Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-27 / 167. szám

6 — Beiktatták Györy Elemér dunántúli református püspököt. Pápáról jelentik: Györy Elemér dunántulli ref. püspök beik­tatása püspöklelkészi állásába ma történt meg ünnepélyes külsőségek között. ■— Zászlót szentelt a mérai gazdakör. Nagy ünnepe volt vasárnap Méra gazda­társadalmának. Az ott rendezett gazdaköri értekezlet alkalmával a mérai gazdakör zászlót szentelt. A zászlószentelési ünnep­ségen megjelentek a környék gazdakörei és az EMGE kiküldöttjei is. Emelte az ün­nepség színvonalát, hogy a zászlóozentclé- sen résztvett Szász Ferenc dr., Kolozs var­megye alispánja is, aki a belső és ku.sö arcvonal feladatairól beszélt az ünneplő kö­zönség előtt. A zászlószentelési ünnepség végén felvonulás volt, amelyen elvonultak a leventék, a lövészek, a frontharcosok. A zászlószentelési ünnepség lezajlása után közebéd volt, majd gazdaköri gyűlés, este pedig szinleJöadás és táncmulatság. — Háromszékmegyei hirek. Sepsiszent- györgyröl jelentik: A székelyföldi felfoko­zott idegenforgalom levezetése érdekében szükségesnek mutatkozik Görgénysőakna- fürdö megnyitása. A fürdő befogadóképes­sége 500 személy. — Bárót község belterü­letén Bernád Izsák 10 éves gyermeket egy tehergépkocsi elütötte. A gyermek súlyos sérüléseibe belehalt. * A kolozsvári Zöldkeresztes Védönöképzö Intézetben szeptemberben uj tanfolyam kez­dődik. A tanfolyam 3 éves s annak sikeres be­fejezésével minden védőnő azonnal megkapja á kinevezést. A kinevezés tanítónői fizetéssel azonos illetményekkel jár. A tanfolyamon résztvevők modern és kényelmes internátus­bán laknak, ahol teljes ellátásukról gondos­kodnak. Az ellátásért és a tanulmánnyal járó kiadásokért havi 85.— pengő költség- megtéritést fizetnek a növendékek. Indokolt esetben az állam fél, vagy teljes ösztöndíjat ad. Akik a tanfolyamon résztvenni kívánnak, pályázatukat adják be a következő cinire: M. Kir. Állami Védönöképzö Intézet igazga­tósága, Kolozsvár, Mussolini-ut 76. A pályá­zati kérvényhez több okmányt kell csatolni. Ezekről és egyéb kérdésekről az Intézet ve­zetősége szívesen küld díjtalan ismertetést. — A kolozsvári rendőrség hírei. Botár István Erzsébet-ut 29. szám alatti lakos, országgyűlési képviselő feljelentést tett a rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, aki az autóbuszban ellopta „Germinál" már­kájú, 350 pengő értékű zsebóráját. — Tar- czal József Jókal-ut 2. szám alatti lakos be­jelentette a rendőrségen, hogy ismeretlen tettes vasárnap délután a Mészáros Szövet­ség nyári kertheiyiségében az egyik szék karfáján lévő kabátja zsebéből ellopta 950 pengőt és személyi igazolványait tartalmazó g pénztárcáját. A rendőrség megindította a nyomozást. * 6326/1943. vht. szám. II. Árverési hir­detmény. Közhírré teszem, hogy a kolozsvári kir. Járásbíróságnak Pk.: 26503/1943. számú végrehajtási ügyében Dr. Baróthy István kolozsvári ügyvéd által képviselt Sántha Ilona javára 2160 pengő tőke és töbn kö­vetelés és jár. erejéig, Kolozsvárt, Monos- tori-ut 84. szám alatt, 1943. év augusztus hó 12-én d. e. 10 órakaor nyilvános bírói ár­verést fogok tartani, amikor és hol egy drb. „Ford“ gyártmányú „Elfe“ tipusu 4321. mo- torszému sötétkékre fényezett luxusautó, tartalék „Felni“ vaskerékkel és tartozé­kaival a legtöbbet ígérőnek a becsértéken alul is, de kétharmadán felül fog eladásra kerülni. Kolozsvár, 1943 julius hó 23-án. Fel­szegi Ödön kir. bír. végrehajtó. