Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-01 / 145. szám

^/pofthiradé Kovács IV« Vidék válogaVolffábaD Kolozsvár, Jun. 30. A vasárnap sorrake- rülö Vidék—Budapest válogatott labdarugó mérkőzést olyan nagy érdeklődés előzi meg, amire eddig Kolozsváron még nem volt pél­da. Az elővételi napon már szétkapkodták az Összes lelátó jegyeket. Két széles pótlelátöt is építenek, hogy mindazok, akik elővételben az első napokban nem tudtak a főlelátón he'yet kapni, a pótlelátókra helyezkedhesse­nek el. Fröhlich Sándor, a budapesti kerület szö­vetségi kapitánya a következő csapatot Je­lölte ki Vidék válogatottja ellen: Tóth Gy.—Rudas, Szalay—Pázmándy, Sá­ros! III., Balogh I,—Egresi, Szusza, Sárosi dr., Zsengellér, Gyetvai. Tartalékok: Bo’di- zsár, Balogh II és Deák. Pákozdy a SalBTC edzője Vághy Kálmán szövetségi kapitány megbízásából a követ­kezőképpen állította össze Vidék válogatott csapatát: Vécsey (NAC)—Szűcs, Kispéter (Szol­nok)— Perényi (NAC), Debreceni (SalBTC), Lakat (Szeged) Kovács II. (NAC), Kován» TV. (KAC), Sárvári, Bodola, Tóth III. (NAC). Tartalékok: Szántai, Vass (KAC), Csu- berda (SalBTC). Pákozdy a je’enleg leg­jobb formában lévő játékosokból állította össze Vidék csapatát. Az együttes sikerült­nek mondható. Kovács IV. a KAC kiváló csatára megérdemelten került be Vidék vá­logatottjába. Sporf előadások a nyári egyetemmel kapcsolatban Kolozsvár, jnnius 30. Ns'v napok előtt áll Kolozsvár egyetemes sportja. A nyári egyetemmel kapcsolatban nagyszabású sportesemények lesznek. *?*> A csütörtöki megnyitó ünnepségen, melyet a Máyás király Diákházban tartanak meg délután 5 órai kezdettel, az egyetem rekto­rának és levéltári főigazgatójának megnyitó beszédé után vitéz Bé’'v puíbornagy, az Ifjúság országos Vezetője tartja meg megnyitó előadását. A nyári egyetem előadásai sorén július 3-án szombaton délután 5 órakor dr. Bajczy Imre min. titkár, a MEFSOK vezetője „Ifjú­sági sportkérdések“ cimmei tart előadást, míg julius 7-én, szerdán délután 5 órakor dr. Misángyi Ottó tanügyi főtanácsos, az Országos Sport Központ vezetője „A sport nemzetünk életében“ cimmei tartja meg elő­adását a nyári egyetem hallgatóinak. M»f)Btefeclc£«9leIc a főiskola* fenfs* bajnok 9égok Kolozsvár, június 30. Az országos főis­kolai teniszbajnokságok küzdelmei meg­kezdődtek. Az első nap meglepetése, hogy a KEAC teniszcsapata pompás játékot mu­tatva, 2:2 arányban, döntetlenül játszott a BBAC együttesével, a MAFC csapatától ezzel szemben 3:1 arányú vereséget szenve­dett. A MAFC a PEAC-ot 4:0 arányban verte. A BEAC a DEAC-ot 4:0-ra győzte le. A férfi egyesben a selejtező küzdelmek során Stolpa III. (BEAC) 6:1, 6:2 arány­ban győzött Vitos (KEAC) ellen. Laczkó (KEAC) Bánkuti (MAFC) 6:1, 6:1. Burg- hárd (KEAC)—Szabó (PEAC) 4:6, 8:6, 6:4. 'Csink dr. (MAFC)—Vajda (KEAC) 6:1, 6:1. Farkas dr. (PEAC)—Szelei (KEAC) 6:2, 6:2. Szőke (MAFC)—HoÜicska (KEAC) 6:2, 6:1. Peitl (PEAC)— Oriold (KEAC) 6:0, 6.8. Szilvási (MAFC)—Detre (PEAC) 6:3, 2:6, 7:5. A női egyesben: Bartha (TFSE)—Török (KEAC) 6:2, 6:2. Benedek (KEAC)—Me- rendiák (TF) 6:2, 6:3. Dr. Fehér (MAFC) —Molnár (KEAC) 6:0, 6:1. A teniszcsapat bajnokságok után a mai nappal a páros küzdelmek is megkezdőd­nek, melyen minden egyes számban nagy küzdelmek várhatók. A főiskolai teniszbaj­nokságok