Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-04 / 148. szám
/ i8kg»fli«aM 9 19 4 3. J U Élt) & 4 Boldogság «-* "A boldogság, ó, a boldogság — suttogta a barátom s féloldalt nézett állhatatosan, mereven, mint a macska, amikor egérre les. Egész életemben csak. áhítoztam, vágyakoztam utána, de soha nem éreztem. Nem tudom milyen lehet az érzéseknek ez a Csimborasszója. Ó, a boldogság! — mondta mégegyszer és a hangja színtelenül jött ajkáról. A nagy áhitozástól kiszáradt a torka. Amig beszélt, azon törtem a fejemet, hogy vájjon mi a csoda történhetett vele. Mi lehet az oka, hogy éppen most, háború idején, valakit ilyen ostobaság gyötörjön. •— Nem olvastál mostanában túl sokat szocialista munkákat? — kérdeztem. — Vagy esetleg Veres Péter társadalmi ábrándozásaiból, néhányat? Ezek. Ígérgetnek ilyenféle eljövendő malasztokat s mannákat egyénileg és kollektive. — Nem szoktam olvasni, — jelentette ki sértődötten, mintha zsebmetszéssel gyanúsítottam volna. — Tőlem firkálhatnak, amit akarnak. Nekem nem eszmék, hanem érzések kellenek. Boldogság! — lihegte ş megrázkódott, mint a hideglelős. Komolyabb eset — gondoltam s zseb- redugtam kezemet, mert hirtelen öröm fogott el. Olyanféle érzés, mint amikor az ut szélén egy százpengőst talál az ember '■— hónap végén. Az emberi természetnek ezt a változatát alaposan s módszeresen meg fogom figyelni, tanulmányozni, szétboncolni és készülő nagy szociális regényemben szerepeltetni, határoztam el. Ezért óvatosan, hogy ne vegye észre szándékomat és hogy fel ne izgas sam, kérdéseket fogalmaztam magamban, amelyekkel megközelíthetem érzelem- s gondolafvilágát, lelki komplekszumait s azt a gyönyörű kis mániáját, amelyiket ő ,,boldogságnak“ nevez s amelyik, mint egy pók, ott bent, egyéniségének mélyén szövögeti hálócskáját. A vonatkozásokat fel kell göngyölnöm, ki kell bogoznom minden irányban, le a gyermekkor mélységéig, fel a társadalmi összefüggésekig. Morális és értelmi tényezők, stb. — rohantak meg a gondolatok. Buzgalmamat alig tudtam megfékezni. Az általános és individuális lélektan tételei csak úgy kavarogtak agyamban. Szédültem, de azért feltettem a következő kérdést: — Az utóbbi időben nem voltál náthás? És reggelenként nem szédülsz? ♦ — Makkegészséges vagyok — felelte s kidüllesztette mellét. — Őnagysága, kedves feleséged nem beteges? — kérdeztem tovább. — Feleségem egészséges, kedves, szebb mint leánykorában és most várjuk a harmadik gyereket, — felelte. És minden további kérdés nélkül elmondta, hogy vett egy villát, soron kívül előléptették, havonta nagy összegeket tesz be a bankba. — És mindezek után még sem tudod, hogy mi a boldogság — kérdeztem el- hülve? — Boldogságot soha sem éreztem — felelte. — Mindig csak arra vágyom, hogy egyetlen egyszer megismerjem ezt a hatalmás érzést. Tudod, ha meg lehetne vásárolni, odaadnám a vagyonom felét. Lehajtott fővel elbúcsúzott s befordult uj villája kapuján. Izgatottan rohantam haza. Elővettem néhány vaskos német szakkönyvet a legújabb karákterológiáról, az egyéniség- kutatás módszereiről. Éjjel-nappal tanultam, jegyzeteket készítettem. Rendszert dolgoztam ki, amellyel vizsgálataimat a legpontosabban s tudományosan folytathatom. Minden nap a barátom nyomában