Keleti Ujság, 1943. szeptember (26. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-16 / 209. szám

I 1943. SZEVIEMBER UI cizactia Mînîsiieri lájékoztalás az utazók és ügynökök fizeiéspóllékáról A budapesti Filharmóniai Társaság hangversenye Az idei sok tervet, eseményt és meglepe­tést igérö kolozsvári zenei évad első és egyben kiemelkedő eseménye a budapesti Filharmóniai Társaság kedd esti zenekari estje volt. A zenekar Dohnányi Ernő dr. zeneigazgató vezényletével Händel, Mozart, Beethoven, Liszt és Dohnányi müveket adott elő. A műsor első száma Händel d-moli concerto grossoja volt. A preklasszikus mes­ter, akár mint nagy kortársa, Bach, ritmu­sában és pontosságában él. örök folyama­tosság, fény és égi világosság változatlan sugárzása ez a barokk formában alkotott mü. Akár a gyors tételek szerteágazó szó­lamai, akár az Adagiók megnyugvó hatal­mas akkordjai zengnek fel, bennük egy méltóságteljes és a hit minden szenvedélyét maigában viselő barokk kedély nyilvánul rrueg. Mozart egyik legcsodásaibb alkotása, á g-moll szimfónia hangzott el azután. A mü csodálatosan tiszta és bájos témái, mik úgy váltogatják egymást, mint a gyermeki könny és kacagás, melyek mint emberi han­gok válaszolgatnak egymásnak közvetlen közelről — sokszor a fő és mellék téma leple alatt —, a legegyszerűbb művészi esz­közökkel szólalt meg. A mesternek ez a ■müve különben is egyik legbeszédesebb al­kotása. A szerte cikázó szólamok, mik Mo­zart késői alkotókorszakának magas kép­zettségéről tanúskodnak, mindig egyazon friss és egyben melankólikus költői lélek hordozói. E zenében a kolorit maga a dal­lam — hiszen a mü a formai tökéletesség történetileg leggazdagabb időszakának ter­méke — olyan zene ez, mely éppezért pusz­tán megszólaltatása áltál életre kél, mely­nek „formája egyben története is«. Szünet után Beethoven Egmont-nyitánya hangzott el. . Kiszínesedő zenekar, mely mintha a miisor első felében a fáradtság jeleit mutatta volna, e mü hatalmas erejű törtéiben meggyőződést és biztonságot su­gárzott. Még fokozódott a zenekar odaadása Dohnányi „Szimfónikus percek“ c. zenekari szvitjének előadásában. A ragyogó techni­kával és zenekari hangszeréléssel felépített mü mintegy varázslatra egyszeriben feltárta a. nagymultu zenelcar igazi képességeit és a boszorkányos ritmusú gyors, tételek vo­nósszólamai és a hangszerek nehéz szólam­bevágásai fölényes könnyedséggel szólaltak meg. Liszt ,fics preludes« C. szimfónikus költeményét Dohnányi főleg példaadóan magyar felfogással és a mü ünnepélyes, szinte ujjongásig fokozódó jellegének érzé­keltetésével vezényelte. A ráadásul elhang­zott Berlioz: „Rákóczi induló«-ja is az il­lusztris karnagy fiatalos he,véről és nem lankadó művészi lelkesedéséről tanúskodott. A közönség hosszasan és lelkesen ünneplte Dohnányi Ernőt és a budapesti Filharmó­niai Társaság kitűnő zenekarát. „ G. NAGY B. Garázda cigányok hordták szét az apahidai román gazdák elrejtett gabonáját KOLOZSVÁR, szept. 