után pénteken reggel kezdődnek meg, ugyancsak a KEAC rendezésében Ko­lozsvár város teniszbajnokságai, melyre ed­dig 70 nevezés futott be az ország minden részéből. Jo áro lé hirdetés——■-r2 •s-j alapja a Jó ttxletmenetae* jjj Nagy érdeklődés előzi meg a Vidék—Bu­dapest válogatott mérkőzés előtt sorrake- rttlő Budapest—Kolozsvár ifjúsági váloga­tott mérkőzést is. Vághy Kálmán szövetségi kapitány a kolozsvári ifik ellen a következő együttest jelölte kl: Wlmmer (UTE)— Schneck (SAC), Herédl (KAC)—Reiter (GANZ), Czinkota (URAK), Zakariás (KASC)—Nagy (GANZ), Kirádi (UTE), Komlódi (GAMMA), Várnai (UTE), Kádas (FTC). Kolozsvár ifjúsági válogatottját Dobay István kerületi edző a következőképpen állí­totta össze: Gyarmathy—Szalóki, Farmathi —Bálint, Demeter, örmény—Nagy István, Zöldi, Kerekes, Szász Béla, Kovács Vilmos. Tartalékok: Ungvári, Fülöp és Butyka. Az ifjúsági mérkőzés előtt fél 3 órai kezdettel az MLSz erdélyi kerületének két kölyökcsa- pata játszik bemutató mérkőzést. A Mátyás király sportév keretében meg­rendezendő mérkőzésre az erdélyi labdarugó kerület pazar kivitelű vándordíját ajánlott fel. Az MLSz rendeletére a pálya területére senki sem léphet be. Mindazok, akik szabad­jeggyel, vagy JT igazolvánnyal rendelkez­nek, pénteken este 7 óráig délutánonként át­vehetik 50 filléres közreműködő belépő je­gyeiket a szövetség Mátyás király tér 30. sz. alatti helyiségében Lőrincz Sándor titkártól. A Budapest—Vidék mérkőzés elölt, Buda­pest—Kolozsvár ifjúsági válogatott mérkő­zés lesz. A HORTHY ISTVAN-KUPA DÖNTŐJE Az üllöt-utl pályán a harctéren küzdött honvédek válogatott labdarugó csapatai ked­den játszották a Horthy István-kupa dön­tőjét. Az első mérkőzést 4:1 arányban a B. csapat nyerte, most pedig az A. csapat győ­zött 5:1 arányban. KÉT KOLOZSVÁRI JÁTÉKVEZETŐT TÜNTETETT KI A JT Budapest, jnnius 30. A Játékvezető Testü­let vasárnap tartota meg ezévi országos köz­gyűlését, melyen egyhangúlag újra Gálffy Andrást választották meg a JT országos ügyvezetőjévé. Az országos főtitkár jelenté­séből kiderült, hogy az ország területén több mint 1600 játékvezető működik. A közgyülé- lésen a TSTV 5 játékvezetőnek a Magyar Sportérmet adományozta. Az öt kitüntetett játékvezető: a kolozsvári Welser Jenő, a bé­káscsabai Boros Pál, valamint a fővárosi Tihaméry, Antay és Hainess. Baresay János, az MLSz ügyvezetője a Labdarugó Szövetség emlékveretét adományozta 15 játékvezető­nek, többek között a kolozsvári Janta Nán­dornak is. A két kolozsvári kitüntetett já­tékvezetőt, a fővárosban nagy ünneplésben részesítették. NAGY KÜZDELEM AZ NB. I.-BE JUTÁSÉRT Kolozsvár, junius 30. Az NB. I.-bé való feljutásért hatalmas küzdelem alakult ki az ETO. SzVSE, DVSC és BSzKRT között. A legtöbb esélye a négy csapat közül az ETO- nak és a DVSC-nek van, akik 6—6 leját­szott mérkőzés után 8 ponttal állnak a táb­lázaton. Az SzVSE-nek hét lejátszott mér­kőzés után van csak 8 pontja, mig a negye­dik helyen álló BSzKRT-nek hat lejátszott mérkőzés után hét pontja van. Vasárnap Budapesten a BSzKRT saját pályáján a BVSC csapatával játszik, mig Debrecenben a DVSC az ETO együttesét látja vendégül. Az utolsó fordulóra julius 11-én kerül sor, amikor az ETO Győrött a BSzKRT-tal, az SzVSE Szegeden a DVSC-vel játszik. A pa­pírforma az ETO, DVSC és SzVSE