Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-14 / 183. szám
1943m JtbGtfSXTtlS 14 cudaiciciifilol Kitűnő az idei iermá&eredmény  gazdasági felfigyelő je'entése a vármegye mezőgazdasági helyzetéről Kolozsvár, augusztus 13. Olajos Gábor gazdasági felügyelő most tette közzé jelentését a vármegye mezőgazdasági helyzetéről. A jelentés megállapításai szerint az idei terméseredmény kitűnő. A tavaszi kedvezőtlen időjárást julius elején tartás meleg váltotta fel, amely a növények fejlődésére igen kedvező volt. Ennek köszönhető, hogy a kalászosokból kitűnő minőségű és jó közepes termést takarítottak be. Az őszi és tavaszi kalászosok aratása a zab kivételével befejeződött. A cséplés is mindenütt folyamatban van. A kukorica a mélyebb fekvésekben és a jobbminőségü talajokon közepes, eső esetén- jó termést igér, mig a májusi fagyoktól többet szenvedett és sovány- talajú hegyoldalakon a tengerivetések fejlődésükben erősen visszamaradtak és a terméskilátás itt gyenge. A burgonya a kedvező időjárás hatására dús lombozattal és vastag szárral bő termést igér, ha néhány napon belül bőséges esőt kap. A napraforgó szintén jól fejlődött, de a magkötéshez már éppen úgy kívánja az esőt, mint a tengeri. Az egyéb kapásnövények és a mesterséges takarmánynövények további fejlődésükhöz szintén kiadós esőt kivannak. A széna behordása is befejeződött, hozama közepes. A rétek sarjadzása kedvezően indult, Eső hiányában ennek hozama bizonytalan. Maros-Torda vármegyében a termés a tavalyinak kétszerese, helyenként háromszorosa Marosvásárhely, aug. 13. (MTI) Maros- Torda vármegye közigazgatási bizottságának csütörtöki ülésén Nádudvary Sándor gazdasági főfelügyelő bejelentette, hogy a vármegyében a termés minőségileg elsőrendű, mennyiségileg jó közepes. A kisebb gazdaságokban a buza fajsulya 80—80.5, a nagy gazdaságokban 83—84, egyes gazdaságokban 85 felett is van. A nyárádszeredai Sipos-féle gazdaságban oly magas a buza fajsulya, hogy nem is lehet fajsulymérővel megmérni, zl termés a tavalyi termésnek kétszerese, sőt háromszorosa. fl kormány uj textilakciója keretében másfélmillió személy között 150 millió pengő értékben több mint 11 millió méter textilárut osztanak ki Kolozsvár, aug. 13. A kormány tavaly nagy sikerrel járt textilakciójának kereteit, mint erről beszámoltunk, az idén lényegesen kibővítik és pedig nem csak a mezőgazdasági, hanem az ipari munkásságra vonatkozólag is, úgy hogy az akció mintegy 1.5 millió személyre terjed ki. Az év végéig körülbelül 1.25 millió méter gyapjuáru és körülbelül 10 millió méter pamut, müselyem, len- és kenderárut fognak a textilgyárak az akció céljaira gyártani. Az akcióhoz szükséges nyersanyag mennyiségének körülbelül 150 millió pengő' az értéke. A fontosabb akciócikkek közé tartoznak: a flanell, a munkásruhaanyag, a fehérített vászon, ujjbélés, zsebbélés, fehérnemüanya- gok, stb. Minden olyan gyár, amelynek üzeme c cikkek gyártására be van rendezve, részt- vesz az akcióban és a cikkek gyártását részben már meg is kezdték. A ponthoz kötött textilárukat tilos más cikkekkel kapcsolni