Keleti Ujság, 1943. szeptember (26. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-29 / 220. szám

194S- SZEPTEMBER 29. KllttlUjSKG 7 fiz ipari munkabérek szigorúbb ellenőrzésére szólította fel a minisztérium az ipartestíiieteket Kolozsvár, szeptember 28. Az iparügyi minisztériumnak tudomására jutott, hogy egyes kisipari munkaadók nem tartják be az ipari munkabérekről szóló rendelkezése­ket: a megengedettnél magasabb béreket fizetnek, vagy magasabb bérek kilátásba- heleyezésével igyekeznek a rendelet meg­tartásához ragaszkodó kisiparosok rnunka- váillalóit munkahelyük megváltoztatására csábitani. Tekintettel arra, hogy ilyen eljárások esetében szigorú büntetésrendelkezéseket ir elő a vonatkozó miniszteri rendelet, az iparügyi minisztérium felhívta az Ipartestü­letek Országos Központját, körlevélben érte­sítse az ipartestületeket, hogy saját kebe­lükben fokozottabb mértékben ellenőrizzék a munkabérek betartását s amennyiben ki­hágást állapítanak meg, tegyenek jelentést illetékes hatóságoknak. Az Ipartestületék Országos Központjának körlevele kedden megérkezett a kolozsvári ipartestülethez is s ennek alapján a veze­tőség megtette a szükséges intézkedéseket, hogy az eddig is gyakorolt ellenőrzést a jövőben kiszélesítse. A munb afelfigfelőség elvi döntése eţjy vitás fizetéspótlélc ügyben Kolozsvár, szeptember 28. A júliusi fi- zetéspötló rendelettel kapcsolatosan felme­rült vitás kérdések között szerepelt annak megállapítása is, mi a helyzet az uj alap­fizetés és az uj fizetési pótlék kiszámítá­sánál abban ae esetben, ha a tisztviselő olyan járandóságban is részesül, amelyét a régi, 1941-es fizetéspólló rendelet szerint nem kellett pótlékolni, de amely az uj ren­delet szerint pótlékolás alá tartozik? A kérdés eldöntésére a kolozsvári keres­kedelmi és iparkamara az Országos Ipari Munkafelügyelöséghe'k fordult, amely 1597/ 1943 szám alatt kelt elvi jelentőségű dön­tésében a következő álláspontra helyezke­dett: Az uj alapfizetés kiszámításánál minde­nekelőtt az alkalmazottnak 1943. junius 30-i olyan járandóságából keil kiindulni, amely járandósága (fizetése) a 9070/1941. M. E. számú rendelet szerint is pótlékolás alá esik E járandóság tekintetében a 3640/1943 M. E. számú rendelet szempontjából az „alapfizetést" a« idézett lendelet 2. 8-ában foglalt rendelkezések szerint a fizetési pót* lék levonásával kell megállapítani. E megállapítás történte után a 9070/1941 M. E. számú rendelet szerint pótlékolási kötelezettség alá nem eső cyan járandósá­got (járandóságokat), amelyeket a 3640/ 1943 M. E. számú rendelet szerint pótlé- koln: kell, ugyanolyan aranyban kell csök­kenteni, mint amilyen arányban az előző bekezdés szerint történt megállapítás során a tisztviselő 1943. junius 30-i fizetése (alap­fizetés 4- pótlék) a 9070/1941. M. E. számú rendelet szerint járt rjfd’ek leszámítása folytán csökkent. Az így csökkentett járan­dóság a 3640/1943 M. E. számú rendelet szempontjából szintén „alapfizetés". így kapjuk meg külön-khön a különnemű járandóságok alapfizetései Annak megállapítása céljából, hogy az alkalmazottat milyen mértékű fizetési pótlék illeti, a fentebbiek szerint kiszámított egyes különnemű alapfizetések évi összegét viszont össze kell adni, mert a 3640/1943 M. E. sámu rendelet 5. 8-ában megszabott pótlékkulcs megállapításánál az alapfizetés együttes évi összege is irányadó. Az összegszerűen meghatározott uj fize­tési pótlék a számítások egyszerüsitése vé­gett 12 részletben fizethető. Kijelölnie a nyersbáposkV« I* eref^ el Kolozsvár, szept. 