felkerü­lését Jósolja. SZOMBAT—VASARNAF KERÜLETI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGOK Kolozsvár, jun. 30. A kerületi atlétikai bajnokságok julius 3-án és 4-én kerülnek le­bonyolításra a városi sporttelepen. Szomba­ton délután 4 órakor a 100, 800 és 5000 mé­teres síkfutás, 110 m. gát, 3000 m. akadály, távol- és rúdugrás, gerely és kalapácsdobás kerül lebonyolításra. Vasárnap reggel 9 órakor a 200, 400, 1500 és 10.000 m. síkfu­tás, 400 m. gát, hármas és magasugrás, súly és diszkoszdobás van a műsoron. A ke­rületi bajnokságokon a KAC, KEAC, Nagy­váradi SE és a Nagybányai SE teljes csa­patával vesz részt. Julius 3,*án d. u. 2 órakor Ugefőversenyek NAGYVARAD: BUDAPEST AMATŐR VÁLOGATOTT—NAC 8:8 (2:1). A buda­pestiek góljait Májer, Szépföldi és Berzi, a NAC góljait Bodola, Perényi éa Incze II. rúgta. SPANYOLORSZÁG—PESTV1DRK 8:8. Hatalmas küzdelem után eldöntetlenül vég­ződött a nemzetközi ökölvívó mérkőzés. Kecskeméten az MLSz B. válogatottja Pé- ter-Pál napján 3000 néző előtt 4:2 (3:0) arányban győzte le Kecskemét válogatott csapatát. Szabadka: Szolnoki MÁV—SzVAK 4:3 (4:2). Barátságos labdarugó mérkőzés. A szolnoki csapat nehezen győzött. — Bigámia miatt háromévi börtönre Ítéltek egy sepsiszentgyörgyi bányatulajdo­nost. Sepsiszentgyörgyröl jelenti a Magyar Távirati Iroda: Serényi László sepsiszent­györgyi bányatulajdonost a sepsiszentgyör­gyi törvényszék kettős házasság bűncse­lekményért háromévi börtönre Ítélte és két­ezer pengő pénzbüntetéssel sújtotta. APRÓHIRDETÉSEK nrír ia-wT*j™,r;: 111 — I Szavanként hétköznap 10 fillér, vasárnap 12 fillér. I Legkisebb hirdetés hétköznap 1.-, vasárnap 1-20.J „Cím a kiadóban“ Jelzés« és „jeligés“ hír- ként hétköznap 8 fllWr, vasárnap 10 flMér. detések külön kezelési dija hlrdetésfeladá- Házasság, levelezés rovatban szavanként sónként 80 fillér. Állást keresőknek szaván- hétköznap 14 flHér, vasárnap 16 fillér. fívesiott ELVESZETT a Magyar- utfeal 4. számú autóbuszon junius 28-án délután 4 óra körül egy Kodak-gyártmá- nyu 6-szor 9 méretű 6.8 lencséjü fényképezőgép. Megtalálója vagy nyomra­vezetője nagy jutalomban részesül kiadóhivatalunk­ban. Alkalmaid» ELŐKELŐ KOLOZSVÁRI PÉNZINTÉZET ÉRETTSÉ­GIZETT KEZDŐ TISZTVI­SELŐT FELVESZ. CÍM A KIADÓBAN. ____________ 5000 PENGŐ garanciával rendelkező keresztény tex­til kereskedó'segédet kere- resek azonnalra. Ajánlato­kat „Komoly üzlet" jeli­gére. ____________ ÜZLETSZERZŐKET, já­rási képviselőket keresünk Erdély különböző részein szerzési és szervezési mun­kálatokra fix javadalma­zással és magas jutalékkal. -'Nyugdíjasokat beoktatunk. Személyes vagy levélbe!! ajánlkozásokat kér a. Vic­toria Biztosító Kolozsvár, Jókai-utea, vagy Marosvá­sárhely, Széehenyl-tér. Jó fogműves segédeket felvesz a Vltállium labora­tórium. Horthy-ut 6. —675 ~ KER5ÜNK azonnali belé­pésre ápolónőt. Orthopéd- kórház, Zápolya-atca 47. KÖNNYŰ keresetre 8-10 r. napi, ügyes ügynökök reggel 8—ya 12-ig Horthy- ut 88/a 4. —704 Állást k«res DÉLUTÁNI elfoglaltsá­got keres egy tisztviselőnő és egy tisztviselő. Ajánlato­kat kémük a kiadóhivatal­ba „Pontos munkaerők“ je­ligére. JÓ bizonyítvánnyal ren­delkező középkorú urlnff 1—2 gyerek gondozását vál­lalná VIDÉKEN. Cím: T. Gizella, Kolozsvár, Bolyat- utoa 7. III. e. 18. —638 50 ÉVES," nőtlen, tekinté- lyes