Kolozsvár, augusztus 13. A kiskereskedelem textilellátásának biztosítására nemrégiben a kereskedelmi és iparkamarák miniszteri biztosai értekezletet tartottak, hogy az ország egész területén egységes irányelvek szerint történjék az uj rendszer bevezetése. A miniszteri biztosok értekezletén elfogadott indítványokat az egységes eljárásra vonatkozóan közölték a közellátási minisztériummal, amely jóváhagyóan tudomásul vette a kereskedelem által is tetszéssel fogadott irányelveket. A legközelebbi teendők közé tartozik a pontozott árukkal együtt kiszolgáltatott, illetve rendelés nélkül megküldött, pont- rendszerhez nem kötött áruk átvétele kérdésének rendezése, illetve e tárgyban oly határozat meghozatala, amely véget vet az eddig felmerült visszásságoknak. Komoly kifogások merültek fel ugyanis egyes nagykereskedők ellen, akik a ponthozkötött áru átvételét csak nagymennyiségű és kifogásolható minőségű áruval együtt teszik lehetővé, sőt postai küldés esetén kötelezik a kiskereskedőt, hogy amennyiben valamelyik árut nem venné ái, úgy az egész csomagot küldje vissza. A kamarák közbenjárására a Nagykereskedők Országos Egyesületének textilszakosztálya már felhívással fordult tagjaihoz, ne kössék ilyen feltételhez a pontozott áru kiszolgáltatását, annál is inkább, mert az ekként kötelezően átvett portékát a kiskereskedő legtöbb- nyire nem tudja eladni s ez az árkapcsolás tilalmas esete lenne, A textilblzottsá- gok ezenkívül azt is tudatják, hogy amennyiben a kiszolgáltatás posta utján, utánvéttel történt volna, a kiskereskedőnek jogában áll a nem kért, pontnélküli árut a nagykereskedő rendelkezésére bocsátani. r RoYidlesen mega1ait«i! az Eszet le erdélyi SKer esSóedőlc Efjyesialefe Az egyesület törzstagként lép be a Kereskedők Országos Egyesületébe, a kereskedelem érdekképvise'eti szervébe Kolozsvár, augusztus 13. Röviddel azután, hogy fontos érdekvédelmi szempontok életrehivták a Kereskedők Országos Egyesületét, Kolozsvár kereskedőtársa- dalmában mozgalom indult meg, hogy az északerdélyi kereskedőréteg szintén testületileg tömörüljön és a területi alapon megszervezett érdektestület a Kereskedők Országos Egyesületének szerves részévé váljék. A kezdeményező lépéseket a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara tette meg és egy korábban megtartott értekezleten Kolozsvár kereskedőtársadalmának mintegy 25 ismert és vezetőtagja jelent meg, akik elvileg kimondották az Északerdélyi Kereskedő Egyesület megalakítását és kérték a kereskedelemügyi minisztert, engedélyezze az egyesület intézményes szervezését- Annakidején ezekről a kezdeményező lépéseki’öl beszámoltunk, most azt jelenthetjük, hogy az Északerdélyi Kereskedők Egyesülete rövidesen a megvalósulás állapotába jut. Miután ugyanis a kormányzat a Kereskedők Országos Egyesületét időközben egyedüli érdek- képviseleti szervként ismerte el, a jelentőségében megnőtt intézmény országos szervezésbe kezd és Északerdólyben ezt a munkát az Északerdélyi Kereskedők Egyesülete fogja előreláthatóan elvégezni. Az erdélyi egyesület törzstagként lép be az országos érdekképviseleti