Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-13 / 182. szám

1943. ALGUSZT VS 13 Az erdélyi tudományos intézetek sorsa... Erdély magyarságának a szellemi élet területén, az európai kulturközösségben való munkálkodásának történelmi érvé­nyű bizonyítékai azok a tudományos könyvtárak és gyűjtemények, amelyeket az erdélyi magyarság társadalmi utón, tehát minden állami vagy más külső tá­mogatás nélkül a maga erejéből, már a legrégibb időktől kezdve létesitett. A történetein vihara ezekből az alkotások­ból sokat elsodort, de a XIV. századtól kezdve a legtöbb tudományos gyűjtemé­nyünk és könyvtárunk fennmaradt. Na­gyon fontos körülmény az, hogy a könyvtáraknak nevezett gyűjtemények igen nagy százaléka levél- és okmány- gyűjtemények, tehát olyan anyagot tar­talmaznak, amelyeknek különleges tör­ténelmi, politikai szempontokból felnem- ismerhető becsük van. Kristóf György dr. egyetemi tanár az Erdélyi Muzeumegyesület kiadásában megjelent munkájában összegyűjtötte az Erdélyben a XVIII, század végéig létesí­tett tudományos gyűjtemények és könyvtárak keletkezéséről szóló adato­kat, pontos felsorolásban az olvasó elé tárja az egyes alkotások múltbeli és je­lenlegi állapotát. Kristóf György professzor munkájából kiemeljük azt a részt, amely az erdélyi magyarság társadalmi összefogásából és a tudományokért való áldozatkészségéből létesültek, de nem kerültek vissza a magyarság tulajdonába. Ezeknek a rend­kívül nagyértékü és általános magyar szempontból is igen nagyjelentőségű könyvtáraknak jelenlegi sorsáról és álla­potáról sajnos nem tudunk semmi bizo­nyosat. így az 1544-ben létesített Brassói ág. ev. fögimn., az 1592. Nagyszebeni ág. ev. főgimn., a XIV. századi Szászvárosi ref. Kűn-kollégium, az 1622. Nagyenyedi Bethlen-kollégiumi, a Segesvári ág. ev. főgimn., az 1692. Nagyszebeni állami gimn., a XVII. századi Medgyesi ág. ev. főgimn., az 1730. Fogarasi ferencrendi, az 1753. Gyulafehérvári r. k. papnövelde, az 1763. Balázsfalvi gör. kát. érsekségi főgimn., a Nagyenyedi Bethlen-koll. ter­mészetrajzi gyűjtemény és a fentiek könyvtárai. A felszabadulásunkkal visszatért tizen­öt könyvtárunk és ősi tudományos gyűj­teményünket is részletesen ismerteti Kristóf professzor. Ezek az intézmé­nyeink már a magyar szellemi élét vér­keringésébe kerültek, értékes anyaguk a magyar tudományos élet szakembereinek szorgos munka ja ■ folytán átkerül a ma­gyar szellemi köztudatba. Hogy mi lesz a vísszanemtért intézményeink sorsa és, hogy lehet-e a tulmaradt magyarságtól megmentésük érdekében valamit várni? — fei tudhat erre a kérdésre feleletet adni? (t, l.) JátéLváigyalial kernele a tüzkárosuH Lőrü*foi óvodások Kolozsvár, augusztus 12. A kőrösfői évóda vezetője lapunkon keresztül sze­rény kéréssel fordul a nagyközönséghez. Néhány nappal ezelőtt tűz ütött ki a kő­rösfői óvodában ismeretlen körülmények között. A tüzet még idejében sikerült el­oltani anélkül, hogy nagyobb szerehesét- lenség törént volna, mert a gyermekek nem tartózkodtak az óvoda helyisegében. A gyermekek játékai azonban a tűz mar­talékául estek s most nincs mivel ját- szaniok. —■ A játékszerek mind megsemmisül­tek — írja az óvoda vezetője — s gyak­ran előfordul azóta, hogy a gyermekek játék hijján egymást püfölik, ami nem ■éppen a legépületesebb látvány. Ezen az áldatlan állapoton csak úgy tudnánk se­gíteni, — szól tovább a levél, — ha vol­nának olyan jószivü adakozók, akik meg­felelő gyermekjátékokat küldenének a kőrösfői óvódás gyermekeknek. Szüleik a mezőn dolgoznak, nincs idejük velük foglalkozni s hála Istennek, olyan szép­számban vannák, hogy egy óvónő alig bir velük. Ha