állású köztisztviselő, korát megcáfoló munkatej- jesitménnyel, nagy szerve­zési tapasztalatokkal, há­rom diplomával, tekintélyes magánvállalatnál vezetőál­lást vállalna „Doktor“ jeligére, —696 lókét HAZASSAGKÖTÉS előtt álló fiatal pár keres egy szoba, konyha, esetleg für­dőszobás lakást üresen vagy bútorozva. Címeket a kiadó­ba kérnek „Fiatal pár“ je­ligére. ____________ _ MAGÁNOS ur keres köz­pontban vagy központhoz közel napos szobát bútorral vagy anélkül, fürdőszoba használattal. Címeket „Pontos fizető“ jeligére a kiadóba kérek. Adás-vétel BÉLYEGGYÜJTEMÉ- NYEKET, tömegbélyeget legelőnyösebben vásárolok. Herczegné bélyegkereske­dés, Dávid Ferenc-utca 12. VÁLLALATOK könyvelé­se és irattára számára ki­válóan alkalmas keményfa fényezett amerikai rollós kartoték kazetták (irat- szekrénynek is alkalmas) olcsón eladók. Bástya -Utca 7. ajtó 1. délután 1—3-ig. SEZLONTERITö össze- kötőszönyeg eladó. Unió-u. 20. hátulsó udvarban. KICSI tizedes mérleget sulyokkal keresünk megvé­telre. Ajánlatokat a kiadó­hivatalba kérünk. ELADÓ asztalok, kerti- pad, cinbádogtetős pult, mérő üvegek, poharak, 10 literes üvegek Hgorkával és paprikával. Kert-u. 20. —702 „ERIKA" rendszeri': tás­ka írógépet keresek megvé­telre. Címeket: Benkő pa- pirkereskedésbe, Kolozsvár, Deák F.-utoa 43. '•!)» ELADÓ Jökárban lévő kézzel hajtott fagylalt fa­gyasztó gép, 20 literes elné­zett rézüsttel, ugyanott csincsilla és angora fajtisz­ta nyúl. Donát-ut 148. —6S5 KÉZZEL szedett fehér befőzni való cseresznye kapható Majális-utca 69-—ti. ti. BEFŐZÉSHEZ fekete cseresznye kapható jutá­nyos áron. Hirshfeld-líert, Görögtemplom-utca 48. —495 GYÖNYÖRŰ selyemda- maszt és táskának való szalag eladó. Értekezni 1— 3-lg Weller, Horthy-ut 50.1. JÓKARBAN lévő bútorok sürgősen eladók. Gyftrgy- falvi-u. 01. —690 Ingatta» BATYHANYI-utcal há­zam 7—9. szm alatt kti'ön- kttlön fél telek U eladó. —498 ÖT SZOBÁS, KOMFOR- TOS VILLA ILONA-UTCA 2. (ASTORIA SZÁLLÓ HATAMÖGÖTT) ELADÓ. Napsor, fenséges fekvés. Megtekinthető d. e. 9—11 óra között. Kizárólagos megbízott Pálffy Ingatlan­forgalmi Iroda, Horthy-ut 9. MEGVÉTELRE KERB- SEK lehetőleg anyaország­hoz közelfekvő nagybirto­kot úri kastéllyal, belsőség­gel, gazdasági épületekkel, kb. 800.000 PENGŐIG. Ügy­nököt díjazok. Megbízva BOCSANCZI IRODA, Unió­utca 10. Telefon: 26-38. ALKALMI VÉTEL! 17 lakrészből álló, évi 5300 pengőt jövedelmező, rész­ben emeletes emeletes há­zasfelek 45.000-ért, belváro­si két szoba, komfort és kő- lön egy szoba, konyha, élés­kamrával, HAZASTELEK 40.000-ért. UJ adómentes ház, két lakással 38.000-őrt. Szép, szabályos házastelek 22 méter fronttal 18.OOO-ért. HÁZHELYEK 3000 pengő­től. Ezenkívül családi éa bérházak, házhelyek, gyü- möölcsösök sürgősen el­adók. Megbízva BOCSAN­CZI INGATLANFORGAL­MI IRODA, Unió-utca 10. ELADÓ HÁZ7 Tisza Ist- ván-ut 4. sz. Értekezni d. u. 4—5 óra között. K3ISn|ét< UTCARA nyitó Üzlethe­lyiséget keresek, lehet ket­téosztott helyiség is. Közve­títőket díjazok, kölségeket fizetem. Jelige: „Textil“, ERDELVJ Magánnyomo­zó Iroda felvilágosítást ad, nyom* informál, mindent a legdiszkrétebben elintéz. Bartha Miklós utca 6. L cm. Telefon: 17-88. özv. FENYŐ Mlhályné „Aladdin“ lámpale *ö.kata Unió-utca 13. alól átköltö­zött Kornis-utca I szám alá.

Next

/
Thumbnails
Contents