15. A mult év de­cemberében Apahidán bizottság járt el, hogy a gazdálkodók gabonafeleslegelket beszolgál­tassák. A község több' román gazdája azon­ban nem tett eleget kötelezettségének és a beszolgáltatás elől letagadott gabonájukat éjnek Idején a falu határában álló rozzant csűrben földelték el. így Doghi dános né Fe­renci Mária 120 kilogram búzát, 60 küógram szemestengerit, Anéal Györgyné, Ferenci Anna 100 kilogram búzát és 60 kilogram tengerit, Andron Sándorné Sotian Anna két zsák szemestengerit, Ungurean Macharie 50 kilogram búzalisztet, Doghi Maeharie íél- mázsa tengerit, Sveiti József pedig 60 kiló- gram zabot vermelt el. A falu szemfüles cigányai megneszelték a dolgot s az eldugott gabonát kiásva lassan­ként ellopkodtáJk. A károsultak panaszára a cigányok csendőrkézre kerültek. Á tolvajok azonban kivallották a lopott holmi gyanús eredetét s ezzel a közellátás érdekeit veszé­lyeztető vétség miatt eljárás indult a gaz­dák ellen is. A kolozsvári törvényszék mellett működő nzsorabiróság hármastanácsa Vitos Pál dr. elnöklésével szerdán Ítélkezett az ügyben. Schlett Jenő dr. ügyész vádbeszéde után a bíróság Antal Györgynét és Doghi Jánosnét egyenként 200—200 pengő, a- további négy vádlottat pedig 100—100 pengő pénzbünte­tésre ítélte. Az ítélet jogerős. mDitT ffe Mm cm . itpoc sz HIRDESSEN Jf ORSZÁG EGÉSZ A KELETI f VEVŐK ÉPES K.Ö­ÚJSÁGBAN 1 ZONSEGE olvassa Kolozsvár, szeptember 15. A fizetéspötlék újabb szabályozásáról szóló 3640/1913 M. E. számú rendelet szerint fizetésnek, járandó­ságnak kell számítani a törzsfizetés egy­ségét, valamint a szolgálati viszonyból szár­mázó bármilyen elnevezéssel adott juttatást. Nem lehet járandóságnak tekinteni azon­ban a tulóradijat, az esetleges vasárnapi pótdijat, az üzleti forgalom, az eladott áruk árának meghatározott százalékában megál­lapított jutalékot, vagy más elnevezéssel adott hasonló természetű járandóságot. Te­hát az üzleti forgalom meghatározott szá­zalékában megállapított jutalék után, amint azt egyébként a fizetéspótlékról szóló ren­delet is közli, fizetési pótlék nem, jár. E kérdésben tájékoztatást nyújt az ipar­ügyi miniszter 18.809/1943. szám alatt ki­bocsátott magyarázó leirata, amely szerint a fentiekből értelemszerűen következik, hogy: bár az üzleti forgalom meghatározott százalékában megállapított jutalék után fi­zetési pótlék nem folyósítható, mégis a mun­kaadó áltál előre meghatározott összegben, rendszeresen adott szolgálati járandóság­nak kell tekinteni s fizetéspótlékban kell ré­szesíteni azt a jutalékot, amelyet a munka­adó az előző év ugyanannak a hónapjának forgalma alapján megállapított összegben fizet meg. Ez esetben ugyanis nem a való­„Ctm a kiadóban“ jelzésű és „jeligés" hir­detések külön kezelési dija hirdetésfeladá­sonként 30 fillér.-Állást keresőknek szavan­ságos üzleti forgalom meghatározott száza­lékú jutalékáról, hanem előre megjelölt öaz- szegben rendszeresen adott szolgálati járan­dóságról van sző, minthogy az ügynök nem á kérdéses hónapban tényleg elért üzleti forgalom után, hanem az előző év ugyan­annak a hónapjának forgalma alapján már megállapított, tehát összegszerűen meghatá­rozott jutalékot kapja. Az igy megállapított és folyósitott jutta­tás tehát tulajdonképpen elvesztette jutaléki természetét és ennélfogva fizetési pótlék alá esik. Az uj fizetésrendezö miniszteri in­tézkedés szerint az ilyen természetű jutta­tásra nézve szintén meg kell állapítani az úgynevezett alapfizetést és az alapfizetés alapján kiszámított, a fizetési időszakra eső járandóság után a rendeletben megállapított mérvű fizetési pótlékot ki kell fizetni. Mennyi vashuzalt és szeget vehet havon­ta a polgári lakosság. Tudvalevőleg a vas­ellátásra ujábban utalványozási rendszert vezettek be. Az Anyaghivatal erre vonatko­zólag most részletes tájékoztatót bocsátott ki. Ebből kitűnik az is, hogy a polgári la­kosság havonkint 50 deka vashuzalt és 20 deka szeget vehet saját szükségletének ki­elégítésére. A vételt be kell vezetni a vá­sárlási könyvbe. ként