Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-15 / 184. szám
/ 1943* JÍUGV&&1 ZfS 13 _ ____ 9_____ ■ ■KRIM IIIPI INII m«UMí —v n«T«le*íH?8W2*0» i^^MiîSSSBP1 v_.£$» Már az 1927-es földmunkáknál huszonhárom csontvázat, egy kriptát, halkarikákat ás egy kőedényt találtak a Mátyás király-téren Jelentkezik Kinéz Sándor, aki az akkori füldmunkálatokat végezte — R román polgármester esendörkordonnai zárta el a magyar középkori leleteket Kurucz Sándor kifejti magát az 6t körülvevő, figyelemmel hallgató ember- gyürüből s lemászik a friss ásatások gödrébe és tüzetesen vizsgálgatni kezdi a terepet. — Igen, pontosan itt volt a kripta oldala Ha majd errefelé tovább ásnak, többet is megtalálnak belőle, nemcsak ezt a két követ, ami már látszik is. — Hát még mit találtak? — kérdezik Kurucz Sándortól. — Volt olyan, akinek mintha lett volna fakoporsója is. De csak egynek. A kriptába lépcsők vezettek le. A kőkoporsókat és a kőlépcsőket — szépen faragott kövek voltak, — beszállították az óvári múzeumba. Még találtunk ott egy óriási kővázát s mellette valami nagy mozsárütőfélét — az is kőből volt s azt mondták róla, hogy ez lehetett abban az időben a malom, —7 s azt is beszállították az óvári múzeumba. (Ezek a tárgyak csakugyan ott is vannak az óvári múzeumban. Szerk.) Aztán találtunk még rézkarikákat. Egyik szét is morzsolódott a kezemben, amikor le akartam fejteni róla a földet — folytatja. Szerencsére éppen akkor jött újból oda egy ur. Szép, szakállas, szelíd tekintetű, kevés beszédű magyar ur volt. Csak állott a kiásott föld tetején s amikor meghallotta, hogy bosszúságomban magyarul káromkodtam el magamat, hát- intett, hogy menjek ki egy kicsit a gödörből... A markomba nyomott egy 50 lej est s azt mondta: Előkerültek a hajkarikák Kolozsvár, augusztus 14. Néhány nappal ezelőtt egy magas, szikár, falusias öltözetű ember jelentkezett és kért be- boesájtást a Mátyás király-téren folyó ásatások színhelyére. A férfi, aki csizmát, kissé kopottas nadrágot, tiszta kékinget és kajla karimáju kalapot viselt, amikor az elkerített helyen belül volt, alaposan szemügyrevette a munkálatokat, majd elgondolkozva, nagy komolyan kíjeléntette: — Hát, igen. Egészen jó irányban haladnak ... — Ki ez az ismeretlen, titokzatos falusi bácsi? — érdeklődtek egymásból az ásatásokat végző és vezető „nadrágos“ emberek __ És mintha megérezte volna a feléje szurkáló tekintetekből a kérdést, nyomban be is mutatkozott a maga módja szerint: — Kurucz Sándor volnék a vízmüvektől. Ott dolgozom, de huszonhétben — 1927-ben, — magam is ilyesmin dolgoztam. Pont azon a helyen, ahol az illemhely van,-mert akkor csináltuk. v László Gyula dr., az ásatásokat vezető fiatal tudós, — mintha csak uj leletre bukkant volna, — olyan igyekezettel pattant fel helyéről — s nyomban Kurucz Sándor mellett termett, aki már folytatta is tovább: — Amint mondtam, tobbedmagammal én is dolgoztam ettől a helytől alig egy* két Ölnyire. Tessék csak vélem jönni... Ide kívül, a bekeritett helyen. Na, most tessék nézni. Itt ástunk mi. amikor az illemhelyét készitettük. Maguknak addig kell majd ásniok, amig ide eljutnak, ha kiváncsiak még valamire ... És hogyne lennének „kiváncsiak" azok á tudósok, akik a föld, a