28. A hivatalos lap va­sárnapi száma a fejeskáposzta forgalmának' szabályozására vonatkozólag, mint röviden jelentettük, rendeletet közö't, amelyet alább a következő adatokkal egészítünk ki. Orszá­gos kereskedőként való működésre szóló fel­jogosítást, továbá káposzta savanyításával, szárításával vagy más módon való tartósí­tásával foglalkozó ipari üzemeknek káposzta vásárlására szóló feljogosítást október 31-ig ajánlott levélben benyújtandó kérvénnyel a Budapesten Széchenyi rakpart 6. szám alatt lévő közellátási hivataltól lehet kérni. Kör­zeti kereskedőként való működésre szóló jo­gosítást attól a közellátási kormánybiztos­tól kell kérni, akinek hatósága terü’etén a kérelmező vásárolni kíván. A beszolgálta­tást kötelesség teljesítésére szjtnt nyers fe­jeskáposztát december 31-ig kell a kijelölt kereskedőknek megvételre felaján'ani, vagy legkésőbb 1944 április 30-ig teljesítendő szál­lításra lekötni. A kijelölt kereskedőkön ki- vül az üzletkörénél fogva káposzta árusítá­sára jogosult kiskereskedő is vásárolhat fo­gyasztók részére történő tovább e'adás cél­jára gazdálkodótól nyers fejeskáposztát, ezt azonban a gazdálkodó beszolgáltatást köte­lességének teljesítésébe beszámítani nem szabad s a kiskereskedő a gazdálkodó ré­szére vételi jegyet sem állíthat ki, Kéményseprő segédnek nem jót bérpótlék Kolozsvár, szeptember 28. Az iparügyi minisztérium 46.886/1943, szám alatt kelt leiratával tisztázta a kéményseprő segédek legkisebb munkabérét. A leirat szerint a munkabérek újabb szabályozásáról szóló legutóbbi bérpótlékrendeletet a kéménysep­rő segédek javadalmazásának megállapítá­sánál nem kell alkalmazni. A julius 9-én kelt 35.600 számú iparügyi rendelet ugyanis a kéményseprő segédek legkisebb javadal­mazását már a bérpőtlékrendelet figyelembe­vételével állapította meg, tehát az igy megállapított javadalmazáshoz bérpótlék nem számítható hozzá. Fél évszázados külföldi összeköttetéseim lehetővé teszik, hogy'finom solingeni acélárukban és szemüvegekben még mindig a legjobbat és viszonylag olcsón tudom nagyrabecsült vevőimnek nyújtani. A világhírűi. A. Henkels solingeni iker-j-;gyii zsebkések, ollók, borotvák, keitieszközök, valamint önbor etváló-pengék g\jdn lerakuía Ko ozsvár, Kossuth Lajos-utc®t 1. szám. Kun Mátyás Fia Î vármegyék között milyen arányban törté­nik. Az adatokból kitűnik, hogy több, mint l.Jf millió lakos jár bocskorban. A legtöbb bocskorviselő Bihar-vármegyében (157.000), Szilágy-vármegyében (150.000), MáramaroS- vácmegyében (148.740), valamint a mára- marosl (198.000) és a beregi közigazgatási kirendeltség területén (140.000) él. Több min! 1*4 millió Illés visel bocskort az országban Kolozsvár, szeptember 28. A Lábbeli Köz­pont az országnak azon a részein, ahol a lakosság általában bocskort visel, rendes cipők helyett bocskor előállításához szüksé­ges híranyagot utal ki. A Közellátási Ér­tesítő legutóbbi száma közli, hogy az Ipari Anyaghivatal által rendelkezésre bocsájtott bocskormennyiség szétosztása az egyes Ismét napirenden az ipari tőkeemelé­sek ügye. Az utolsó hónapokban megállóit az az alaptőkeemelési folyamat, amely a mult év -őszén vette kezdetét. Ez megfelel a kormányzat intencióinak, minthogy a to­vábbi alaptőkeemelések gondos előkészítést igényeltek. Most azonban újból időszerűvé váltak ezek a kérdések és legutóbb a GyOSz igazgató választmányi ülése foglalkozott be­hatóan gz ipari tőkeemelések ügyével. Az elmúlt esztendőben 45 Iparvállalat hajtott végre