Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-28 / 168. szám
1943. J V C l V S 28 MjZRBTjIIinTJXQ S5/i»ortHi radó Kitűnő eredményekkel fejeződtek ke a hadsereg bajnoki lóversenyek Kolozsvár, julius 27. A hadsereg Bajnoki lóversenyek, befejeződtek. A bajnoki dijakat ünnepélyes keretek között osztották ki a Mátyás Király Diákház nagytermében. A díjkiosztáson megjelent vitéz nemes dálnoki Veress Lajos altábornagy, hadtestparancsnok és felesége, valamint nagyszámú tiszti küldöttség, a versenyzők és nagyszámú ér' deklödö közönség. A díjkiosztás előtt vitéz Mindszenthy János vezérőrnagy mondott be szédet s ebben a céllövészetnek háborús és katonai jelentőségét vázolta. Ezutáh kiosztották a dijakat. A tisztlversenyzők értékes tiszteletüljakat, érmeket, a legénységi versenyzők pedig pénzdíjazásban is részesültek. A záróbeszédet vitéz nemes dálnoki Veress Lajos altábornagy, hadtestparancsnok mondotta, amelyben lelkes munkára buzdította a versenyzőket. A bajnoki lóversenyek részletes eredményei a következők: Egyénileg a tiszti bajnoki címet Nagy Béla hadnagy érdemelte ki 18/161 körrel, akit szorosan követett Hajnádi Antal százados 18/158 körrel, 3. Ágoston László zászlós 18/150, 4. Demeter Zsigmond szds. 18/146, 5. Simonfay Antal alezr. 18/145 körrel. A tiszthelyettesek csoportjában 86 versenyzőből első lett Veress László őrm. 18/149 körrel, 2. Molnár István ftőrm. 17/154, 3. Csornai István tőrm. 17/145, 4. Csermely József 17/143, 5. Sipo« Imre őrm. 17/141 körrel. A legénységi csoportban 200 indulóból győztes Trettka András szkv. 17/151 körrel, 2. Perkíi János szkv. 17/134, 3. Kiss Ferenc honV. 16/126, 4. Mondok Ferenc szkv. 16/124, 5. Sándor István szkv. 15/132 körrel. A kézigránátdobó verseny 15 dobásos, 25 méterre 3 m.-es körbe, 30 méterre 5 m.-es körbe és 35 méterre 7 méteres körbe, körönként 5—5 alkörös célra volt kiírva, távolságonként 5—5 dobással. Ezt a versenyszémot erős küzdelem után a II. hadtest csapata nyerte 93/288 körrel. A második helyre a IV. hadtest csapata került’ 92/275 körrel, a harmadik helyen pedig á VIU. hadtest csapata végzett 92/261 körrel. A tisztek egyéni versenyében győztes Kuszta Ferenc zls. 15/44 körrel, 2. Zabolai Ferenc szds. 12/40, 3. vitéz Szemlaky György hdgy. 12/39 körrel. A tiszthelyettesek csoportjában győztes Majorosai János őrm. 15/40 körrel, 2. Merész István őrm. 14/47, 3. Daruka Ferenc ftőrm. 14/45, 4. Baranyai József tőrm. 14/44, 5. Kozák Mátyás őrm. 14/42 körrel. A legénységi csoportban 40 indulóból győztes Kopcsó Mihály őrv. 15/51 körrel, 2. Kovácsi György szkv. 15/51, 3. Horvát Márton honv.. 15/50, 4. Monok József honv. 15/48, 5. Fábián Ferenc honv. 15/47 körrel. A kézigránátdobó versenyt harcszerü viszonyok között, menetöltözetben folytatták le. Ez a versenyszám is erős próbára tette a csapatokat, amelyek itt is nagy állóképességről és gyakorlottságról tettek tanúbizonyságot. Szép katonai sportot láttunk itt is, sok-sok pontdobással és ügyességgel. Az olimpiai gyorstüzelő pisztolyverseny, amelyet dr. Börzsönyi Lajos sebész, egyetemi tanársegéd, világbajnokunk vezetett, még vasárnap délelőtt is tartott, mert a verseny hosszas szétlövésre kényszeritette a lövőket. A szétlövések eredményei szerint az egyes csoportok helyezései a következőképpen alakultak: Tisztek I. csoportjában bajnok: Berzely Tibor szds. 53/30, 2. Farkas Kálmán zls. 53/28, 3. Takácsy Elek szds. 52/14—18/1, 4. Badlnszky László alezr. 52/23—16/10, 5. Pados Lajos alezr. 