Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-13 / 155. szám

M&Bg&nWrsrtn 4 3943. JULIUS 13 Terménydrágitás miatt 3000 pengő pénzbírságra ítélte a dési uzsorabiróság Vaida-Voevod volt román miniszterelnök kabinetfőnökét Ölök búcsú Süsü űrtől Süsü úrtól ezennel búcsút veszek. Örökre, visszavonhatatalanul: ■ — Isten Önnel, Süsü ur! Én többet ebben az életben Önnel nem találkozom. Holott kerestem a találkozást. Ott is jár­tam önnél, tiszteletemet lettem s meg­volt a legteljesebb készség arra, hogy is* meretségbe, kapcsolatba jussak Önnel. Ó, hiú szándék! Meghiúsult. Mondhat­nám: hajótörést szenvedett az Ön rideg­ségének sziklazátonyán. Isten Önnel, Süsü ur! Eddig megvoltam maga nélkül remélem, Ön is csak meglesz s nem fogja hiányolni tüntető távollétemet. Most persze mindenki arra kiváncsi, miért e drámai bucsuzkodds Süsü úrtól. A kíváncsiság teljesen indokolt. Szívesén kielégítem. Elöljáróba utalnom kell arra, hogy új­ságírói pályám fontos kenyérkereső szer­száma, töltőtollam elromlott. Hegye megszorult íróasztalom fiókjában s az aranytoll két ága úgy elvált egymástól, mint a Vé-betü két szára. Na, azzal aztán többé egy sort sem lehet leírni. Újat kéne venni, de sürgősen. Csakhogy a bal­eset szombaton déli egy óra után tör­tént s délután az üzleteket nem nyitják ki. Várnom kell hétfőig, viszont mun­kám egy pillanatig sem várhat. Előkotor­tam fiókomból a sok viszontagságot lá­tott régi tollszárat, beleigazitottam egy évek óta rozsdamarta tollhegyet s igye. keztem azzal pótolni elromlott töltőtolla­mat. Nem sikerült. Előkotortam egy ujj- hegyni ceruzavéget s azt állítottam mun­kába. Azzal Se sokra mentem. Ebéd után reménykedve jártam az ut­cákat, hátha mégis csak kinyit valame­lyik papirkereskedés. Könnyebb a főnye­reményt megnyerni, mint ilyen csodát megérni. most se töltőtoll, se másfajta, se ceruzavég. így nehéz lesz reggelre la­pot csinálni. S bus szemem ekkor egy cégtáblát pil­lantott meg egy nyitott üzletajtó fölött: SÜSÜ SÁNDOR töltőtollkereskedés és javítás Reménykedve léptem át a küszöböt. Egy fiatal hölgy állt fel a pult meJLlől. Előadtam, mi járatban vagyok, átnyúj­tottam rozoga töltőtollamat. A fiatal hölgy átvette, megnézte,' hdtravitte az üzlethelyiség mögött levő mühelyhelyi- ségbe. Ott ült ön, Süsü ur. A fiatal hölgy referált neki. Süsü ur se nem ószönt, se fel nem állt, csak kiszólt valamit. Nem értettem egy árva szót sem, mert épp szekerek zörögtek végig az utcán. Süsü ur erre erőt adott a hangba és kö­zölte: — Csak rozsdamentes van!' —- Milyen az? Láthatnám. Süsü ur benyúlt a fiókba, lendületesen átnyújtotta a hölgynek, az kihozta s én megnéztem azt a „rozsdamentest". — Van-e ebből még más forma is? — kérdeztem. — Mert hátha ez nem talál a kezemhez és nem tudok vele írni. Süsü ur most már határozottan inge­rült lett. Eddig is úgy éreztem, mintha mérges lett volna azért, hogy munkát hozván, megzavartam munkájában. Most rám rivallt onnan belülről: — Nincs próba! Erre utalni merészeltem arra, hogy a próba mégis célirányos volna. Süsü ur arcára a harag ráncai rajzolódtak. — Hogyne! — közölte hangosabban annál, ahogy