tőkeemelést és ezen az utón mintegy £ 50—60 millió pengővel növekedett a magyar részvényvagyon. A további tőkeemelésekét az illetékes miniszteriális tényezők kívánsá­gára most a GyOSz veszi a kezébe és meg­kezdte az erre vonatkozó előkészítő megbe­széléseket. Amennyiben a részvénytőke eme­lésére kerül sor, elsősorban az Iparvállala­tokat patronizáló bankó.dekeltségek fel­adata a tőkeemelések pénzügyi lebonyolí­tása. Szétosztották az idei gyapjukontin- genst a fel dolgos'.) vállalatok között. Az idei gyapjú beszolgáltatása a vége felé közele­dik és megkezdték a gyapjukontingens szét­osztását a feldolgozó vállalatok között. A gyapjutermetés mennyiségének ismeretes birtokában a különböző rendelések teljesíté­sére a hazai feldolgozó ipar már meg is kezdte termelését. Elsősorban a közszálli- tásokhoz szükséges anyagok gyártása indult meg. A gyapjú szétosztásánál nemcsak a kártoló és fésüsfonő üzemek, hanem a ne­hézipar, a kalapipar, valamint az ország kü­lönböző részeiben lévő kisfonóüzemek is mégkápják azt a legkisebb mennyiséget, amely az üzem foglalkoztatását és folyto­nosságát biztosítja. A szétosztás által sike- rült\ biztosítani a polgári ellátás részére szükséges gyapjufonalmennyiség előállítá­sát is. Az olaszországi események következ­tében bizonyos kiesés lesz a müszálbehoza- talban, azért az illetékes tényezők biztosí­tani igyekeznek azt is, hogy a hazai mű­szál-előállítás ne csak folyamatos legyen, hanem az a lehetőség szerint az eddigi mennyiség fölé emelkedjék. APROHIRDETESEK Szavanként hétköznap 16 tiílSér, vasárnap IS fillér. Legkisebb hirdetés hétköznap 1.—, vasárnap 1.20. „Cim a kiadóban" jelzésű és „jeligés" hir­detések külön kezelési dija hirdetésfeladá- sonként 30 fillér. Állást keresőknek szavan­ként hétköznap 8 fillér, vasárnap 10 fillér. Házasság, levelezés rovatban szavanként hétköznap 14 fillér, vasárnap 16 fillér. kapunk részére hirdeté­sek feladhatók az alábbi helyeken: „Uhus“ sörwef- nők melletti u|ssn. árus, Mátyás Király tár Vsshlcl melletti új­ságárus Herthvut Szén Háromság* tér 12. Irisz-telep. Lépcsö-ufca 13. ¥ Alkalmazás VIDÉKI gyermektelen nrihév.hoz jobb családból való főzni tudó mindenes középkorú egyedül ádó nő azonnalra kerestetik. Jó el­látásban, bánásmódban és fizetésben részesül. Csak megbízható, becsületes nők jelentkezzenek. Informá­ciókat a Minerva könyvelé­si osztályánál Brassai-u. 7.- délelőtt Csarnai kisasszony ad. _ VIII. GIMNAZISTA leá­nyomlioz keresek lehetőleg főiskolás hallgatót, aki a ta­nulásban segítségére legyen, lakás ellenében. Cím a ki­adóban, Állást keres IRODAI gyakorlattal ren­delkező, gépelni tudó VII. gimnáziumot végzett fiatal­ember AZONNAL! ELHE­LYEZKEDÉST KERES. Megkeresést „8 órától 2 óráig" jeligére a kiadóhiva­talba kérek. MAGYAR-NÉMET gyer­mekgondozó nő kisebb gye­rekhez állást keres 15-ére vagy 1-ére. Cim a kiadó­ban. —1688 MÉRLEGKÉPES könyve­lő Vállalja délután iparosok és kereskedők könyvelését, mérleg készítését és min­dennemű adminisztrációs és adóügyek Intézését. Jelige ,, Adószakértő". Ingatlan TÖRÖKVAGAS elején nagy, bekerített gyümöl­csös, vikkendházzal sürgő­sen, olcsón eladó. Kizáróla­gos megbízott LATZINGER INGATLANFORGALMI- IRODA, Bartha Miklós-ut- ca 5. Telefon: 17-88. SÜRGŐSEN eladó Rákó- czi-ut elején uj villa 2 kom­fortos lakással, külön még 2 szoba konyha, fürdőszoba és 3x1 szoba konyha Spelz, szép kerttel FELERÉSZ­BEN IS ELADÓ. Ingatlan­forgalmi iroda, Mátyás ki­rály-tér 19. —1684 Oktatás Adós-vétel 39-es duplatalpu, vízhat­lan, keveset