voltam. Minden megfigyelésemet lejegyeztem s lelki jilkatának felvázolásával már oldalakat Írtam tele. Ember, akit a sors tenyerén hordoz, elhalmoz minden jóval és nem érezte soha a boldogságot. Munkámhoz már csak lényegtelen részletek hiányoztak. A legszorosabb környezetében is látni, figyelni akartam, ezért felkerestem lakásán. A kapun belépve, erős, telt férfihang zengett felém. A Bajazzók boldpgság- köszöntő áriáját harsogta. Ki énekelhet ilyen szépen s érzéssel — tűnődtem, de nem sokáig. A barátom volt. Fürgén közeledett felém. Megölelt. Arca fényesen ragyogott. — Boldog vagyok — lihegte s megcsókolt. — Miket beszélsz!? — kérdeztem s'a düh úgy elöntött, hogy majdnem nyakon- vágtam. — Igen, —- folytatta. — Most már tudom, hogy milyen a boldogság hatalmas érzése. — De hát mi történt? — kérdeztem lesújtva. — Képzeld — mondta a barátom. — Elveszítettem az összes élelmiszer jegyeinket és harmadnap — megtaláltam. ID KAN LAJOS — Mennyi ez a cső? — Három pengő. — Ez? — Az hát... tiszta réz, nem látja? A falusi külsejű bácsika bíráló szemmel nézegeti a vékonyka, talán harminc centiméter hosszúságú rézcsövet. Biztosan permetezéshez kellene neki, de lehet, hogy az otthoni vízvezetéket akarja meg- reperálni. Emelgeti, még suhint is vele egyet-kettőt a levegőbe, aztán ledobja a többi lim-lom közé. Utána indignálódva távozik. — Azt látom, hogy réz. Csak azt nem látom, hogy három pengő, Az árus meghúzza a vállát. Magában azt gondolja, hogy majd elviszi más. Mondanunk sem kell, hogy az ócskapiacon járunk, a lim-lomok, ócskaságok e nagy bazárjában. A vágóhid-téren. Itt nincsenek fényes üzlethelyiségek, disz- tingvált külsejű segédek, ondolált hajú pénztáros kisasszonyok és nincs udvarias- sági verseny. A tulajdonosok egyszerű, kopott ruhás szegény emberek kivétel nélkül. Ott szoronganak apró székeiken, ócska térítőkön az áruik mellett, némelyik álldogál egykedvű nyugalommal. Az ember hitetlenkedve csóválja a fejét e portékák láttán. Ki hitte volna, hogy ilyen dolgokkal is lehet kereskedni, de főként, hogy akadnak emberek, akik meg is vásárolják az ócskaságokat. Mert a legképtelenebb dolgokat látjuk kiteregetve, vagy ötletszerűen összehányva a földön. Borotváló ecset szőr nélkül, anyacsavar anya nélkül, villanydrótok Noé idejéből, füstös hegedű, Stradivári- korcs, amely valami korcsmái verekedésben vehetett tevékenyen részt, mert szembetűnő hiányosságai vannak. Ha var laki a mellette heverő, láthatólag házilag készített vonóval megszólaltatná, ez a a hegedű valóban „sima“. Ezen aztán el lehetne játszani, hogy — „Éltörött a hegedűm ...“ c. közismert magyar nótát. Drótketrecben kanáripárt látunk, amelyről a tulajdonos, egy széles arc- csontu nagybajuszos ember azt mondja, hogy Izabella-fajta. Eddig azt hittük,. hogy az Izabella — szőlőfajta. Az ócskapiacra fogunk ezután járni ismereteink kibővítése céljából. A kanárikat a ketrecben egyébként verebeknek véltük, annyira szürkék voltak. Igaz viszont, hogy nem kívánhatja az ember egy ócskapiaci kanáritól, hogy ékes tollazatú legyen. Mert itt minden szin egyetlen szürkés tónusban olvad össze. A szegénység színe ez. A kanáripár egyébként harminc pengőbe kerül mindössze. Tekintve, hogy a nyulketrecszerü kalitka ára