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ NYÁRI ELŐADÁSAI A SZÍNKÖRBEN Heti műsor: Julius 27. Kedd este 7-kor: Kata, Kitty, Ka­tinka. Kovács Kató fellépésével. Filléres helyárak. Julius 28. Szerda este 7-kor: Nemes Rózsa. Kovács Kató fellépésével. Filléres hely­árak. Julius 29. Csütörtök este 7-kor: A Boronkay lányok. Kovács Kató fellépésével. Filléres helyárak. Julius 30. Péntek este 7-kor: Csókháboru. Operett-újdonság először. Kovács Kató fellépésével. Rendes helyárak. Julius 31. Szombat este 7-kor. Csókháboru. Kovács Kató fellépésével. Rendes hely­árak. Aug. 1. Vasárnap d. u. 3-kor. Csókháboru. Kovács Kató fellépésével. Rendes hely­árak. Aug. 1. Vasárnap este 7-kor. Csókháboru. Kovács Kató fellépésével. Rendes hely­árak. 1943. J U € 1 U S 27 R szerb titkos levéltár adatai szerint: Dimitrievics szerb vezérkari ezredes tervezte ki Ferenc Ferdinánd meggyiikaiását Rz orosz vezérkar adott pénzt a merényié? végrehajtására BERLIN, julius 26. (MTI/ A Német Távirati Iroda jelenti: A lapok feltűnően ad­nak hirt a szerb titkos irattárban történt meglepő felfedezésről, amely szerint most SS évvel a tett elkövetése után közvetlen bizonyíték merült fel arra a már régen képviselt álláspontra, hogy 1914 június 28-án Szarajevóban Ferenc Ferdinánd osztrák—magjar trónörökös ellen elkövetett merényletet Dravutin Dimitrievics szerb vezérkari ezredes tervezte. Mielőtt véglegesen döntött volna, tájékozódott az orosz katona) attasénál, aki annyit mondott neki, hogy Oroszország nem hagyná cserben Szerbiát, sőt az orosz vezér­kar azonnali pénzbeli segítséget nyújt neki a merényletre, úgyhogy a merénylők néhány nyugtája orosz kézben van. Ezen a liéffen mecţiffezcfciclnelc Kolozsvár főterén az árpádLorS asafásoSc Kolozsvár, julius 26. A „Keleti Újság“ né­hány nappal ezelőtt elsőnek számolt be azokról a közeljövőben meginduló ásatások­ról, amelyeket a Mátyás király-tér közepén kezdenek meg. Ezek az ásatások — mint a már lefolytatott árpádkori ásatások — min­den valószínűség szerint Kolozsvár ezeréves magyar múltját fogják méginkább alátá­masztani. Az Erdélyi Tudományos Intézet és a városi mérnöki hivatal tárgyalásainak eredményeként az ásatások előkészületei már kedden reggel megkezdődnek. Az ása­tások szinhelyét magas deszkakerítéssel ve­szik körült azután felbontják az aszfalt és cementburkolatot a kijelölt szakmunkások s csak ezután kezdődnek meg a tulajdonkép­peni ásatások László Gyula dr. egyetemi ma­gántanár vezetésével. R kultuszminisztérium jéváiiagyta a kolozsvári tudományegyetem választásait Budapest julius 26. A vallás- és közokta­tásügyi miniszter dr. Buza László egyetemi nyilvános rendes tanárnak a kolozsvári m. kir. Ferenc József Tudományegyetem rekto­rává, dr. Heller