52/30—13/4. Tisztek II. osztályú csoportjában 1. Balázs tajos szds. 51/25, 2. Hajnádi Antal szds. 51/23, 3. Zabolai Ferenc szds. 49/21, 4. Heny- nyey Imre szds 49/8, 5. Kisgyörgy Lajos szds. 49/6. Tiszthelyettesek I. csoportjában: 1. Takács Károly tőrm. 54/34—18/6. II. csoportban: 1. Sziliczei Gyula ftőrm. 49/9, 2. László Béla ftőrm. 49/9, 3. Tóth József ftőrm. 45/14. A Verseny utolsó napján a verseny rendezősége az eddigi eredményeket és nevezéseket újabb vizsgálat alá vette. Egyes nevezéseket az eredmények fenntartásával meg kellett semmisíteni. Verböczy ezredes versenybírónak az egyes versenyzőket talán fájdalmasan érintő döntéseket kellett hoznia, de ezt igy kívánták a szigorú szabályok. Ezek a döntések az igazságot szolgálták és senkinek sportértékét és eddigi szép sikereit nem érintették; Már előzőleg hirt adtunk a rádió utján a verseny sportszerű részének ■eddigi helyezéséről, amelyek a döntés után Így alakultak: A hadipisztoly tisztek I. oszt. csoportjában 3. helyre Badinszky László alezr. került 39/344 egységgel, mig Zabolai Ferenc szds. a 4. helyre soroztatc tt. A hadipisztoly tiszthelyettesek csoportjában az I. oszt. versenyzők kiemelésével az I. csop. győztese Takács Károly tőrm. 39/358 köregységgel, mig a II. oszt. csoport 3 helyére Sziliczei Gyula- ftőrm., 4. helyére Forgó István tőrm. és 5. helyére Csornai István tőrm. került. A céllövő pisztolyverseny tiszthelyettesi csoportjába ugyancsak a két csoport különválasztásával az I. o. győztese Németh László törzsőrmester lett, mig a II. csop. helyezettel: 1. Bajzák István ftőrm. 60/841, 2. Ballal László tőrm. 60/446, 3. Czapp Gyula ftőrm. 60/441 körrel. Kispuskával az I. oszt. tiszti csoport 3. helyére Ágoston László zls. került 60/541 körrel. A II. osztályban a helyezések a következők: 1. Takácsi Elek szds. 60/549, 2. Deák Gyula hdgy. 60/547, 3. Gulyássy Elemér szds. 60/451, 4. Keszely István fhdgy. 60/545, 5. Morvay Lajos zls. 60/649 köregységgel. A tiszthelyettesi csoportban a két csoport szétválasztásával az I. osztályban győztes Lányi József ftőrm. 60/544 körrel, a II. osztályban Berényl Balázs ftőrm. 60/541 körrel. Szárkapocstörést szenvedett Perénjl, a NAC neves játékosa. Nagyváradról jelentik: A nagyváradi NAC nevés játékosa Perényi súlyosan megsérült. A vasárnapi edzőmérkőzésen szárkapocstörést szenvedett. Fél évszázados külföldi összeköttetéseim lehetővé teszik, hogy finom solingeni acélárukban és szemüvegekben még mindig a legjobbat és viszonylag olcsón tudom nagyrabecsült vevőimnek nyújtani. A világhírűi. A- Henkels solingeni Iker-JegyU zsebkések, ollók, borotvák, keitleszkösöki vdamuit önborotváló-pongék gjjűn leraknia Kolozsvár, Kossuth Lsjos-iiíc* 1. s*áw. Kun Mátyás Fia A KTC rendezi a kerületi teniszbajnokságokat Kolozsvár, jul. 27. Pénteken kezdődnek a kerületi teniszbajnokságok küzdelmei a KTC tenisztelepén. Sikerült ugyanis a Tenisz Szövetségnek a megfelelő labdamennyiséget biztosítani a versenyekre. A kerület legjobb férfi és női csapatai mérkőznek a csapatbajnokságokon, amelyek egyben kerületi Mátyás-versenyeknek is számítanak. A csapat- versenyek befejeztével kerül sor az egyéni bajnokságokra, amelyen Nagyvárad, Nagybánya, Szatmárnémeti legjobb játékosai indulnak és így igen erős küzdelemre van kilátás. A csapatbajnokságokra eddig öt férfi és négy női csapat nevezett, de a rendezőség további nevezéseket vár. A KTC erre az alkalomra lelátót épitett tenisztelepén, hogy minél kellemesebbé tegye a versenyek megtekintését. A helybeli egyesületek igy a KEAC, KAC és KTC erős edzésekkel