Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-31 / 171. szám
MCaszxrrtiwsjga 1943. J V £ 1 U S 3 t Megkezdődött Olaszországban politikai foglyok szabadonbocSáfása a fasiszták őrizelbevéiele es Kóma, jul. 29. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Rómában a politikai foglyok szabadonbocsátása — jelenti a Ştefani Iroda — már megkezdődött. Az esetek jelentős számára való tekintettel, amelyekkel a hatóságoknak foglalkozniok kell, intézkedéseket hoztak, hogy minden egyes fogolynak legrövideob idő alatt meg kell vizsgálni személyes helyzetét. A közrend megőrzése érdekében előzetes rendszabályként sok személyt letartóztattak, mert a nemzeti faseista párt tagjai voltak. tJj közigazgatási intézkedések Királyi rendelkezéssel 20 prefektust nyugalomba helyeztek. Ugyanez a rende kezes más megyefőnökök kinevezéséről intézkedik. Kóma, jul. 30. (MTI) Mint a „Messagero" jelenti, a hivatalos lap szerint a csütörtökön megjelent királyi rendelet értelmében a háborús katonai törvényeket azoknak a tartományoknak területére is alkalmazhatják, amelyeket nem nyilvánítottak hadműveleti területté. ... » A római iádió közlése szerint a kiilöntór- vényszékek hatáskörének a katonai törvényszékekre való átruházása óta az első' Ítéletet a firenzei hadkeriilet katonai törvényszéke hozta meg. Riasztó hírek terjesztése miatt Alfredo Simonéin! anconai lakost hat hónapi fogházra Ítélték. Az olasz nép reméli, hogy a háború nem tart tulsokáig Cfyiasso, julius 30. (Búd. Tud.) Olaszországból érkezett hírek bizonyítják, hogy noha helyenként rendzavarások történtek, az olas& nép. többsége fegyelmezett magatartást tanúsít és az országnak .demokratikus alapon való újjáépítését kívánja. A kormány, a lapok és a közigazgatás minden törekvése arra irányul, hogy Olaszországot a Risorgimento hagyományaihoz vezessék vissza. A lakosság számot vet az idő komolyságával, reméli azonban, hogy a háború nem tart túl sokáig. Egyébként hangoztatják, hogy az Olaszország és a szövetségesek közti fegyverszüneti tárgyalás hirét mind Olaszországban, mind angolszász részről megcáfolták. Milánóban megindult a munka Lugano, julius 30. (Búd. Tud.) Svájci géppel érkezett olaszországi utasok elbeszélése szerint Milánóiban az egész vonalon megindult a munka. Vidéken is helyreállt a nyugalom. Csupán szórványos és vértelen összetűzésekre került sor. A vasúti forgalomban vasárnap óta bizonyos csökkenés tapasztalható. A szénnel megrakott vonatok változatlanul meinek dél felé, ezzel szemben az északi rendeltetésű olasz gyümölcs- és zöld- ségszállitó vonatok elmaradtak. „Toscanini, várunk!“ Milánó, julius 30. (Búd. Tud.) Az összes lapok feltűnő helyen közük Severi közoktatásügyi miniszternek Benedetţe Croce nagy olasz filozófushoz intézett táviratát. Évért, aki maga is a világhírű tudós tanítványa yolt, kéri, hogy Croce foglalja el újból egyetemi tanári tanszékét. (Ismeretes, hogy Benedetto Croce hosszú idő óta Luganóban él.) A „Corriere della Sera‘‘ szerint a Scala épületében a következő felhívást helyezték el: Toscanini várunk! Toscanininek kell megnyitnia a Scala uj idényét. A Corrlera deîa Sera szerint a jelenlegi időpont minden inkább, mint Urai, Milánó azonban Milánó marad. A Maestrohoz intézett felszólítás Olaszország szellemi értékeinek visszahívását jelenti. A lap végül reményének ad kifejezést, hogy Fermi világhírű olasz tudóst is hamarosan visszahívják. /"v Eisenhower fogolycserére tett ajánlatot Bern, julius 30. (Búd. Tud.) Eisenhower tábornok csütörtökön üzenetet intézett az olasz néphez, amelyben a többi között kijelentette, hogy albban az esetben, ha az olasz hadifogságban lévő szövetséges hadifoglyokat szabadon bocsátják, az angolszászok ennek ellenében hazaengedik a Tuniszban és Szicíliában fogságba esett olasz katonákat. Eisenhower tábornok főhadiszállásáról jelentik, hogy Észak-Afrikában 150.000 olasz hadifogoly készenáll, hogy Eisenhower felhívásának megfeleljen, s a 80.000 olaszországi hadi ly ellenében ’ 't íjék őket. Nem a fascizmus, hanem az egész olasz nép ellen harcolnak a szövetségesek A Badoglio-korm'nyhoz köp ' Ró körökben hangoztatják, hogy úgy a Ohurchill- kormány, min a Röosevelt-kormány hivatkozott a casablancai formulára, amelyet pedig az olasz nép sohasem fogadhatna el anélkül, hogy le ne mondana legelemibb méltóságáról. A mostani időpont a legkedvezőbb alkalmat, nyújtotta a szövetségeseknek annak bebizonyítására, hogy