játékszereik volnának, minden bizonnyal jobban eltölthetnék idejüket. A kérést készséggel közöljük s remél­jük, lesznek olyan jószivü adakozók, akik felesleges játékszereket küldenek a tűz­kárt szenvedett kőrösfői kicsi óvódás magyaroknak. HIÉIIT HIRDESSEN B A KELETI f ÚJSÁGBAN ■ Mat at « i«pat »z ORSZÁG EGÉSZ VEVŰKEPES KÖ­ZÖNSÉGÉ olvtin» Régen az utazás az élet örömei közé tar­tozott, ma már az üröméi közé sorolható. Minden jóért szenvedni kell az életben, Így a nyaralás röpke, tovatűnő, gondtalan nap­jaiban is __ nem a nyaralás napjaiban, ha­nem a nyaralást megelőző elkerülhetetlen utazásban. Az emberek szenvedélye ugyanis az, hogy nem lakóhelye közelében kívánja eltölteni nyári szabadságát, hanem lehető­leg a világ ellenkező pólusán. Ettől a vágy­tól vezérelve utaztak régen a nyaralni szán­dékozók Budapestről Patagóníába, Szegedről Északeurópa fjordjaira. Ma már nem engedik meg a megváltozott viszonyok és lezárt országhatárok a földré­szeken keresztül tervezett utazásokat. A nyaralni szándékozó polgárnak meg kell elé­gednie az ország határain belül húzható leg­nagyobb átló irányában végzett kirándulás­sal. így a hazai térkép fölé görnyedve agyalja ki a nyaralni szándékozó, hogy me­lyik az az ország legtávolabbi pontján fekvő még egyelőre Ismeretlen, de annál nagyobb jövőjű falusi házcsoport, melynek egyikében szándékozik eltölteni családjával a testet és lelket felüditő szabadságát. Pedig kár túlságosan ambicionálni a hosszú utakat, mert meglehetős nehézségűkbe ütközik az utazás, éppen azért mindenki utazik és még az Is vonatra Ül, aki azelőtt még nem Is látott vonatot. A gyanútlan utazó polgár aztán ennek következményeké- pen hívogató üres vasúti kocsik helyett zsú­folt és utasokkal szakadásig megtelt vona­tok fogadják, melyben az emberek úgy fes­tenek, mint nagy gonddal egymásra préselt heringszállitmány, vagy, mint a szardínia- halak valami felnagyított, óriási szardiniás dobozban, amelyekre kerekeket szereltek. A gyerekeket és a bőröndöket úgy kell feladni az ablakon keresztül a kocsiba. A nagyságos asszonyt is feltolná a vonatabla­kon az ur, miközben mérlegeli a felszállás lehetőségeit, de belülről akkor már felhúzzák az ablakot és egy haragosan villogó szem­üveges ur kijelenti, hogy már gombostű szá­mára sincs hely. Az ur felkopog a szemüvegeshez a vonat­ablakon át: — Adja vissza a gyermekeket! A szemüveges boldogan adogatja le a ki­csiket és még számol is: — Egy, kettő... három.., Utána elégedetten teszi hozzá: — Most legalább lélegzeni lehet. A polgár lentről újra kopog: — A bőröndöket is kérem! A szemüveges azonban, aki most már kt tudja nyújtani a lábát és így rendelkezik a szükséges élettérrel, egyszerre fölényes lesz. — Mi vagyok én, hordár? Az utas elkeseredetten topog egyhelyben a kocsi előtt. A lépcsőkön fürtökben lógnak az emberek, a te szállás egyenesen lehe­tetlen. A' csomagok fent vannak, ők lenn, helyük nincs, a szemüveges utas gorombás- kodik, a vonat pedig három perc múlva in­dul. — Hordáááár! ... Hordáááárrrr! — or­dítja kétségbeesetten a pirossapkás vasúti személyzet nevét. A kilences hordár nagynehezen előbujik a segély kiáltásokra és a dús borravaló remé­nyében vállalkozik arra, hogy a bőröndöket vjsszaszerzi. Ravasz csellel m Üt­közők között és a túlsó oldalon préseli fel magát a kocsiba. Csakhamar megjelenik a feje a kérdéses szakasz ablakában és ado­gatja lefelé a bőröndöket és a különféle alakú csomagokat. A kisebbeket egyszerűen kihajlgálja az ablakon, mivel sürgős a do­log, mert a vonat néhány perc múlva Indul. Az egyik csomag szétesik és a benne levő szilva, amit szomjúság ellen