készülnek fel a nagyszabású versenyre. Megsemmisítették a kerékpáros körverseny kolozsvári szakaszának eredményeit BUDAPEST, julius 27. A kolozsvári kerékpáros körverseny harmadik szakaszának eredményeit megsemmisítették. A háztömb körüli verseny első helyezettjeinek eredményeit még megállapíthatták, de a támadt zűr-zavar alatt a további eredmények megállapítása. nem volt lehetséges. Hosszú és szenvedélyes vita után Szeder János országgyűlési képviselő, a Magyar Kerékpáros Szövetség jelenlegi elnöke értekezletre hívta össze a Magyar Kerékpáros Szövetség tanácstagjait, hogy igazságosan döntsenek. A Szövetség úgy határozott, hogy a harmadik APROHIRDETESEK I Szavanként hétköznap 10 fillér, vasárnap 12 fílSér. I | legkisebb hirdetés hétköznap 1.—; vasárnap j.20. | I „Cim a kiadóban“ jelzésű és .Jeligés“ hír- ként hétköznap 8 fillér, vasárnap 10 fillér, detések külön kezelési dija hlrdetésfeladá- Házasság, levelezés rovatban szavanként sónként 30 fillér. Állást keresőknek szavan- hétköznap 14 fillér, vasárnap 16 flHér. I Lapunk részire hirdetések feladhatók az aldbbi helyeken: „Ursus“ sörcsarnok mellattl újságárus, Mátyás király tár Vashld melletti újságárus Horthv-ut I Alkalmaiét KERESÜNK jó megjelenésű intelligens hölgyeket szociális munkák végzésére. Csak olyan hölgyek jelentkezzenek, akik naponta legalaább 3—4 órát fordíthatnak az egyes családok látogatására. Nyugdíjas tanítónők előnyben. Jelentkezés Írásban. Kolozsvár, Postafiók 1. sz. MANIKŰRÖS kisasz- szonyt, aki ért a hölgyfodrászathoz és i hiiigyf oü- rászt felvesz Sánthn fodrászai, Erzsébet-ut 60. —1013 GARANCIÁVAL rendelkező pénztárosnőt, aki gépiráshan Is jártas, azonnal felveszünk. Méhkas Diákszövetkezet. NAGYOBB kereskedelmi vállalat keres lehetőleg Irodai munkálatokban jártas keresztény tisztviselőt vagy tisztviselőnőt. Cint a kiadóban. —1018 IRODAI gyakorlattal rendelkező géplrónőt keresünk azonnali belépésre. Méhkas Diákszövetkezet. Lakás FŐTÉRI pénzintézet keres azonnali belépésre perfekt gyors- és gépiró- nőt. Jelentkezéseket „Jó munkaerő“ Jeligére a kiadóhivatalba kérünk. FÜSZERKERESKEDŐ segédet vagy kiszolgáló leányt keresek azonnali belépésre. Cím a kiadóban —1009 BÚTOROZOTT szobát keresek urileány részére lehetőleg jobb családnál, augusztus 1-re, a Rózsa-utca közelében. Mihálik József, R6zsa-u. 2. emelet. —973 Adás-vétel ÍRÓASZTAL ELADÓ Tímár-utca 20. I. emelet 4. Megtekinthető déíután 2—5 óráig. ______________________ UJ vagy keveset használt hálószoba bútort, rádiót és szőnyeget keresünk megvételre. Cimet a kiadóba kérünk „Fiatal pár“ jeligére. IRODAI vagy magánhasználatra reprezentációs, teljesen uj, külföldi fából készített, fényezett amerikai rollős iratszekrény és amerikai roUós kartoték kazetták olcsón eladók. Bástya-utca 7. ajtó I. Délután 1—3-ig. 1 DRB 175 m3 Jáva motorkerékpár jő gumikkal, üzemképes állapotban eladó. Hegyvári puskamüves, Horthy-ut 66. Ingatta» SÜRGŐSEN eladó 2 szoba konyha, előszoba uj ház 26.000 pengőért, Erzsébet- ut környékén. Értekezni Erzsébet-ut 60. Fodrásznál. —970 ELAD6 villatelek szép gyümölcsössel, lakóházzal TŐKÖL1-UTON 45.000 PENGŐÉRT. Terjedelme 1800 m2. Tárgyal Pálffy ingatlaniroda, Horthy-ut 9 Olcfafás KÖNYVELNI tanltok felelősség mellett. Bástyautca 7. ajtó 1. Délután 1—3-ig. ____________________ MODERN módszerrel németre tanítom. Megtanítom rövid Idő alatt tökéletesen könyvelni. örakönyvelést vállalok. Szives megkereséseket „Alapos“ jeligére Novába, Kornls-n. 1* versenyszakaszt nem veszi figyelembe. A kolozsvári