magyar föld, a magyar ösmüveltség titkait és nyomait kutatják a Mátyás király-téren?... Hiszen éppen azért kezdtek hozzá nagy munkát, nagy figyelmet, de még nagyobb tudást igénylő munkájukhoz. Bizony odagyülnek egy-kettőre Kurucz Sándor köré, aki már beszél is tovább, erősen megfontolt szavakkal: Már az 1927-es ásásnál 23 csontvázat találtak Az úgy volt, hogy Makkay mérnök ur felvállalta a nyilvános illemhelynek az elkészítését. Felfogadott egy csomó napszámost földmunkára. Engem bízott meg azzal, hogy a földmunkálatokat levezessem, mert már azelőtt is sokat dolgoztunk együtt. Kanálisokat s miegymást ástunk. Éppen esős idő volt, amikor itt a főtéren hozzákezdtünk a munkához. De azért a munka csak haladt a maga módja szerint. A mérnök ur kijelölte a helyet s mi ástunk. Ástunk, ástunk vagy két-három méter mélyre már, amikor megtaláltunk egy csomó csontvázat. Szép sorjában, egymás mellé rakva vagy 23 csontvázat. Tyüh!... itt valami nem egészen tiszta dolog történhetett — gondolom, — a munkát megcsöndesitettem s hozzáfogtunk a csontvázak földtől, hamutól való megtisztításához. Volt azok között még egy gyermekcsontváz is, meg amint később megtudtam, egy nő is, de a többi 21 már férfi volt... Ezt már bejelentem a városnál — gondoltam. Be is jelentettem, azon nyomban. Kijött a bizottság. Urak voltak azok is, csak a beszédjüket nemigen értettem meg. Vagy kétszer is mondtak valamit, de hogy akkor is csak néztem őket, hát magyarul mondták, vigyem félre egy kicsit onnan a napszámosokat. Bújjanak ki a lyukból ... De akkorra már egész csődület támadt ott körül, a kihányt föld peremén s az idegen urak azokat is mind elzavarták. Csak ők maradtak a lyukban S amikor kijöttek, nekem kiadták a parancsot: A csontokat dobjam egy halomba, mert majd, amikor vége lesz a munkának, egy helyre kell újból eltemetni őket ... Kőkoporsókat és hajkarikákat is találtak ... — De találtunk mi ott köveket is — folytatja Kurucz Sándor. Kőkoporsókat. Két csontváz kőkoporsóban volt, a többiek csak úgy voltak koporsó nélkül, némelyik azért kövekkel volt még elválasztva a másiktól. De az egész tömegsir- féle, egy olyan kriptában volt. Azért mondom, hogy kriptában lehettek, mert nézzék — mutatja, — a kripta oldala erre felé nyilotţ , . a — Ha kap még valamit, rejtse el. Én minden órában erre jövök ... A nevét is megmondta csöndesen, hogy senki se hallja, aki ott állott körülöttünk. Herepey tanár ur volt. Herepey János. Amikor egy óra múlva visszajött, újból találtam. egy rézkarikát. Megmutattam, hogy hol volt. Ő tovább kutatott s megtalálta a társát is. Azt mondta róluk, hogy hajkarikák __Ezek is bekérültek a múzeumba, nekem pedig újból pénzt adott. De akkor már sokat ténfergett ott egy másik tanárféle is. Az románul beszélt s ő is pénzt ígért, csak aggyam neki, amit találok. Dehogyis adtam én neki. Nem adtam semmit neki. De addig bol- hászta ő is a földet, amig talált valami De a csontvázakkal mi történt? — .kérdezik a körülállók. Kurucz Sándor ekkor elvezette az érdeklődőket arra a helyre, ahol — körülbelül 5 méter mélységre, az illemhely alá, a balsarokba, egy külön erre a célra ásott gödörbe elföldelték volt az összes csontokat. — De nincs ott elásva minden — gondolkozik