hozott az útra az utas, szanaszét gurul a sínek között. Az ur dühbegurul és gorombaságokat vagdos a hordár fejéhez. A feleség sirógör- csöket kap, a gyerekek pedig igyekeznek felszedni a szilvás csomagot a főidről... A hordár még egy lakkozott kalapdobozt is kizudit az ablakon, de arról kiderül, hogy nem az űré, erre azt még vissza is kell emelni. A kalapdoboz Iszonyú nehéz. Lehet, hogy vaskalapot, vagy lisztet szállít benne a tulajdonosa vidékről a fővárosi háztartái sának. —. Tessék felszállni, a vonat indul! __ fi­gyelmezteti a kalauz az utasokat. Az ur kétségbeesett pillantásokat vet a tár­csával a hóna alatt előre igyekvő vasúti tisztre... Felmarkolja a bőröndöket és azt mondja a feleségének: •— Az elsöosztályon talán még van hely ... Menjünk azon, szivem! Az elsöosztályu koesi lépcsőjén még való­ban sikerül az utolsó pillanatban feltornász- nlok magukat. A kocsi éppen akkor jön mozgásba, mikor az urnák sikerül felesége önagyságát is begyömöszölnie a kocsi aj­taján. ű maga már csak a lépcsőn lóg egyelőre, míg a vonat belsejében nem kon­szolidálódnak az állapotok ... Boldogan só­hajt fel, legalább ez sikerült. .. Azonban valaki megszólítja a háta mögött az alsó lépcsőn: — Kérem a borravalót! A hordár az, aki, mint egy légtornász lóg az első lépcsőn és nyújtja a szabad tenyerét az ur felé ... Az ur dühös és mérgében in­kább lerúgná a mozgó lépcsőről a pirossap­kást, de aztán a vérében lakozó gavalléria győzedelmeskedik és bizonytalanul egyensú­lyozva magát a mozgó vonatrépcsőn, elöko- torássza bukszáját. — Köszönöm. Kellemes utat! — mondja a hordár és lekuszik a vonatról, mint egy artista. — Ezt a szemtelenséget — morogja az ur és szeme villámokat szór ... — Még hogy „kellemes utat". .. Elgyötörve halásza ki a zsebkendőjét és megtörülgeti gyöngyöző homlokát. Pár perc múlva a szembevágó szél valamit hűsít és az ur elhatározza, hogy lesz, ami lesz, Pestig az elsöosztályu kocsi lépcsőjén teszi meg az utat, lega’ább éri a szél, ha koromtól szennyesen is, nem lesz olyan me­lege . . . De a szomszéd kocsiból most elö- mászik a mogorva kalauz és felparancáolja a kocsiba. — Tessék feljönni a lépcsőről! Veszélyes! Az ur tehát ereje végső megfeszítésével bepréseli magát a kocsiba, mint egy növényt a herbáriumba és elmorfondirozik azon, hogy mennyivel veszélytelenebb ott fenn a kocsiban, ahol a nagy szorongásban formát­lanná préselik az embert és a veséjét fel­nyomják a bordája a’á, hogy Pestig bizonyo­san vándorveséje lesz ... Az egészben csak az a vigasztaló, hogy a többi elsöosztályu utas Is hasonló helyzet­ben gyötrődik, kivetkőzve minden emberi méltóságából és előkelőségéből... Cim és rangkálönbség nélkül izzadnak, nyögdécsel- nek, ellenségesen méregetik a tyúkszemükön áUüogpló embertársukat ém tenfct vízben megfojtanák a szerencsés ülve utazókat, akik féltékenyen őrzik ülőhelyeiket, mint egy latifundiumot és elmélyedten szemlélik a tájat, ahelyett, hogy embertársaik szenve­dését szemlélnék és időközönként figyelemre méltatnák az államvasutak optimista felhí­vását, mely ott ékeskedik az ablakon: „Az ülő utasok időközönként adják át helyeiket az álló utasoknak!.. .