használt ba­kancs eladó. Ugyanott há­tas polc üzletnek is alkal­mas, eladó. Mussolini-ut 58. Házmesternél 3—5 között. ELADÓ konyhaberende­zés darabonként is, és egy hatszemélyes darn ászt ab rósz. Unió-u. 20. hátulsó udvarban balra, utolsó ajtó. EGY jókarban levő sport gyermekkocsi eladó. Hold- i világ-utca 23. NYOLCADIKOS gimna­zista, Illetőleg IV. akadé- mlsta iskolai koorrepetálást és zenetanitást vállal. Ér­deklődni lehet: 24-79 tele­fonszám alatt. TANULJON POUZ ILONA IRÉN gyorsíró-, gépiró- és sz piróiskolá'ában. FSoostuval sten-ben. limdr-u'ca 2. szám, ' Uj tanfolyamok. üidekf tanhvdnfjtiinlfnah a ITfdv. vonalaira kedvezmé­nyes bérletjegy. (3elen)!>e- zés okt. í-ig bezárólag). Mstjáfi Ödön vidéki körútja Kolozsvár, szept. 28. Adorján Ödön az er­délyi kerület elnöke megkezdte a vidéki NB. III. egyesületek meglátogatását. Kőrútjának első állomása Beszterce volt, ahol megtekin­tette a KMTE—BMSE mérkőzést s meghall­gatta a beszterceiek kívánságait. A BMSE vezetősége selyemzászlóval ajándékozta meg a kerületi elnököt. AZ NB. H. ERDÉLYI CSOPORTJÁNAK ÁLLASA A NEGYEDIK FORDULÓ UTÁN: 1. SzAC 5 4 0 1 18: 9 8 2. MSE 5 3 1 1 17: 4 7 3. Törekvés 5 3 1 1 12: 3 7 4. NSE 5 3 1 1 15: 6 7 5. Hungária 5 3 0 2 16:11 6 6 Bástya 5 3 0 2 11:12 6 7. KEAC 5 2 2 l 8:12 6 8. MNHK 5 2 1 2 6:11 5 9. KáSC 5 1 2 2 12: 9 4 10. SzMAV 5 1 2 2 3: 3 4 11. Bethlen G. SE 5 2 0 3 6: 8 4 12. KMAV 5 1 1 3 7:15 3 13. BVSC * 5 1 1 3 9:20 3 14 MAttila 5 0 0 5 2:20 0 Vasárnap a KEAC Marosvásárhelyen ját­szik a? Attilával, a KMAV Nagybányán az NSE-vel. A Bástya itthon látja vendégül az SzMAV csapatát. NB ül. eredmények: DSE—SzTörekvés 5:0 (3:0). DMAV—KEAC II. 8:1 (2:1). KAC H.—Naszódi LE 7:1 (4:1) KMTE—DMSE 4:2 (2:1). A SAN SEBASTIANBAN rendezett nem­zetközi teniszverseny férfiegyes döntőjében Cochet legyőzte Petrát 6:Jf, 6:2, 2:6. 6:2 arányban. A párosban a Cochet—Petra együttes 6:3, 6:3, 2:6, 6:2 arányban verte a Carles—Olozaga spanyol párt. SÚLYOS BOTRÁNY TÖRTÉNT a sze­gedi SzVSE—D1MAVAG mérkőzésen két perccel a befejezés előtt. Kertész a diósgyő­riek egyik játékosa a félpályán leütött egy szegedi játékost. A biró kiállította. Berkessy Elemér a szegediek »edzője ekkor bement a pályára,, hogy megütött játékosát kivezesse * ekkor a diósgyőri Felföldi megrugta. A bíró őt is kiállította. Ekkor olyan kavarodás támadt a pályán, hogy csak a lovasrelldörök tudtak rendet teremteni. MOZI-MŰSOROK ÁRPÁD filmszínház: Pascal kettős élete. Főszerepben: Pierre Blanchar, Isa Mi­randa. Előadások kezdete mindennap d, u. 4, 6 és 8-kor. Vasárnap d. e. i/s12-kor matiné. CORVIN-mozgő: A tigrisek ura* A Sarra­sani óriáscirkusz közreműködésével. Kez­dete y^S, 1/^7, 149. Szombaton, vasárnap és ünnepnap i^3-tól. Minden vasárnap és ün­nepnap d. e. 11 érakor matiné. EGYETEM: Anyámasszony katonája. (Szi- lassy László, Mály Gerö, Pelsőczi Irén, Bllícsi Tivadar, Vászary Piri, Vay Ilus.T Rendkívüli előadások: Szombaton d. u. 4^3-kor. Vasárnap d. e. 11-kor, vasárnap d. U. ! 3-kor: Anyámasszony katonája. ERDÉLY-mozgó: Marco Visconti. Fősz.: Carlo Ninchi, Marielia Lotti, Roberto Villa, Alberto Capozzi. Előadások kezdete 4, 6, 8. MÁTYÁS KIRALY-mozgó: Jómadár. Fősz.: Pe’söczy Irén, Ajtay Andor, Szilassy, Mály, Vaszary. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Vasárnap d. e. 11-kor matiné. RÁKÓCZI mozgó: Szakítani nehéz • dolog. Főszerepben: Dayka Margit, Tóth Julia, Vaszary, Rajnai, Pethes, Makláry, Vasár- pap d. e^j.1 ócakor matiné,

Next

/
Thumbnails
Contents