is benne van az összegben, igazán nem sok, mert, amint mondják, lassanként már kanárit sem lehet kapni. Felhívjuk erre a kanáribarátok figyelmét... A kanariketrec teteje egyébként újságpapírral fedett, valószínűleg azért, hogy a kis énekesek ne kapjanak idő előtt napszurást. Az uj- ságpapirost egy vas nélküli gyalu nyomtatja le a szél ellen. A gyalu azonban már nem jár a kanárikhoz, hanem külön áru. A „raktár“ többi részében érdekes faragása pipát fedezünk fel. Ősrégi darab lehet. Talán már a neandervölgyi ős is pöfékelt belőle, mert a szárát cafatokra rágták. Az árus melegen ajánlja. — Valódi tajték. Csak hat pengő, Egy fuvaroskülsejü nézelődő hajlandóságot mutat a megvásárlására. Elismerően szotyogtatjaaz öreg jószágot. Sajnos, arra már nincs idő, hogy kivárjuk, amig megtömi remek zgmatu nyolcas kapadohánnyal. Látszik rajta,, hogy máris a. szivéhez nőtt a remek. pipa . ... Nemcsak az ének száll „szájr ól-szájra“, hanem a — pipa is. Nézelődünk tovább a nagy régiségbazárban. Lepattogoţt zománcu szapanos- tálak, szemétdombról elszármazhatott szemétlapátok, rozsdás bádogdarabok, ismeretlen rendeltetésű vasak, vaksi tükrök, padlómosó rongyok, reszelek, ablakkilincsek, gyermekkocsik — eme iparnak az őskorából, — korcsqlyakulcs nikke- lezve, kabátgombok, harapófogók, cérna- spulnik, horpadt konzervdobozok, fél lópatkó, foltozott zománciábas és ezernyi más lilim-lom, ócskaság alkotják az ócskapiac árukészletének nagy részét. Nem lenne azonban teljes a beszámoló, ha meg nem emlékeznénk a módosabb ócskásokról, akik sátraikban szeparálják el magukat — izmosodó tőkéjüknek megfelelően — a többi ócskásóktól. Ezek egyike még azzal is kimagaslik a többiek közül, hogy könyvosztályt is létesített a tetőt tartó gerendáról lelógó nadrágszárak alatt. Irodalomb arát. Raktárában nemcsak garderobe-jának hiányait pótolhatja az ember, hanem egyúttal könyv- szomját is kielégítheti. Az „Éneklő cowboy“-ról szóló nemesveretü történetek éppen úgy megtalálhatók itt, mint Arzéné Lupin hátborzongató kalandjai. Azon felül pedig a Révai Lexikon „Q“- betűs kötete is megvásárolható. A tér egyik sarkában bukkanunk rá a „cipőosztály“ -ra. Eddig is láttunk itt-ott a harapófgók és fazekak között egy-két női szandált, felemás hócsizmát és művésziesen regenerált férfibakancsot, de az nem volt az igazi. Itt valóban használható lábbeliket látunk, amit sűrűn emelgetnek az érdeklődők, sőt fel is próbálgatnak. Ilyenkor az árus előzékenyen átadja az illetőnek a helyet a tulajdon sámliján, de a vásárlók igénytelenebb je egyszerűen leül az anyaföldre és úgy próbál. .A tér egyik oldalán húzódó deszkapalánk tövében nagyobbára vászonnemüe- ket árulnak. Alsónadrágot, kis folttal, GŐZKAZÁNT 2U—30 ma megvételre keresek. Becsey László „Túrán“ bőrgyár, Váradszöllös. cseppet repedt vánkoscihát, halványpecsétes asztalterítőt csakúgy meg lehet itt vásárolni, mint jókarban levő frottír törülközőt, horgolt függönyt, vagy fehér üzleti köpenyt. Amint látom, egy középkorú kereskedőféle ember éppen arra alkuszik. De lehet, hogy fogtechnikus. Azt mondja: — Sok hibája van ennek. És bánatosan néz a kezében tartott fehér kabátra. Az árus, egy mezítlábas fekete bácsi igy felel neki, mint egy hindu bölcs: — Hát aztán?...