iparos ember tárgyalni szokott kuncsaftjával. — Két pengős áruból még próba is legyen? Hát még mit nem?! — Bocsánat, — szóltam, — nem azért jöttem, hogy zavarjam önt, vagy pláne . ingereljem. De úgy véltem, hogy mint magyar ember vrngyar iparoshoz biza­lommal térhetek be egy kis munka el­intézése végett. Látom, rossz helyen já­rok. A fiatal hölgy kissé zavartan asszisz­tált az érdekes jelenethez. Tudta, mi a teendője: már nyújtotta vissza tönkre­ment töltőtollamat. Süsü ur. is tudta , a maga leckéjét. Úgy mondta fel, mint a vízfolyás: — Két pengős áruból nincs próba! Sietve távoztam, mert eszembe jutott, hogy Süsü ur esetleg felkel az asztalától, ki talál jönni és nyomatékosan találja tudtomra adni, hogy ne háborgassam a drága munkaidőben. Ezért búcsúzom öntől, Süsü ur. örök­re, visszavonhatatlanul, a további tahíl- kozás minden reménye nélkül. Mert ügye, Süsü ur, azt senki sem kívánhatja tőlem, magyar embertől, hogy olyan ma- gyaz iparoshoz, menjek fee kuncsafti Dés, julius 12. Sorbán Vilmos dr. szol- nok-dobokavármegyei birtokos, aki an­nakidején Vajda-Voevod Sándor volt ro­mán miniszterelnök kabinetfőnöke volt, Kiss Péter és Cselice János malmosok társaságában a dési törvényszék uzsora- birósága elé került, mert tengerit és bú­zát áron felül árultak. A törvényszék a volt kabinetfőnököt 2 hónapi fogházra, két társát 6—6 hónapra Ítélte. Alaki okokból a Kúria megsemmisítette az ítéletet és uj eljárást rendelt el az ügy­ben. Ennek megfelelően a dési törvény­szék újból tárgyalta az ügyet és ennek során Sorbán Vilmos dr-t 3000 pengő, két társát pedig 800—800 pengő pénz- büntetésre ítélte. Sorbán Vilmos dr. ügyét ezalkalommal csak egyszerű vét­A gabonarendelet értelmében kenyérgal*ó- na vásárlására vagy vámeserélésére jogosult a mezőgazdasági ingatlan tulajdnosa, ha­szonélvezője, javadalmasa és haszonbérlője, valamint az, aki ilyen ingatlant kenyérgabo­nában fizetendő életjáradékért ruházott át, az államló mezőgazdasági alkalmazott, ide­értve az értelmiségi alkalmazottat, továbbá a szerződés alapján foglalkoztatott orvost és állatorvost is, amennyiben járandóságát kenyérgabonában kapja, a nyugdíjas vagy kegydijas volt mezőgazdasági alkalmazott, vagy annak hátramaradottja, ha__^járandó­ságát kenyérgabonában kapja, a mező- gazdasági munkások, csépiőiqunkások és pásztorok, a bércsépiővállalkozó és énnek alkalmazottja, a konvenciös iparos, a vám­őrlést végző malom tulajdonosa, haszonélve­zője vagy bérlője és ennek alkalmazottja, az állami, vármegyei, községi, közbirtokos- sági, hegyközségi alkalmazott, valamint egyházközségi alkalmazott, ha javadalmazá­sát kenyérgabonában kapja. Az, akinek gazdakönyve van, illetőleg aki munkásigazolványt kapott, minden további A repülés készségét és tudományát csak hosszas és fáradtságos e’ókészülettel 'ehet elsajátítani. Tökéletes repülő csak abból vál- hatik, aki előbb a vitorlázórepülés minden fokozatában kiállotta az előirt elméleti és gyakorlati próbákat. A vitorlázás legmaga­sabb fokozata az úgynevezett távolsági és magassági teljesítmény. A magyar vitorlázó repülök teljesítményeikkel mind a magas­sági, mind a