utcai verseny helyett a budapesti augusztus 8-t utcai versenyt tekintik majd a Budapest—Nagyvárad—Kolozsvár körverseny harmadik, vagyis befejező szakaszának. Szerdán utaznak kerékpárosaink Zürichbe. ' Szerdán utazik el a magyar válogatott kerékpáros csapat Zürichbe, ahol szomhaton mérkőzik a svájciakkal. Tudnak a német aiéták! Berlinből Jelentik: Az olimpiai stadionban bonyolították le az ezévi birodalmi háborús atlétikai bajnokságokat. Az atléták remek formáról adtak bizonyságot. Főbb eredmények: Rúdugrás: 1. Stührk 390 cm. Sulydobás; 1. . Bongen 15.29 m. Kalapácsvetés: 1. Storch 53 96 m. Magasugrás: 1. Danglioff 197 cm. 3000 m-es akadály: 1. Helber 9:46 p. 4 X 400 m.: 1. Hamburger SV 3:23.4 p. A tizprőbabajnok- ságban Schmidt H. vezet 3496 ponttal (100 m.: 11.6, távol: 694, súly: 12.61, magas 173, 400 m.: 52.2). Hölgyszámok: 80 m. gát: 1. Domagalla 12.2 mp. Távol: 1. Brunemann 569. Gerely: 1. Plank 45.44. Az öttusában az első nap után: 1. Staudt 132 ponttal (súly: 12.34, távol: 502.) Szabő Miklós legyőzte Szilágyit. Budapestről jelentik: A Testvériség egyesületi bajnoki viadalán Szabó Miklós, a MAC kitűnő versenyzője 15:02.8 p-es idővel győzött. 2. Kelen BBTE 15:03.8. 3. Szilágyi BBTE 15:06.4 p. A MAC nyerte a vízilabda rangadót. Budapestről jelentik: A magyar vizilabdabaj- noksag rangadóját nagy érdeklődés mellett játszották le a Nemzeti Sportuszodában. A rangadót a MAC csapata 4:0 (1:0) arányban nyerte meg a négy tartalékkal kiálló UTE csapata ellen. A győztes csapat góljait Eleméri (2), Kalapos és Fábián lőtték. A BSE—FTC bajnoki mérkőzés 3:3 (1:1) arányban döntetlenül végződött. Góldobók: Sáros!, Brandy és Lemhényi, illetőleg Németh (2) és Tátos. A két mérkőzés után a bajnokságban a MAC vezet 17 ponttal. 2. FTC ugyancsak 17 ponttal. 3. BSE 13. 4. UTE 10. 5. MAFC 9 ponttal. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ NYÁRI ELŐADÁSAI A SZÍNKÖRBEN Heti műsor; Julius 28. Szerda este 7-kór: Neme* Rózsa. Kovács Kató fellépésével. Filléres helyárak. Julius 29. Csütörtök este 7-kor: Â Boronkay lányok. Kovács Kató fellépésével. Fülére* helyárak. Julius 30. Péntek este 7-kor: Csékháboru. Operett-újdonság először. Kovács Kató fellépésével. Rendes helyárak. Julius 31. Szombat este 7-kor. Csókháborn. Kovács Kató fellépésével. Rendes helyárak. Aug. 1. Vasárnap d. u. 3-kor. Csókháborn. Kovács Kató fellépésével. Rendes helyárak. Aug- 1. Vasárnap este 7-kor. Csókháborn. Kovács Kató fellépésével. Rendes helyárak. MOZIMŰSOROK ÁRPÁD filmszínház: Gül Baba. Főszerepben: Szeleczky Zita, Jávor, Makláry. Vasárnap d. e. 11 őrekor: Matiné olcsó hely- árakka’. Előadások kezdete: hétköznapokon 4, 6, 8, vasár- és ünnepnapokon 11, 143, 4, 6 és 8 órakor. CORVIN: Carmela. Fősz.: Doris Duranti, Jávor Pál. Előadások kezdete: hétköznap 1^5, l/47 és 1/^9 órakor. Szombat, vasárnap és ünnepnap 1^3, i/45, iA 7 és 1^9 órakor. Vasárnap d. e. 11 órakor matiné. EGYETEM-mozgó: 4 órakor: I. Csizmás kandúr, n. Béka-király. 6 és 8 órakor: Európa nem válaszol. (Tasnády Mária Titkos Ilona, Somlay, Kiss Ferenc, Mály Gerö, Pethes, Táray.) ERDÉLY-mozgó: Kanadai kaland. Fősz.' Hans Shöncker, Alexander Golllng, Anni« Makkért, Otto Wernicke. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. MÁTYÁS KIRALY-mozgó: Varieté csillagai Fősz.: Szeleczky Zita, Bordy Bella, Slraoi Erzsi, Páger, Jávor, Makiári. Magyar és Ufa világhiradók. Előadások 4. 6. 8 órakor RÁKÓCZI filmszínház: Titokzatos grófnő. Fősz.: Marte Harell, Wolf Albach Retty, Faul Hörbiger, Oskaar Sima,