hétköznap 8 fillér, vasárnap 10 fillér. Házasság, levelezés rovatban szavanként hétköznap 14 fillér, vasárnap 16 fillér. A KERESKEDELMI MALMOK őrlési kon­tingensének megállapítása befejeződött. A keretek megállapításánál a bizottság a mult évi termésátlagot vette alapul. Az idei keret kijelölésénél szigorúan ragasz­kodtak a közellátás igényeihez. Ennek lé­nyege, hogy az 1043—44. gazdasági évben a helyi igényeket a helybeli vagy közeli kisebb malmok elégítik ki. Ennek követ­keztében a helyi malmok foglalkoztatása ebben a gazdasági évben a tavalyival szemben sokkal jobb lesz, mert, mint Is­meretes, a mult rendszerben a helyi szük­ségleteket is központilag utalták ki. A nagy és középmalmokra az egyéb szük­ségletek kielégítése hárul, Így a honvéd­ségi szállításoknak és azoknak a vidékek­nek az ellátása, ahol nincs vagy kevés a malom, illetve a gabona, értesülésünk sze­rint az idei terméseredmények központi megállapítása után, — mintegy az idei termés a tavalyinál sokkal jobb, október folyamán a kontingenseket megfelelő arányban módosítani fogják. A BORGOPRUNDI ELSŐ ERDÉLYI PA­PÍRGYÁR RT., amelyet az üzembérlő Ke­reskedelmi és Ipari Rt. tart üzemben, mint már korábban jelentettük, különböző pénz­ügyi és nyersanyagellátási nehézségekbe került. A vállalat taJpraállitására több megoldási terv is felmerült. Hónapokig tartó és minden részletre kiterjedő megbe­szélések után, — amint az „Ellenőr“ cimii fővárosi gazdasági lap jelenti — az Ipari Munkaszervező Intézet egy millió pengő kölcsönt folyósít a borgoprundinak rész­ben a legsürgősebb befektetések, részben pedig az üzem folyamatos fenntartásának biztosítására. Az iparügyi minisztérium egyik szervének közbenjöttével most tu­lajdonképpen a kölcsön mikénti biztosítá­sáról tárgyalnak. AZ ILLATSZER ÉS PIPEREKERESKEDE­LEMBEN jelentékeny áremelések történ­tek. A gyárak most küldték szét az uj árjegyzékeket. Egyes cikkekben (fogpép, kölniviz) az áremelkedés a száz százalé­kot Is eléri, sőt meghaladja. Gondoskodtak a vasutasok ellátásáról. A MÁV vezetősége hatályos intézkedéseket tett a vasutasság ellátásának biztosítására. Az egész személyzet részére családtagon­ként 75 kilógram burgonyát biztosítottak, melynek szállítása folyamatban van. lyteg- kezdödött a hagymaszállltás is. Gondoskod­tak a személyzet téli főzelékkel, borsóval, babbal, lencsével, továbbá mákkal való ellá­tásáról. A vonat és mozdonyklsérö személy­zet, továbbá a mühelymunkásságnak füstölt áruval való ellátása szempontjából bérhizla­lás! szerződéseket kötöttek. Folytatják a bakancs és a mütalpu cipők kiosztását, aa egyes jóléti konyhák szükségletének fedezé­séről is intézkedés történt. (Magy. Tud.) Az ágytakaró és lópokróc — kötött for­galmú cikk. A közellátási miniszter leiratot bocsátott ki az ágytakaró és a lópokróc forgalmáról. Eszerint mindkét cikk a textil­áruk forgalmát szabályozó rendelkezések alá esik és vételüket, eladásukat bármikor ellenőrizhető nyilvántartásba kell bevezetni. Nagykereskedői alapon csak kijelölt sze­mély hozhatja a cikkeket forgalomba. MOZI-MŰSOROK ÁRPÁD filmszínház: Férfihüség. Főszerep­ben: Tolnay, Páger, Bulla. Szombaton és vasárnap d. e. 1^12-kor matiné. Előadá­sok kezdete mindennap 4, 6, 8 órakor. CORVIN: „Régi szép idők.“ Zoro és Huru utolsó filmje. Kezdet: i/4S, 1/^7. 