távrepülésben nagyszerű ered­ményeket értek el. Bebizonyosodott, hogy a magyar faji adottságok nagyszerűen éivé- nyesülnek ebben a sportban is. A magyar vitorlázó repülök nemzetközi viszonylatban is elsőrangúnak elismert csúcseredményei­ket sokkal mostohább viszonyok, kisebb anyagi lehetőségek mellett érték el, mint más nagy és gazdag nemzetek fiai. A tria­noni nyomorúságban senyvedő szegény or­szág nem adhatta meg azokat a nagy anya­gi áldozatot jelentő feltételeket, amelyek szükségesek lettek volna ahhoz, hogy a ma­gyar ifjúság legkiválóbb lelki és testi képes­ségekkel rendelkező rétege mindjárt az első világháború bevégződése után azonnal hoz­zákezdhessen ahhoz a nagy feladathoz, ame­lyet ma a nemzet fennmaradásáért és jövő­je érdekében teljesítenie kell. Nemcsak a katonai, hanem az állami élet minden vonatkozásában i? rendkívül fontos, hogy minél töbij és minél kiválóbb repülőnk legyen. A magyar repülésügy vezetői minden le­hető módon arra törekszenek, hogy a repülő- képzésünket a legkorszerűbb módszerekkel tökéletesítsék. Legújabban egy olyan tanfo­lyamot létesítettek, ame'yen a vitor'ázó re­pülök közül azok. akik a távolsági és ma­gassági teljesítményükkel az előirt fokoza­tot e'érték, az úgynevezett vakrepüléshez el­szándékkal, aki se fel nem áll, ha vevője érkezik, még csak nem is köszön, hanem szinte-szinte kikéri, hogy háborgassák. Ez már közügy a mi egyébként teljesen magánjellegű ügyünkben. Búcsúzom Öntől és műhelyétől. Mun­ségnek minősítette a törvényszék, ezért kapta az alacsonyabb büntetést. Sorbán dr. az Ítéletet megfellebbezte. , Ugyancsak most tárgyalta a törvény- . szék uzsorabirósága Mandel Hermann magyarláposi kereskedő ügyét is. Mandel iparengedély nélkül üzérkedett a ma­gyarláposi járásban. Érmihályfalván és környékén iparengedély nélkül nagy­mennyiségű almát kötött le és ajánlatot tett Stuhlmüller dési exportőrnek, hogy a lekötött almából 5 vagont átenged neki 5000 pengőért. Minthogy a haszon itt már a megengedettnél sokkal nagyobb lett volna, az ügyészség vádiratot adott ki az üzérkedő Mandel ellen. A törvény­szék uzsorabirósága jogerősen 1200 pen­gő pénzbírságra Ítélte Mandelt. > • igazolás nélkül jogosult vámőrlésre. A többi felsorolt személyek vámőrlési jogosultsága csak arra a kenyérgabonamennyiségre ter­jed, amelyet maguk termeltek, illetőleg amit természetbeni járandóság cimén megszerez­tek. A vámőrlésre jogosultaknak juiius 31-ig kell kérni a községi elöljáróságtól a vám­őrlési tanúsítvány kiállítását. Az, akinek gazdakönyve van, annak gazdakönyvére a községi elöljáróság beírja a megőröltethetö kenyérgabona mennyiségét, az őrlés határ­idejét s ezt a bejegyzést aláírással és pe­cséttel látja el. Ez a bejegyzés egyúttal vám- őrlési tanúsítványul is szolgái. Az a gazdálkodó, aki mezőgazdasági idény­munkásokat élelmezéssel szerződtetett, kér­heti a községi elöljáróságtól a munkások élelmezéséhez kenyérgabona mennyiségre vámőrlési tanúsítvány kiállítását. Minden vámőrlésre jogsitottnak tudni kell, hogy a tanúsítványt másra átruházni nem szabad és aki azt elveszti, uj tanúsítvány kiállítását nem igényelheti. engedhetetlenül