Erik egyetemi nyilvános rendes tanárnak a jog- és államtudományi kar-, dr. Horváth Béla egyetemi nyilvános rendes tanárnak az orvostudományi kar-, dr. Kristóf György egyetemi nyilvános rendes tanárnak a bölcsészettudományi kar-, dr. Balogh Ernő egyetemi nyilvános rendes ta­nárnak a matematikai és természetudományi kar-, dr. Sövényházi Ferenc egyetemi nyil­vános rendes tanárnak a-^közgazdaságtudo­mányi kar dékánjává, valamint dr. vitéz váradi Hajnal Imre egyetemi nyilvános ren­des tanárnak az orvostudományi kar jegyző­jévé való megválasztását jóváhagyólag tudo­másul vette. — Kolozsvári előadók a KÁLÓT Bala- tonherényben megnyílt Népfőiskoláján. Az elmúlt évek nagysikerű munkásfőiskolai előadássorozatainak megfelelő kiegészíté­seként a Hivatásszervezet ezidén konferen­ciára hívta meg Balatonberénybe az or­szágszerte létesült munkásfőiskolák elő­adóit. A konferencia közvetlen célja, bizto­sítani a jövőben az annyira nagyjelentőségű munkásnevelöi feladat megoldásának egy­öntetűségét és annak állandósítását, azo­nos szellemű arcvonal kialakításával. A konferencia iránt az ország minden táján nagy érdeklődés nyilvánult meg a munkás- főiskolai előadók részéről. Az egy hétre ter­vezett konferenciára — nyári szabadság- idejének rovására — eddig már 55 munkás- főiskolai előadó jelentkezett a különböző hivatásszervezeti tagozatok utján. Kolozs­várról haton utaztak el a konferenciára és pedig: Csizmadia Andor dr. városi tanács­nok, a népjóléti ügyek vezetője, Keresztes Sándor városi fogalmazó/ továbbá két-két kiküldött a városi Viz- és Villamosmüvek képviseletében. A balatonberényi konferen­cia első együttes megbeszélését vasárnap, julius 25-én tartották meg, a KÁLÓT ottani Népfőiskoláján. — Szabályozták a tankönyvek forgalmát. A Budapesti Közlöny vasárnapi száma közli a kormány rendeletét a tankönyvek forgo mának szabályozásáról és kereskedelem- es közlekedésügyi miniszter rendeletét a kor­mányrendelet végrehajtásáról. — Petőfi a segesvári csatában — címmel közöl cikket — Petőfi halálának 94 évfor­dulója alkalmából — a „Magyar Katona- újság“ e heti száma- Ezenkívül „Képek a háborús Délkelet-Eiirépából“ cimmel érde­kes utinaplószerü cikksorozat közlését kezd­te meg a lap. A tartalmas, gazdag kép­anyaggal, külön képes melléklettel megje­lent „Magyar Katonaujság“ legújabb szá­ma kapható mindenütt; ára 10 fillér. Egyébként már az előkészítő munkálatok is nagy körültekintést igényelnek. A talaj­ban ugyanis fontos magasfeszültségű vil­lanyvezetékek és kábelek vannak elhelyezve, * amelyeknek megsértése súlyos zavarokat idézhetne elő az élet rendes menetében. Az ásatások hosszabb időt, előreláthatólag több hetet vesznek igénybe. Az elzárt területre a nagyfontosságu munkálatokat végző szak­embereken kivül senkinek sem szabad be­lépnie. Különös érdekességet ad a Kolozsvár fő­terének északi oldalán tervbevett ásatásnak, hogy annak munkálataiban részt vesz Ibra­him Kafesoglu ankarai fiatal régész is, aki az itt szerzett tapasztalatokat a török tudo­mányos életben akarja értékesíteni. Hatalmas tífuszjárványt okozott egy