nem az olasz nép, hanem a fascizmus ellen viselnek háborút. Ez a bizonyítás azonban a szövetségesek részéről elmaradt. > szicíliai német-olasz elhárító arcvonal továbbra is visszaverte az angolszász áttörési kísérletehet Berlin, jul. 30. (MTI) A német véderő főparancsnoksága jelenti: Szicíliában a német csapatok az elhárító arcvonal középső szakaszán az ellenség szempontjából véres veszteségekkel visszavertek több áttörési kísérletet. A sziget déli partvidéke előtt egy 8000 tonnás ellenséges szállító hajót olyan súlyosan megrongáltunk, hogy elvesztésével számolni lehet. Róma, julius 30. (MTI) A Ştefani Iroda közli az olasz főhadiszállás 1161. sz. közleményét : Szicíliában csapataink folytatták a súlyos elhárító harcokat. A sziget keleti vizein motoros egységeink visszaverték az ellenség hajóegységeinek támadását, amelyet hajókiséreteink ellen intéztek. Az ellenség több olaszországi helység fölé berepült. A többi között Latium és Campania helységei fölé. A ledobott bombák csekély károkat okoztak. Vadászrepülöink szembeszálltak egy Nápoly felett elrepülő ellenséges légialakulattal és lelőttek egy kétmotoros bombázót. Nagy csata várható Messina előtt Bern, jul. 30. (Búd. Tud.) Svájci lapok közlése szerint Montgomery tábornok a ka- tániai arcvonal helyzetére vonatkozólag Hangoztatta, hogy a végleges összecsapás Mes- sináért nem sokáig várat magára. Stimson amerikai hadügyminiszter Északafrikában van Amszterdam, julius 30. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Mint az angol hírszolgálat hivatalosan jelenti, Henry Stimson, az Egyesült Államok hadügyminisztere íszak-Afrikában van. A bolsevisták csak az orelí térségben támadtak nagyobb erővel Berlin, Julius 30. (MTI.) A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága közli: Az oreli szakaszon ismét visszavertük az ellenség heves gyalogos és páncélos támadásait. A Ladoga-tótól délkeletre az ellenséges támadások alábbhagytak. A bolsevisták erős páncélos és csatarepülögép köteJA Ara és lé hlrdetéSsMv» alapja m Jé UzleUa tue* lekekkel támogatva újból megismételt helyi jellegű támadásait véres veszteséget okozva visszavertük. Német tengeri erők újból támadták a miuszi arcvonal állásait és tüzérségi találatokkal megrongáltak egy páncélvonatot. A finn tengeröbölben könnyű tengeri erőink elsüllyesztettek egy könnyű szovjet hadi jármüvet. Berlin, julius 30. (MTI.) Mint a Német Távirati Iroda értesül, a német csapatok naponta 100 szovjet páncélost pusztítanak el az oreli arcvonalon. Különösen a nehéz- fegyvereket pusztítják el a támadó páncélos dandárok. A szovjet badseregben fa sva latosan visszaállították a tiszti rangokat Stoo.khohn, julius 30. (Búd. Tud.) A Szovjetunió legfelsőbb tanácsa rendeletet adott ki, amely szerint a vörös hadsereg tagjait négy csoportba sorolják, és pedig katona, altisztek, tisztek és tábornokok csoportjába. A tiszt megjelölés ezzel hivatalos megerősítést nyer, A tiszti pálya követelményeit a háború tartamára rendkívüli mértékben fokozták. Rendes katona is válhat tisztté, azonban csak valóságos rátermettség alapján. Á Szovjetnek sem Londonban, sem Washingtonban nincs nagykövet képviselője Berlin, julius 30. (MTI.) Illetékes német helyről közük tájékoztatásul: Majszkit) londoni szovjet nagykövetet külügyi nepbiztoshelyettessé nevezték ki és igy visszarendelése valósággá lett. Berlini felfogás szerint egyelőre még nem állapítható meg, vájjon előléptetésről, vagy hűvösre tevésről van-e szó? Külügyi népbiztoshelyettes már egy féltucat van, köztük Komeicsuk, aki Lengyel- ország ellenfele. Litvtnovot is ezzel a méltósággal ruházták fel Washingtonból való visszarendelése után. Utódot eddig sem Majszki, sem Litvinov után nem nevtUek ki, úgyhogy a szovjet kormánynak most sem Londonban, sem Washingtonban nagy-1 követ képviselője nincs. Berlinben némi politikumot látnak ebben a körülményben, vagy legalább is annak bizonyítékát, hogy Moszkvát egyelőre nem érdekli különösebben a demokráciákkal való eddigi kapcsolatok különösebb elmélyítése. Az angolszászok újabb terrortámadást intéztek Hamburg ellen Berlin, jul. 30. A német véderő főparancsnoksága jelenti: A német légierő az Atlanti-óceánon elsüllyesztett egy 10.000 tonnás kereskedelmi hajót, két másik nagy hajót pedig súlyosan eltalált. Ellenséges bomhavetö kötelékek csütörtökön megtámadták Helgolandot, ezenkívül több északnémet partvidéken fekvő várost, köztük Kiéit. Az elmúlt éjszaka újból terrortámadást intéztek Hamburg ellen. A városban több kár keletkezett. A polgári lakosság súlyos veszteségeket szenvedett. Légvédelmi erőink lelőttek 54 ellenséges repülőgépet. Német harci repülőgépek a julius 30-ra virradó éjszaka bombázták Délanglia különböző célpontjait. A haditengerészet partbiztösitó erői a julius 30-ra virradó éjszaka Tersehelingtől északra elsüllyesztettek egy brit gyorsnaszádot. Nagy katonai tanácskozások Londonban Amszterdam, julius 30. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A brit hirszoigálat jelenti: Ralston ezredes kanadai hadügyminiszter Angliába érkezett. A kanadai hadügyminiszter azokkal a kanadai vezérkari tisztekkel akar tárgyalásokat folytatni, akik most tértek vissza Londonba a Földközi-tengerröl. Boscoe Woodroff vezérőrnagy amerikai hadtestparancsnok Londonban egész sor fontos megbeszélést folytatott brit és amerikai tábornokokkal. Edén fontos eseményeket jósol az angol alsóháznak I I I ■ ...... London, jul. 30. (Búd. Tud.) Eden az alsóházban kijelentette, minden oka megvan annak feltevésére, hogy az alsóházat tekintettel a határozott helyzetre, amelyet jelenleg közelebbről nem magyarázhat meg, a nyári szünetről sürgősen összehívják. Ugyanebből az okból nem tanácsos — hangsúlyozta Eden — még a nyári szünetre való elnapolás előtt a háborús helyzetről vitába bocsátkozni. Eden rejtélyes kijelentései Londonban feltűnést keltettek. 50 éves korig hívják be a nőket katonai szolgálatra Angliában Amszterdam, julius 30. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Bévin munkaügyi miniszter ’-csütörtökön, mint az angol híriroda jelenti, közzétette a brit kormánynak azt a határozatát, hogy a nőket 50 éves korukig hívják be katonai szolgálatra az eddigi 45 év helyett. Arról a tervről is beszélt, hogy a 18 éven aluli ifjakat szénbányákban alkalmazzák. Az angolszászok csak most készülnek — ^ elismerni a francia felszabadító bizottságot Tanger, julius 30. (MTI) A Ştefani Iroda jelenti: Meg nem erősített forrásból származó hír szerint az Egyesült Államok és Ftagybritam- nia elismerni készül ás Algírban székelő francia felszabadító bizottságot. A lengyel államelnök ebéden látta vendégül! Edent London, julius 30. (Búd. Tud ) RacMevie lengyel államelnök csütörtökön ebéden látta vendégül Eden külügyminisztert. Az ebéden Römer, a lengyel kormány külügyminisztere is résztvett. Bőse szerint az indiai felszabadító hadsereg hamarosan megjelenik az indiai határon Bangkok, julius 30. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Subhas Chandra Bose — a Domej-iroda jelentése szerint — Bangkokban kijelentette: az idő nemsokára el fog jönni, amikor az indiai felszabadító hadsereg megjelenik India határán. A jelszó ma: előre Delhibe! Az indiaiaknak mindenüket oda kell adniok és hatalmas haderőt kell megszervezniük az angol uralom megbuktatására. Mindenesetre ezúttal az indiai szabadságmozgalom nem elégszik meg félmegoldásokkal. Mihelyt az indiai hadsereg India határain megjelenik, az indusok megteremtik a forradalmat. V^ngcsingvej Sanghajba répáit Nanking, julius 30. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Vangcsingvej elnök Nankingból Sanghajba repült. Nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, hogy a nemzeti kormány székhelyét Sanghajba helyezik át. Kényszermunkára viszik a vagyondézsmót nem fizető törököket Zágráb, jul. 30. (MTI) Ankarai hir szerint a még 1942 decemberében megindított vagyondézsma művelet befejezés előtt áll. Isztanbulj>an az előirányzott 330 millió török font helyett csak 270—280 millió gyűlt ösz- sze. Aki a reá kirótt vagyondézsmát nem fizeti meg, kényszermunkára viszik Kelet- anatoliába. Ezeknek a számát többezerre becsülik. A sanghaji francia engedményes terül«-' tét pénteken reggel ünnepélyes keretek között visszaadták a kinai nemzeti kormánynak. thz engedményes terület 94 évig állt francia aralom alatt. Az Egyesült Államokban ielrobkant eay dinamitraktár Buenos Airésf julius 30. (MTI) A Steíaru Iroda jelenti: San Franciscoból jelentik, hogy Redding- ben felrobbant egy dinamitraktár. A robbanás hatalmas tüzet okozott és a füstfelhők több száz méterre emelkedtek az ég fölé. — Vásárhelyi János ref. püspök Igehirdetése. Augusztus hó 1-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Mussoüni-uti református templomban Vásárhelyi János református püspök hirdeti az Igét, \