkedveltségnek örvendő nyelvtanfolyamait. Az előző években még nem álltak a lektorátus rendelkezésére az Ízlésesen berendezett és barátságos helyiségek, amelyeknek megnyitásáról már részletesen beszámoltunk. Mint eddig, az uj tanévben is kezdő-, haladó-, társalgó- és irodalmi tanfolyamokat tartanak. A tanfolyam hallgatóinak rendelkezésére állanak a legújabb német napilapokkal és folyóiratokkal felszerelt olvasótermek. A lektorátus kölcsönkönyvtára jelenleg rendezés alatt áll, de október 1-től majd minden érdeklődőnek rendelkezésére áll. A tanfolyamok befejezése alkalmat nyújt a közép- és haladótanfolyamok résztvevőinek a vizsgára, amellyel a Német Akadémia diplomáját nyerhetik el. A szorgalmas hallgatókat értékes könyvekkel jutalmazzák meg. A lektorátusban a beiratkozások szeptember 15-től október 1-ig tartanak, a tanítás pedig szeptember 20-án kezdődik. — Rendes időben kezdik meg tanévüket a zeneiskolák. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Az államilag engedélyezett zeneiskolák országos Szövetsége értesíti a szülőket és a növendékeket, hogy a beiratkozások a zeneiskolákba megkezdődtek és folyamatban vannak. A zeneiskolákban a vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélye alapján az egyénenkénti oktatás szeptember hónapban a rendes időben megkezdődik. Gobbels dr. birodalmi miniszter ! fl német nép ezt a háborút az utolsó dobperdüléslg kiállja és azt győzelemmel fejezi be A hazatérés harmadik évfordulóját ünnepelte szombaton Kolozsvár városa