spanyol tartományban a rossz ivóvíz Madrid, julius 26. (MTI) A Német Táv­irati Iroda közli: A spanyol távirati iroda jelenti Havannából: Santa Clara tartományban, valamint a fővárosban tifusztjárvány tört ki. A megbe­tegedések száma egy nap alatt jOO-ra emel­kedett. A sajtó véleménye szerint a járvány oka a rossz ivóvíz. fiamis tanúvallomás ZS ki ó pás zuluért Dós, julius 26. Jelentettük volt, hogy Heimann Izrael dési zsidó kereskedő a sze­mesbabot áron felül árulta és ezért a kir. törvényszék elitélte. Heimann perújrafelvé­telt kért és kapott s a tárgyaláson Kanalas Lingurár József nevű tanút állította elő, aki azt vallotta, hogy nem igaz az, amit ö a mult tárgyaláson mondott — a szemes- babot nem 1 P 20 fillérért, hanem csak 77 fillérért, azaz a hivatalos áron vásárolta Heimanntól. Az ügyészség azonban megállapította, hogy a tanú 25 kg. babot és pénzt kapott, illetve erre ígéretet Heimanntól, ha a ked­vező vallomást megteszi. Ilyen módon a tanú ellen az ügyészség a hamis tanuzás vádját emelte. Gyorsított eljárással most tárgyalták le az ügyet és Kanalas Lingu­rár Józsefet a törvényszék 7 hónapi bör­tönre Ítélte a hamis vallomásért. Az Ítélet jogerős. Heimann ügyét közelebbről tárgyalja a kir. törvényszék. Ugyancsak a törvényszék elé kerül az a két másik zsidó lakos is, aki Lingurár Kanalas Józsefet rábeszélni igye­kezett a hamis vallomás megtételére. * A Tordai-ut 161. sz. alatt cserép és tetőgerendázat eladása végett 1943 julius 28-án délelőtt 10 órakor magán árverést tartok. Kolozsvár, 1943 julius 26-án. Ma- tejovics István sk. gondnok. — Dési hírek. Augusztus 1-én nagysza­bású sportesemény pereg le Désen. A vá­rosi sporttelepen görög-római és szabadfo­gású ökölmérközéseket tartanak. Désen ez lesz áz első nagyobbszabásu ökölvivóver- seny, amelyben debreceni, szatmári és ko­lozsvári sportegyesületek vesznek rész* — A dési közönségnek sok panasza volt arra, hogy a város területén a nyári időben nem juthat az ilyenkor oly fontos és közegész­ségügyi szempontból is jelentős jéghez. A város vezetősége segített a dolgon o/yan módon, hogy az eddig magánkézben levő, de üzemenkivül helyezett müjéggyárat a városi polgárság részére üzemben helyezte. — Az utóbbi napokban a Szamosban való fürdés közben Rákosfalvy László ,V. gimná- zlfita diák életét .vesztette. ^eneiai&csiStat Rz izzólámpa, a bádegáru aj ára, az állati erővel folytatott fuvar uj dijai Kolozsvár, julius 26. A Budapesti Köz­löny vasárnapi száma közli a közellátásiigyi miniszter rendeletét a Tungsram, az Orion és az Osram izzólámpák egyes fogyasztói árának megállapításáról szóló rendelet egyes rendelkezéseinek módosításáról, továbbá a közellátásügyi miniszter rendeletét az állati erővel folytatott fuvar dijainak megállapí­tásáról, végül szintén a közellátásügyi mi­niszter rendeletét a horganyzott bádogáruk egyes fogyasztói árát megállapító rendelet módosításáról. Vendéglátó üzemek számolólappal való ellátása Kolozsvár, julius 26 A 3430—1943. M. E. számú rendelet tudvalevőleg elrendelte, hogy julius 11-töl kezdve fogadóban, szállodában, penzióban, vendéglőben, kávéházban, kávé­mérésben (espresso), mulatóban és italmé­rési engedéllyel bíró cukrászdában mindazok részére, akik szolgáltatásait igénybeveszik, számlálólapot kell kiállítani és azokon a megszabott illetéket le kell róni. A számoló- lapon az üzem tulajdonosának nevét (cégét) és telephelyét (utca, stb. házszám) fel kell tüntetni. Ez történhetik nyomdai utón vagy a számolőlapok használatbavétele előtt az üzlet cégbélyegzőjének minden egyes szá­molólapon való lenyomtatásával. A hivat­kozott rendelet 4. §. (4) bekezdése módot ad arra, hogy egy es üzemeg az állami nyom. dában (Budapest, I. Kapisztrán-tér 1.) be­nyomott illetékbélyeggel ellátott számoló ür- lapott készíttethessenek maguknak. Ilyen kérelem a pénzügyminiszterhez intézendő és az ipartestületnél beadandó kérvényben terjesztendő elő. A számolólapok elkészíté­séhez szükséges papírmennyiség biztosítása céljából a kamarák felszólítást intéztek az ipartestületekhez, állapítsák meg és jelent­sék, hogy a területükön működő vendéglátó üzemeknek hozzávetőlegesen mekkora lehet a számolólap szükséglete. A kamarák felszó­lítják a vendéglátó üzemeket /korcsma és kifőző üzletek kivételével, akikre a rendelet nem vonatkozik), hogy számolólap szükség­letüket az ipartestületnél haladéktalanul jelentsék be. i vegQY^rol lélesifeneb Háromszék megyében Sepsiszentgyörgy, julius 26. (MTI.) Há­romszék meg J4P gazdasági életének vezetői Szent-Iványi Gábor dr. felsőházi tag elnök­letével tartott értekezletükön elhatározták égy üveggyár létesítését és nyomban fel­ajánlották a gyár létesítéséhez szükséges alaptőke jelentős részét. Az üveggyár meg­valósításával a székelyföldi borviz értékesí­tése is nagy lendületet venne. * Pályázati felhívás tanári állásokra. Az Erdélyi Református Egyházkerület uj isko­lájában, a sepsiszentgyörgyi ref. tanítókép­zőben az intézet továbbfejlesztése folytán alkalmazást találhatnak magyar-, mennyi­ségtan-, természetrajz- és rajzszakos taná­rok. A megválasztott tanár intemátusi és konviktusi felügyeleti szolgálat ellenében la­kást és ellátást kaphat. Érdeklődőknek rész­letes felvilágosítást nyújt az intézet igaz­gatósága (Sepsiszentgyörgy, Horthy Miklós- ut 22. Telefon 84.). MOZI* MŰSOROK ÁRPÁD filmszínház: 28-ig nyári szünet. 28-tól Gül baba. CORVIN: Carmela. Fősz.: Doris Durantl, Jávor Pál. Előadások kezdete: hétköznap i/45, i/47 és v/ü órakor. Szombat, vasár­nap és ünnepnap 1^3, i/45, 1^7 és 1^9 óra­kor. Vasárnap d. e. 11 órakor matiné. EGYETEM-mozgó: 4 órakor: I. Csizmás kandúr. H. Béka-király. 6 és 8 órakor: Európa nem válaszol. (Tasnády Mária, Titkos Hona, Somlay, Kiss Ferenc, Mály Gerö, Pethes, Táray.) ERDÉLY-mozgó: Kanadai kaland. Fősz.: Hans Shöncker, Alexander Goíling, Annie Makkért, Otto Wernicke. Előadások kez­dete 4, 6, 8 órakor. MÁTYÁS KIRALY-mozgó: Varieté csillagai. Fősz.: Szeleczky Zita, Bordy Bella, Simor Erzsi, Páger, Jávor, Makiári. Magyar és Ufa világhiradók. Előadások 4, 6, 8 órakor. RÁKÓCZI filmszínház: Titokzatos grófnő. Fősz.: Marte Harell, Wolf Atbach Retty. __ Eaul Hörbiger, Qskaar Sima,

Next

/
Thumbnails
Contents