el Kurucz Sándor, — mert .a koporsókat mind széjjelhordták ... — Kik hordták széjjel? — Ezek is, azok is. Akiknek kellett. De csak román orvosok és orvostanhallgatók. Kérték, hát senki az égvilágon nem mondta, hogy ne adjam oda őket. A csontvázaknak már mindegy volt s nekem is, hogy oda a gödörbe dobom vissza őket, vagy pedig szétviszik. Kérték, hát adtam. Csak egyet tartottam meg még sokáig, mert az volt a „legszebb példány“. Erősen nagy koponya volt. — És azzal mi történt? — Már majdnem a vége felé jártunk a földmunkának, amikor újból kijött egy bizottság. A vezető csak rámkíáltott: — Hol vannak a csontok? Tufli ur megfenyegetett — Megmutattam neki, hogy ott vannak egy halomban. Arra még jobban kiabálni kezdett, hogy én eladtam a csontokat, meg hogy miért jár annyit ide egy magyar tanár? Mit vitt el innen — kérdezte, — mert ő is úgy hallotta, hogy az vitte el a koponyákat. Megmondtam, hogy a koponyákat román orvosok és orvostanhallgatók vitték el s igazam bizonyításául még a többi munkást is felhasználtam tanúnak. De ő csak tovább cserepeket s fadarabokat, azokat vitte magával. Az is gyakran jött oda attól fogva. Találtam még egy hegyes, hegyes csonttüt. Azt is Herepey tanár urnák adtam. De a tűnek nem volt foka, ahová cérnát lehetett volna fűzni. Egy csepp foka se volt, pedig nagy tü volt. Ázt mondta róla Herepey tanár ur, hogy nem is kellett neki foka legyen, mert akkof még nem értettek a fehérnépek a varráshoz. Az csak arra való volt, hogy a vál- íon összetűzték véle az állati bőrből maguk köré csavart ruhadarabokat. De az a kőpohár, ami a malmuk lehetett, az nagy volt. Volt legalább 70—80 kiló — révedezik el Kurucz Sándor. kiabált, hogy neki is kell egy koponya ... Amint mondom, még meg volt az a szép példányom s mondtam neki: — Fogja, itt van. Úgy vigyázzon rá, hogy ez a koponya a polgármesteré > volt... — .Milyen polgármesteré? — förmedt rám újból. — Hát az akkori polgármesteré, — mondtam. — Honnan veszed ezt, te gazember? — ripakodott rám. — Onnan, hogy nagy koponya. Ilyen nagy koponyája csak a polgármesternek lehetett, — mondtam. — Te, te.,.. hát tudod te, kivel beszélsz? Tudod te, hogy én vagyok „Cluj“ polgármestere? — mondta csak úgy nekipirulva, hogy szinte szétvetette a méreg. Én vagyok Tufli polgármester, ha nem tudnád, de majd megtudod, mert elintézem a bajodat... — Mi tagadás, bizony megijedtem ettől a mérges úrtól, amikor kiderült, hogy csakugyan ő a helyettes polgármester, Tufli. De már nem lehetett a dolgot yisszacsinálni. Átvette a koponyát, átadta egy mellette álló román kölyöknek" s elment onnan bizottságostul, mindenestől. De még egy órányi időbe se tellett s megérkezett két csendőrszakasz a helyszínre. Fegyveresen, feltüzött szuronnyal jöttek s mindjárt felsorakoztak a földmunka körül. Még kordont is húztak kötéllel s többet még a környékünkre sem férkőzhetett senki. De nem is találtunk többet semmit az égvilágon... De ha erre haladnak, akkor jó irányban haladnak, liiert itt kell lennie annak a kripta folytatásának, amelyikről beszéltem volt — fejezi be izgalmas emlékePÁNKOM BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ Eqjjdqvas szobák <3*— P-től 12‘ P-ig Kétágas szobák 9*— P-től 18’—P-ig