szükséges elméleti és gya­korlati készséget sajátíthatják el. A vitorlázó repülés egyik legnehezebb problémája az, hogy a vitorlázónak, ha nagy távolságot akar berepülni, nagy magasságba kell fö’eme kednie. A légáramlások azonban mindég felhőben végződnek s magukban a felhőkben is emelöhatás van. A felhők kö­zött repülő vitorlázó a maga érzékeivel a nagy magasságban már nem tud tájékozód­ni. A repülőgépre szerelt műszerek tájékoz­tatják arró1, hogy mi'yen magasan, milyen irányban repül. A repülőnek ezt a helyzetét nevezik vakrepülésnek. A legfinomabb mű­szerek is csak abban az esetben lehetnek a repülő segítségére, ha azoknak kezeléséhez tökéletesen ért és alkalmazásukkal gépe fö­lött minden helyzetben uralkodni tud. A vitorlázó pilótákat eddig a vakrepti'.ésre külön erre a célra épitett különleges moto­ros repülőgépen képezték ki. A kiképzés hosszas, körülményes és fáradtságos mun­kát igényelt, azonkívül nagyon sok üzem­anyagot el ke’lett erre a célra hasznaim. Fé'találták azonban azt a nagyszerű szoba- repülőgépet, amelynek „Link Train er“ a neve. Ez a gép egy kicsinyített szárnyú és törzsű repülőgéphez hasonlít. A legkorsze­rűbb és legpontosabban működő olyan mű­szerekkel szerelték fel, amelyek a vaki épü­lésnél szükségesek. Ebben a szerkezetben foglal helyet a vitorlázórepülö. Elhelyezke­dése után reácsukják a fedelet, amely tc'je- sp.n elzárja a kü'világtól. E pillanattól kezd­ve oktatójával és a külvilággal csak telefon utján érintkezhetik. Az oktató ugyancsak telefon utján közli parancsait, illetve adja meg az utasításokat az elvégzendő felada­tokhoz. Akár .sztratoszféra repü'ést is vé­gezhet ebbem a készülékben A „Link Tral­kát vittem volna Önnek, esetleg egy uj töltőtollat is vettem volna, ha barátsá­gosabban fogad. Most mással kötöm meg az üzletet. ^ . — Isten Önnel, Süsü ur! ön engem többé nem lát üzletfelei körében. S attól mer" képes a legnehezebb mozdulatokat, zu­hanást, forgást és bármilyen helyzetben való repülést elvégezni. A benne lévő műszerek pontosan mutatják a sebességet, az emelke­dést, a zuhanást és a fordulatokat. Mindazt, amit a levegőben géppel el kell végezni. Ezt a módszert most a magyar vitorlázó repü­lők magasabb kiképzésére is bevezették. A magyar vitorlázó repülök legkiválóbbjal részére létesített tanfolyam hat hétig tart. Vezetője Ujváry László, a magyar repülés egyik legkiválóbb tisztje. A tanfolyam iránt országszerte igen nagy érdeklődés nyilvá­nul meg és a fiatal erdélyi repülök, akik már eddig is kiváló helyet biztosítottak ma­guknak a magyar repülök között, bizonyára részt vesznek a tanfolyamon. Â VILÁG TÜKRE A balti államokban garázdálkodó bolse­visták működésének njabb botrányos nyomá­ra bukkantak. Az Észtországi Lövész Szö­vetség hivatalos jelentése szerint ugyanis el­tűnt a világ egyik legértékesebb vándordíja, az úgynevezett Argentlna-serleg. A remekbe készült dijat Tailinban őrizték, ahonnan minden jel szerint a város kiürítésekor ke­letkezett zűrzavarban lopták el a vörös tol­vajok. A vándordíját Észtország mint elsS helyezett 1939-ben a luzerni Lövészvllágbaj- nokságon nyerte el. Az