szervbe, megalakításának miniszteri jóváhagyása, értesüléseink szerint, most van folyamatban. JÓ ÁRU ÉS Jó HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK Fél évszázados külföldi összeköttetéseim lehetővé teszik, hogy finom solingeni acélárukban és szemüvegekben még mindig a legjobbat és viszonylag olcsón tudom nagyrabecsült vevőimnek nyújtani. A világhírű J. e. Henkels solingaiti Iker-Jagjfii zsebkések, ollók, borotvák, ke*tfeszközök, valamint önborotválA«pengék gyón lerahaía Ks essvár, Kossuth Laj&s-utsa 1. szám. . vuiuiiiiiii wnuwruivaívsp Kun Mátyás Fia j /poftKIradA Vasárnap Kél Mátyás Kupa márkázás, keiiden KflC-MSE találkozó lesz Kolozsvár, aug. 13. Két érdekes labdarugó mérkőzés lesz vasárnap a városi sporttelepen. Délután 4 órakor a KMTE a Besztercei MSE-vel, 6 órakor a KKASE a Postással játszik a Mátyás Kupáért. Mindkét találkozó nagy küzdelmet igér. A mérkőzésre a KMTE szorgalmasan készül. A munkáscsapat csütörtökön a MAV-val játszott edzömérközést s 3:1 (3:0) arányban győzött. Valószínű, hogy- vasárnap a kupa-elődöntőben a BMSE-t sikerül legyőznie. Kedden a KAC őszi csapata is bemutatkozik. Délután 6 órakor a városi sporttelepen az MSE-vel játszanak a piros-fehérek. Székelyföldi portyája utolsó mérkőzésén a fáradt KAC, mint ismeretes, 3:1 arányú vereséget szenvedett az MSE-től s igy a találkozó visszavágónak számit. A KAC jövő vasárnap Kolozsváron már bajnoki mérkőzést játszik a DiMÁVAG-gal, az MSE elleni mérkőzést tehát az őszi csapat főpróbájának tekinthetjük. DRÓTHÁLÓ HELYETT RENDŐRKORDON Megírtuk, hogy az OSK az MLSz utján felszólította az Elektromost, alakítsa át pályáját s gondoskodjék arról, hogy a nézőteret és a játékteret úgy elhatárolják, hogy a nézők ne léphessenek be a játékmezőre. Tekintettel arra, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt az Elektromos nem tudott a felszólításnak eleget tenni, az OSK hozzájárult ahhoz, hogy a még hátralevő két Szent István-Kupa mérkőzést a jelenlegi helyzetben tartsák meg, de nagyobb rendőri készültséggel. AZ ÚJPEST—NAC MÉRKŐZÉS UTÓHANGJAI A szerda esti Újpest—NAC mérkőzésnek nagy ntóhuliámai vannak. A hullámok ismét a játékvezető körül csaknap össze, aki nem volt más, mint Székely az emlékezetes botrányos győri BSzKRT—ETO találkozó bírója. A mérkőzés utolsó percében ugyanis Bodola Kovács sarokrúgásából gólt fejelt Újpest hálójába, amit azonban a biró azzal a megokolással, hogy rúgás közben a labda kiiveit a pályáról s úgy került a kapu elé, nem adott meg. Akik a sarokvonallal egy irányban ültek, egyöntetűen azt bizonyítják, hogy a labda nem hagyta el a pályát. A játékvezető ellenben csak rendőri kísérettel tudta elhagyni a pályát, mert a közönség rendkívül fenyegetően viselkedett irányában. A budapesti lapok felteszik a kérdést, miért küldték ki a nagy mérkőzés vezetésére éppen azt a bjrót, akinek a legnagyobb része volt a győri botrányban s aki ott is tanúságot tett meglehetős szerény képességeiről, Jú &ru é* jé hirdetés-«-- —3 alapja a jé Üzletmenetnek ÁPROHIRDETESEK Sirjanként ftétk&snap 10 fillér, vasárnap 12 fillér. Legkisebb hirdetés hétköznap 1.