Éttermében Veres Károly és cigányzenekara muzsikál 4 Elismerten kiváló konyha. Polgári árak. Széthordták a koponyákat HÍRNEVES ZONGORATERME r BUDAPEST,VILMOS CSÁSZÁH ÚíéŐ iAoÉádáé ét/feát zését Kurucz Sándor, az egykori „földmunkás“. .. * (Az ásatások' pedig tovább folynak azóta is. De pontosan azon a nyomon, amit Kurucz Sándor megjelölt. Mert az ő érzéke nem csal. És most már nyíltan is beszélhetünk róla: Ahhoz, hogy az uj ■magyar sírok feltárultak a Mátyás király-téren, neki is érdeme van benne, mert ő mondotta el a dolgot László Gyula dr. egyetemi magántanárnak. Az „eredmény“ egész bizonnyal nem fog az ő nevéhez tapadni, de ezt a szerény újságcikket, — úgy gondoljuk, — mégis csak megérdemelte ...). BIRÖ JANOS Uo&ányssott-e as ősember? Ártalmas é a dohányzás, vagy nem? Ez utóbbi kérdés körül száz év óta példátlanul heves és kitartó vita folyik- Persze eredménytelenül. Mert a dohányosok esküsznek arra, hogy nekik van igazuk, a nemdohányosok az ellenkezőjét állítják, a tudomány pedig az arany kö- zéputon marad és talán annak az 1890-es évi kijelentésnek van egyedül Igaza: — amig jól esik a dohányzás, addig a szervezet megkívánja azt, tehát a dohányzás nem lehet ártalmas. Akinek pedig nem esik jól a dohány, az úgysem dohányzik s eszerint minden rendben van, a kérdés megoldódott. Ennyivel azonban nem elégedhet meg a mai tudomány. Schellong tanár most befejezett kísérletei a következőket igazolják: Bizonyos panasszal orvoshoz fordult embereket vett kezelésbe a tanár. A betegek életkora 19—40 év között váltakozott. Lefektette őket és 10 perces pihenő után lemérte vérnyomásukat;, érverésüket. Aztán álló helyzetben végezte el a méréseket, majd 25—40 térdhajlitást csináltatott velük. A mérések ezután is megtörténtek. Most két órán át harminc percenként elszivatott velük egy-egy cigarettát. A méréseket most sem hagyta el, aztán összevetette az adatokat. Meglepetés ? A betegek között 10 nemdohányzó és 30 dohányos ember volt. E harminc ember naponta 5 cigarettát szív. Akadt még 10 olyan beteg is, aki naponta 12—15 cigarettát füstöl a levegőbe. A mérések szerint a dohányzás után a vérnyomás azonnal csökkent valamennyinél. A dohányosoknál 8 esetben gyenge szívritmuszavarok jelentkeztek. A legkülönösebb az, hogy a legsúlyosabb zavarok a mérsékelten dohányzók körében jelentkeztek, mig az erős dohányosoknál túlnyomó részben rendszeres maradt a szívás vérmüködés. Általában sikerült megállapítani, hogy amennyiben a szervezet már hozzászokott a nikotinhoz, már nem árt a dohányzás, bár a szervezetnek ez a beállítottsága a méreg első élvezésénél bizonyára átment a zavarokon, amelyek a mérsékelten dohányzókat jellemzi. Végeredményben a dohányzás csakugyan befolyásolja a szív és vér munkáját, de Schellong szerint egyenesen veszedelmes, ha erős dohányosokat az egyik napról a másikra arra kényszerűének, hagyja abba a füstölést. Hiszen a jelek szerint már az ősember is dohányzott, amennyiben egy fazék falevelet tett a tűz fölé és a levelekből kiszálló párát szívta magába. Itt a humor: mit szólnának hozzá, ha ma is igy dohányoznánk és a nők fazekakat cipelnének megnagyobbított kézitáskáikban, hogy füstölhessenek. Jó ABU ÉS Jő HIRDETÉS ALAPJA A Jó ÜZLETMENETNEK