■ nekünk Is sok hibánk van, kérem ...! Ebben tökéletesen igaza van neki. Nem mindennapi emberek az árusok, de ugyanezt lehet elmondani az ócskapiac vásárlóiról és látogatóiról ts. Igen sok itt az érdeklődő, aki csak szokásos sétáját végezve, őgyeleg az árusok között. Botjával elgondolkozva megpiszkálgatja a tárgyakat, felfordit egy-két Cipőt, megfigyeléseket végez a talpán, itt- ott beleszól az emberek társalgásába, a nyélbeütött vásárokról pedig szakértelemmel megállapítja, hogy jó vásár volt, vagy rossz. Utána pedig kiül a közeli Szamos partjára tovább nézelődni. A tényleges vásárló ritkább. Sok ezek között a romantikus lélek, aki azért vásárolja össze a régiségeket, mert azt reméli, hogy a belsejében talál végül is valamit, vagy lesmirglizi otthon es akkor a bádognak hitt cipőpasztás dobozról kiderül, hogy tulajdonképen ezüstből van. A külváros mindig végzetesen romantikus. Állandóan csodát vár: a meg- gazdagodás csodáját. Ezért veszi meg a legócskábbnak látszó tárgyat is, mert örök optimizmusával azt hiszi, hogy még használható lesz, Őcskapiaci látogatásunkhoz egyébként kedves személyes élmény is járul. Amint ugyanis néhány vázlatot készítünk g jellegzetesebb alakokról, elénk áll egy ba- tyus bácsi. Úgy áll, mint akit a vázlat érdekel. Úgy látszik, hogy müvészlélek. Kis idő múlva megszólal, ujjával a kezem felé bökve• . . . — Eladó? Csak nem álruhás mecénás a toprongyos férfiú? Mert hallottunk már ilyen lelkes művészetpártolókról. Megkérdezzük tőle: — A rajzot akarja megvenni?. — Nem. A kalapot. Ijedten csapom fejemre az eddig kézben tartott békebeli öreg Borsalinót. A bácsi csalódottan odébb áll. A vázlatokra ügyet sem vet. Kis hijja, hogy magam is .ócskapiaci árus nem lettem ... Irta és rajzolta: DOBRV LAJOS — Intézmények hadikölcsön kötvényeinek átértékelése. A hivatalos lapban megjelent pénzügyminiszteri rendelet szerint az 1942. IX. t. c. II. szakaszában megjelölt alapok, egyesületek, nyugdíjpénztárak és más hasonló intézmények hadikölcsön kötvényei átértékelését a Pénzintézeti Központtól 1943 december 31-ig lehet kérni. Könyvek között IVADLER HERBERT: A KELETI ÉS DÉLI KÁRPÁTOKBAN — Vadásznapló — Nadler Herbert nevét nemcsak azért ismerik jól országszerte, mert a budapesti Állat- kert kitűnő igazgatója, hanem azért is, mert az utóbbi években egész sereg remek könyvvel ajándékozta meg az irodalmat. A pompástollu öregur önfeledt rajongója a természetnek s ez az indítéka vadászszenvedélyének is. Uj könyve több, mint va- dásznaplő: a panteizmus lelkes himnusza. Ragyogó tájleirások váltakoznak az izgalmas vadászkatadokkal, mindvégig gyönyörködtetve az olvasót. Felhőket ostromló bércek, ózon illatot árasztó fenyők, áthatolhatatlan ösrengetegek, eldugott, rozzant 'kis' vadászkalyibák: ez a Nadler Herbert világa s jólesik kissé elbarangolni a könyv szerzőjével ebben a csendes és békés világban, amely annyira távolesik a szörnyű iramban zajló zűrzavaros mindennapi élettől... A kellemes órákat ajándékozó könyvet, amelyet egyébként számos, a mü tárgyához, sőt mondataihoz simuló fényképillusztráció diszit, a dr. Vájná és Bokor könyvkiadó adta ki. A népes vadásztársadalom tagjain kívül a természet barátai is örömüket fogják találni benne.