—, vasárnap 1.20. „Cim a kiadóban“ jelzési! és „jeUgés“ hirdetések külön kezelési dija hirdetésfeladásonként 80 fillér. Állást keresőknek szavanként hétköznap 8 fillér, vasárnap 10 fülér. Házasság, levelezés rovatban szavanként hétköznap 14 fillér, vasárnap 1« fiBér. Lapunk részére hirdetések fe adhatók az aldbbi helyiken: „Ursus“ söresFP- nok melletti újságárus, Mátyás király tér Vashld mailem újságárus Horthy >ut ¥ Hveszqgfr ELVESZETT csütörtökön 12-én déJben '/21 órakor az Urániától a vasútállomásig a 3. számú autóbuszon fekete krokodilbör tárca. Becsületes megtalálója a pénzt megtarthatja, a tárcában levő' reánézve értéktelen okmányokat juttassa el Vass Lukács kereskedő, Szilágysomlyó, gr. Széche- nyi-utca 6. címre. ELVESZETT Fecske-utca Felvinczy mészárszék előtt pénztárca Szitán Ist- vánné, Ida, István névre kiállított élelmiszerjegyekkel. Becsületes megtalálója a jegyen lévő címre adja le, a kereskedők erre a jegyre ne szolgáljanak ki. Alkalmaiét NÉGY középiskolát végzett tanuló felvétetik Papp Károly látszerüzlet, Deák Ferene-utca 13. —2218 MEGBÍZHATÓ keresztény pénztárnokot keres helybeli előkelő szaküzlet. Jelentkezés Szentegyház- utca 22. d. u. 4—6 között. —227» NAGYVÁLLALAT keres azonnali belépésre perfekt gépirónők£t és jóirásu számolni tudó tisztviselőnőket. Ajánlatokat fizetési igények megjelölésével „Azonnali“ jeligére a kiadóba kérek. v 15—:20 ÉVES ügyes fiút lapárusitónak felveszek, aki kerékpárral falura is kijárna. Havi fix fizetés 40 pengő és koszt, lakás. Csak keresztények jelentkezzenek. Lázár Márton hirtaphizo- Hiányos, Székely kérész túr. " ITALSZAKMABAN jártas belvárosi őskeresztény ügynököt jutalék és fixre felveszünk. Ajánlatok „Szorgalmas“ jeligére kiadóba. —1189 Állást karat FŐKÖNYVELŐ bevomiló- kat helyettesit és felelősség mellett tanit könyvelni. Bástya-utca 7. ajtó l. Délután 1— 3-ig. —1076 OKL. gazdatiszt özvegye a háztartás minden ágában jártas, házvezetőnőnek ajánlkozik. „Meghízható“ jeligére. Adás-vétal ÍRÓGÉP eladó, nagy Remington, kitűnő állapotban. Dr. Botár, Szentegyház-utca 39, —1202 ELADÓ szépkivite! ü diófurnéros KOMBINÁLT SZEKRÉNY, asztal, 4 töltött szék, HALÓBERENDEZÉS és egy plüss szalon- garnitúra. Dohány-utca 28. —1178 ZONGORÁT vagy piani- nót megvételre keresek mi- előbbre, vidékről Is. Ar mellékes. Részletes leírást Far- kasházy, Kolozsvár, Postafiók 156. —1190 BÉLYEGGYÜJTEMÉ- NYEKET, tömegbélyeget legelőnyösebben vásárolok. Herczegné bélyegkereskedés, Dávid Ferenc-utca 12. KÉT KEMÉNYFA használt tiszta ágy, egy éjjeli szekrény és ruhaszekrény eladó. Dávid F.-u. 10. ELADÓ kézibogozásu 9 m! szmyrna szőnyeg szalonba, irodába, rendelőbe kiválóan alkalmas, kitűnő állapotban. Megtekinthetni Első Erdélyi Kender-Len- áru üzletében, 'Wesselényi Miklós-u. 10. MOSLÉK eladó disznó részére. Forduló-utca 2. VESZÜNK literes és félliteres üveget, demijont, boros-, szeszes-, fa- és vashordót. Bor, Szeszesitalok, Horthy-u. 2. —1189 fogatta* ELADÓ vasúti műhely környékén házas ingatlan 20.000 pengőért. Értekezni Dr. Botár, gzentegyház-utca 39. —1202