1/^9. Szombat, vasárnap és ünnepnap 1^3-tól. Minden vasárnap és ünnepnap d. e. 11 órakor: matiné. EGYETEM: UTOLSÓ NAPOK: Magyar kí­vánság hangverseny. (Szeleczky, Fényes Alice, Sárdy János, Latabár Kálmán. Já­vor Pál, Bordy Bella, Kelly Anna, Bara­bás Sári, Kiss Manyi, Tompa Pufi, rajkó zenekar, pécsi öreg diákok. Konferál: Le- genyey József.) ERDÉLY-mozgó: Vágyak. Fősz.: Danielle Darrieux, Charles Vanei. Előadások kez­deté 4, 6, 8 őrekor. MATYAS-mozgó: Annamária. Főszereplő: Szörényi Éva, Szilassy, Rajnay, Makláry, Vizváry, Somogyi Nusi és a két Pethes. Előadások: 4, 6, 8 és vasárnap d. e. 11 órakor. RAKŐCZI mozgó: Egy életen ét. Fősze­replő Paula Wessely. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. i Lapunk részére hirdeté­sek (eladhatók az aldbbi helyeken: „Ursus“ sörcsar­nok melletti újság­árus, Mátyás király tár Vashid melletti új­ságárus Horthy-ut Szén háromság­tér 12. írisz-telep. Lépcső-utca 13. f Elveszett ELVESZTETT Kobori Kovács Lina, Horthy Mik- lós-ut és a Kis-utca közölt 20 pengőt. Becsületes meg­találója, mivel egy nagyon szegény asszony vesztette el, szíveskedjék a Horthy M.-uti lelkész! Irodába le­adni. Hózasság JÓLSZITU ALT iparos megismerkedne oly 20—30 év közötti hölggyel, aki jó háziassága mellett némi ho­zománnyal is rendelkezik. Leveleket „Barna“ jeligére. . —1540 Alkalmasé» KÉZBESÍTŐKET (nőket) felveszünk magas jutalék­kal, jelentkezni lehet d. e, 8-tól d. u 4-ig a kiadóhi- vatalb m. BEJÁRÓNŐT keresek, Damjanich-utca 24. (Zsák­utca.) —15ól A BAAR-MADAS RE­FORMÁTUS LEANYNK- VELő INTÉZET fnterná- tusa német anyanyelvű NE- VELÓNÓT KERES. Jelent­kezés iskolai és szolgálati bizonyítványokkal a követ­kező elmen: Budapest, II. Lorántfy Zs.-u. 8. GÉPÍRNI TUDÓ, jól szá- molő, jó irásu kezdő tiszt­viselőnőt keres nagyválla­lat. Kézzel Irt ajánlatok „Azonnali belépés“ jeligére a kiadóhivatalba külden­dők. Állást kara» ÓRAKÖNYVELÉST, szer­vezést délutáni órákra vál­lalok. Megkeresést a kiadó­hivatalba kérek. tokái ELCSERÉLNÉM debre­ceni három szoba komfor­tos lakásomat hasonló ko­lozsvári lakással. Folgens mérnök. Malom-utca 28. BÚTOROZOTT szoba, ágynemű nélkül 15-re ki­adó. Cim a kiadóban. Adás vétót jó állapotban levő női télikabát kofcépternietre eladó. Megtekinthető Vas­vári Pál-utca 32. d. e. ltl-töl 1-ig, délután 6—8-ig. j ELADÓ vadonatúj ablak ■ 130X80 cm., festve, üve­gezve és 250 drb alig hasz­nált fedélcserép. Bercsényi- ut 12. sz. HÁLÓSZOBÁK, kombi- | nált szekrények, konyhabe­rendezések és más bútorok nagy választékban olcsón eladók. Butorraktár, Dézs- ma-utca 19., udvarban. BÉLYEGGYÜJTEMÉ- NYEKET, tömegbélyeget legelőnyösebben vásárolok. Herczegné bélyegkereske­dés, Dávid Ferenc-utca 12. ~KOMBINÁLT szobák, ebédlők, hálók, konyhák, festett kombinált szobák és hálók állandóan raktáron Újvári Károly müasztalos- nsU, üzlet: Horthy Miklós- ut 29. Műhely: Mussoiini-ut 6. Telefon 41—90. Ingatlan ELADÓ 3 szoba, konyha, előszoba, fürdöszobahely, éléskamra, szép nagy gyü­mölcsöskert. Vétel esetéu beeköltözhető. Mells fod­rász, Bartha M. 3. —1548 Oktatás Folyó év szeptember hó 15-én gépkocsivezetői tanfolyam kezdődik kezdők és ha­ladók részére személy-, teher­gépkocsi és motorkerék­párról. Jelentkezni lehet napon­ta SZÁSZ soffőriskoia, Arpád-ut 26. szám. KfilonféU ERUBLVI magánnyomo­zó Iroda felvilágosítást ad, oyom^ , informál, mindent a legdiszkrétebben elintéz. Bartha Miklós utca 6. L em. Telefon: 17-88. ÖNÁLLÓSÍTASI Alapból üvegezés, képkeretezés ol­csón készül: Farkas Emil­nél, Deák Ferenc-u. 18, APRÓHIRDETÉSEK I Szavanként hétköznap 10 fillér, vasárnap 12 fillér. I Legkisebb hirdetés hétköznap 1.—, vasárnap 1.20.

Next

/
Thumbnails
Contents