aranyból készült serleget egyébként 1903-ban 85.000 frankért vásárolta Pablo Riccerdi akkori argentin hadügyminiszter és mint alapítványt azzal bocsájtotta a Nemzetközi Lövész Szövetség rendelkezésére, hogy mindig a világbajnoki címet elnyerő nemzeté legyen. A serleg el­tűnése nemcsak a sportkörökben, de az egész müveit világon is kinos feltűnést kelt. * Egyiptomban olyan mértéket öltött az angolok háborús üzérkedése, hogy már az országgyűlésben is szóvá tették. Több képviselő a háborús konjunktúra kímé­letlen kihasználásával, ádrágitással és élelmiszerláncolással vádolta meg az an­gol vállalatokat. Rendkívül viharos jele­netet okozott az a bejelentés, hogy az angolok háborús nyereségüket földvásár­lásra használják fel, úgyhogy az utóbbi két évben az egyiptomi földbirtok jelen­tős része brit kezekbe került. A háborús viszonyokra jellemző, hogy Kairó egyik elővárosában, Schubra-ban a különböző ipari üzemek száma négyről több mint százra emelkedett a háború kitörése óta, de az itt dolgozó 50.000 munkás család­jával együtt a legnyomoruságosabb kö­rülmények közt kénytelen élni. Az angol vállalkozók — akárcsak az anyaország­ban — úgy itt sem törődnek a szociális viszonyokkal. Ahmed Hamsa közellátási miniszter most erélyes felhívásban köve­telte tőlük megfelelő lakások építését a munkások-részére. Egy mintatelepülést maga a karmány is hajlandó létesíteni. Hasonló a helyzet a mezőgazdaságban is. Miután az angolok hosszú éveken át min­dig csak a gyapottermelést szorgalmaz­ták Egyiptomban, most egyszerre ke­nyérgabonát követelnek közelkeleti csa­pataik ellátására. Egyiptom mezőgazdál­kodásának gabonatermelésre való átállí­tása sok megoldásra váró kérdést vet fel, különösen ami a mezőgazdasági munká­sok elhelyezését és másfelé elhasználását illeti. A szükség legsürgősebb enyhíté­sére az egyiptomi kormány 3 millió feddán állami földet adott át a fellakok letelepítésére, remélve, hogy ezzel leg­alább másfél millió család életszükségle- , tét biztosítja. Mindez bizonyítja, hogy a brit üzérkedés súlyos háborús nyereségé­ből az egyiptomi népnek csak a baj és szükség, nyomorúság és nyugtalanság jut osztályrészül. ■* Különös elismerést érdemelnek manapság az olyan anyák, akik egész életüket gyer­mekeik nevelésének szentelve, most mind­egyiket a háború szolgálatában látjuk. Trier- ben egy adóhivatali tisztviselőnek hét fia áll mint katona az arcvpnalban. Minden fiú mellét többszörös kitüntetés disziti, rendfo­kozatuk az őrvezetötöl egész a főhadnagyig terjed és az összes fegyvernemet képviselik. Négy közülök már megsebesült. A hét fiun kívül van még két leány Is a családban. Az egyik mint híradós dolgozik a légierőnél, a másik pedig vöröskeresztes nővér egy tábori kórházban. Jó ÄRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK félek, hogy ha a többi kuncsaftokat is ilyen fogadtatásban részesíti, nyugodtan, teljes zavartalanságban végezheti majd munkáját. Feltéve, hogy lesz bolotid, aki önhöz betéved. fz — Kik jogosullak Lenyérqabona vámőrlésiére3 Uj módszerrel oktalják a fiatal magyar repülőket a vakrepülés titkaira K3

Next

/
Thumbnails
Contents