** A tetejébe még jön a kalauz és ránézve a menetjegyre, kijelenti, hogy az a harmadosz­tályra szól, tehát rá kell fizetni alaposan, mert ez a kocsi, ahol most a tisztelt ur cso­magjaival és családjával szorong, előkeld elsőosztály! Az ur kétségbeesetten nézegeti a tömött folyosót. Legalább a másodosztályú sza­kaszba tudná átpréselni magát, hogy ott áll­dogáljon ... De nem lehet, mert az utasok hekatombái őriznek légmentesen minden talpalatnyi helyet és azok sem akarnak rá­fizetni a jegyekre... __Rémes ... — jelenti ki az ur és ráfizet a jegyekre, mert különben leszállítaná a vállas kalauz ... A nyaraláson majd behoz­za .. . Nem vesz uj teniszütőt a gyerekek­nek és fürdőruhát magának. Majd fürdik a régiben ... Vagy, ha azt már szétrágta a moly, csak napozni fog ... A meleg akkora, mint egy vaskohóban ... Az ablaknál álló egyik kopasz ur eltikkad­va törülgeti a fejét az ablakfüggönybe ... Mások tátognak, mint'a szárazra vetett ha­lak ... Egy méttóságos külsejű ur ingujjra vetkőzik.. . — Kezdődik a második ebéd! — hallat­szik a kocsi elejéről... és az ur, mint utol­só szalmaszálba kapaszkodik bele az étkező- kocsi gondolatába . . . — De hiszen ebédeltünk már —• mondja a csomagok tetején álldogáló nagyságos «as­szony . . . Sokba is kerül . . , — Nem baj, szívem... Legalább helyünk lesz — mondja elcsigázottan az ur és va­kondmódjára átfúrja magát az ingujjr$ vet­kőzött méltóságos karja alatt... Utáni fel­kapaszkodik a folyosót eltorlaszoló börönd- hegy tetejére és egy disznóbőr táska tete­jéről, négykézlábon állva, visszaszól feleségé­nek és gyermekeinek:-— Gyertek utánam...! Irta és rajzolta DOBRY LAJOS ‘és** Könyvek között TÖRÖK PÁL: MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE — Franklin Társulat 1948 —­A jelen válságos eseményei nagy mérték­ben felkeltették a mult iránt való érdeklő­dést. örvendetes dolog, hogy a magyar tör­ténetírás gazdag és változatos munkásság­gal tudja táplálni k föltámadt érdeklődést, A közelmúlt évtizedekben nagy összefoglaló munkák jelentek meg, uj történelmi szemlé­letek és módszerek alakultak ki. A részle­tek kutatása, források közlése, a történél«*« segédtudományai, régészet, nyelvészet, mű­vészeti örténet avatott embereket vonultat föl az érdeklődés szolgálatára. Ez a sok színnel és hanggal jelentkező folyamat szükségessé teszi, hogy olyan rö- videbb összefoglaló munkák álljanak az ér­deklődők rendelkezésére, amelyek megbíz­ható vezérfonálként igazítanak el a történet- irodalom gazdag termésében. Ilyen munka jelent meg közelebbről a ko­lozsvári származású Török Pálnak a Tudo­mányos Akadémia könyvtár-igazgatójának tollából „Magyarország története“ elmen. A könyv 14 ívnyi terjedelemben kitünően tö­mörítve össze mindazt, amit nemcsak a szakembernek, de minden öntudatos ma­gyarnak tudnia kell nemzete múltjáról. Tö­rök Pál összefoglalása a tudományos kuta­tás legújabb eredményein épül föl. A könyv módszer tekintetében Is a legújabb törekvé­sekhez alkalmazkodik. A régi iskolás borbe­osztást nem tartja meg. Az uralkodó házak szerint való külsődleges tagolás helyett a kor vezető eszmélnek, művelődési és társa­dalmi áramlatainak, sorsdöntő fordulatainak címei alatt rajzolja meg a nemzeti élet fo­lyását. Ezzel a módszerrel tárgyilagos ala­pot teremt magának arra te, hogy a nemze­tek művelődési kölcsönhatásait megmutassa és a magyar fejlődést az általános haladás kereteibe állítsa be. A vezérfonál Ilyen irton — amint nemzeti büszkeséggel állapíthatjuk — még fényesebb és lelkesltőbb magaslatok­ra vezet, mint a rég! iskola hősi lírája tör­ténetírása . Erdély — egyébként a könyvben szűk reszabott — történelme Is mennyi fé­nyes vonással gazdagította az egyetemes magyarság lelki képét! De nagy érdeme a könyvnek az is, hogy a magyar történelem legújabb eseményeire, intézményeinek, művelődési, gazdasági és társadalmi fejlődésének ismertetésére te nag.V gondot fordít. Nagy hasznára válnék a nemzetneveléu- nek, ha Török Pál „Magyarország története" minél szélesebb körben elterjedne, '£3<ag V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents